A tüzet elrejteni nem lehet!

A vezérszónok mondhat bármit, sem hozzászólással, sem ügyrendi kifogással, csupán közbekiabálással, tapssal, füttyel lehet félbeszakítani. Tették volt sűrűn a T. Ház mindkét oldalán: „Hazudsz! Anyád! Némulj el! Nem sül le bőr..., Menj a ..." stb., stb., - mert „jaj annak, aki úton-útfélen elejtett, kinőtt, trágyás, tetanuszos hazugságokért hajol le egy köpetért, csak mert fénylik..."

„Aki akar, azt vezeti a sors, aki nem akar, azt vonszolja!"
(Seneca, római filozófus, államférfi, i.e. 4-i.sz.65.)

A retorika a nyilvánosság előtti szólás művészete és tudománya. Egykor – a logikával és a grammatikával együtt - a „hét szabad művészet" sorába tartozott. Az ókor híres szónoka, a görög Arisztotelész (Kr. e. 384-322) a meggyőzésben, a megfelelő nyelvi formába öltöztetett logikus érvelésben látta a szónok célját és feladatát. Fontosnak vélte: a szónok mutatkozzék egyenes jelleműnek és megbízhatónak. Fölöttébb nehéz kívánalom ez a Tisztelt Házban! Ajánlotta még: az üzeneteket a már meglévő hiedelmek és különböző érzelmek (harag, barátság, félelem, irigység, szégyen) figyelembevételével közérthetően és igazságtól vezérelve tanácsos kifejteni.

A Tisztelt Ház sokkal inkább Ciceróra, az ókori Rómában élt író, filozófusra és politikusra (Kr. e. 106. január 3 Kr. e. 43. december 7.)  hallgatott. Elmélete (statis) szerint a szónok első dolga, hogy olyan állításokkal álljon elő, amelyek az ő szempontjából a legelőnyösebbek – amelyeket a remélt többség elfogad, még akkor is, ha hamisak! Nem volt oly kormánypárti szónok 'ki ne követte volna e szabályt!  Ciceró – 'ki maga is védett számos gazembert – az ügyvédek világából ajánlott követendő példát: „A védelem első lépése, hogy tagadja a tényeket: nem, ügyfelem senkit sem ölt meg! Ha ez nem lehetséges, akkor vond kétségbe a minősítést: igaz, kioltotta a sértett életét, de csak gondatlanságból, nem pedig szánt szándékkal. Ha ez sem működik, vitasd a cselekmény indítékát, hivatkozz rendkívüli körülmények fennforgására. Ha ez sem válik be, jelentsd ki: sanda politika munkálkodik, koncepciós per az egész,  'ez a bíróság'  nem illetékes az elbírálására..."

Az első nagy magyar beszédművész Pázmány Péter, az ellenreformáció vezéregyénisége, érvelésének logikájával, mondatainak pompájával sok ezer embert győzött meg hitének igazáról. A reformkor nagy szónokai és politikusai – Kölcsey Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc – személyiségük hitelével, érveik biztosságával, romantikus szenvedéllyel formált és logikusan felépített beszédeikkel nyerték meg hallgatóikat.

A Tisztelt Házban a vezérszónok nem feltétlenül vezér, zászlókkal, csápolókkal, minden mással, azt viszont mindenképpen feltételezhető, hogy megbízói (frakció) szerint az átlagnál jobban „szakért" ahhoz, amihez pártja nevében szólásra emelkedik. A törvényjavaslatok felvezetését (expozé) követően elsőként ők szónokolhattak.  

A vezérszónok fölbaktat az emelvényre, körbehordja lázas tekintetét. Van, akire már ekkor is figyelnek, s van, akire később sem. Van, akinek csillog a szeme, van, akinek villog.  Van, aki olvassa a mondandóját, akadozva, unalmasan, s vannak, akik fejből, látványos mozdulatokkal sorjázzák az igét, s ember legyen a talpán, aki tudja, hogy mikor jár a közepén, az elején, vagy a végén. Esztendők múlva, vagy előbb, mégis büszkék lesznek rájuk az unokák, elvégre a jegyzőkönyv bizonyítja, hogy „a nagymama, a nagypapa vezérszónokolt a Parlamentben".

A vezérszónok mondhat bármit, sem hozzászólással, sem ügyrendi kifogással, csupán közbekiabálással, tapssal, füttyel lehet félbeszakítani. Tették volt sűrűn a T. Ház mindkét oldalán: „Hazudsz! Anyád! Némulj el! Nem sül le bőr..., Menj a ..." stb., stb., – mert „jaj annak, aki úton-útfélen elejtett, kinőtt, trágyás, tetanuszos hazugságokért hajol le egy köpetért, csak mert fénylik..."

A vezérszónoki beszédet nem kötelező „könyv nélkül" megtanulni, a jegyzetekbe is be lehet pillantani. A memória azonban nem csak a klasszikus görög-római retorikában,  napjaink szónoki beszédeinek  is szerves kelléke. Célja, hogy ,,híven bevésse az elmébe a már feltárt gondolatokat és szavakat". A hallgatókkal ellentétben, a Tisztelt Házban a szónokok szenvedtek sűrűbben amnéziában – volt, ' ki még arra sem emlékezett, hogy mit ígért, hangoztatott, reméltetett beszéde elején. Persze voltak, vannak értelmesen követhető vezérszónokaink is, akik nem csak tudják, hogy mit akarnak, hanem képesek is azt közérthetően előadni.

