NEM! JÉZUS NEM MUSZLIM!

Megdöbbentő és szembevágó illusztrációval jelent meg a híres-hírhedt német Spiegel magazin karácsonyi száma. A megbízott főszerkesztőnő indoklása szerint egy pillantást vetnek ebben a számban a keresztyénség és az iszlám történetére, s felmutatják, mi köti össze és választja el a két világvallást, valamint hogyan keveredik bennük politika és vallás(osság). Már a kezdő kép hatalmas blokkolást okoz, nálam a teljes belső tiltakozást ébreszti fel. De erőt véve magamon, próbáltam érteni és értelmezni a szerkesztői szándékot. Ám a folytatás is legalább annyira hamis, torzító, mint a nyitó kép. „Egy absztrakt gondolat (Isten Fia megszületett) átültetése a valóságba a karácsonyi sztori lényege” - olvasható az érvelés a magazin-látásmód elfogadtatására. Márpedig minden vallás- és hitoktatásban részesült alsó tagozatos gyermek tudja nálunk, de Németországban is, hogy Isten Fia nem absztrakt gondolat volt, hanem prófétai ígéret. Az Ószövetség sokféle jövendölése, a messiási ígéretek sorozata nem ideáról, a zsidó eszmevilágban kigondolt Isten Fiáról szólt, hanem olyan Szabadítóról, aki hús-vér lény, az Úr szolgájáról, aki mindenben hasonlóvá lesz majd hozzánk, kivéve a bűnt. És itt folytatódik a gondolatmenet szándékolt félrecsúsztatása. Jézust ugyanis a muszlimok soha nem fogadták el Isten Fiaként, számukra vérlázító blaszfémia – mint a zsidóság számára is! - már a gondolat is, hogy Isten testet öltsön. Allah Mohamedben nem öltött testet, hanem legfőbb és igaz prófétájaként fogadta el őt. Jézus a Korán szerint egy a tanítók, próféták sorában. Sőt, az 5,73. Szúra szerint Isten egyetlenszerűségével, páratlanságával szemben Jézus istenfiúságát a sokistenhit tévelygésének tartják. Elutasítják Jézus közbenjáró szerepét (Szúra 35,18), sőt még keresztrefeszítését is (Szúra 4,157). Ad abszurdum az is, hogy mivel a Korán 19. Szúrája megemlíti Máriát, ezzel őt Isten anyjaként fogadnák el. Egy szolgálóleány milyen Isten Fiát szülhetne? 

 

Máriát minden csodától és számunkra szent titoktól megfosztja a muszlim tudat. De a próféták sorában megadja neki a tiszteletet. Jézus pedig soha nem volt és nem lesz muszlim. Ezért a Spiegel megfogalmazása: „Jézus, a muszlim” lehet szabadelvű szójáték, vagy a németországi iszlám populációnak tett valamiféle karácsonyi gesztus, félelem diktálta kényszerajándék, de hogy ezzel a szándékkal ki ért egyet muszlim oldalon, azt is érdemes lenne gyors közvélemény kutatással felmérni. Csodálkozhatnának a Spiegel szerkesztői az eredményen. Akkor pedig kinek akartak „jót tenni” Jézus, a muszlim fedőlapú és tartalmú cikkükkel? A keresztyéneknek ez ugyanúgy botránkozás forrása, mint a muszlimoknak. Kinek használnak ezzel akkor? Ezen kell elgondolkodnunk! Nem a Spiegel nagyon kérdéses és kétséges tartalmú ünnepi számán – ez csak megvalósítása egy másfajta gondolatmenetnek! Ha a botránkoztatást szánták karácsonyi ajándékul, sikerült nekik. Morbidul, elfogadhatatlanul. Nekem erről Jézus Igéje jut eszembe: „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe vetik, mintsem egyet is megbotránkoztasson a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra!” (Lukács 17,1-3). Ez az ítélet kemény. De ezt nem nekünk kell kimondani, viszont nekünk hangzik, figyelmeztetésül: Vigyázzatok magatokra! Nem olvasták volna a szerkesztő hölgyek, urak ezt a jézusi intést? Hiszen ez legalább világos, egyértelmű, tiszta szó! Sokkal többet tett volna a Spiegel minden irányban, ha Jézus és Mária alakjának Koránban található ábrázolásával foglalkozott volna. Amit ők elmulasztottak, azt majd egy következő cikkben mi a magunk olvasóközönsége számára igyekszünk pótolni.  

 

Nem ez lenne a sajtó feladata is? Németországban is, hazánkban is, nota bene: Spiegeléknél is?! Én erre a Spiegel számra, és erre a nagy zsurnaliszta csúsztatásra, a „Jézus, a muszlim”-ra csak annyit tudok mondani egyszavas tömörséggel, mint a múlt század svájci teológus vitáiban Karl Barth mondott Emil Brunner kollégája gondolatmenetére: NEM! Nem vezet út a természetből Isten megismeréséhez. Nem vezet út sehova a Spiegel nyomán, mert nincsen muszlim Jézus. Legfeljebb muszlim nézetek Jézusról. Nem kérek tehát az ilyen hamis popularizmusból, nem kérek a megtévesztő gondolkodásból, nem kérek az ilyen Spiegelből! Sem karácsonykor, sem máskor!

 

Kritikai jegyzetíró: Dr. Békefy Lajos

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!