EMLÉKSOROK DR. HAFENSCHER KÁROLY EVANGÉLIKUS TEOLÓGUSRÓL

Elment, hazament. Földi mélységeken és magasságokon keresztül vezetett útja 91 éven át. Teológusi, szellemi és lelki szépségek között terelgette Őt kimért útján mennyei Pásztora – övéivel, a vér szerinti és a lelki családdal együtt. A familia Deivel is. Számomra DR. HAFENSCHER KÁROLY a protestáns spirituális esztétika, a nüanszok és nyelvi ízek kifejezője és közvetítője volt és marad. A scientia sacra, a gyönyörűséges istenes tudomány, a Krisztusért művelt „ökumené” magas szintű magyar-honi képviselője. Isten adjon nyugodalmat Neki hosszú útja után!

 

Feledhetetlenek maradnak teológus megnyilatkozásai, alaposság, alázatos és konstruktív kritika jellemezte szavait, fogalmazását. Hálás vagyok Istennek, hogy Hammarskjöld-könyvemnek („Isten diplomatája Dag Hammarskjöld”, Budapest) ő volt svéd nyelvi lektora és tartalmi finomítója. Az előszó és az ajánlás is szellemi igényességét rögzítette betűkbe. Akkor 2005. június havát írtunk. Többször találkoztunk könyvtárszobája ihlető atmoszférájában, s messze repült a lelkünk, gondolatunk a fordítás egy-egy fogalma nyomán. A távoli, jeges Északra és másfelé is, Megváltó Urunk, Jézusunk földi bölcsője, szülőföldje és mennyei otthona, a lét előtti lét lakóhelye, az Istennél és Istenben honos, otthonos, Vele egy Logosz felé. Svéd misztikusok, meg Kempis Tamás, a svéd diplomata utolsó útján is szíve fölött hordott Krisztus-követésével, amit svédre fordított ENSZ-munkája közben, meg Martin Buber, a perszonalista, bibliai gyökerű filozófia jeruzsálemi műhelye felé, máskor Albert Schweitzer lambarenei kórházához, és elzász-lotaringiai szülőházához... És még sokan mások is társalkodtak velünk ezekben az órákban műveiken keresztül. Mi meg ővelük. Őróluk. És a szellemi szinkronitás, egyidejűség csodájában, a hasonlóan ihletők állandó jelenléte mindkettőnket lenyűgözött, csendes örömökre hangolt. Ilyenkor szemüvege mögött különös ragyogás jelent meg szemében. A szellemtársakkal átélt találkozások élménye, tiszta, már majdnem gyermeki ragyogása volt ez. Inspirált félórák-órák voltak ezek, olykor időtlenségbe emelve a pergő-múló pillanatokat. A 29 perces filmben is megszólalt jellegzetes tónusú hangján, amit a könyv nyomán Fabiny Tamás filmnyelvre forgatott át. Visszafogottan, de svédországi ösztöndíjas korára is utalva idézte fel Isten diplomatájának élő hitét, amit imái őriznek. Ő maga szintén fordított korábban néhány Hammarskjöld-imádságot. Szívesen és azzal a titokzatos ragyogással a szemében idézte fel ezeket.

 

Most Isten diplomatájának egyik imájával kívánom Urunk Lelkének vigasztalását Családjára, és Dr. Hafenscher Károly életének, szolgálatának, emlékének áldássá formálását kérve a Rá emlékezők szívében hazahívó Urunktól:

 

„Hadd legyek útkészítőd, Uram./Hadd köszönjek meg mindent, ami velem történt....A Te kezed árnyékában rejtőzöm el,/ Mert minden erő és jóság Benned lakozik./Adj nekem tiszta értelmet, hogy Téged láthassalak,/Alázatos értelmet, hogy Téged hallhassalak,/Szerető értelmet, hogy Neked szolgáljak,/Hívő értelmet, hogy Benned maradjak!.”

 

Isten Veled, Kedves "Hafó", Megváltó Urunk tudós lutheránus szolgája! Coram Deo – Te már egészen ott vagy! Református teológusként, lelkipásztorként és közíróként köszönöm Istennek, hogy megismerhettelek és rövid ideig együtt alkothattunk. Kedves, tartalmas, feledhetetlen találkozások voltak ezek. De jó lenne folytatni majd egyszer, ami itt abbamaradt. A communio viatorumot, a földi vándorlók közösségét a megérkezettek közösségére váltva, és Isten magasztalásával töltve. Ez a mi hitünk és reménységünk... Isten Veled, célba ért Vándor!

 

Dr. Békefy Lajos Ph.D.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!