Érett színeid gyönyörű, lángoló tobzódása köszönt ránk esztendőről-esztendőre októberben. Lelkem, szemem, hazám és hitem őszi színei kerülnek rá ilyenkor a Mennyei Kéz nyomán életünk vásznára. Ködös szürkék, csorduló vérpirosak, nyugtató zöldek, aranyló levélsárgák a Mester jókedvéből. Így születik minden évben a remekmű: nemzeti és protestáns októberünk páratlan hónapja! Téged csodálva nem lehetett megállni annál az öko-esztétikai élménynél, ami megihlette Petőfinket az „oh természet, oh dicső természet” ámulatára. Vagy Assisi Ferencet és környezetét, amikor kimondták: a természet, a teremtett világ Isten színes köpönyege. Mily gyönyörűen írt Luther is, aki szerint a fű, az ég, a patak, az erdő és a hegyek Isten álarcaként hordozzák a szépséget.
Nincs még egy hónapja a múló időnek, naptári évnek, amely annyira megtelnék elmúlás-illattal és fénylő ünnepi dátumokkal, mint te, október, amikor élet és halál, remény és lehangoltság, vereség és győzelem oly gazdagon, és protestáló erővel ötvöződnék nemzeti, nemzetes hónappá számunkra.
Magyarságunknak és európaiságunknak, végtelen keleti puszták napkeleti emlékének és égig szárnyaltató, keresztyén Igéknek, az 500 éve nemzeti nyelveken fellobbant drága Kijelentésnek magyarul ízlelt és megszeretett üzeneteitől még fényesebb október. Szívünknek életmustot, tanulságokat érlelő kivételes kalendáriumi kincses ideje vagy Te, október!
Arad hó eleji sejtelmes, nyirkos, lélekzimankós hajnalaival, s ezzel dacolva mégis a reményt és biztatást üzenő tábornoki búcsúleveleivel, bennük a magyar feltámadás törhetetlen testamentumaival, már Trianont is előre megszenvedő hős tábornokai lúdtollából. Majd a „mégis, csak azért is’” talpra állás, a sziklát repesztő fűszál növekedésének parancsát élő, a nemzeti szabadságvágy átmeneti tragédiába torkollott, de igaz és igazolt forradalmának, 1956-unknak mára győzedelmes ünnepével, október 23-mal. És páratlan hónapkoronádként, beteljesülésként ott ragyog utolsó napodon az európai lelki és valóságos (nép)szabadság és az istenes megújulás világtörténelmet formáló 500 éves mérföldkő-dátuma, a nemzeti nyelveken fáklyaként felgyúló evangélium, a nyelv és nemzeti öntudatosulás, a szellemi és anyagi felemelkedés protestáns csodáit megtermő nagy történelmi ébredéssel: október 31-gyel. Ezzel a máig elevenen ható, planétánkat új, termékeny lelki barázdákkal megajándékozó, ma is jövőt termő, Isten akarta és áldotta reformációnk születésnapjával. Lehet-e ennél pompázatosabban feldíszíteni a múló időt ily tarka köpönyegbe, eseményekkel és tanulságokkal, mint éppen októbert? Lehet-e az elmúlást annyira a beteljesülés irányába fordítani, mint éppen e hóban? Lehet-e más hónapot jobban szeretni, mint a szivárvány-szépséggel is vetekedő színorgiák múló 31 napját? Meglehet, másoknak szebb a családi melegséget hozó december, amikor karácsonykor a kinti hideg még inkább betereli lelkünket a meghittség jászla köré. Lehet, van, aki a húsvéti feltámadásos víg örömet, virágfakadást, locsolkodást, szerelempalántázást találja szebbnek, vagy a nyár érlelő tűzében a hűsítő habok, égi magaslatok még hófödte frissítő szelű látványát, élményét. Meglehet. Amióta eszemet tudom, s ámuló szívvel rá tudok csodálkozni Isten teremtett világára, nekem a Nagy Mennyei Mester legszebb földi alkotása az ősz, abban is október. Ezért hát szép sorban elmondom, leírom Mennyei Mesterünk magasztalására dátumokhoz kötött vallomásaimat. A dátumódákat, eseményhimnuszokat. Azt, ami leginkább felfénylik 2017-ben a lélekmelegítő őszi fényben.
