Fenyegetőző jobbikos a Parlamentben + videó

<i>Forrás: hírTV</i>

Megfenyegette fideszes képviselőtársát a jobbikos Zagyva György Gyula a Parlamentben. A politikus a folyosóra hívta társát, „No, akkor ezt majd a folyosón megbeszéljük felkiálltással”, miután figyelmeztették: nem a trianoni emléknapról, hanem Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról szóló vita van az Országgyűlés napirendjén.

„A napirendi pont az egy politikai nyilatkozattal kapcsolatos, úgyhogy szeretném kérni az elnök urat is, hogy terelje vissza a beszélgetés fonalát ide” – fogalmazott Pósán László fideszes országgyűlési képviselő. Zagyva György Gyula ekkor kezdett el fenyegetőzni. Kétperces felszólalásában Kövér Lászlót, Semjén Zsoltot és Harrach Pétert is figyelmeztette arra, hogy szerinte mit várnak a választók az új kormánytól.

Zagyva György Gyula egyébként a Hatvannégy Vármegye Mozgalom elnöke, ismert alakja az egykori egri foci- és röplabdacsapat ultráinak.

Videó a jobbikos képviselő fenyegetőzéséről (kb. a felvétel közepén)
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!