Sikeres a KDNP kezdeményezése: sokan felújítják a kereszteket

Miközben újra és újra durva támadások érnek keresztény szimbólumokat Magyarországon, nagyon sokan döntenek úgy, hogy keresztet újítanak fel vagy éppen állítanak itthon, illetve külhonban. Már eddig is sokan álltak a KDNP Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezése mellé, amihez további csatlakozókat várnak.

Az utóbbi időben több vandál támadás volt a keresztény jelképek, a keresztek ellen Magyarországon. Az államalapítás ünnepén, Szent István napján vandálok gyújtották fel a Pest vármegyei Nagykovácsi melletti Nagy-Szénáson 2019-ben állított fakeresztet, a rongálás komoly indulatokat váltott ki a faluban és országosan is.

Még le sem nyugodtak a kedélyek, egy héttel később lapunk egy olvasója hívta fel a figyelmet arra, hogy ismét kereszteket törtek le a Margit hídon található koronákról. Miután a BRFK hajtóvadászatot indított utánuk, az elkövetők feladták magukat, a fiatalemberek részegségükkel magyarázták a tettüket. Nem ez volt az első eset, hogy valakik a rongálásban lelték örömüket, 2021 januárjában egy férfi és egy nő törte le a Margit hídon lévő Szent Korona kőkeresztjét. 2019-ben pedig egy 22 éves nő rúgta le a keresztet a Szent Koronát ábrázoló kőszoborról a Margit hídon. Gyöngyösön is több hasonló rongálás történt idén, júniusban egy hét alatt háromszor is letörték ismeretlenek az országzászló-emlékművön lévő kőkeresztet.

Több támadás érte korábban a Vác térségében, a Látó-hegyen levő keresztet is, amit 2001-ben a Szentimrevárosi Egyesület állított Szent Margit tiszteletére. A fakeresztet a következő években háromszor is megrongálták, ledöntötték, legutóbb 2008-ban. Az egyesület végül idén döntött úgy, hogy a keresztet kicseréli, annak elkészítése folyamatban van. A tervek szerint a keresztet októberben az eredeti helyén állítják fel.

A keresztek felújításának folytatására, a KDNP Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezéséhez csatlakozásra buzdított a napokban a területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkár, a párt ügyvezető főtitkára a Somogy vármegyei Szabáson.

 

Latorcai Csaba a község Szűz Mária Szent Neve templomhoz tartozó, felújított kőkeresztjének átadásán közölte: „a mindent végképp eltörölni akaró baloldali uszító magatartás vezet ahhoz, hogy jó heccé válik keresztek letörése és felgyújtása, ezért is fontos folytatni keresztek örökbefogadását, felújítását”. Hozzátette: amíg Nyugat-Európában eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg, embereket hurcolnak meg keresztény hitükért, addig Magyarországon összefogással megújítják a szent szimbólumokat.

Latorcai Csaba kijelentette, hogy a KDNP Fogadj örökbe egy keresztet! kezdeményezése „a legnehezebb gazdasági helyzetben indult, ugyanakkor, vagy éppen ezért magánszemélyek, közösségek, a KDNP alapszervezetei, civilek szép számmal vállalnak keresztfelújításokat”. A politikus arra biztatott mindenkit: ahogy őseink évszázados hagyomány szerint keresztet állítottak engesztelésül betegség, járvány vagy fegyveres konfliktus idején, úgy tegyék ezt most is, csatlakozzanak a KDNP kezdeményezéséhez, álljon minél több felújított kereszt az utak mentén, falvakban, városokban.

Állítsunk minél több keresztet a békéért, és kulturális örökségünkért!

– tette hozzá a politikus. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a KDNP honlapjára felkerült az a térkép, amelyen mindenki nyomon tudja követni, hol fogadtak örökbe keresztet.

A KDNP kezdeményezéshez kapcsolódóan – vagy akár attól függetlenül – nagyon sok keresztet újítottak fel, illetve állítottak magánszemélyek, helyi közösségek Magyarországon és a határon túl.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó és hőskultusz-igazgatósága a Facebook-oldalán is rendszeresen beszámol ilyen pozitív példákról. A közelmúltban felújították a hősök tiszteletére felszentelt keresztet a Nógrád megyei Dejtáron, néhány nappal korábban pedig a Zala megyei Külsősárdon avatták fel a megújított haranglábat és kőkeresztet. A munkálatokat önerőből, részben közösségi munkában végezte el a település önkormányzata. A Don-menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány pedig az egykori Szovjetunió katonatemetőibe szervez több évtizede zarándokcsoportokat, ahol kereszteket is rendre felújítanak.

 

Képek: Latorcai Csaba FB oldala

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!