Aradszki András: Most kell átvezetni a korábban elfogadott EU-s irányelveket

A pénzügyi közvetítőrendszer átalakítása is szerepelt az Országgyűlés keddi ülésének napirendjén.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője

Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára kiemelte: a pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló javaslat a pénzügyi ágazat kockázatainak csökkentésére fókuszál. A módosítások nagy része csak közvetetten gyakorol hatást a pénzügyek intézésére - tette hozzá.
    
Közölte: a változások egyebek mellett érintik a bankcsoportok kockázatait, a tőkekövetelményeket, a bankok kockázatvállalását, a befektetési vállalkozásokat és a hitelintézeteket. A javaslat kitér a banki digitalizáció jelentőségére is, amelyet a járvány még inkább előtérbe helyez - magyarázta.
    
Az államtitkár kitért rá: a biztosítási területet érintő módosítások célja az ügyfelek pozíciójának megerősítése. Hangsúlyozta: a javaslat célja alapvetően a pénzügyi szektor megbízható működésének további biztosítása.

Aradszki András (KDNP) hozzászólásában azt mondta, most kell átvezetni azokat a korábban elfogadott EU-s irányelveket, amelyek arról szólnak, hogy hogyan lehet felkészíteni az uniós pénzügyi rendszert egy olyan helyzetre, amikor a gazdasági kihívások megerősödnek - magyarázta a törvényjavaslat ütemezését.

A koronavírus-járvány még inkább megvilágítja ezeket a nehézségeket és még inkább megköveteli, hogy a magyar és az EU-s pénzügyi rendszer megfelelő válaszokat tudjon adni a kihívásokra - jelentette ki a képviselő.

********************************

A parlament kedd este lezárta a pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításának vitáját és áttért az energetikai tárgyú törvények módosításának megtárgyalására.

Fidesz: Megvédtük a rezsicsökkentés eredményeit

A rezsicsökkentés eredményeinek megvédését emelte ki a vezérszónokok sorát nyitó Riz Gábor (Fidesz) is, kiemelve, hogy az Európai Bíróság is kimondta, Magyarország nem sértett uniós jogot, megfelelünk az uniós szabályozási követelményeknek, tagállami hatáskörben dönthetünk a rezsicsökkentést alapvetően érintő árkérdésben.
    
Kritikus fontosságúnak és a kormányzat lépéseinek nyomán megoldottnak nevezte az ország életében a gázellátás biztosítását.
    
Riz Gábor kiemelte: a kormányzat továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés mellett, amelynek eredményeként 2013 óta közel kétezer milliárd forint maradt a lakosság zsebében.
    
Az intézkedést elengedhetetlennek nevezte ahhoz, hogy a lakosság olcsó energiát használhasson.

Egyetlen ponton nyert pert az Európai Bizottság

Aradszki András (KDNP) azt hangsúlyozta: Magyarország a rezsicsökkentéssel szemben fellépő Európai Bizottságot meggyőzte arról, hogy az intézkedés keretei alapvetően rendben voltak.
    
Hangsúlyozta, két pont miatt indult az Európai Bíróságon eljárás, de az uniós kifogások ennél jóval több ügyet érintettek kezdetben, példaként említve, hogy piaci alapra helyezték volna az egyetemes árszabályozást, mellőzve a hatósági beleszólást, ezzel minden terhet a magyar felhasználókra hárítva, akár indokolt az adott kiadás, akár nem.
    
A kereszténydemokrata politikus felidézte: 2002 és 2010 között Európában a legmagasabbak között volt a hazai áram- és a gázár, az ezt követő rezsicsökkentés miatt kezdtek „panaszkodni" az érintett szolgáltatók uniós fórumokon.
    
A magyar kormány szívós munkájával sikerült megvédeni a rezsicsökkentés értékeit - jelentette ki Aradszki András, aki azt hangsúlyozta, „arányos, mértékadó, jogilag is kellően cizellált megoldásként" az előterjesztés alkalmas arra, hogy az egyetlen kifogásolt pontban is megfeleljen az uniós bíróság ítéletének.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!