Tisztelt Államtitkár Úr!

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Múzeumigazgató Úr!

Kedves Vendégek!

 

A fazekasság a kézművesipar egyik legősibb ága. Régészeti leletek megszámlálhatatlan sokasága jelzi, hogy már a mezolitikumban készítettek agyag használati eszközöket, kerámia dísztárgyakat, melyek formanyelvükkel és motívumkincsükkel több ezer év távlatából is utalnak az őket készítő népcsoport sajátos kultúrájára.

A középkori magyar kerámiaművészet az általános európai képbe illeszkedik, a termékek kidolgozása többnyire dísztelen vagy karcolással, festett csíkokkal, félkörökkel díszített. Egyetlen jellegzetes edénytípus az alföldi cserépüst.

A magyar népi kerámia történetében jelentős változást a fazekaskorong fejlődése hozott az 1300-as években, mely által a fazekasok több és jobb minőségű árut tudtak előállítani, s új edénytípusok is kialakultak, mint például a tál, a kupa és a pohár. Ekkor terjedt el az áttetsző zöld és sárgásbarna ólommáz, s ugyanebben az időben kezdett kialakulni a fazekasság egy másik ága: a kályhásság is.

Ekkortól kezdenek idehaza tömegesen megjelenni a hétköznapi használatra nagy mennyiségben gyártott ún. folyóedények mellett a rendelésre készített, egyedi, művészi díszkerámiák.

A következő jelentősebb változás a habánok XVI. század végi magyarországi letelepülésével függ össze, akik a magyar népi kerámiát nemcsak újszerű formáikkal és díszítményeikkel gazdagították, de technikai újdonságaikkal is. Ekkor terjedtek el az ónmázas edények hazánkban, melyeket a XVIII. századtól az erdélyi magyar fazekasok utánoztak ólommázas technológiával.

A gazdag, virágos ornamentikával díszített kerámiák tökéletesen illeszkedtek a magyar népi kultúrába, színviláguk rendkívül újítólag hatott.

A XVIII század közepén a kínai porcelán népszerűségének növekedése idehaza is új manufaktúrák létrehozásához vezetett.

A magyar fajanszok nagy többsége ekkor két manufaktúrából került ki; az egyiket Mária Terézia és férje, Ferenc császár alapította Holicson 1743-ban, míg a másikat Esterházy József Tatán 1758-ban.

A holicsi edényeken az ún. kínai motívumok mellett feltűnnek a francia rokokó formái is, a bécsi porcelángyár ornamensei, valamint egyes olasz gyárak formái is, míg a Tatán készült kerámiák általában színes virágdíszítéssel készültek, de nem volt ritka a gyümölcs, a füzér, a táj és az életjelenet sem díszítő motívumként.

A XIX. század első felében Herenden megindul a porcelángyártás, mely Fischer Mór bekapcsolódásával hamarosan világszerte ismertté válik. A század második felétől a pécsi Zsolnay gyár,

különösen Zsolnay Teréz és Júlia által az 1870-es években megálmodott, a népi fazekasság díszítőkincseit átvevő alkotások kerültek kölcsönhatásba a hazai népművészettel.

De a népi keramikusok számára nem a gazdag polgárság és a nyugat-európai piacok számára termelő Herendi és a Zsolnay gyár jelentette az igazi kihívást, hanem a kiegyezés nyomán megszűnő céhrendszer, ugyanis a magyar népi kerámia a XVII. századtól a XIX. század közepéig tartó virágzásához jelentős mértékben járult hozzá a céhrendszer, mely hatékonyan védte a mezővárosi és a városi fazekasok termelői és társadalmi érdekeit.

Ennek a védelmi hálónak a szétfoszlása viszonylag rövid időn belül lehetetlen helyzetbe hozta a kisebb központokat, ugyanakkor ahol a földrajzi elhelyezkedés szerencsésen párosult alkotó tudással és a művészi ízléssel, azokon a helyeken képesek voltak a továbbélés biztosítására.

Ennek tökéletes példája Mezőtúr és a túri kerámiák. Hódmezővásárhely után Mezőtúr volt a XIX. században az Alföld legjelentősebb kerámiaközpontja.