Most a végén kezdem, a hónap csúcsán ragyogó evangéliumi fény e világra ömlő, 500 éve változatlan bőségben áradó fényzuhataga alá állva. Amikor magyarként, keresztyénként, reformátusként, protestánsként azt élem, éljük át, hogy a legnagyobb lelki forradalom, a megigazulás, az igazi szabadság, az evangéliumi életforrás egyszerre csak isteni mélységből és magasságból együttesen felbuzgó emanációjában, kiáradásában megfogalmazódott a „Lux lucet in tenebris” (A világosság a sötétségben fénylik). Ez az a pillanat, amiben átfordul a történelmi és sorsértékelés csak földiből mennyei dimenziókba, aminek következtében minden veszteség nyereséggé lesz, minden rossz valamilyen jónak titokzatos előhírnökévé. Krisztusban, kegyelemből, hit által, a drága lelki kenyér, az Ige új látásmódja szerint, a Lélek horizontján. Ez a mennyei látásmód futótűzként terjedt el akkor Európában, ez a „solusos/solas, egyedülös” reformátori felismerés emeli fel európai horizontra Aradot és Budapestet, október 6-át és 23-át, s mindazokat, akikre emlékeztetnek ezek a piros dátumok. És még sokkal többet is árasztott szerteszét e gyönyörű nap, az isteni igazság naptámadata! Wittenberg és Genf, Luther egyházújító 95 tétele, Kálvin rendszerező elméje, Zwingli bibliás lokálpatriotizmusa, Melanchthon Európát tanító szelíd bölcsessége, Méliusz Juhász Péter, Károli Gáspár, Sztárai Mihály, Apáczai Csere János, megannyi hitbeli fáklyavivőnk szellemi születésnapja e hó. Meg a világprotestantizmus 2017-ben remélten ismét reformálós világeseménnyé erősödő, egyetemes megújulást ajándékozó, megszentelt dátuma. Amikor lelkünkben újra felzengenek a „Tebenned bíztunk…” és az „Erős vár a mi Istenünk” nemzedékeket összekötő spirituális himnuszai, s újra megízleljük édes anyanyelvünk Károlis zamatait a szatmári, erdélyies édes anyanyelv mindmáig ihlető erejében. Amikor hit és tudomány, templom és iskola magyar-honi egységét ünnepeljük, s a kátés hitű kálvinista magyarság nemzetformáló erejéért adunk hálát. A történelmet formáló Istennek köszönjük meg Bocskai és Báthori, Bethlen és Lorántffy Zsuzsanna, Petrőczi Kata Szidónia és Árva Bethlen Kata, Tisza István és Tildy Zoltán egyházi elkötelezettségű, egész nemzetben gondolkodó és imádkozó szívét, Áprily és Jékely, de Sütő és Kányádi, Németh László és Arany János, Kölcsey és Kisfaludy, s megannyi nyelvápoló, nemzetcsinosító magyar honfitársunkat. Meg a Bolyaiak és mások, sokak tudományát, a honi tudomány, gazdaság, ipar fejlesztésében kiemelkedő, felsorolhatatlanul számos nemzeti kiválóságot. És a haza kovászaként, kévekötő, oldástól, széteséstől óvó Bibliánkat is ilyenkor köszönjük meg az égi Kijelentőnek, melynek sorai lelki aranyláncként, nem csak aranymondásokként fűzik össze Kárpát-medencei népünket, s nemzeti létünk alá az oltalmazó, megtartó lelki védőhálót feszítik ki. Igen, gyönyörű aranyló-piros, ezerárnyalatú fényével a legszebb balatoni és királyhágói, székelyföldi, vajdasági, felvidéki, Verecke-hágói naplementéket is felülmúló szépséggel ragyogják be személyes és nemzeti sorsunk egét és mélységeit ezek a nevek, a magyar protestantizmus hajnalcsillagai. Ezt – s még mi mindent! – adta nekünk október 31!
Kérdezhetjük joggal: lenne olyan, amilyen magyarság ilyen októberi szín-és áldásáradat nélkül? Írhatott volna Kálvin ilyen mondatokat Luther és Wittenberg nélkül, mint ezek: „A szív új vallása a reformáció”. Vagy: „A reformáció az Ige szerint megújított istentisztelet és élet”? És fogalmazhatott volna másként a földrajzilag és lelkileg közelebb élő cseh protestánsok egyik hitvallója, H. Kraska: „A reformáció mindig a szív reformációja vagy semmit sem fog megújítani”? – Ugyanő máskor: „Az egyház addig egyház, amíg kész a reformációra”. És a tiszteletreméltó nagy Kárpát-medencei hálaadás több száz alkalma, a szeretet leleményével kigondolt és mozgósító hatású rendezvények közben sem feledkezhetünk meg a múlt század egyik jeles német református tanítójának, a német Hitvalló Egyház református hithősének, W. Nieselnek az intő szavairól: „Az emberi reform rombolja az egyházat, elfedi a bajt. Egyedül az Isten által véghezvitt reformáció hozza létre az igazi egyházat”.
