Vejkey Imre: A végsőkig ki kell állnunk az igazság mellett!

Dr. Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a Magyar Parlamenti Imacsoport vezetője a Monori Katolikus Kulturális Szalon vendége volt. Előadásának első részében a keresztény értékekről, a keresztények elleni támadásokról, hitbeli meggyőződéséről és az evangéliumi igazságról beszélt – ennek szerkesztett, rövidített változatát közöljük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Mindenekelőtt engedjék meg, hogy hogy átadjam annak a magyar Parlamentnek és kormánynak az üdvözletét, mely most is szabadságharcát vívja, mely hisz abban, amit II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelem tűzött zászlajára: Cum Deo pro patria et libertate!– Istennel a hazáért és a szabadságért!

Az Európai Unió alapító atyái – Schuman, De Gasperi és Adenauer –azt mondták, hogy Európa vagy keresztény lesz vagy nem lesz.

Összegyűltünk, hogy megvitassuk, e gondolatnak miért az utóbbi fordulata látszik megvalósulni Nyugat-Európában? Összegyűltünk, mert válaszokat akarunk kapni arra, hogy mi történik a világgal és benne Európával, miért vesztette el keresztény értékrendszerét. Összegyűltünk, hogy lássuk, miként támadnak bennünket Strasbourgból és Brüsszelből pusztán amiatt, mert kiállunk ezeréves nemzeti-keresztény értékeinkért!

A helyzet az, ha ma körbenézünk az úgymond fejlettnek mondott világban, akkor azt látjuk, hogy az emberek csak „okosan” próbálják az idejüket eltölteni és nem „bölcsen”!

Tudják, mi a különbség a bölcs és az okos ember között?

Az, hogy míg az okos csak a Földön gyűjti kincseit, addig a bölcs, a Mennyei Jeruzsálemben!

Nyugat-Európában azt látjuk, hogy az emberek nem bölcsen töltik el idejüket, mert elszakadtak az Úrtól és csak egy saját maguk által kitalált mérték szerint élnek, vélt vagy valós okosságuk alapján. Miben áll ennek az „okosságnak” a mai mértéke?

A teremtett világ tagadásában, és abban, hogy egyidejűleg minden igaz értéket is tagadnak. A világ vezetői pedig úgy okoskodnak, hogy félresiklott életüket nem helyrehozni akarják, hanem saját deviáns világukat akarják ránk kényszeríteni. A kereszténység helyébe egy globális világrendet akarnak erőszakkal léptetni, mely hasonló a világ régebbi kommunista kísérleteihez! Ez egyfajta globális forradalmat jelent, melyben nem csak a társadalom értékrendszerét, hanem annak teljes struktúráját is ki akarják forgatni a rendes kerékvágásából. Mindezt megtévesztő és álságos módon teszik, egy jobb világ eszméjének a hirdetésével. Az ő szabadság, egyenlőség és testvériség felfogásuk pokoli felforgatást jelent számunkra. Pokoli felforgatást, mert a szabadság számukra az isteni törvények elleni lázadást jelenti! Pokoli felforgatást, mert az egyenlőség számukra azt jelenti, hogy mindannyiunkat a legalacsonyabb szintre helyezve felülről akarnak elnyomni deviáns ideológiájukkal! Pokoli felforgatást, mert a testvériség számukra azt jelenti, hogy nem az Úrban vagyunk testvérek, hanem az ő általuk okozott nyomorunkban.

A múltat el akarják végképp törölni, ami azt jelenti, hogy nem szabad többé emlékeznünk hőseinkre és dicső történelmünkre. Az érzéseinket is végképp el akarják törölni, ami azt jelenti, hogy relativizálják értékeinket, hogy végül ne tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól, vagyis ne tudjunk vágyni az erényre!

Hová vezet ez az abszurd narratíva?

Isten és ember megcsúfoláshoz, végsősoron pedig egy újkori Ninivéhez! Nincs más út előttünk, mint a végsőkig ki kell állnunk az igazság mellett, akár a vértanúság árán is, ki kell állnunk keresztény értékeink mellett!

A társadalmi fejlődés lidérctüze ma éppen az, amit az egyesített baloldal hazánkban a nemzeti-keresztény értékeinkkel szemben felkarolt. Ez a gender- és a liberál-marxista ideológia, az illegális migráció és az épülő BLM kultúra.

Ezekkel szemben kell felvennünk a harcot, hogy a férfi és nő misztériuma megmaradjon, a család ne egy romantikus múlt ködképe legyen, továbbá biztonságban élhessünk hazánkban, valamint a jövőben is szabadon gyakorolhassuk hitünket.

Ne feledjék azt sem, hogy az egyesített baloldal nem mást akar, mint lerombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását, démonizálni a keresztény világot, és felépíteni a maguk által humánusnak mondott új világot, mely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. Ezzel szemben kell határozottan megvédenünk értékeinket, hogy a végén mondhassuk „a pályát megfutottuk”!

Ne feledjék, az igazi Európa a kereszténység jegyét viseli magán!

