„A szándék és a valóság, avagy – Vannak egyenlőbbek is! II.”

Puskás Tivadar, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője az egészségügyi minisztert interpellálta. A képviselő helyeselte, hogy 2009-ben a kormány már beépíti a költségvetésbe az egészségügyi intézmények béremelésének összegét, ugyanakkor diszkriminatívnak nevezte az ezzel kapcsolatos rendeletet, mert az nem vonatkozik az idén gazdasági társaságokká alakult intézményekre.
   

Az elmúlt héten megtudtam a hasonló című interpellációmra adott válaszból, hogy a jelenlegi Kormánynak is az a szándéka, hogy az egészségügyi intézmények finanszírozását jobbá, rugalmasabbá tegye. Ez derék dolog, ennek örültem.

Hallottam azt is, hogy a 2009-es évben már beépítik a költségvetésbe a béremelés járulékainak összegét, s nem kell a hiányt a 49/2008. (III. 14.) számú Kormányrendeletben meghatározott módon csökkenteni. Belátták az előző rendelkezés fogyatékosságait, javítottak. Ez is dicsérendő dolog!

Hosszú és nehezen elfogadható fejtegetést hallottunk arról is, hogy miért nem diszkriminatív a szóban forgó rendelet. De igen, a rendelet diszkriminatív.

Annak magyarázatát persze az elmúlt hétfőn sem kaptuk meg, hogy az „egyenlőbbekre”, az idei évben gazdasági társasággá alakult intézményekre miért nem vonatkozik már az a pénzügyi hátrányt okozó megkülönböztetés, ami a 2007-ben átalakult intézményekre viszont igen. Természetesen nem a mostaniaktól sajnáljuk az amúgy jogos járandóságot, hanem pótlást kérünk a korábban e rendelkezés miatt károsodott intézmények, tehát a betegek számára!

Azt is megtudtam, hogy az viszont nem szándéka a Kormánynak, hogy visszapótolja azt a veszteséget, amit a tavalyi évben gazdasági társasággá alakult, tisztán önkormányzati tulajdonú intézmények elszenvedtek a többiekkel szemben a 49/2008. (111.14.) Kormányrendelet életbelépésével. Ez történt a Markusovszky Kórházzal is!
Ez nem rendes dolog, ennek sem örültem! Tisztelt Miniszter Úr!

Ugye, nem sikerült a 49/2007-es rendelet, hiszen a Kormány is megváltoztatni
szándékozik?

Ugye, csak rossz vicc az a kósza hír, miszerint az emberektől az egészségügyi
ellátásukra beszedett pénz maradványát — szégyen, hogy hosszú várólisták vannak,
ugyanakkor egyáltalán maradéka van az OEP-nek — nem az egészségügyben akarja
felhasználni a kormány?

Ugye, nem úgy jár a 2007-ben gazdasági társasággá alakult néhány egészségügyi
intézmény, mint a rossz intézkedés miatt a TEAOR szám megújítását jogkövető
módon befizetett vállalkozók: visszafizetés helyett cinikus választ kaptak
miniszterüktől?

Ugye a Vas megyei, másik oldali képviselőtársaim is Vas megye polgárai érdekében
– az elmúlt hetivel ellentétben – ma Saját kórházuk mellett szavaznak?

Reagálásában Székely Tamás egészségügyi miniszter azt mondta, nem akarják módosítani a rendeletet, mert a közalkalmazotti törvény előírja azokat a juttatásokat, amelyeket ki kell fizetni, ezeket a kötelezettségeket a nem közalkalmazottaknak jogszabály nem írhatja elő.
   
A kereszténydemokrata képviselő a választ nem fogadta el, a Ház azonban igen; 200 igen, 162 nem szavazattal és négy tartózkodással.

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!