Míg Vásárhelyen a tálak, addig Mezőtúron a korsók voltak ez időben a legkelendőbb termékek.

A fellelhető emlékek alapján a túri mesterek biztos kézzel, lendületes vonalakkal dolgoztak és szinte kizárólag növényi motívumokkal díszítették munkáikat.

Közülük is kiemelkedett az 1878-ban, a népi kerámiakészítés válságos időszakában mesterré váló Badár Balázs, aki műveivel a vidéki polgárság társadalmi ízlésének akart megfelelni. Ennek szellemében alkotta meg saját formanyelvét, melyben a népi díszítés és a korai szecesszió keveredett. Munkásságára nagy hatást gyakorolt a pécsi Zsolnay-gyárban eltöltött idő, amely nemcsak az ott alkalmazott technológiai megoldásokkal, hanem a közel-keleti kerámia díszítő elemeivel is megismertette és inspirálóan hatott művészetére.

Különös vázáival, díszedényeivel a millenniumi kiállításon tűnt fel, ahol állami ezüstérmet nyert. Több külföldi kiállításon is részt vett, így Brüsszelben ezüstérmet, az 1900-as Párizsi Világkiállításon díszoklevelet nyert. Műhelyét gyakran felkeresték a kor kiemelkedő személyiségei, atyai jóbarátjának tekintette Móricz Zsigmond is, aki írásaiban megemlékezett alkotásairól, maga is gyűjtve a zöldmázas túri edényeket. Badár Balázs mesterségbeli tudását képes volt áthagyományozni, így örökébe lánya, majd unokája lépett.

Badár Balázs kulturális öröksége, mellyel a vidéki polgárság számára elérhetővé és befogadhatóvá tette a szecessziót, a családom számára is rendkívüli érték.

Ezért is mélyedtünk el – főként feleségem – a magyar kerámiaművészet történetében és ezért rendelkezünk magunk is egy kisebb gyűjteménnyel a Badár-család munkáiból.

Ez a kollekció természetesen nem mérhető a Draskovics Dénes által összegyűjtött páratlan muzeális értékhez, de számunkra mégis rendkívül fontos, mert nemcsak gyönyörködtet, hanem emlékezet is arra, hogy kik vagyunk és hova kötnek a gyökereink.   

Tisztelt Díjazottak!

A magyar kerámiagyártás évszázadainak áttekintése és a Badár család életútja a mai népi keramikusoknak is fontos tanulságokkal szolgál.

Midőn a XIX. század válságos évtizedeiben, úgy ma sem szabad bezárkózni. A régi technológiát ötvözni kell az újjal és tanulni a díszkerámiákat előállító vállalkozásoktól, nemcsak idehaza, hanem külföldön is.

A tárgytervezéshez elengedhetetlenül szükség van a népek szokásainak, hagyományainak nemcsak múltbeli, hanem jelenbeli tanulmányozására is.

Tisztában kell lenni a formák és a mintakincsek jelentésével és azok hagyománytartalmával.

A nemzetek, a kultúrák, a hagyományok megőrzése a globalizáció korában ugyanis minden korábbinál fontosabb.

Az Önök munkája létfontosságú, hiszen szavak helyett formákkal, képekkel és szimbólumokkal segít megismerni és megérteni múltunkat, hagyományainkat és értékeinket. 

E gondolatokkal köszönöm meg a mai kiállítás megrendezésében részt vevők munkáját, külön köszönöm Pusztai Zsolt igazgató úr és Legeza Márta kurátor asszony szakmai hozzájárulását és gratulálok a XVI. Fazekas Trienállé valamennyi résztvevőjének, kiemelten díjazottainak és kívánom, hogy töretlen alkotókedvvel folytassák munkájukat mindannyiunk javára!

Isten hozta Önöket, ide, Túrra, az alföldi népi kerámia egyik legjelentősebb központjába!

Latorcai János

Az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke a XVI. Alföldi Fazekas Triennálé pályázati kiállításának megnyitó ünnepségén mondta el fenti beszédét 2024. május 25-én Mezőtúron