Az igazi Európa védjegye a nemzetállam!

Ne feledjék azt se, hogy éppen a kereszténység forradalmasította a férfi és a nő viszonyát, és minden korábbival összehasonlíthatatlan hangsúlyt helyezett a szeretetre és a kölcsönös hűségre.

Ne feledjék azt sem, hogy az igazi Európa a klasszikus hagyományból merítkezik. Az ókori görög és római irodalomban mind magunkra ismerünk. Európaiságunkhoz tartozik, hogy nagyságra törekszünk, ez pedig a legfőbb klasszikus erény.

Ne adjuk fel őseink álmát! Ne adjuk fel alapelveinket és mércéinket, vagyis ne adjuk fel a szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket, még akkor sem, ha ellenfeleink hangja, hangosabb a miénknél!  Ők ugyanis nem a többség, csak egy hangos kisebbség. Mi hiszünk a jó szándékú emberek millióiban, akik értékrendszere radikálisan eltér az övékétől.

A világ és benne Európa ma nagy veszélyben van, mert liberális fővédnökei, az egyetemes emberi jogokból ácsolnak maguknak hamis kereszténységet. Azzal büszkélkednek, hogy minden korábbinál szorosabban kötődnek az emberi szabadsághoz, ez azonban hamis szabadság, melyben a bűnt erkölcsi vívmányként ünneplik.

Pál apostol rómaiakhoz írt sorait ne feledjük: „Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai.”

Európa ott kezdődik, ahol ráébred az ember az Istenhez tartozás tudatára. Ez volt a mi népünk életében is a fordulópont, amikor felvettük a kereszténységet, bár volt előtte is gazdag történelmünk és hagyományunk. Európa ott kezdődik, ahol a szolgaélményt felváltja az, hogy mindannyian Isten fiai és leányai vagyunk.

A magyarság jövője, a lelkekben dől el! Fogjunk még jobban össze, tegyünk ezért még többet!

Ma, szeptember 8-án Kisboldogasszony napja van, az Istenszülő ünnepe. Az Istenszülő pedig arra tanít minket, hogy fogadjuk el a hit ajándékát. Arra tanít, hogy hit láncolatában legyünk összekötő kapocs a múlt a jelen között. Arra tanít, hogy Urunk titokzatos megtestesülése egy emberi igennel kezdődött. Mondjunk hát igent az Úrra! Mondjunk hát igent arra, amit már születésünkkor rólunk elképzelt! Mondjunk hát igent, az isteni kegyelemre!

 

Szeretett Testvéreim!

Engedjétek meg, hogy szívetekre helyezzek egy evangéliumi részt, Mt 10,28-33-at!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:

Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.

Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. 

Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják!

Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! 

Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.

De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Urunk, köszönjük tanításodat! Köszönjük, hogy követőidként egyre mélyebben megtapasztalhatjuk szeretetedet!

Add, hogy hűségesek maradjunk Hozzád és minden helyzetben megvalljunk Téged, vállalva a szükséges küzdelmet! Ne feledjétek, a hűség a feltétele annak, hogy a mi Urunktól kapott hit szívünkben tovább éljen!

Napjaink társadalmában, mikor műholdak járják be a Tejútrendszert, sokan nem törődnek azzal, ha elveszítik a hitüket. Miért van ez?

Miért van az, hogy egyre több ember személyes hite fokozódó veszélyben van? Azért, mert az évszázadokat átívelő küzdelem a világosság és a sötétség között egyre inkább csak fokozódik.

Azért, mert kétely és ellenségeskedés ütötte fel a fejét mindenhol.

Azért, mert a gonosz erők célpontjai vagyunk.

Azért, mert most már a létünk a tét!

Készen kell hát állnunk arra, hogy ebbe az istentagadó világba, melyben az erkölcstelenség is már égbekiáltó, visszahozzuk áldozatainkkal és imáinkkal, az elveszettnek vélt Istent. és az emberek lelki értékek iránti érzékenységét!

Ne engedjük, hogy a szocialisták – legyenek azok akár nemzeti szocialisták vagy éppen nemzetietlenek – határozzák meg a társadalom menetét, mert mint az elmúlt évszázadban már megtapasztalhattuk, ez csak a náci és a kommunista diktatúrához vezet! Ne engedjük, hogy a sötétség uralkodjon a világban!

Ehhez pedig az kell, hogy ne féljünk, hanem az ellenséges erők legdurvább támadásai közepette is védjük meg az igazságot!

Ne amiatt aggódjunk, hogy mi történhet velünk, hanem azzal törődjünk, hogy mi lesz a lelkünkkel és az eltévelyedettek lelkével, ha nem állunk ki a krisztusi igazság mellett! Ne féltsük az életünket, hiszen Jézus maga az élet!

Erről szól az 52. Eucharisztikus Kongresszus is, vagyis arról, hogy az Úr testével és vérével most is közöttünk van!

Kívánom, hogy a mai Szalon által olyan igaz kincsekkel gyarapodjunk, melyek pénzért nem szerezhetők, csak hittel, reménnyel és szeretettel!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!