Az MSZP trükkök százaival csapdákat állított az új kormánynak

A parlament megválasztotta az alkotmány-előkészítő eseti bizottság tisztségviselőit és tagjait. A testület elnöke a kereszténydemokrata Salamon László lesz. Az Országgyűlés törvényt hozott arról, hogy nem lép hatályba a tavaly elfogadott polgári törvénykönyv. Elfogadták a közoktatási törvény módosítását, eszerint ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. Lanczendorfer Erzsébet interpellációjában arról beszélt a cigányság integrációja kapcsán, hogy az elmúlt nyolc évben a szakmailag elhibázott programok, az ellenőrizetlenül szétosztott összegek miatt a helyzet inkább romlott. Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyi államtitkár napirend előtt úgy fogalmazott: a szocialista kormány trükkök százaival csapdákat állított a Fidesz-KDNP-kormánynak.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a nemzeti földalapról szóló törvényjavaslat általános vitájának expozéjában elmondta: új föld- és birtokpolitikára van szükség, hogy a kormány végre tudja hajtani választási ígéretét és javítsa az élelmiszerbiztonságot, megőrizze a vidéki munkahelyeket és növelje az agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét. Ennek érdekében a módosítással megváltoztatnák többek között a nemzeti földalap feletti tulajdonosi jogokat, kötelezettségeket is és azokat újra az agrárminiszterhez rendelnék.
   
Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényjavaslat a nehéz helyzetben lévő mezőgazdaságon való stratégiai segítségnyújtást célozza. Kifejtette, a családi gazdaságok fejlődésének biztosítása, a földpiac élénkítése, a versenyképes birtokméret szabályozása a legfontosabb a KDNP-nek, valamint az, hogy a földalapot visszarendelik a vidékfejlesztési minisztériumhoz.

Az előző kormány elhibázott lépéseinek korrekcióját szolgálja az egészségügyi tárgyú törvények módosítása – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat expozéjában kifejtette: a Gyurcsány-kormány liberális reformkísérlete súlyosan félresiklott, s most a legsürgetőbb módosításokat végzik el. Az indítvány megszüntetné az Egészségbiztosítási Felügyeletet, mivel szerepköre Réthelyi Miklós szerint feleslegessé vált. A gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvény módosítása a patikaalapítás átmeneti korlátozását mondja ki.

A kereszténydemokrata Nagy Kálmán szerint az egészségügyi biztosítási felügyelet évről évre nagyobb költségvetési igénnyel fordult a kormányzat felé, így annak megszüntetésétől azt reméli, hogy új kezdetet nyit az egészségügy területén. A Gyurcsány-kormány által tervezett egészségügyi reformra utalva hozzátette, hogy a javaslat egy rosszul sikerült szobor torzójának eltávolítása.
  
A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosítások általános vitája is lezajlott az Országgyűlésben. Elzárással büntetné a kormány a bizonyos szabálysértésen tetten ért elkövetőket és lehetőség nyílhat ilyen esetekben a gyorsított eljárás lefolytatására is. Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára a törvényjavaslat általános vitájának expozéjában kifejtette: a szabálysértések felderítése jelenleg a jegyző feladatköre, a módosítással azonban ez visszakerülne a rendőrséghez. Amennyiben gyorsított eljárásra kerül sor, úgy a szabálysértőt őrizetbe is vehetik. A javaslat szerint a magánlaksértést, feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt, illetve a 20 ezer forintot meg nem haladó lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, hűtlen kezelést is elzárással, vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntetnék.

A vitában a Jobbik számos képviselője felszólalt, többnyire azt kifogásolva, hogy a javaslat a Magyar Gárda ellen irányul. Kocsis Máté (Fidesz) szerint világos, hogy az elmúlt években romlott a közbiztonság, ezért a válaszlépéseket nem lehet tovább halogatni. Üdvözlendő a módosítás, mert a kis értékű lopások is rontják a biztonságérzetet, nemcsak a milliárdos sikkasztások, hozzátéve, hogy helyes lépés a tulajdon elleni szabálysértések elkövetőivel szemben alkalmazandó elzárás.

A kormány újabb két ponton módosítaná az alkotmányt, lehetővé téve, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el, valamint azt is, hogy a közpénzből fizetett jó erkölcsbe ütköző juttatásokra külön mértékű adót állapítsanak meg. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az indítvány expozéjában elmondta, a kormány törekvése a bírósági eljárások felgyorsítása.

