„A kormány bűne az elvonás”: tízezer ember kerülhet utcára

A Fidesz–KDNP szövetség kiemelten kívánja kezelni a nemzeti ügyek politikája keretében a szociális területet és azon belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását – jelentette ki Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő szombathelyi látogatása után az MTI-nek, bűnnek nevezve, hogy a kormány tízmilliárd forintot vont el az idei költségvetésben erről a területről, aminek következtében tízezer ember kerülhet utcára.

Soltész Miklós kijelentette: ezt az összeget vissza kell pótolni, a megváltozott munkaképességű emberek és a fogyatékkal élők ugyanis nem csupán „segélyért járkálnak”, hanem olyan termékeket állítanak elő, amelyek piacképesek.
    
A Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője, aki Kósa Ádám EP-képviselővel és Puskás Tivadarral, a Fidesz-KDNP szombathelyi jelöltjével több, az érintetteket foglalkoztató intézményt is felkeresett, célként fogalmazta meg, hogy a közbeszerzési törvények ne sújtsák, hanem előmozdítsák a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek piacra jutását.
    
Az Országgyűlés szociális bizottságának alelnöke a következő kormány egyik sürgős feladatának nevezte, hogy a közbeszerzési törvényeken keresztül, amennyire lehet, védett piacokat teremtsenek, illetve az állami és önkormányzati beszerzéseknél segítsék ezen termékek piacra juttatását. Példaként említette a bajor és a spanyol példát, ahol ez jól működik.
    
A kereszténydemokrata politikus jó példának nevezte azt a szombathelyi Fidesz-KDNP-s önkormányzati gyakorlatot is, hogy az intézmények felújításánál megváltozott munkaképességű embereket, illetve hajléktalanokat alkalmaznak, akik szakmai képzést kaptak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!