A kormánynak nem számít az emberek sorsa

A KDNP szerint maga az anakronizmus a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénymódosítási javaslat, ugyanis a Bajnai-kormány megszorító csomagja azt több ponton felülírja - közölte a javaslat keddi általános vitájában Lanczendorfer Erzsébet. A Ház lefolytatta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénymódosítási javaslat részletes vitáját is. Lanczendorfer Erzsébet szerint az emberek sorsa, életminősége nem számít a kormány számára. Rétvári Bence szerint kimaradt a kormány válságkezelő programjából a környezetvédelmi ipar erősítése.

Nincs nemzetbiztonsági vetülete a Bolíviában április közepén egy kommandós akcióban lelőtt bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo ügyének az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint. Simicskó István elmondta: szerencsétlen helyzet az, hogy a kormányzat olyan szinten kezelte ezt az ügyet, hogy az a látszat keletkezett, Magyarországnak köze van ehhez a terrorista vagy terroristagyanús akcióhoz. Úgy vélte, többek között a közszolgálati televízióban leadott, Rózsa Flores Eduardóval készült interjú is Magyarországra húzta ezt a problémakört, s ez nagyon, nagyon szerencsétlen helyzet. Simicskó István és Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter is azt hangsúlyozták: ez az ügy alapvetően konzuli hatáskörbe tartozik.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az OTP és a forint elleni tavaly októberi támadás kivizsgálására Ágh Péter fideszes képviselő kedden a parlamentben. A kormány támogatja a testület létrehozását. Az ellenzéki politikus felszólalásában kifejtette: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által korábban lefolytatott vizsgálat eredménye szerint a Soros Fund Management LLC állt az OTP Nyrt. elleni 2008. október 9-i támadások mögött.

Az Országgyűlés kedden lefolytatta a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Kormánypárti és ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy az állami támogatások odaítélésénél szankcionálni kell a törvénytelen foglalkoztatást, de a megelőzés érdekében az enyhébb eseteket utólag, önként bevallókat nem szabad kizárni a támogathatók köréből.

A KDNP szerint maga az anakronizmus a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénymódosítási javaslat, ugyanis a Bajnai-kormány megszorító csomagja azt több ponton felülírja - közölte a javaslat keddi általános vitájában Lanczendorfer Erzsébet. Példaként említette a gyes- és a gyed-folyosítás időtartamának megváltozatását. Hozzátette ugyanakkor, hogy a javaslat több pontja is támogatható a KDNP részéről, hiszen szerepel benne például az a Fidesz-KDNP által szorgalmazott megoldás, hogy bizonyos esetekben a családi pótlék egy részét természetben is lehessen juttatni.

A Ház lefolytatta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvénymódosítási javaslat részletes vitáját is. Lanczendorfer Erzsébet szerint az emberek sorsa, életminősége nem számít a kormány számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP egyik leghangzatosabb választási ígérete volt a nyugdíjkorrekció. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az eredetileg 2010-re tervezett korrekciós lépéseket végleg elhagyják. A KDNP-nek nincs aggálya azzal kapcsolatban, hogy a szocialistákkal érdemi vitát folytatni lehetetlen - vélekedett.

Az MSZP és a Fidesz is támogathatónak tartja a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot - mondták a pártok vezérszónokai kedden az Országgyűlésben. A képviselők megkezdték a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényjavaslat általános vitáját is: a Fidesz szerint vannak jó elemei a javaslatnak. A javaslat a jelenlegi, korszerűtlen bonus-malus rendszerrel szemben az európai összehasonlítást és következetes alkalmazást is lehetővé tevő központi kártörténeti nyilvántartás létrehozását is megcélozza. A Fidesz vezérszónoka, Püski András hangsúlyozta, hogy a készülő törvénynek garanciát kell adnia arra, hogy a MÁV ÁBE-hez hasonló esetek ne fordulhassanak elő. A biztosítói csődhelyzettel azonban egyáltalán nem foglalkozik a javaslat, ezzel pedig súlyosan sérti az ügyfelek érdekeit - tette hozzá.

Mérsékli a közúti bírságösszeg minimumát, meghatározza az egy eljárás keretében kiszabható bírság legfelső határát és pontosítja az objektív felelősség szabályait a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. A törvénymódosítással, illetve az annak alapján kidolgozandó új bírságrendelettel a kabinet biztosítani kívánja, hogy a visszatartó erő megtartása mellett enyhüljenek a fuvarozók versenyhelyzetét indokolatlanul nehezítő rendelkezések - közölte a szakminiszter.
        