Az Országgyűlés hétfőn lefolytatta az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat általános vitáját. Elegendő lehet a kormánytöbbséghez tartozó képviselők szavazata az alkotmánybírák jelöléséhez az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság létrehozását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat értelmében. A fideszes Balsai István, a javaslat általános vitájában tartott expozéjában emlékeztetett: két alkotmánybírói tisztség 2008. június 4. óta áll üresen. A kereszténydemokrata Rubovszky György felszólalásában frakciója támogatásáról biztosította Balsai Istvánt.

A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A Ház 303 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett döntött így. A kormánypárti és a jobbikos politikusok igennel, a szocialisták nemmel szavaztak, az LMP képviselői tartózkodtak. Az új törvény augusztus 1-én lép hatályba.

Enyhítették a pótköltségvetés kötelezettségének szabályait az államháztartásról szóló törvény (áht) módosításával, amellyel megszüntette a kormányhivatalok vezetőinek pénzügyi jelentési kötelezettségét is a választások előtt. A parlament 304 igen, 60 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett támogatta a fideszes Rogán Antal és Ékes József, valamint a kereszténydemokrata Latorcai János által benyújtott törvényjavaslatot. Az új szabályok szerint a kormány akkor köteles költségvetési törvénymódosítást az Országgyűlés elé terjeszteni, ha év közben az állami költségvetés egyenlegének várható összege a költségvetési törvényben jóváhagyottól legalább az állami költségvetés költségvetési törvényben rögzített kiadási főösszegének 2,5 százalékával eltér, ha pedig az eltérés 5 százalékos, akkor pótköltségvetési törvényjavaslatot kell beterjeszteni.

A parlament 361 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett megválasztotta az alkotmány-előkészítő eseti bizottság tisztségviselőit és tagjait. A testület elnöke a kereszténydemokrata Salamon László lesz, alelnöke a fideszes Balsai István, Gulyás Gergely és Mátrai Márta. A Ház az eseti bizottság tagjává választotta Bohács Zsolt, Bóka István, Cser-Palkovics András, Dorkota Lajos, Gruber Attila, György István, Horváth Zsolt, Kerényi János, Kocsis Máté, Kovács Ferenc, Kovács Zoltán, Kozma Péter, Láng Zsolt, Molnár Attila, Szakács Imre, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Turi-Kovács Béla, Varga István, Vas Imre és Vitányi István fideszes, valamint Hargitai János, Lukács Tamás, Nagy Andor Rubovszky György, Tarnai Richárd és Vejkey Imre kereszténydemokrata képviselőket. A bizottság tagja lesz a szocialista Bárándy Gergely, Hiller István, Ipkovich György, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Tóbiás József, a jobbikos Apáti István, Gaudi-Nagy Tamás, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Nyikos László, illetve az LMP-s Schiffer András és Szilágyi Péter is.

Törvényt hozott az Országgyűlés hétfőn arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) nem lép hatályba.A javaslatot csak az MSZP frakciója nem támogatta.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének felmentését a miniszterelnök kezdeményezheti a köztársasági elnöknél, így módosult a versenytörvény. A hatályos versenytörvény szerint a GVH elnökének és az elnökhelyetteseinek kinevezése 6 évre szól a jelenlegi szabályok szerint. Ez most úgy módosul, hogy az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól. Új eleme a törvénynek az, hogy mind az elnököt, mind pedig a két elnökhelyettest a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti a tisztsége alól.

Régészeti feltárást a jövőben a területileg illetékes megyei múzeum, a fővárosban a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum, a régészeti tanszékkel rendelkező egyetemek és a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete végezhet. A javaslatot a kormánypárti frakciók mellett a Jobbik és az LMP is támogatta.

Egyes színházak, bábszínházak kedvezőbb támogatási lehetőséghez juttatására ad lehetőséget az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról szóló törvény módosítása, amelynek segítségével a nemzeti és etnikai kisebbségi színházak nem szenvednek finanszírozási hátrányt. A javaslatot csak a Jobbik frakciója nem támogatta.

A kormány rendeletben határozza meg, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez mely tárgyakból kell emelt szintű érettségit tenni, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról szóló fideszes javaslatot. A változások érintik a köz- és felsőoktatási törvényt egyaránt. Négy frakció támogatta a javaslatot, 13 LMP-s képviselő tartózkodott. A rendelkezéseket első alkalommal a 2013 szeptemberében alapképzésre, egységes (osztatlan) képzésre történő felvételi jelentkezések során kell alkalmazni.