A hangerő, a beszédtempó, és a gesztusok sem mellékesek, ennél azonban fontosabb: akkor eredményes a meggyőzési taktika, ha olyan gondolatokat közvetít, amelyekkel elhiteti a másik oldallal is, hogy hasznos, amit mond. A Tisztelt Házban ilyenre csak elvétve volt példa: a pozitív ellenzéki javaslatok is negatívan hatottak a kormánypártok soraiban, s fordítva. Napjaink hivatásos rábeszélői ugyanis a tudomány, a gazdaság, a demokrácia, a közérdek és a haladás ködgomolyába burkolódzva üzenetük megfellebbezhetetlenségét hangsúlyozzák. A kormány, az SZDSZ és az MSZP „hithű" jelesei például fölbuzdulva  Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai György Gordon óhaján, valóságos transzba-esési bemutatót tartottak a tisztességes gazdagodás és az igazmondás fontosságáról, a korrupció elleni küzdelemről, a begyűröző gazdasági világválság csodával határos honi gyógyításáról. A meggyőzés rejtett erőibe vetett hitük és a feltárásukért folytatott harc oly erős volt, hogy már-már maguk is hinni kezdték: csakugyan valós, amit mondanak! A tüzet elrejteni azonban nem lehet! „Nem elég tisztességesnek leni, annak is kell látszani!" (Az MSZP vezérkarából hátországba vonult Kósa Magda legendás megállapítása!) 

A tavalyi esztendőben 84-en vezérszónokoltak a Tisztelt Házban, 141 szólással, 36 óra, 49 perc, 46 másodperc időt szentelve a nemes cselekedetnek.

VEZÉRSZÓNOKOK

MSZP

SZDSZ

FIDESZ

KDNP

MDF

Független

ÖSSZESEN

Vezérszónokok száma

30

7

30

14

3

-

84

Vezérszónoklatok száma

42

28

41

26

4

-

141

Szónoklatok ideje

11:25:00

7:06:14

10:51:34

6:29:11

57:47

-

36:49:46

KDNP

KÉPVISELŐ

TÉMA

SZÁMA

(óra, perc, mp)

1

Hargitai János

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről.

4

1:52:06

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról.

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról. - A vagyonadóról.

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról

2

Medgyasszay László

Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről, valamint a jelentés elfogadásáról.

3

52:35

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.

3

Rétvári Bence

A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. - A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról, - valamint a beszámoló elfogadásáról.

3

38:14

A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról.

Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról.

4

Salamon László

Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról.

3

38:14

A Polgári Törvénykönyvről.

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. - Az országgyűlési képviselők választásáról.

5

Rubovszky György

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

3

15:46

A fizetési meghagyásos eljárásról.

Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

6

Latorcai János

A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1.–december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről, - valamint a beszámoló elfogadásáról.

2

32:08

A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról, - valamint a beszámoló elfogadásáról.

7

Nagy Kálmán

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

1

19:33

8

Móring József Attila

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

1

13:29

9

Dr. Simicskó István.

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról.

1

12:31

10

Soltész Miklós

A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról.

1

11:17

11

Lukács Tamás

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról. – A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól.

1

10:19

12

Molnár Béla

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról.

1

9:40

13

Lanczendorfer Erzsébet

Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról.

1

8:13

14

Básthy Tamás

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról.

1

7:20

ÖSSZESEN:

26

6:29:11

Fidesz

KÉPVISELŐ

TÉMA

SZÁMA  

 (óra, perc, mp)

1

Tállai András

Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról.

3

45:45

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról. - A vagyonadóról.

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

2

Vitányi István

A Polgári Törvénykönyvről.

3

23:18

A fizetési meghagyásos eljárásról.

Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

3

Varga Mihály

A magánnyugdíjról és intézményeiről.

2

48:18

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról.

4

Jakab István

Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről, valamint a jelentés elfogadásáról.

2

40:24

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.

5

Répássy Róbert

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

2

26:38

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. - Az országgyűlési képviselők választásáról.

6

Pósán László

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

2

24:51

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról.

77

Szatmáry Kristóf

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról.

2

20:47

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról.

8

Ágh Péter

Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról.

2

18:00

Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról.

9

Kontrát Károly

A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról.

2

12:38

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról.

10

Kósa Lajos

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről.

1

30:35

11

Bencsik János

A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. - A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról, - valamint a jelentés elfogadásáról.

1

29:52

12

Kovács Zoltán

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról. - A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól.

1

26:12

13

Balsai István

A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról. - A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról. - A közszféra alapvető etikai követelményeiről.

1

24:41

14

Dancsó József

A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról. - A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról.

1

23:00

15

Babák Mihály

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

1

20:26

16

Font Sándor

A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról, - valamint a jelentés elfogadásáról.

1

20:06

17

Bernáth Ildikó

Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról.