Hálaadásunk nem lenne mély és igaz, ha nem vennénk sorra azt, mi mindenre nem futotta eddig a nagy ünneplésben. Túl sokat néztünk a múltba. Kevesebbet a jelenre. S alig valamicskét a jövőbe. Nem látnokként, hanem azt kutatva, lelki igényességgel fürkészve, Isten miként viszi tovább a reformációt új tájakon, megújult szívekben, az egész földkerekségen. Amikor többé nem, olykor nagyon is vitatható európai exportcikként ér el százmilliókat az evangélium, hanem népek sereglenek oda belső szomjúsággal a szép híves patakhoz, mert lelkük az Úrra kívánkozik a fogyasztói társadalom és a modern bálványok egydimenziós szűkösségében. Elgondolkodtunk-e azon mélyebben, miért adja Isten és munkálja Szentlelke az egyház „harmadik világkorszakát” olyan hatalmas lendülettel, hogy félmilliárdnyinál is több ember ébred fel a Lélek zúgó áradására álmából? Az Atya és a Fiú óegyházi és reformáció korabeli nagy világkorszaka után a 21. század karizmatikus ébredéseiben, melyek a történelmi egyházakat is jótékony sodrába hozzák, felszítják az 500 éves zsarátnokot?! Miért helyeződött át a III. territóriumra, a déli féltekére az egyház és az ébredés túlsúlya? A közel-keleti régió után Európán át mára Afrikára, Latin-Amerikára, Távol-Keletre?
Hányszor szóltunk Kálvin napjainkban tapasztalható elképesztő kínai, indonéziai, távol-keleti népszerűségéről, a mandarin nyelvre fordított és milliós példányszámú Institutio tudatformáló hatásáról, meg a kálvinizmus és konfucianizmus számos érintkezési pontjáról? És arról, miért izgalmas nekik genfi reformátorunk gazdaságetikája, bankpolitikája, életmódja? S miért nem irányul kellő figyelem az utóbbi évek egyik legnagyobb „bummjára” a gazdaságtörténetben, Angus Madison skót református közgazdász hatalmas művére, amelyben kimutatta Jézus korától az egy főre eső nemzeti GDP alapján a hit és a gazdasági hatékonyság sokrétű, mély összefüggéseit, el egészen odáig, hogy pontosan a protestantizmus sajátos lelki, szellemi, erkölcsi tartalmának köszönhetően miért „húztak el” az európai protestáns országok nemzeti gazdasági teljesítményükben a katolikus országoktól? És miért nem beszélünk többet az osztrák evangélikus, később bostoni világhírű vallásszociológus, Peter Berger önrevíziójáról, a szekularizációs tétel visszavonásáról, és arról, ő miként vette észre a modernitásban a vallások nélkülözhetetlen szerepét, s jutott el oda, hogy a 21. századot a világvallások soha nem látott felvirágzása korszakának nevezte el? És miért ne szóljak Vishal Mangalwadi indiai protestáns filozófus testvéremről, akivel volt szerencsém találkozni, s gratulálni neki ahhoz az európaiakat ébresztő, de egyben meg is szégyenítő tényanyaggal, hatalmas bizonyító erővel megírt könyvéhez, aminek a címe: „A közép könyve – a Biblia a nyugati kultúra szíve”. Ebben kimutatta a nemzeti nyelvekre ültetett Biblia és a protestáns hit elképesztően sokrétű pozitív hatását Európa arculatának a kialakításában. Folytassam? Még csak ennyit: miért nem beszéltünk évtizedeken át a Kuyper utáni református Hollandia egyik legnagyobb hatású szellemi mozgásáról, a reformációi filozófiáról a huszadik században, aminek egyik vezérgondolkodóját még a katolikus olasz filozófusok is „holland Kantnak” neveztek el, H. Dooyeweerdről és a mai napig világszerte a reformációi filozófia (reformational philosophy) gondolatvilágában és rendszerében alkotó közel 200 protestáns filozófusról, Amerikától Dél-Afrikáig és Brazíliától Dél-Koreáig, Japánig?
Azzal fejezem be októberi színesemet, hogy nem tudom bejezni, csak megszakítani a sort. Október testamentuma és elkötelező parancsa ugyanis a semper reformari debet, az egyházat mindig meg kell újítani értelmében ma is sürget. Van dolgunk éppen elég. A következő 100, 500 évre is – ha kegyelmes Atyánk és Megváltó Urunk megadja. Mélységesen mély a forrás, mélyre nyúlnak a gyökerek. Van éltető víz, és nőnek a szellemi-lelki fák. Százmilliók ittak a forrásból, és éltek, nyugodtak meg a reformáció sokszínű igazságainak jótékony árnyékában. Nagy kihívás és nagy lehetőség, hogy a forrást és az életfát megtaláljuk mi is és oda hívjuk gyermekeinket, unokáinkat. Ez a dolgunk 2017 októberében is. Legyen áldott Urunk, hogy 500 éve és ma is, s az idők végezetéig hívja azokat, akik meghallják, mert hallani akarják, mit üzen a Lélek. Látó szemeket, halló füleket, cselekvő kezeket és mélyen érző szíveket ajándékozzon nekünk Szentháromság Istenünk. És akkor az októberi színek kavalkádja is Őreá fogja emlékeztetni Jézus Krisztusunk drága vérén megváltott magyar népét a Kárpátok ölelte nagy hazában. Istenhez hívogató és Hozzá érkeztető szép októbert mindenkinek!
Írja októbert ajándékozó Istenünk szerelmeseként Dr. Békefy Lajos