Az Országgyűlés elfogadta a közoktatási törvény módosítását, a szeptembertől életbe lépő változások rögzítik az évfolyamismétlés és a szöveges értékelés alkalmazásának feltételeit: ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg. A változtatás értelmében az évfolyamismétlésnél kikerül a szülői vétó a jogszabályból. Támogatták a javaslatot a fideszes, a kereszténydemokrata és a jobbikos képviselők, nemmel szavazott az MSZP és az LMP frakciója.

Szávay István arról kérdezte Rétvári Bence államtitkárt, hogy azok a határon túli magyarok, akik megkapják a magyar állampolgárságot is, hogyan jutnak hozzá a magyar diákigazolványhoz, illetve feltűntetik-e azon az intézmény nevét. Rétvári Bence államtitkár válaszában kifejtette: az intézmény nevét nem fogják a diákigazolványra írni, csak akkor, ha annak jelentősége van. Az igazolvány díját a tervek szerint a konzuli hatóságoknál és az interneten keresztül is megfizethetik a hallgatók. Az LMP-s Dorosz Dávid felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy június 25-től nem adhatnak be pályázatot a kárpátaljai magyarok a Szülőföld Alaphoz magyar-magyar kapcsolatok ápolása címen. Rétvári Bence államtitkár azt mondta, több visszásságot is tapasztaltak a szülőföld alapnál az átadás-átvételkor és az éves előirányzat 80 százalékát már elköltötték május végéig, ezeket meg akarják vizsgálni. Kifejtette, sürgősséggel összehívták azt a kollégiumot, amely a megmaradt támogatások odaítéléséről dönt és még a héten kihirdetik az új pályázatokat.

Varga László (KDNP) arról érdeklődött, mikor lesz ismét felső szintű találkozás az állami és egyházi vezetők között. A kereszténydemokrata politikus emlékeztetett arra, hogy az egyházi vezetők többször is kezdeményezték, ennek ellenére teljesen elmaradtak a találkozások a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején. Szászfalvi László államtitkár azt válaszolta: az elmúlt nyolc évben nem volt magas szintű dialógus az állam és az egyház között. Hozzátette: a kormánynak az egyik legfontosabb partnerei a történelmi egyházak. Mint kiemelte, az elmúlt hetekben megindult az egyházi vezetőkkel való egyeztetés, és a kormány fontosnak tartja az egyházi intézmények finanszírozásának felülvizsgálatát is.

Szabó Tímea (LMP) azt kérdezte, milyen lépéseket tesz a kormány, hogy a magyar civil szféra delegáltját az unió tanácsa jóváhagyhassa és hogyan kíván nyílt és átlátható pályázati rendszert megalkotni. Szászfalvi László államtitkár közölte: a delegálások ügyét az átadás-átvétel során a kormány kiemelten kezelte, de sajnos a közelgő pályázati határidők miatt új eljárás kiírására már nincs lehetőség. Kitért arra: Vizy E. Szilveszter vezetésével újra meghallgatják a pályázatot benyújtó jelölteket, utána elkészítik a javaslatot, amelyet a tanács főtitkárának küldenek majd el.

Lanczendorfer Erzsébet interpellációjában arról beszélt a cigányság integrációja kapcsán, hogy az elmúlt nyolc évben a szakmailag elhibázott programok, az ellenőrizetlenül szétosztott összegek miatt a helyzet nemhogy javult volna, hanem inkább romlott. Szakértői véleményt idézve, miszerint az integráció kudarca az iskolákban a legélesebb, a kereszténydemokrata képviselő azt mondta, össztársadalmi érdek a cigányság iskoláztatása a munkába juttatásuk érdekében. Azt kérdezte, hogy kell-e erőltetetni az integrációt az iskolákban, ha az a gyakorlatban bizonyítottan szegregációhoz vezet, s milyen a romák valódi integrációját elősegítő oktatáspolitikát kíván megvalósítani a kormány?

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár válaszában kiemelte: július 1-től miniszteri biztos felügyeli a támogatásokat. Az integráció akkor sikeres, ha a fejlesztendő gyerekek száma nem haladja meg az osztálylétszám 10-20 százalékát, hozzátéve: a szegregáció és az integráció, nem önmagában jó vagy rossz, attól függ hogyan valósul meg az együtt, illetve a külön tanulás. Fontos, hogy a gyermekek időben óvodába kerüljenek, ne hagyják ki az iskolai előkészítő évet, majd valóban járjanak is iskolába. 

