Trump elnök: „Minden gyermek Isten drága ajándéka”

MENETELÉS AZ ÉLETÉRT

 

Donald Trump az első amerikai elnök, aki élő adásban nyíltan a „Menetelés az életért (March for Life)” mozgalom mellé állt. A March for Life a világon jelenleg a legnagyobb tiltakozó mozgalom, amelyik az abortusz ellen lép fel. „Hivatali időm alatt legelsősorban a Függetlenségi Nyilatkozatot fogom védelmezni, ami kimondja az élethez való jogot” - fogalmazott Trump elnök, amit hatalmas taps kísért. A Fehér Ház Rózsa-kertjében elmondott beszédét tízezrek hallgatták a washingtoni felvonuláson.

 

SZÍVVEL, LÉLEKKEL, IMÁDSÁGGAL

 

A továbbiakban így fogalmazott az elnök: A March for Life olyan mozgalom, amit a szeretet hívott életre. A résztvevők szeretik családjukat, szomszédaikat, nemzetüket és minden megszületett vagy még meg nem született gyermeket. Ők ugyanis hisznek abban, hogy minden élet szent, és minden gyermek Isten drága ajándéka. A mozgalom aktivistái segítettek abban, hogy amerikaiak tízezrei születhettek meg, és abban is, hogy elérjék, megvalósítsák Istentől elkészített lehetőségeiket. Trump elnök és a mozgalom támogatói védelmezik az élet szentségét és a családot, ami a társadalom alapja. A mozgalom csak akkor lesz eredményes, ha szívvel, lélekkel és imádsággal törekszenek céljaik elérésére. Az élet a legnagyobb csoda – hangsúlyozta az USA elnöke.

 

20. TERHESSÉGI HÉT UTÁN TILOS! – A SZERETET MEGMENTI AZ ÉLETET

 

Megfigyelők rámutatnak: az USA azon kevés államok egyike jelenleg a világon, ahol a 20. hét után is megengedik a terhesség megszakítást. Ezt az elnök nagyon megtévesztőnek tartja, s követelte, hogy ezen változtassanak. Október elején a Képviselő Ház az abortusz jogot megszigorította. Azaz: megtiltják a 20. terhességi hét utáni abortusz lehetőségét. Az elnök felszólította a szenátust, hagyja jóvá ezt a törvényt, és terjessze fel azt az elnökhöz aláírásra és nyilvános kihirdetésre. Egy évvel ezelőtt az USA elnök-helyettese, Mike Pence szólt a March for Life mozgalomhoz. Az elnöki megnyilatkozást az idén úgy vezette be, mint ami az amerikai történelemben először annak az elnöknek a szájából hangzik el, aki a legtöbbet tette az életért, és az abortusz ellen. Idén a 45. „életmenet” jelszava ez: „A szeretet megmenti az életet”. (Forrás: pro-medienmagazin.de/2018/01/20 – szemlézte dr. Békefy Lajos)

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!