A hazai és kárpát-medencei politikai nyelvújításért

1. Boldog az a politikus, aki tudatában van felelősségének.

 

2. Boldog az a politikus, akinek nem kezdik ki jó hírnevét.

 

3. Boldog az a politikus, aki a közjóért dolgozik, nem pedig saját zsebére.

 

4. Boldog az a politikus, aki következetesen hű önmagához és megtartja választási ígéreteit.

 

5. Boldog az a politikus, aki előmozdítja népe egységét, összetartását, és meg is védi azt.

 

6. Boldog az a politikus, aki el tud hallgatni, ha kell, a választások előtt, alatt és utána is.

 

7. Boldog az a politikus, aki nem fél – elsősorban az igazságtól.

 

8. Boldog az a politikus, aki nem fél a médiától, mert az ítéletkor egyedül Istennek kell majd számot adnia.

 

François-Xavier Nguyễn Văn Thuận (1928-2002) vietnami börtönviselt bíboros a szerzője a fenti boldogmondásoknak, aki politikai üldözöttként a phú khánhi börtönben 1976-ban hitének derűjéről, Megváltója szeretetéről tett bizonyságot, igazi adventi emberként. Így vallani csak a megváltott ember tud:

 

Boldog vagyok itt, ebben a cellában, Uram, ahol fehér gombák növekednek matracom oldalán. Boldog vagyok, mivel Te itt vagy velem. Azt akarod, hogy itt is Veled éljek. Sokat beszéltem életem során. De itt már nem kell beszélnem. Te pedig hozzám fordulsz, itt vagy velem, s Te szólsz hozzám, Jézusom. Hallgatlak, Uram, hallgatlak Téged!”.

 

 

Írta: dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!