Tukacs István (MSZP) azt kérdezte, hogyan változik a vezető tisztségviselők, menedzsment bérezése szeptember 30. után? Fónagy János államtitkár azt válaszolta, hogy a vagyontörvény alapján egyértelműen csökkenteni kell az érintett vezetők díjazását. Felülvizsgálják az állami szféra bérgazdálkodását, az igazgatóságok létszámát csökkentik, a közpénzek elherdálásának pedig véget vetnek.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) a négyes metró sorsa iránt érdeklődött. Tállai András, a belügyi tárca államtitkára azt mondta, eddig azt tudni, hogy a budapesti a világ legdrágább metrója, elképesztő, hogy 56 milliárdot bukott el a főváros a szabálytalan közbeszerzések miatt. A kormány és a közvélemény érdeke, hogy kiderüljön mi történik, ezért tervezik, külön biztost neveznek ki, aki vizsgálja majd ezeket az ügyeket.

Hirt Ferenc arról beszélt, a magyar fogyatékossággal élők nagy várakozással fogadták amikor az esélyegyenlőséget szavatoló ENSZ-konvencióhoz csatlakozott Magyarország. Az elmúlt négy évben azonban egyetlen pozitív intézkedés ez volt. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter válaszában kiemelte: a szocialisták megszorító politikájuk eredményeként a fogyatékkal élőket, s szervezeteiket szinte kilátástalan helyzetbe sodorták. Az idei büdzsében 10 milliárdot vontak el a fogyatékkal élők foglalkoztatásának területéről, a normatívák az elmúlt öt évben 30 százalékkal csökkentek. 

Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyi államtitkár napirend előtt úgy fogalmazott: a szocialista kormány trükkök százaival csapdákat állított a Fidesz-KDNP-kormánynak. A kereszténydemokrata politikus példaként hozta fel, hogy az előző kormány április 15-ével a kilakoltatási moratóriumot megszüntette, és ha nem lép a Fidesz-KDNP-kormány, akkor további százak kerültek volna utcára. Mint mondta, egy másik kormányrendelet értelmében a nyugdíjakat 3-4 nappal később lehetett volna csak kifizetni. Arra is rámutatott, hogy az előző kormány július 30-ával végleg megszűntette volna a gáz-, és távhő-kompenzációt. Soltész Miklós közölte: a kormány meg fogja védeni a polgárokat az előző kormány támadásaival szemben, ezért a Fidesz-KDNP kormány mind a három felsorolt ügyben már rendeletet hozott. Talabér Márta (Fidesz) azt mondta, a szocialisták úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne a mostanra kialakult helyzethez. Harrach Péter (KDNP) közölte, a baloldali pártok addig támogatták a rászorulókat, amíg azok rájuk szavaztak. 

 
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azt kérte a kormánytól, vonja vissza a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kihelyezéséről szóló kormányrendeletet, mert szerinte politikai nyilatkozatnak nincs helye közhivatalban. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt válaszolta: a rendelet ellen Gyurcsány Ferenc ágált legjobban, aki miniszterelnökként megbukott, és aki a magyar demokráciát nyolcéves mélypontra vitte. Mint hangsúlyozta, a nyilatkozatban mindenki számára elfogadható értékek vannak rögzítve, ezekért az értékekért minden magyar összefoghat és jó érzéssel dolgozhat.

Kontrát Károly államtitkár a Magyar Nemzeti Gárda hétvégi rendezvényéről azt mondta: a rendőrség vasárnap a vonatkozó törvényeknek megfelelően járt el, 27 embert vettek őrizetbe, ők egyebek közt gázfegyvert tartottak maguknál, vagy pedig rendőrre támadtak kővel vagy más eszközzel. 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közölte: Magyarországon a legrosszabb az összes makrogazdasági mutató, az államadósság szintje 80 százalék felé kúszik a nyolc évnyi hibás gazdaságpolitika következtében. Mint mondta, a gazdaságban 2006. szeptember elsejétől megszorító programok voltak érvényben, nincs egyensúlyi költségvetés, nincs egyensúlyban lévő gazdaság, ebből konzervatív polgári forradalom segítségével tud az ország kitörni.

Harrach Péter arról beszélt, hogy minden ember számára fontos a nemzeti együttműködés programja. Szijjártó Péter közölte: a kormány felépíti a nemzeti együttműködés rendszerét. Itt az ideje, hogy az ügyeskedésre kényszerítés helyett igazságos, valódi közteherviselést megvalósító gazdasági rendszer jöjjön létre. Kiemelte: a kormány átalakítja az adórendszert úgy, hogy az lehetőséget teremtsen a nemzeti együttműködésben való részvételre.

Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!