2011. január 1-jén lép hatályba az új polgári törvénykönyv

Bevezetik 2012-től a tartalékos haderőt Magyarországon. A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén, hanem 2011. január 1-jén lép hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) jelentős része. Puskás Tivadar, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy gyászos az orvoskar és az egészségügyi szakdolgozók helyzete. Medgyasszay László az erdőgazdaságok informatikai rendszerének működésképtelenségéről szólt.  A parlament megemlékezett az életének 73. évében, a múlt héten elhunyt Beke Kata tanár, író, volt országgyűlési képviselő és oktatási államtitkárról. Hoffmann Rózsa, a KDNP képviselője felszólalásában ugyancsak szólt a múlt héten elhunyt Beke Katáról, valamint arról is, hogy a jövő évi költségvetés súlyos pénzeket von el az oktatástól.

Bevezetik 2012-től a tartalékos haderőt Magyarországon. Erről a honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásról szóló törvény (HJT) módosításával, 343 igen 1 nem és 1 tartózkodás mellett döntöttek a képviselők. Az önkéntes tartalékos szolgálat lényege, hogy mintegy 4.000 főt úgy alkalmaz a honvédség, hogy az önkéntesek megtartanák civil foglalkozásukat.

A fogyatékosság is felkerült azok közé az adatkörök közzé, amelyekre rákérdeznek a 2011-es népszámláláson. A parlament módosításokkal ismét elfogadta a Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényt. A képviselők 190 igen, 158 nem és 2 tartózkodó szavazattal fogadták el a jogszabályt, amely alapján 2011 októberében veszik fel a lakosok adatait. A vallásra vonatkozóan továbbra sem gyűjtenének adatokat.

A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén, hanem 2011. január 1-jén lép hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) jelentős része. A Ptk. zárószavazását a tervek szerint december 14-én tartja a Ház. Az államfő álláspontjával összhangban több ponton is változtattak az eredeti javaslaton. Változott például az alapítványokkal, a joggal való visszaéléssel, a belátási képesség hiányával, a testvérnek testvér vér szerinti leszármazottjával kötött házasságával, a társasházi tulajdonnal, az ingatlan-nyilvántartással és a haszonélvezeti jog megváltásával kapcsolatos szabályokon.

Az Országgyűlés elfogadta a vízitársulatokat önálló törvényben szabályozó jogszabályt. A képviselők 199 igen, 147 nem szavazattal, illetve 1 tartózkodással álltak a javaslat törvényi erőre emelése mögé. A törvényjavaslatot négy képviselő Kuncze Gábor (SZDSZ), Herbály Imre (MSZP), valamint Katona Kálmán (MDF), és Nógrádi László (KDNP) jegyezte.

Jövő év júniusától egy ember egy évben csak egyszer vehet fel éven belüli lejáratú kölcsönt, például személyi kölcsönt maximum 250 ezer forintig. Az erről szóló, az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításához benyújtott módosító indítványt az Országgyűlés a kormány ellenében fogadta el. A törvényjavaslat zárószavazása jövő héten lesz.

Két kérdésben a kormány ellen szavazott az MSZP többsége az egészségügyi salátatörvényhez benyújtott módosító indítványoknál. A törvényjavaslat egyik legfontosabb rendelkezése, hogy 2010. januárja helyett 2013-halasztja a teljes patikaliberalizációt.
   
A magánnyugdíj-pénztáraknak 2011. november 30-ig kell dönteniük arról, hogy magánnyugdíj-biztosítóba olvadnak, vagy végelszámolással megszűnnek – olvasható a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslatba bekerült módosításban.
  
Az Országgyűlés elfogadta az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény pontosítását, a módosítás egyebek mellett hangsúlyozza az állatokkal való felelősebb bánásmódra nevelést is.
   
Jövő év januárjától nem kaphat életjáradékot az az olimpiai érmes sportoló, - sem edzője, vagy özvegye, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Január 1-jétől csak akkor fizetik ki a biztosítók a gépjárműkárok helyreállításához szükséges költségek bruttó összegét, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a munkálatok megnevezését, anyagköltségét, munkadíját és a fizetendő áfát. A károsultaknak elemi érdeke lesz a jövőben, hogy a gépjárműben keletkezett károkat szakszervizben javítsák meg, és az egyéb módon történő javítást elkerüljék – olvasható az indítvány indoklásában.