1

19:34

18

Lázár János

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról.

1

19:30

19

Püski András

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról.

1

19:26

20

Iván László

Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról.

1

19:24

21

DCser-Palkovics András

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi tevékenységéről, - valamint a beszámoló elfogadásáról.

1

18:35

22

Mikola István

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

1

17:37

23

Schmidt Ferenc

A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február) – valamint a beszámoló elfogadásáról.

1

16:58

24

Tellér Gyula

Magyar Távirati Iroda Zrt. Éves jelentés 2008. A Magyar Távirati Iroda Zrt. 2008. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről, - valamint a beszámoló elfogadásáról.

1

15:48

25

Hoppál Péter

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról.

1

15:46

26

Bodó Imre

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

1

13:41

27

Heintz Tamás

A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2009. október), valamint a jelentés elfogadásáról. - A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról.

1

13:23

28

DHorváth Zsolt (Veszprém)

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról.

1

12:01

29

Mádi László

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról. - A vagyonadóról.

1

10:55

30

Hirt Ferenc

A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról.

1

3:25

ÖSSZESEN:

41

10:51:34

MSZP 

KÉPVISELŐ

TÉMA

SZÁMA

 (óra, perc, mp)

1

Göndör István

A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. – december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló, - valamint elfogadásáról.

3

53:13

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről.

A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról, - valamint a jelentés elfogadásáról.

2

Kovács Tibor

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

2

47:52

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról. – A vagyonadóról.

3

Herbály Imre

Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről, valamint a jelentés elfogadásáról.

2

37:39

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.

4

Gál Zoltán

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról.

2

36:44

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról.

5

Szép Béla

Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról. - A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról. – A közszféra alapvető etikai követelményeiről.

2

35:56

A Polgári Törvénykönyvről.

6

Molnár Albert

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról.

2

30:59

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

7

Szabó Zoltán

A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

2

27:38

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról.

8

Balogh László

A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról.

2

27:33

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról. - A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól.

9

Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi

Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról..

2

27:06

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról.

10

Török Zsolt

A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról.

2

21:57

A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról.

11

Frankné dr. Kovács Szilvia

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról.

2

20:32

A fizetési meghagyásos eljárásról.

12

Orosz Sándor

A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról,  - valamint a végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról. A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról. - 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról.

1

28:20

13

Wiener György

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. - Az országgyűlési képviselők választásáról.

1

29:53

14

Keleti György

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról.

1

20:27

15

Kékesi Tibor

A magánnyugdíjról és intézményeiről.

1

20:09

16

Bárándy Gergely

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

1

20:08

17

Molnár László

A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról. – A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról.

1

19:09

18

Boldvai László

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról.

1

18:50

19

Szabados József

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról.

1

17:11

20

Winkfein Csaba

A Kábítószerügyi eseti bizottság tevékenységéről (2008. december - 2009. október), valamint a jelentés elfogadásáról. – A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról.

1

16:51

21

Teleki László

A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február), – valamint a beszámoló elfogadásáról.

1

16:26

22

Jánosi György

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi tevékenységéről
szóló beszámoló, - s annak elfogadásáról.

1

16:25

23

Keller László

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, – valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról.

1

15:34

24

Szanyi Tibor

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról.

1

15:29

25

Schvarcz Tibor

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

1

15:08

26

Godó Lajos

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

1

12:34

27

Tóth András

A bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, – valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról.

1

12:17

28

Szabóné Müller Timea

Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról.

1

10:18

29

Kiss Ferenc

Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról.

1

6:43

30

Varga László

Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

1

5:59

ÖSSZESEN:

42

11:25:00

SZDSZ

KÉPVISELŐ

TÉMA

SZÁMA

(óra, perc, mp)

1

Hankó Faragó Miklós

A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvénymódosítás.

7

1:33:29

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítása.

A fizetési meghagyásos eljárásról

Az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról. – A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. - Az országgyűlési képviselők választásáról.

Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról.

2

Kóka János

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

6

2:29:02

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről.

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról.

A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról. - A vagyonadóról.

Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról.

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról.

3

Béki Gabriella

A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2007. február - 2009. február), szóló beszámoló elfogadásáról.

6

1:22:51

A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról.

A Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról.

Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. Törvény, - valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról.

Az ifjúsággal kapcsolatos egyes közfeladatokról.

4

Velkey Gábor

A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról. - A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról és elfogadásáról.

4

55:30

Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetérő szóló jelentés elfogadásáról.

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról. 

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.

5

Eörsi Mátyás

A Polgári Törvénykönyvről.

1

20:12

6

Sándor Klára

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról.

1

14:16

7

Horn Gábor

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról.

1

10:50

ÖSSZESEN:

28

7:06:14

MDF

KÉPVISELŐ

TÉMA

SZÁMA

(óra, perc, mp)

1

Herényi Károly

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról.

2

33:04

A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról.

2

Katona Kálmán

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról.

1

13:37

3

Lengyel Zoltán

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

1

11:06

ÖSSZESEN:

4

57:47

 Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!