A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) részt vesz a kvótareferendum kampányában, amelynek részleteiről hétfő délután egyeztettek a megyei vezetők a párt országos központjában. Gaal Gergely adminisztratív vezető szerint a népszavazása valódi tétje az európai keresztény civilizációnk fennmaradása, értékeinek megőrzése, ezért keresztény világnézeti pártként a KDNP-nek is jól felkészülten, szervezetten kell kivennie a részét a kampányfeladatokból.
A Kereszténydemokrata Néppárt megyei szervezői szeptember 3-án a párt országos központjában tartották szokásos operatív megbeszélésüket, melynek fő témája a betelepítési kvótáról szóló népszavazás kampányával kapcsolatos feladatok tisztázása volt.
Gaal Gergely adminisztratív vezető (képünkön) a találkozó alkalmával elmondta, hogy az október 2-i népszavazás a kereszténydemokrata politikai közösség számára különösen fontos, hiszen valójában európai keresztény civilizációnk fennmaradása, értékeinek megőrzése a tét, a kérdés jelentősége tehát túlmutat a napi pártpolitikán. Keresztény világnézeti pártként a KDNP-nek is jól felkészülten, szervezetten kell kivennie a részét a kampányfeladatokból. A párt irányvonala Semjén Zsolt elnök megfogalmazása alapján: karitáció a migránsok felé és önvédelem a migrációval szemben. Ismertette a kampány során várható feladatokat és azok ütemezését is, amelyek a helyi és megyei szervezetekre, valamint a tagságra, a választókerületi szövetségesi tanácsba nemrég újonnan kinevezett küldöttekre és a külsős segítőkre várnak a következő hetekben. Hangsúlyt kapott az is, hogy a kereszténydemokrata aktivistáknak a szövetségesi választókerületi rendszerrel szorosan együttműködve végezzék munkájukat a kampány során.
Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke, aki Semjén Zsolt KDNP-elnök megbízásából a népszavazási kampány kommunikációjának kereszténydemokrata vonatkozásait koordinálja, a találkozón ismertette a kereszténydemokrata megközelítésből fontos kommunikációs irányokat, illetve tájékoztatott arról, hogy a KDNP a kampány ideje alatt országjáró régiós találkozókat szervez a párt vezető politikusainak részvételével, amelyek megszervezésében a megyei szervezőkre is komoly feladat hárul.
A jó hangulatú munkamegbeszélésen szó esett a KDNP által elvégzett kampánymunka dokumentálásának fontosságáról is, különös tekintettel a majdani önkormányzati választásokra felkészülendő, pártunk helyi szervezeteinek és személyeinek pozícionálására. A népszavazási kampány és egyéb aktuális kérdések mellett a találkozó témája volt még a KDNP eredményes, elsősorban a nyugdíjasok védelmében tett fellépése a csaló árubemutatók ellen.