Vejkey Imre: Mi lesz a főváros sorsa?

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője hétfőn az azonnali kérdések órájában azt mondta a parlamentben, hogy szerinte az önkormányzati választások után nem lehet sok jóra számítani a fővárosban.

Vejkey

 

Vejkey Imre elmondta: a régi-új vezetőnek, Karácsony Gergelynek kevesebb mint négy év alatt sikerült a csőd szélére kormányoznia Magyarország leggazdagabb városát.

A Tarlós István által átadott 214 milliárd forintos megtakarításnak egyszerűen nyoma veszett, éppúgy, ahogy a több mint 200 milliárd forintnyi iparűzési adóból származó többletbevételnek is. 

A korrupciós ügyeknek pedig tömkelegei estek ki csontvázként a városháza szekrényeiből"

– fogalmazott.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy reagált: elsősorban a főpolgármester felelőssége, hogy a várost működőképes állapotba hozza, hogy a működőképesség helyreállításához a közgyűlési többséget megszerezze.

Hangsúlyozta, hogy Budapest a nemzet fővárosa, és ha közterei koszosak és szemetesek, ha a közlekedése ésszerűtlenül szervezett, ha elmaradnak a szükséges fejlesztések, az nemcsak a Budapesten élőknek rossz, hanem az egész országnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!