Mindig velem Uram, mindig velem…

Baktalórántházán tartotta idei konferenciáját és országos közgyűlését a KDNP Protestáns Műhelye. Isten iránti hálaadással emlékezünk meg az eseményről és röviden áttekintjük az elhangzottakat.

Baktalórántháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közepe, ha földrajzilag nem is, de erre a néhány napra feltétlenül a magyar protestáns keresztyéndemokrácia otthonává lett. Ide gyűltek a Protestáns Műhely tagjai és szimpatizánsai, valamint a megye kereszténydemokrata vezetői, hogy közös ügyeikről véleményt cseréljenek, megerősödjenek a testvéri közösségben, és újult, szolgálatra kész erővel térjenek haza. Soprontól Debrecenig mozdultak meg a Protestáns Műhely tagjai, és jöttek el, hogy ennek az értékes közösségnek aktív részesei lehessenek. A rendezvény főszervezője Botos Attila, a KDNP PM régióigazgatója, a helyi PM szervezet elnöke, önkormányzati főtanácsos volt.

 
   

Péntek délután áhítattal kezdődött a találkozó, Istennek ajánlva a konferenciát. Az áhítatot követően a Protestáns Műhelynek oly’ kedves teremtésvédelemhez kapcsolódóan egy dokumentumfilmet láthattunk vetítésre került sor a baktalórántházi gimnázium kollégiumában. A film a Bakonybélben immár negyedik alkalommal megrendezett teremtésünnepet mutatta be, a jelenlévő szervező, Dr. Békefy Lajos narrációjával.

A konferenciára több mint száz hallgató gyűlt össze szombaton a városi Dégenfeld Művelődési Központban. A Kárpátaljai Egyházkerület „himnuszával”, a Mindig velem Uram, mindig velem kezdetű református énekkel emelték magasba szíveiket a résztvevők. Elsőként egyik házigazdaként szólalt fel Nagy Lajos, Baktalórántháza polgármestere, a KDNP PM tagja, aki jó szívvel köszöntette a konferenciát városában. Zán Fábian Sándor kárpátaljai püspök a kezdő énekre is utalva felidézte a határon túli magyaroknak a legnehezebb időben is kitartó és megtartó hitét. Köszöntötte a konferenciát és felszólalt még Dr. Kovács Kálmán, baktalórántházi református lelkipásztor; Nagy Béla, a Kárpátaljai Egyházkerült főgondnoka; Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke; Kovács Sándor országgyűlési képviselő; Dr. Kiss Béla és Fülöp István, a Járási Hivatal hivatalvezetői. A római katolikus és a görög katolikus egyház részéről Juhász Imre, esperes-helyettes, Újfehértó plébánosa és Miló Miklós, nyugalmazott görög katolikus esperes szólalt fel, és hozta el közösségeik testvéri üdvözletét.

Dr. Takács Péter történész, az MTA doktora „Protestánsok és katolikusok egymás ellen és egymásért folytatott küzdelme a magyar történelemben” címmel tartott előadást, míg Dr. Békefy Lajos professzor a keresztyéndemokrata helytállás 21. századi szerepéről és jelentőségéről beszélt, felidézve a múlt nagy alakjainak vonatkozó tanítását is. Dr. Fintor Gábor, a Tokaji Fesztiválkatlan ügyvezetője a nagyszabású, és immár világsztárokkal is büszkélkedő rendezvényt mutatta be a résztvevőknek.

A konferencia zárszavában dr. Badacsonyi Zoltán, a Protestáns Műhely elnökhelyettese az elmúlt időszak történéseit látva fogalmazott meg néhány gondolatot, amely fundamentumként kell, hogy meggyökerezzen. Az evangéliumi szó fontosságára hívta fel a figyelmet, a mindenkinek szóló jó hírre, amire egy társadalom békés, kiegyensúlyozott, emberi méltóságot és szabadságot tiszteletben tartó jövőt építhet. Fontosnak nevezte, hogy a kimondott szavaknak hitele legyen, valamint az ima fontosságát, amelyek reményei szerint a jövőben is a PM vezérlő gondolatai lesznek.

