Családbarát beruházásokat adtak át a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen

Családbarát beruházásokat, többek között 16 apartmanházat és multifunkcionális sportpályát adtak át szerdán a Nógrád vármegyei Mátraverebély-Szentkúton lévő római katolikus nemzeti kegyhelyen. A négy év alatt elkészült fejlesztésekre 3 milliárd 409 millió forintot biztosított a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Soltész

A templomban tartott átadási ünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke úgy fogalmazott:

sokat tettünk közösen a zarándokhely megújításáért, és teszünk a jövőben is, de élővé válását, fennmaradását a megélt hit, a lelkiség biztosítja, és nem a marketing, nem a kegyhely mint áru, amit értékesítünk.”

Soltész Miklós a hely céljának nevezte, hogy a kereszténység üzenete mindenkihez eljusson, hívőkhöz, istenkeresőkhöz, de a hitetlenekhez is.

Az államtitkár kitért arra, hogy Szentkút jelenlétét 800 éve jegyzik, és csaknem 300 éve zarándokhely. Mint mondta, a területre még a kommunista időben is érkeztek zarándokok, de ha nem lettek volna itt a ferences atyák, nem beszélhetnénk ilyen léptékű fejlesztésekről.

Soltész

Közölte, 2006-ban a püspöki kar döntése alapján nyilvánították nemzeti kegyhellyé „ezt a csodálatos helyet”, amely 2010-től a kormány, a vármegye és a település vezetői részéről is figyelmet és segítséget kapott, ami részben anyagi volt.

Megfogalmazódott, hogy Szentkútnak kiemelt védelmet kell kapnia, így lett 2020-ban nemzeti emlékhely

– tette hozzá.

A búcsújáróhelyen, ahová évente 300 ezer zarándok látogat el, 16 családi apartmanház, egy 114 négyzetméteres fedett közösségi tér, és egy 345 kilowatt teljesítményű naperőmű épült. Kibővült a kálvária kápolna egy 456 férőhelyes urnatemetővel, a kegyhely területére szelektív hulladékgyűjtők kerültek, két játszóteret és egy multifunkcionális sportpályát építettek a gyerekeknek, létrehoztak egy beltéri játszószobát, valamint megújult a nagyparkoló.

Mindezek mellett több ezer négyzetméternyi új utat adtak át, és 627 facsemetét ültettek a kegyhelyen.

A pályázatnak köszönhetően egyedi fejlesztésű hitéleti ajándéktárgyakkal, helyi kézműves termékekkel és kegytárgyakkal bővítették a kegytárgybolt termékeit. Angol és magyar nyelvű kiadvány készült Szentkút vallási, kulturális és geológiai értékeiről, továbbá a történetéről is összeállítottak egy tudományos kötetet. Megújult a ferencesekre bízott kegyhely arculata, új weboldalt fejlesztettek, növelendő a kegyhely ismertségét.

Soltész

A családi apartmanokkal együtt már 200 vendég fogadására vált alkalmassá Szentkút, a fejlesztésekkel a vendégforgalom további növekedésére számítanak.

Az ünnepségen Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy sokan nem vallási okból érkeznek ide, de akik lelkileg megerősödnek, megtisztulnak a kegyhelyen, jobban helyt tudnak állni a családban, az életben.

Felidézte, hogy az apostolok, vértanúk sírjaihoz már az első században elindultak a zarándokok, és mint mondta, vannak, akik valódi újjászületésen mennek át egy hosszabb zarándoklat alatt.

Berhidai Piusz atya, a ferencesek tartományfőnöke a kegyhely feladatának nevezte, hogy az ide látogatót Istenhez való kapcsolatához vezesse vissza.

Az átadási ünnepség elején Orosz Lóránt kegyhelyigazgató mondott imát és köszönetet mindazoknak, akik segítették a beruházást.

A beszédek után a résztvevők közös bejáráson megtekintették az új kálvária kápolnát, az apartmanházakat, a sportpályát és a játszótereket.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!