A vendégszeretet nem mehet a biztonság rovására

Magyarország barátságos, vendégszerető ország szeretne maradni, amilyen mindig is volt, de ez nem mehet a biztonság rovására – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere kedden Törökszentmiklóson, a KÉSZ rendezvényén.

Balog ZoltánBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Balog Zoltán a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által szervezett kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: nem a migránsok, hanem a migráció ellen vannak, mert utóbbi tönkretenné Magyarországot és Európát.

Európában a magyar kormány mondta ki először, hogy kerítést kell építeni, és már csak emiatt érdemes a választáson a kormánypártokra szavazni – mondta.

A miniszter a legfontosabb dolognak nevezte, hogy a kormány az elmúlt két ciklusban igyekezett összhangba hozni az egyéni boldogulást a közjóval, az ország gyarapodásával.

A szocialisták idejében is volt gyarapodás, csak a közjó rovására – jegyezte meg.

Szólt arról, hogy az elmúlt évben Magyarországon több mint négy százalékkal nőtt a gazdaság, ezzel Románia után Magyarország „ezüstérmes” Európában.

Balog Zoltán kitért az egészségügyben, oktatásban elért eredményekre, egyebek mellett az orvosok, mentődolgozók, pedagógusok bérének emelésére, a kórházfejlesztésekre és az iskolafelújításokra.

Elmondta, hogy a következő évben 80 milliárd forintot költenek iskolákra, 100 milliárd forintból építenek óvodákat.  Ilyen építési program az elmúlt harminc évben Magyarországon nem volt – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy jelenleg fele annyi orvos megy el külföldre, mint nyolc évvel ezelőtt.

A családtámogatásról azt mondta, hogy Európában Magyarország költ erre a legtöbbet, idén az összjövedelem öt százalékát.

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztési biztos a rendezvényen sorsdöntő korszaknak nevezte a jelenlegit.

Azt ígérte, hogy sohasem fog egyetlen olyan törvényt sem támogatni, amely illegális bevándorlókat engedne betelepíteni az országba. Hangsúlyozta: egy illegális bevándorlót sem szabad beengedni, és aki mást képvisel, azokat le kell szavazni április 8-án.

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Csoport igazgatója egyebek mellett elmondta: a Fidesz-KDNP-nek a következő 47 napban mozgósítania kell szimpatizánsait, hogy szavazókká váljanak.

A rendezvény moderátora Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!