A kormánytagok nem vesznek részt a parlamenti vitában

A kormány tagjai nem vesznek részt az új alkotmány március 22-én kezdődő parlamenti vitájában – jelentette be az Országgyűlés sajtófőnöke, egyúttal jelezte: azok a kormánytagok azonban, akik országgyűlési képviselők is, képviselőként részt vesznek majd az alkotmányjavaslatok tárgyalásában.

Az új alaptörvény általános vitája március 22-én, kedden kezdődik, a zárószavazás pedig várhatóan április 18-án, hétfőn lesz. Ez idő alatt más előterjesztést nem tárgyal a parlament. A március 15-i benyújtási határidőig két alkotmányjavaslat érkezett az Országgyűléshez, a Fidesz-KDNP képviselőinek, valamint a független Szili Katalinnak az indítványa. Ezekről a Ház együttes általános vitát tart majd.
    
A házbizottság ülésén nem lett meg a szükséges többség ahhoz, hogy a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosításról már szerdán döntsön a parlament, így csak a módosító javaslatokról határoznak a képviselők, az előterjesztés zárószavazása pedig az alkotmányozás befejeztével, április végén lehet - közölte Altorjai Anita.

+

Egyperces néma felállás a Japánt ért természeti csapásra emlékezve

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Japánt ért természeti csapásról emlékezett meg. Mint mondta, minden ember a világon mély döbbenettel figyeli azt, ami zajlik Japánban. Arra kérte a képviselőket, hogy egyperces néma felállással fejezzék ki együttérzésüket a Japán néppel. (Kan Naoto japán kormányfő szerdán azt közölte: a földrengés és szökőár sújtotta részen az eltűntek száma meghaladja a tízezret.)

Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője szerint az elmúlt hónapokban megteremthető lett volna a demokratikus alkotmányozásra alkalmas helyzet. A politikus úgy fogalmazott: az egyoldalú alkotmányozás újrateremti a legitimációs kihívásokat. Közölte: ez a centralizált demokrácia alkotmánya. Hozzátette: ez az alkotmánytervezet nem alkalmas arra, hogy megóvja a közszolgáltatásokat. Azt kérte a kormánytól, hogy az vonja vissza az egykulcsos adórendszert és vonja vissza az alkotmánytervezetet is.
   
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára válaszában hangsúlyozta: ha az LMP nem vesz részt az alkotmány vitájában, akkor nem mondhatják azt, hogy kevés az új alkotmányról a konzultáció. Véleménye szerint 383 ezer embert vont ki az LMP az alkotmányozás folyamatából, azokat, akik rájuk szavaztak.
   
Bús Balázs, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a partidrogok ellen emelte fel szavát. Beszámolója szerint február 9-én egy kereskedelmi egységet kellett bezáratni Óbudán, mert valószínűleg szintetikus, pszichoaktív szereket forgalmazott. Gátat lehet-e szabni az illegális partidrogok terjedésének? – kérdezte:   
Kiemelte: az új pszichoaktív szerek felvétele a tiltólistára ad hoc módon történik. A jelenlegi kábítószer tiltási procedúra önmagában nem hatékony bűnmegelőzési eszköz – jelentette ki.
   
Mint mondta, minél előbb el kell fogadni a hazai drogstratégiát, a partidrogok elleni fellépés nem tűr halasztást.
   
Soltész Miklós államtitkár azt válaszolta: az elmúlt években volt egy olyan párt, az SZDSZ, melynek az volt a drogstratégiája, hogy minél inkább liberalizálják a kérdést. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány júliusban a mefedront azonnal tiltólistára vette. Mint mondta, a jogszabály szerint, ha megváltoztatják a szer képletét, akkor az lekerül a tiltott szerek listájáról. Kiemelte: mindenképpen a drogterjesztőkkel szemben kell fellépni - mondta, hozzátéve, hogy nem az egyéni fogyasztót kell börtönbe csukni.
       
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke felszólalásban az alkotmányozás módgát kifogásolta. Szerinte: a magyar nemzet akkor tudott nagy tetteket végrehajtani, mikor a nemzet polgárai között volt összefogás. Kijelentette: ma Magyarországon nincs alkotmányozási kényszer, és az alkotmányról nincs közmegegyezés.
   
Kiemelte azt is: az MSZP nem támogatja az alkotmányozás folyamatát. Véleménye szerint az új alaptörvénnyel a következő kormányok mozgásterét akarják csökkenteni.
   
Ennek az alkotmánynak az a legnagyobb hibája, hogy „a Fidesz rendszerét akarja ráerőltetni Magyarországra” - jelentette ki.
   
Rétvári Bence, a KIM államtitkára közölte: 20 ezer milliárd forintos adósággal küzd a jelenlegi kormány, amit az előző kormány hagyott rá. Kijelentette: azért van szükség gazdasági alkotmányozásra, hogy még egyszer ekkora hiány ne keletkezhessen.

+

Az azonnali kérdések és válaszok között szóba került az államháztartás hiánya, az útfelújítások ügye is napirendre került.

Scheiring Gábor, az LMP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az első két hónapban elérte az 560 milliárd forintot az államháztartás hiánya. Mint mondta, ez az egész évre tervezett hiány nyolcvan százaléka.  Véleménye szerint most látszik az, hogy mekkora szükség lenne az „eltaposott” Költségvetési Tanácsra.
   
Szatmáry Kristóf államtitkár azt válaszolta: a kormány tartja magát a kitűzött hiánycélhoz. A költségvetés 2011. évi hiánya fenntartható..
   
Michl József, a KDNP országgyűlési képviselője a nemzeti fejlesztési tárca államtitkárához fordult azért, mert véleménye szerint feltétlenül szükséges, hogy felújítsák Komárom-Esztergom megye négy illetve ötszámjegyű útjait. A képviselő azt kérdezte, hogy erre mikor kerül sor.
   
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtikára válaszában kifejtette:  az útfelújítási projektjavaslatokat más regionális tanácsokkal is egyeztetik. Elmondta, hogy a kért útfejlesztéseket a 2011-2013 közötti projektlista tartalmazza. Jelezte, hogy a kivitelezési árak döntik majd el, hogy mindegyik projekt megvalósítható lesz-e.

kdnp.hu
Forrás: MTI 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!