LEGYEN BÉKESSÉGETEK JERUZSÁLEM FALAI KÖZÖTT

PUBLIKUS ÁLDÁSKÍVÁNÓ SOROK A MAGYAR KORMÁNYDELEGÁCIÓ 

IZRÁELI ÚTJA ELŐTT

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!

Tisztelt Külügyminiszter Úr!

Tisztelt Miniszter Urak!

 

Engedjék meg, hogy mint az Úr Jézus Krisztusnak tanítványa, református lelkipásztor, felelős szerkesztő és a KDNP Protestáns Műhely külügyi felelőse a magyar delegáció minden tagjára Isten áldó kegyelmét kívánjam hivatalos izraeli látogatásuk előtt, s kívánjam ezt tárgyalásaikhoz, megbeszéléseikhez és megnyilatkozásaikhoz is. Úgy gondolom, ennek a hivatalos útnak kivételesen fontos a jelentősége a jelenlegi világhelyzetben és az izraeli-magyar kapcsolatokban, mind az izraeli, mind a magyar honpolgárok szempontjából. A Mindenható kísérje szeme fényeként Önöket és Lelke által adjon bölcsességet, megfontoltságot minden szavuknak.

 

Tisztelt  Uraim! Tudomásom szerint látogatást tesznek a Jad Vasemben is, és ott emlékfát ültetnek. Engedjék meg, hogy erre a lépésükre kiemelten is imádságos szívvel gondoljak magyarként, lelkipásztorként és a zsidó Mária Fiának, Jézus Krisztusnak atyái vallási kultúráját tisztelő követőjeként, keresztyénként,  és gondolatban Önökkel legyek. Engedjék meg, hogy leírjam:  feleségem édesapja, Gottfried Röhrig Gyula néhai vrbasi (Szerbia) református lelkipásztor, az ottani magyaroknak és németeknek haláláig egy helyben szolgáló és maradó, kitartó pásztora izraelita értékeket és személyeket mentett önzetlenül és teljes önkéntességgel. A vészterhes időkben - más igaz keresztyén lelkésztársához hasonlóan - hitből vállalt, nem kockázat nélküli szolgálatáért 15 emlékfát kapott a Jad Vasemben, és emlékezetét az észak-galileai Karmiel új zsinagógájának falán elhelyezett ivrit, angol és német nyelvű emléktábla őrzi. Ahhoz a zsinagógához az egykori vrbasi zsidó közösség életben maradt tagjai tartoztak, s ők helyeztették el az emléktáblát a zsinagóga falára. Kérem, gondoljanak egy szempillantás erejéig majd a Jad Vasem szívszorító útjain azokra a honfitársainkra is, a sok milliónyi ártatlan Soáh-áldozat  nevét őrző falak és fák között, akik hazánkból parancsoltattak el az értelmetlen és végzetes útra, de azokra is, akik itthon maradva a történelmi haza területén keresztyén hitükből, a gyökér iránti mély és őszinte megbecsülésből és együttérzésből kockára tették életüket zsidó honfitársaik, javaik, és a zsidó kultúremlékek megmentéséért.

 

 

Adjon a Mindenható jó békességet Jeruzsálem falai között Önöknek és őrizze meg bemenetelüket és kijövetelüket a Szent Földre és a Szent Földről, s legyen oltalmazójuk Az, Aki úgy szerette a világot, benne hitsorsosait, de egykori és minden leendő tanítványát ma, s a világ végezetéig, hogy életét adta érettük, hogy valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, s vállalta engedelmesen, hogy inkább egy haljon meg sokakért, mint sokan egyért.

 

Nagyrabecsüléssel, imádságos szívvel és áldáskívánó lélekkel köszöntöm Önöket és kísérem lélekben útjukon Önöket,

 

 

Dr. Békefy Lajos Ph.D.                                                      Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

református lelkész                                                                református lelkész

szociáletikus                                                                         pasztorálpszichológus

közíró, felelős szerkesztő                                                    egykori izraeli archeológus ösztöndíjas

a KDNP PM külügyi titkára                                                a Szentföldi Dalmann Intézet hallgatója

 

 

 

Kálvin imafelhívása Jeruzsálemért

 

Üdv szövetségesünknek, a Sinai szövetség népének… Imádkozzunk azért, hogy ez az üdv újra felragyogjon és mindenki számára ismeretes legyen, hogy Jeruzsálemnek temploma és városa,  e csodálatos vidék, teljességgel megépüljön, s hogy lássuk Krisztus menyasszonyát e szép ajándékokkal felékesítve. Ámen! 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!