Forrás: MTI
Mintegy tizenegy hónapja úgy nő a foglalkoztatás Magyarországon, hogy a növekedés döntő többségét a versenyszféra adja – hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a Vállalati felelősségvállalás – felelős foglalkoztatás elnevezésű budapesti konferencián.
Hozzátette: jók a munkanélküliségi és foglalkoztatási tendenciák, de uniós szinten messze nem ott tartunk, ahol szeretnénk. A 62-63 százalékos lakossági foglalkoztatási ráta óriási eredmény, de az uniós elvárás 75 százalék – jelezte.
Czomba Sándor elmondta: 2010-hez képest a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatása 40-50 ezerrel javult. 2012 végén jött be az első munkahely garancia program, onnantól kezdve elkezdett nőni a foglalkoztatás a fiatalok esetében is - mondta.
Az uniós átlag itt 32,3 százalék, a magyar 23,1 százalék, ezt kell folyamatosan közelíteni az uniós szinthez – jegyezte meg.
Kifejtette, sok munkalehetőségtől a tapasztalat hiánya miatt esnek el a fiatalok. Ezért az első részletben 2016 júniusáig összesen 40 milliárd forintot fordítanak az ifjúsági garancia programra - közölte. Ebből mintegy 40 ezer, 6 hónapnál hosszabb ideig a munkanélküli regiszterben lévő fiatalt szeretnének megszólítani, elhelyezni, képzést biztosítani számukra – jelentette ki.
Az ifjúsági garancia programmal az uniónak az a célja, hogy a 25 év alatti fiatalokat a munkanélkülivé válástól számított 4 hónapon belül valamilyen aktív foglalkoztatáspolitikai eszközzel szólítsák meg, színvonalas állásajánlatot kapjanak, vagy képzésben részesüljenek – mondta Czomba Sándor.