Püski András (Fidesz) a javaslat pozitívumai között említette, hogy a vállalkozások terhei a visszatartó erő megtartása mellett enyhüljenek. Az ellenzéki politikus utalt arra, hogy a közlekedésbiztonság növelése érdekében néhány szabályszegés esetében lehetővé válik a közigazgatási bírság kivetése, ilyenek a biztonsági öv használatának elmulasztása, a gyermekülés hiánya, a bukósisak hiánya motoron, illetve mobiltelefon használata.

A csődvédelmet, az automatikus fizetési haladékot, a vagyonfelügyelőnek adott szélesebb jogkört, a csődbe jutott vállalkozások vagyonának fokozottabb védelmét említette a csődtörvény legjelentősebb változásai között Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. A szabályozás célja többek között az is, hogy a hitelezőket is érdekeltté tegye a csődeljárás lefolytatásában, a csődegyezség megkötésében, felszámolás indítása helyett, azaz lehetőséget teremtsen a hitelezői követelések kielégítésére a cég megszüntetése nélkül is - közölte az államtitkár a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításának általános vitájában.
    
Horváth Zsolt (Fidesz) azt mondta, hogy a törvény módosításának céljával egyetértenek a kormánnyal, nézetkülönbség a megoldási módokban van. Kritikaként említette, hogy az elképzelés, elsősorban a csődeljárás tekintetében, túlzottan uniformizál, mert a jelenlegi gazdasági környezetben több cég is csődbe vagy annak közelébe juthat. A Fidesz ezért azt szeretné, ha különbséget tennének a csődbe jutott cégek között, és elválasztanák egymástól azokat a vállalkozásokat, amelyek csalás követtek el azoktól, amelyek a jelenlegi gazdasági környezetben az apadó források vagy saját tapasztalatlanságuk miatt mentek tönkre.

Rétvári Bence szerint kimaradt a kormány válságkezelő programjából a környezetvédelmi ipar erősítése. Úgy fog hozzá a kormány a válságkezeléshez, hogy megnézi, kik kaptak az elmúlt 20 évben jóléti juttatást, és visszaveszi tőlük - mondta a képviselő kedden napirend előtt. Példaként említette, hogy Magyarországgal ellentétben az EU pénzt különített el az alternatív energiák fejlesztésére. Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkár azt válaszolta: a kormány egyéves programja a finanszírozási rendszer stabilitását tűzte ki célul, de semmilyen futó programot nem állít le. Hangsúlyozta: Magyarországon látványosan bővülnek a szélerőmű parkok. Megemlítette azt is, hogy a biomassza energetikai hasznosításában nagyon komoly lehetőséget lát a tárca. Hozzátette: több ezer ember dolgozik azért is, hogy megtisztítsák az erdőket.
    
Jakab István (Fidesz) közölte: miközben tavaly jelentős mértékben járult hozzá a mezőgazdaság a nemzeti össztermékhez, mégis ettől az ágazattól von el a kormány a legtöbbet. Súlyos tendenciának nevezte, hogy Magyarországon megnőtt a nyersanyagok exportja.

Juhász Gábor igazságügyi és rendészeti államtitkár megerősítette: harminc fővel megemelték a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozócsoport létszámát, valamint felemelték a nyomravezetői díjat is.

Fel kell gyorsítani az államháztartási rendszer strukturális átalakítását, erről a válságkezelő intézkedések mellett sem szabad elfeledkezni - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden az Országgyűlésben a szervezet 2008-as tevékenységéről szóló jelentés - és az annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat - általános vitájában. Kovács Árpád rámutatott: 2008 végén az önkormányzatok bruttó adósságállománya 40 százalékkal meghaladta az előző év végi mértéket, az eladósodás kockázata hosszabb távon mutatkozik meg, főként a megyei és a megyei jogú városok önkormányzatok körében.

Tállai András (Fidesz) felszólalásában rámutatott: számos ellentmondást lehet találni az ÁSZ, a költségvetés fizetőképességét fenntartó hitelekre vonatkozó ellenjegyzési jogkörét illetően, mivel a törvényi keretek között meghatározott ellenjegyzési jogot a kormány számos esetben kijátssza. A képviselő szerint a projekt-finanszírozó hitelek, valamint az IMF hitelcsomagjának felvételéhez sem kérte ki a kormány a törvényben meghatározott módon az ÁSZ véleményét, utóbbi esetében amiatt, mert a Pénzügyminisztérium szerint az IMF hitel a folyó fizetési mérleg finanszírozását szolgálja, és nem a költségvetését.

A jelentést előzetesen tárgyaló parlamenti bizottságok - a költségvetési bizottság, a gazdasági és informatikai bizottság, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság és az önkormányzati és területfejlesztési bizottság - egyhangúlag elfogadták az Állami Számvevőszék éves beszámolóját.   
   
Az Országgyűlés oktatási bizottságának szocialista és szabad demokrata többsége támogatta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterré történő kinevezését keddi budapesti ülésén; a Fidesz-KDNP elutasította a jelöltet.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!