Visszavette a jobboldal Újszászt

Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz–KDNP által támogatott Dobozi Róbert (független) a vasárnapi időközi polgármester-választáson a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon, a jelölt 1701 szavazatot kapott.

kdnp.hu – MTI

A második helyen a korábbi polgármester fia, Molnár Péter (független) végzett, a helyi baloldal támogatását élvező aspiráns 614 voksot szerzett. A harmadik Kovács János (független) lett, ő 57 voksot kapott, míg Kalmár Dávidra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére adták a legkevesebb szavazatot, őt húsz választópolgár támogatta.

Dobozi Róbert nemcsak azért aratott vasárnap nagy győzelmet, mert a szavazatok több mint 70 százalékát sikerült begyűjtenie, hanem azért is, mert a város élén utoljára az 1998–2002-es ciklusban állt jobboldali polgármester.

Húsz éve Nagyné Szelmák Erika az MKDSZ színeiben győzött szocialista riválisával, Molnár Péterrel szemben, aki aztán 2002-től idén július 6-ig volt a település polgármestere. Mint ismert, a városban tegnap azért kellett időközi polgármester-választást tartani, mert Molnár Péter a nyáron elhunyt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!