Forrás: MNO
Létrehozunk egy új, polgári, nyugatos, balközép pártot. Az új párt neve: Demokratikus Koalíció – jelentette be Gyurcsány Ferenc az MSZP platformjaként egy évvel ezelőtt létrejött Demokratikus Koalíció születésnapi rendezvényén a Vasas sportcsarnokában. Hozzátette: a új frakció is alakul Molnár Csaba vezetésével.
A bukott kormányfő beszédében kijelentette: az „önkény fojtogató levegőjét érzi”, s illegitimnek tartja „Orbán rendszerét”. Illegitimnek tekintik az Orbán egypárti alkotmánya alapján kinevezett állami vezetőket. A legfőbb ügyészt, az alkotmánybírákat, az ÁSZ elnökét – sorolta Gyurcsány.
Szerinte Orbán Viktor „silány szellemi színvonalon kapaszkodik a kétharmadba, zárójelbe téve, megtaposva '89 szellemi örökségét”. Tart tőle, hogy „a Kossuth téren helyreállítják a '44-es állapotokat”. – Mi előre akarunk menni, és nem vissza – hangoztatta Gyurcsány Ferenc. Trianonról is elmondta a véleményét: „egy úri politika következményeként szakadt” Magyarországról beszélt. De Trianonnál is nagyobb gondnak nevezte a „kisstílű keresztény politizálást”, ami meglátása szerint ma súlyként nehezedik rájuk.
A Magyar Nemzet Online cikke itt olvasható.