Soltész Miklós: A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja

A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.

Az államtitkár erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyen a magyar templomfelújítási program keretében a Felvidéken megvalósuló felújításokról számolt be. Ennek során 96 magyarok lakta településen 69 római katolikus, hat görögkatolikus, 25 református templomot és egy zsidó imaházat újítanak fel mintegy másfél milliárd forint magyar állami támogatásból. A támogatások folyósítása már a nyáron megkezdődhet.

Soltész MiklósSoltész Miklós államtitkár, a KDNP alelnöke (Archív fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Soltész Miklós a templomfelújítási programról szólva azt mondta: az segít erősíteni a hitéletet, és így a helyi magyar közösségek megőrzését, ugyanakkor segíti a helyi gazdaságot, és mutatója az egyre jobb magyar-szlovák kapcsolatoknak is. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy ebben a nehéz időszakban, a 21. században ezek a nemzetek erősítsék egymást, és azt keressék, ami, összeköti őket.

Ez a két nemzet, mi magyarok és szlovákok egymásra vagyunk utalva, ebben az elképesztő nagy nyomásban, részben Brüsszel, részben pedig a teremtett világunkat lerombolni akaró ideológiák részéről” – szögezte le Soltész Miklós.

Kiss Róbert, a Nagyszombati Főegyházmegye érseki helynöke a révkomáromi római katolikus plébánián tartott sajtótájékoztatón a felvidéken felújítások részleteiről azt mondta: többnyire az egyházi épületek külső tatarozására kerül majd sor, kisebb és közepes nagyságú településeken, rendszerint 15-30 millió forint közötti összegből. Ennél nagyobb összeget szánnak a révkomáromi Szent András-bazilika felújítására: az emblematikus egyházi épületet megközelítőleg 1 millió euróból (mintegy 360 millió forint) újítják majd meg.

Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a felújítási programért, amely – mint fogalmazott – azon felül, hogy segíti a felvidéki magyar hívőket, mutatja a nagyon jó magyar-szlovák szomszédsági viszonyokat is. A támogatást nagyon szép gesztusnak nevezve rámutatott: az ilyen felújításhoz elődlegesen a helyi közösségnek kellene forrásokat biztosítani, amihez viszont a felvidéki magyarság parlamenti érdekképviselete segíthetne hozzá. A magyar kormány által jóváhagyott templomfelújítási program keretében közel 26 milliárd forint támogatásból 1800 templom és imaház újul meg, többségében Magyarországon, de részben határon túli magyarok lakta területeken is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!