JÖJJ EL, JÖJJ EL EGYSZER MÁR ELJÖTT SZABADÍTÓ URUNK!

Minden hitben fogant ecsetvonással, minden festménnyel, amivel közel kétezer év óta hódolnak Isten testté lett Igéje előtt az ihletett lelkű művészek, valójában mind ugyanazt teszik, mint amiről János evangéliumában és levelében ír. A Krisztustól, az Élet Igéjétől megragadott szívű festők látták az Ő dicsőségét, s ebben a lenyűgöző megragadottságban fogantak alkotásaik. Az egyszer már eljött Úr Jézus, aki az Eljövendő, akit várunk, akihez reménykedve kiáltunk: Jöjj, Uram, Jézus! - igen, Őróla üzentek, Őt hirdetik előző korok és kortárs alkotó testvéreink. Hogy megragadottságuk, Krisztus-látásuk mekkora energiákat szabadít fel bennük, azt az elképesztő teljesítmény is mutatja, igazolja, ami alkotásaik minőségén, látásuk, stílusok páratlan egyediségén túl azok nagy számában is megmutatkozik. Például a francia James Tissot (1836-1902) egész Bibliát illusztráló, jó másfél százada készített rajzai, akvarelljei, melyeknek száma 860 fölött van. Vagy a kortárs angol Jan Pashley, aki százasával ontotta illusztrációit, de bármelyik nevet említem is, legyen az a finn Kissan Kielikello, a mexikói Lalo Garcia, a korai Woonbo Kim Ki-chang, vagy a He Qi művésznevű indián alkotóművész, mind százasával ontották a fantáziánkat megmozgató, szíven ütően egyedi, figyelmünket, érdeklődésünket a látáson keresztül megragadó gyönyörű képeiket. Nem bálványimádás ez, messze nem! Hanem a hitbeli megragadottság kreativitása, a hit művészi vallomásmódja, amit ugyancsak a hit mennyei esztétikájával, vagy bibliai esztétikájával, aesthetica coelestis lehet csak helyesen értelmezni. Miként a költő konfessziós, esztétikai kifejezőeszköze a vers, a komponistáé a zene. Így gyönyörködjünk most és majd még néhány cikkben egy-egy megragadó alkotásukban, a Krisztustól megragadottakéban, akik azt hirdetik az Élet Igéjéről, amit belső szemükkel megláttak Róla, Belőle, amit szívükben leképeztek Róla az Ige alapján!

 

Advent

 

Az Ő lelki, majd valós újra jövetele

a mi igazi jövőnk!

Ezt a jövendőt keressük.

(Werner Milstein)

 

Azok a férfiak, bölcsek vagy mágusok, királyok vagy tudósok, akik a betlehemi bölcsőhöz messzi Keletről elindultak és meg is érkeztek oda, átküzdötték magukat a forró pusztákon, homokviharokon, égető nappalokon, fagyos éjszakákon, kúttalan útszakaszokon. Sok száz, ezernyi kilométer van mögöttük. Sivatag – a külső sivatag is mögöttük már, a magány, az elhagyott otthon visszafájduló hiánya, az egyhangú és fárasztó vándorlás - a tevehát kemény nyeregvágásai. De a belső sivatag is mögöttük már – a csillagtalan órák, sivár napok sokasága, a kérdések, kételyek pusztasága, az aggodalom és a bizonytalanság végeláthatatlan lelki homokdűnéi. De tudták és vállalták, hogy a sivatag, a puszta hozzátartozik az úthoz, amelyen Krisztus fele elindultak. Tudjuk mi ezt? A hit útja, a célbajutás keskeny útja ma is ilyen. Vállaljuk ezt? Majd később Urunk is a pusztában, a kísértés magányosságában élte át a legnagyobb belső vitákat a világ átmeneti uralmú urával. Ne tiltakozz ellene, neked is meg vannak, meg lesznek a pusztáid. Ezeknek értelme, helye, szerepe van az életedben. Meg fogod tapasztalni, milyen küzdelmek árán lehet, kell hitünket gyakorolni, és milyen nagy dolog megérkezni a kis pusztákon át az Úrhoz! (Alfred Delp)

 

A páratlan örömhónap

 

Ezt az időszakot nevezem páratlan örömhónapnak, mivel ilyenkor az emberek szívében olyan hit ébredez, mely halkan tud csodákat tenni – bennünk, velünk, körülöttünk. (Rilke)

 

Legígéretesebb utazás

 

A legígéretesebb utazás az, amikor a naptári karácsonytól, december 24-től eljutsz a lelked karácsonyáig – itt ez ideje! (Kurt Tucholsky) Ekkor a tél a legszebb tavasszá változik át! (Christian Günther)

Luther – Kálvin ünnepkészítése

 

Luther és Kálvin temperamentumának különbsége abban is megmutatkozott, hogyan értelmezték és tartották karácsonyt. Luther még a szenteste bevitt a wittenbergi otthonába egy fenyőfát, feldíszítette gyertyákkal, és lantján szép dallamokat pengetett nagy családja csodálkozó, ámuló szemű gyermekeinek. A világmegváltás döntő eseményét bevitte a lakásba, az otthonba is.

 

Kálvin elutasította a látványosságot, és az Úr születésnapjára koncentrált. Ezért hogy semmi se vonja el a hívek figyelmét annak a szent napnak a lényegéről, azt tanította és gyakoroltatta Genfben, hogy csak a vasárnap tekinthető ünnepnapnak, amit maga Isten rendelt. Ha karácsony nem vasárnapra esett, akkor Kálvin december 25-én kiszolgáltatta az Úri Szent Vacsorát, s a folyamatos bibliaolvasásra épülő igemagyarázatát megszakítva, alkalmilag elővette a születés történetét.

 

Halld meg a halk lépteket is advent hangzavarában!

 

Advent: a közeledő lépések meghallásának az időszaka. De nem fogod meghallani a halk lépteket, ha nem állsz le, s folyton csak nyüzsögsz, rohansz, hangoskodol! (B. McKibben)

 

Adventi gyermekhumor

 

- Tudod, gyermekem, miért rövidülnek meg egyre inkább télidőben a nappalok? – kérdezte apa. Mire a gyermek válasza azonnal megérkezett: - Persze hogy tudom. Azért, hogy mielőbb eljöjjön karácsony, és gyorsan megkaphassam az ajándékot. (G. Heinz-Mohr)

 

Írja Dr. Békefy Lajos PhD,

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!