Haág Zalán: Mentsük meg Szeged építészeti örökségét!

A védett szegedi épületek listájának bővítését szorgalmazza a közgyűlés őszi ülésszakában Haág Zalán. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szegedi elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy építészeti értéket képviselő épületek semmisülnek meg, és egységes történelmi utcaképek tűnnek el Szeged baloldali önkormányzatának asszisztálása mellett.

Haág Zalán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szegedi elnökének közleménye az alábbiakban olvasható.

A Délmagyarország mai cikke is felhívta a problémát egy nyilvánvalóan építészeti értéket képviselő épület esetleges megsemmisülésére.

Jómagam 2006-ban első képviselői felszólalásomat is a szegedi építészeti örökség védelmében mondtam el a Szegedi Közgyűlésben. Már akkor felhívtam rá a figyelmet, hogy szemünk előtt tűnik el mindaz, ami a régi Szegedből megmaradt.

Ami pedig a cikkből maradt ki, az a szegedi önkormányzat felelőssége. Jómagam többször szorgalmaztam az önkormányzati rendeletben szabályozott helyi védettségű épületek listájának bővítését. Ha ugyanis a kérdéses épületet az önkormányzat helyi védetté nyilvánította volna, most nem lehetne lebontani.

Ezzel szemben a válasz mindig az volt, hogy más városokhoz képest így is túl sok a helyi védett épület (eme logika mentén a baloldali többség 2010 előtt több épületet is levett erről a listáról, így bonthattak le közülük jó néhányat „leleményes” építési vállalkozók például a régi zsidónegyedben).

De láthatjuk, hogyan tűnik el a szemünk elől a történelmi utcakép a Boldogasszony és Petőfi sugárúton vagy épp napjaink nagyszabású bontásaival a Szentháromság utcában és a Bécsi körúton. Ráadásul az új épületek nem valamiféle egységes városkép részét képezik majd, az építtetőket egy cél vezérli: minél több lakásos társasházat építsenek, minél több garázst és üzlethelyiséget adhassanak el. Ami az esetükben talán még érthető is, ám annál több kérdést vet föl a másik oldalon: az önkormányzat ebben az esetben kinek az érdekét képviseli és vajon milyen megfontolásból?! A következmény pedig látható: szürke, arctalan, jellegtelen utcakép, esetenként kis utcák megnövekedett forgalomterhelése és olyan városkép, amelynek semmi köze a szegedi hagyományokhoz, a barokk, copf, klasszicista, eklektikus, szecessziós, neobarokk, premodern építészeti örökséghez.

Kérem ezért – nem először – Botka László polgármester urat, utasítsa a város főépítészét és a Polgármesteri Hivatal illetékes munkatársait, készítsenek felmérést a még meglévő, komoly helyi építészeti értékkel bíró épületeinkről, s a Közgyűlés őszi ülésszakán vitassuk meg és bővítsük a helyi védett épületeink listáját. Őrizzük meg a következő generációknak mindazt az értéket, amit eleink ránk hagytak, és amelyek eddig túlélték a történelem viharait és a nemtörődöm városvezetői hozzáállást.

Haág Zalán
elnök, frakcióvezető, KDNP Szeged
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!