Jövő év március 1-jétől kezd működni a közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatal, amely a tervek szerint a jövőben a jogtalan előnyt megszerző szervezeteket tudja majd büntetni, akár a megszerzett előny kétszeresére is.

Az Országgyűlés 356 igen, és 2 nem szavazattal fogadta el a bányászati törvény módosításáról szóló javaslatot. Nagy Sándor (Fidesz) azt emelte ki, hogy a javaslattal hozzájárulhat Magyarország a cianidos bányászati technológia betiltásához a környező országokban.

Horváth István (Fidesz) arról beszélt, hogy nincs megfelelő mennyiségű oltóanyag az új influenza ellen. Kiemelte azt is: az OEP által készített rendelettervezet jelentősen megkurtítja a gyógyászati segédeszközök támogatását.
    
Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő az erdők magánkézbe kerüléséről kérdezte a pénzügyminisztert. Arról szólnak a hírek, hogy a vagyongazdálkodási tanács a soproni tanulmányi erdőgazdaság nemzeti portfólióból való kikerülését készíti elő. Egy ilyen döntés, mint precedens, maga után vonhatja a többi erdő állami tulajdonból való kiszervezését.
    
Bernáth Ildikó (Fidesz) azt mondta, hogy a kormány azzal, hogy mintegy 9 milliárddal csökkenti a fogyatékosok foglalkoztatásához nyújtott támogatást, mintegy 10 ezer fogyatékkal élőt küld az utcára.

Puskás Tivadar, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy gyászos az orvoskar és az egészségügyi szakdolgozók helyzete. Olyan emberközpontú egészségpolitika kell, amely egységes rendszerben kezeli a gyógyítást és az egészségmegőrzést, a megelőzést, s egyben orvosi életpálya-modellt szorgalmazott. Az idei év válságot hozott, s a költségvetés számai a válság mélyítését idézik elő. Külön kitért a háziorvosok kártyapénzének rendezésének szükségességére is.

Puskás Tivadar kereszténydemokrata képviselő az azonnali kérdések és válaszok között arról beszélt, hogy a hosszú várólisták miatt a beteg gyógyításának a költsége megnövekedhet. Szólt arról is, hogy a rotavírus oltást be kellene vezetni a csecsemőknél. Feltette a kérdést az egészségügyi miniszternek: ugye megengedhetetlen a diagnosztika esetén a várólista?
   
Pótápi Árpád (Fidesz) az interpellációk között arról beszélt, hogy napjainkban Magyarországon a fontos pozíciókat kiszolgált káderek, Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök bizalmasai kapnak. Andor László EU-biztosi jelölése is ennek része, egész Európának bemutatva, hogy működik a demokrácia a szocialisták szerint. Véleménye szerint Andor László személyében egy NATO-ellenes, a vörös csillagot elfogadó bankárt küldött a kormányzat Brüsszelbe.
   
Medgyasszay László KDNP-s képviselő az erdőgazdaságok informatikai rendszerének működésképtelenségéről beszélt. Az új rendszer bevezetésének első szakaszában nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalkozó nem rendelkezik az induláshoz szükséges humán erőforrásokkal. Hozzátette: a rendszernek már júliusban működnie kellett volna, de ez a mai napig nem történt meg. Volt egy működőképes rendszer, miért kellett egyáltalán újat indítani? Nem aggályos a szerződés többszöri, határidőket érintő módosítása? Mi az előnyösebb, a szerződések felbontása, vagy a pénzek további elherdálása?

Az interpelláció teljes szövege:

2008. január elsejével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) stratégiai célként tűzte ki az állami erdészeti részvénytársaságok számviteli és informatikai rendszerének egységesítését. Ennek megvalósítására kiírt pályáztatási eljárás végén az értékelő bizottság javaslata alapján a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) 2008. november 12-én kelt határozatában érvényesnek és nyertesnek találta a SAGEM Magyarország Kft. pályázatát.

Tette ezt annak ellenére, hogy az ajánlati ár (1,5 milliárd forint) csak 19 társaság fejlesztésére szólt, és nem tartalmazta a kiírásban szereplő HM erdészeteket és a Megatrend Zrt. alvállalkozói szerepvállalása a versenytisztaságra nézve aggályokat vetett fel.

Az NVT döntése alapján december 17-én az erdészeti társaságok szerződést kötöttek a projekt kivitelezésére a kft.-vel.

