Hangos kérdésekkel, válaszokkal, interpellációkkal ingerelhetik egymást, a fő eseménynek azonban - értelemszerűen – e ciklusban is a törvényjavaslatok, határozatok vitái lesznek.
kdnp.hu - Bartha Szabó József
Csendes főhajtással kezdődik hétfőn az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Megemlékeznek három, a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőről, Komáromi Istvánról (MSZP), Speidl Zoltánról (MDF) és Rimóczi Józsefről (MSZP).
Döntés születhet a házszabályi rendelkezésektől való eltérésről (Szövege: PDF), majd a széles nyilvánosság mellőzése érdekében – kormányjavaslatra - az Országgyűlés felkéri a Honvédelmi és rendészeti bizottságot, hogy „a honvédelmi feladatok 2014. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről” címmel benyújtott titkos beszámolóról zárt ülésen a Honvédelmi és rendészeti bizottság tárgyaljon és határozzon. Hasonló megtiszteltetés vár a Mezőgazdasági bizottságra is: az Országgyűlés felkéri „az agrárgazdaság 2014. évi helyzetéről” címmel a földművelésügyi miniszter által fémjelzett beszámoló tárgyalására és határozathozatalára.
Folytatásként, nem kevés lendülettel, az interpellációk és az azonnali kérdések órái következnek. Fölöttébb nem csendben, hangzatos kérdésekkel, válaszokkal, ingerelik egymást.A mentelmi jog birtokában szabad keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad hazudni, sértegetni, vádaskodni. Íme, a hétfői ülésen „főszereplést” kínáló interpellációs szónoklatok tervezett témái.
INTERPELLÁLÓ |
TÉMA |
CÍMZETT |
|
HILLER ISTVÁN |
MSZP |
A közoktatás jövőjéről. |
emberi erőforrások minisztere |
DÚRÓ DÓRA |
Jobbik |
Tényleg jó irányba indultak el? |
emberi erőforrások minisztere |
SZÉL BERNADETT |
LMP |
Miért hazudtak a magyar családoknak? |
Miniszterelnökséget vezető miniszter |
BECSÓ ZSOLT |
Fidesz |
El lehet odázni Salgótarján költségvetését? |
belügyminiszter |
GŐGÖS ZOLTÁN |
MSZP |
Mi lesz Mezőhegyessel? |
Miniszterelnök |
LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY |
Jobbik |
Fél lábbal a sírban, biztonságos-e a betegellátás? |
emberi erőforrások minisztere |
FÖLDI LÁSZLÓ |
KDNP |
Mik a közigazgatási rezsicsökkentés tapasztalatai a bevezetés után egy hónappal? |
Miniszterelnökséget vezető miniszter |
SZABÓ SZABOLCS |
független |
A csepeliek várják a kormány válaszát a hév megszüntetésével kapcsolatban! |
nemzeti fejlesztési miniszter |
SCHMUCK ERZSÉBET |
LMP |
Miért nem magán kezdi a kormány a bürokráciacsökkentést? |
Miniszterelnökséget vezető miniszter |
TILKI ATTILA |
Fidesz |
Új év, új adózás, milyen változásokat hoz a 2016. évi új adórendszer az emberek életében? |
nemzetgazdasági miniszter |
TUKACS ISTVÁN |
MSZP |
Néhány kérdés az Országos Mentőszolgálatról! |
emberi erőforrások minisztere |
SZILÁGYI GYÖRGY |
Jobbik |
Tisztább közélet vagy a vagyonok eltitkolásának lehetősége? - Ez itt a kérdés! |
Miniszterelnök |
SCHMUCK ERZSÉBET |
LMP |
Mikor kezdődik a felelős agrárkormányzás? |
földművelésügyi miniszter |
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ |
MSZP |
A "családbarát kormány" családellenes intézkedéseiről... avagy mi az, amiről az állami propaganda nem beszél?! |
emberi erőforrások minisztere |
EGYED ZSOL |
Jobbik |
Ki védi meg az állatokat? |
földművelésügyi miniszter |
KORÓZS LAJOS |
MSZP |
Befejezték-e a rokkantak rendkívüli felülvizsgálatát? Mennyi embertől vették el az ellátását az elmúlt öt év alatt? |
emberi erőforrások minisztere |
GÚR NÁNDOR |
MSZP |
Miért nem becsüli meg a kormányzat a közszolgálatban és a kormányhivatalokban dolgozó munkavállalóit? |
Miniszterelnökséget vezető miniszter |
Késő estébe nyúlóan két indítványról is tárgyalnak a teremben maradt képviselők.
- 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról. L. Simon László (Fidesz), Földi László (KDNP) indítványa. 4. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a katonai minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány, - honvédelmi miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
KEDD
Bemelegítésként ezúttal is a napirend előtti szócsaták ígérkeznek, a folytatásban viszont a vezérszónokok tündökölhetnek.
- A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet és Magyarország között az OPCW kiváltságairól és mentességeiről szóló megállapodás kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány, – külgazdasági és külügyminiszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról. Előterjesztő: kormány, – külgazdasági és külügyminiszter. Uniós napirendi pont! Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig. Nemzetiségi napirendi pont!
- Magyarország Kormánya és az Iráni Iszlám Köztársaság Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány, – nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról. Előterjesztő: kormány, – nemzetgazdasági miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- Magyarország Kormánya és a Globális Zöld Növekedési Intézet között kötendő, a Globális Zöld Növekedési Intézet kiváltságait és mentességeit részletező jogállási megállapodás kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány,– nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló megállapodás kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány,– nemzeti fejlesztési miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Iraki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési megállapodás kihirdetéséről. Előterjesztő: kormány, - Miniszterelnökséget vezető miniszter. Szövege: PDF. Általános vita a lezárásig.
- A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról. Németh Szilárd István (Fidesz) indítványa. Szövege: PDF. Tárgysorozatba vételtől függően, általános vita a lezárásig.