A Protestáns Műhely közgyűlésére szombat délután került sor a Dégenfeld-kastély gyönyörű dísztermében. Néhány kötelező napirendi ponton túl a közgyűlés határozatot fogadott el az ún. Baktalórántházi Manifesztumról. A kiáltvány a Műhely alapelveinek, vezérlőgondolatainak újrafogalmazására tesz kísérletet. A közgyűlés felszólalásaiból és az elfogadott dokumentumból is határozott erővel tör elő a vágy, hogy a PM megkeresse és újra megtalálja az identitását, szerepét a mai keresztyéndemokrata közélet palettáján.

 

Az elnökhelyettes irányt mutató felszólalásában az alábbi területeken való fejlődést hangsúlyozta: az identitás megtalálása; belső szervezeti megerősödés; releváns szakpolitikák kidolgozása és véleményezése együttműködésben a Kereszténydemokrata Néppárttal; valamint kapcsolatok felépítése hazai és külföldi egyházakkal, csatlakozott is a közgyűlésen részt vevő Bakk István, aki a Bakk Endre Kanonok Alapítvány együttműködését ajánlotta fel a Protestáns Műhely számára.

A közgyűlés és a szombati nap zárásaként 3 almafát ültettek el a résztvevők városban, szemük előtt tartva Luther gondolatát: Ha tudnám, hogy holnap elpusztul a világ, ma még ültetnék egy almafát. Az irreális optimizmus vagy világvége-riadalom helyett ezzel az evangéliumi józansággal és hittel zárta a Protestáns Műhely szombati konferenciáját és közgyűlését.

Az esti áhítat után a Protestáns Műhely stratégiai gondolkodásának jeleként szabadon beszélgettek a résztvevők a keresztyéndemokrácia aktualitásairól, tendenciáiról, lehetőségeiről. Építő javaslatok, előrevivő gondolatok és hasznos tanácsok gyűltek össze, azzal a reménnyel, hogy ezekből formálódik a jövő műhelye. A közgyűlés és az esti beszélgetés az elindítója számtalan olyan tervnek, amelyek majd a novemberben megrendezésre kerülő közgyűlésen ölthetnek határozati formát.

A vasárnapi reggelit követően a Protestáns Műhely tagjai részt vettek a református istentiszteleten, ahol Dr. Békefy Lajos nagytiszteletű úr prédikált a gyülekezet vendégszerető közösségében, majd Dr. Kovács Kálmán lelkipásztor kalauzolásával megtekintették a felújítás alatt álló templomot.

Nagy szavak helyett álljanak itt néhány résztvevő – mindennél többet jelentő – gondolatai:

 „Én úgy jöttem ide, mint egy munkahelyre, hogy segítsem a rendezvényt, de úgy megyek el, mint aki nagyon sokat kapott. Nem én adtam igazán, hanem nekem adtatok sokat.”

„Más emberként jöttem el, mint ahogy mentem”

„Nagyon jó érzés volt egy olyan közösségben lenni, ahol nincs piszkálódás és harag.”

Hisszük, hogy nem embertől van ez, hanem a munkálkodó Szentlékek által! Áldott a mennyei Atya, aki szíveket átformáló erővel volt jelen ezen az alkalmon!

A KDNP Protestáns Műhelyének országos elnöksége kifejezi köszönetét a szervezésben és a lebonyolításban jeleskedőknek, úgy mint Botos Attilának a KDNP PM régióigazgatójának, aki a rendezvény főszervezője volt; Nagy Lajos PM tagnak, Baktalórántháza Város polgármesterének; Dr. Kovács Kálmán nagytiszteletű úrnak; a Vay Ádám Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójának, Gerják Józsefnek és az iskola munkatársainak; a Dégenfeld Művelődési Ház igazgatójának, Bodnár István úrnak és munkatársainak; a nagylelkű támogatóknak; és mindazoknak is, akik névtelenül, de közreműködtek a rendezvény sikerében.

 

Dr. Badacsonyi Zoltán

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!