A 2009 januárjában indított bevezetés első szakaszában világosság vált, hogy:
a kiírásban szereplő követelményjegyzéknek megfelelő integrált rendszer nem létezik, fejlesztés alatt áll;  
a vállalkozó nem rendelkezik a rendszer — 19 társaságnál egyidejű — bevezetéséhez szükséges anyagi és humán erőforrásokkal;  
rendszerterv és korrekt felhasználói kézikönyv, törzsadat-struktúra leírás hiányában a bevezetés sötétben tapogatózva kezdődhetett, még az alvállalkozók egyes szakemberei sem ismerték a rendszert; a bevezetésre kerülő szoftver operációs rendszer és hardver igénye több száz millió forintos többlet ráf ordítást keletkeztetett a társaságoknál a tervezetten felül; mindezek ellenére az első szakasz átvétele központilag megtörtént és a társaságok kifizették az ehhez kapcsolódó több Száz millió forintos összeget.

Szerződés szerint 2009. július 1-jén a kiírásban szereplő követelményjegyzéknek megfelelő ügyviteli rendszernek „élesben” kellett volna működnie. Ez még az évek óta ezt a rendszert használó öt társaságnál sem valósult meg. Kiderült, hogy a program elavult fejlesztői környezetben íródott, a kompatibilitási problémák feloldása a jövőben folyamatosan többlet erőforrásokat köt le. A rendszer a jelenlegi fejlesztői környezettel legfeljebb egy-másfél évig működhet.

A fentiekre tekintettel kérdéseim a következőek:

Történt-e vizsgálat arra vonatkozóan, hogy van-e a társaságoknál olyan működő rendszer, amellyel a kitűzött célok eleve elérhetőek lettek volna? Ismereteim szerint ugyanis 2007-től kezdődően az ÁPV Zrt. pénzügyi hozzájárulásával már történtek rendszerbevezetések.

Nem aggályos-e a szerződés többszöri, a közbeszerzési ajánlatkérő dokumentációban is szereplő határidőket érintő módosítása?

Megvizsgálták-e, hogy az erdészeteknél felmerülő többletköltségekkel együtt, hogyan alakul a bevezetésre kerülő rendszer „ár-érték” aránya és ez megállja-e a helyét a piacon?

Milyen következményei lesznek, ha a vállalkozó határidőtől függetlenül sem képes leszállítani az integrált vállalatirányítási rendszert? Vannak-e megfelelő garanciák, terheli-e visszafizetési kötelezettség a vállalkozót a már kifizetett összegek vonatkozásában?

Helytálló-e az az információ, hogy a projekt megrendelői oldalán az erdőgazdaságok költségén hozzávetőleg havi 6 millió forintért alkalmazták a Spencer International Kft.-t? Indokolt volt-e ez és mely területeken segítette a projekt előrehaladását?

Megítélése szerint mi az előnyösebb: a szerződések haladéktalan felbontása, vagy további pénzek elherdálása bizonytalan célok kétséges megvalósítására?

A parlament hétfőn megemlékezett az életének 73. évében, a múlt héten elhunyt Beke Kata tanár, író, volt országgyűlési képviselő és oktatási államtitkárról. Beke Kata 1936. december 22-én született Budapesten. 1988-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének alapító tagja volt, ugyanebben az évben belépett a Magyar Demokrata Fórumba, ő szerkesztette a párt oktatási programját. 1990-ben országgyűlési képviselőnek választották, 1990 szeptemberétől a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott. Mivel oktatási elképzeléseit nem tudta megvalósítani, lemondott államtitkári tisztségéről és kilépett az MDF-ből.

Hoffmann Rózsa, a KDNP képviselője felszólalásában ugyancsak megemlékezett a múlt héten elhunyt Beke Katáról. Az ellenzéki képviselő szólt arról is, hogy a jövő évi költségvetés súlyos pénzeket von el az oktatástól, egy 110 ezer lakosú városnak 570 millió forinttal jut kevesebb az oktatásra, mint eddig.
    
Czomba Sándor (Fidesz) arról beszélt, hogy 13 éve nem voltak annyian munkanélküliek az országban, mint most. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány mindössze 17 milliárd forintot fordított munkahely megőrzésre, miközben 52 milliárd forintnyi igény érkezett a kormányhoz és jövőre mindössze 45 milliárd forintot fordít a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!