Az új korszak startköve az alkotmány

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint eljött az ideje annak, hogy egy új korszak kezdődjön, s ennek az új korszaknak a startköve lesz az alkotmány. Harrach Péter a kisebbik kormánypárt vezérszónoka az új alaptörvény általános vitájában kiemelte: mindenkit meghívtak az alkotmányozás folyamatába, aki nem kíván részt venni benne, magát rekeszti ki a megújulásból. Ettől még az új alaptörvény minden magyar ember, a teljes nemzet alkotmánya lesz határon innen és túl, felelősséggel minden magyarért. Utalt arra, hogy a folyamat akkor demokratikus, ha mindenkit megkérdeznek, és véleményüket figyelembe is veszik, s nem akkor, ha áldemokratikus rítusokat végeznek. 

Huszonegy éve kínlódunk a rendszerváltással, hiszen még jelen vannak a létező szocializmus örökségének elemei, nemcsak személyében, de eszmeiségében is, de most eljött az idő, hogy egy új korszak kezdődjön, valódi változás történjen. Harrach Péter azt mondta, ha alkotmányozási kényszer nincs is, de gazdasági, társadalmi változás kényszere van.
    
A leendő alaptörvény értékei közül kiemelte a felelősség hangsúlyozását önmagunkért, egymásért, a környezetért, jövőnkért, gyermekeinkért. Fontos, hogy a jogok és kötelességek egyensúlyáról külön fejezetben szól a javaslat. Van továbbá mondanivalója az emberi méltóságról és szabadságról, az élethez való jogról, és érzékeny a jelen problémái iránt.    
    
Kitért arra, hogy az előterjesztés a család alapjaként a házasságot határozza meg, s azt mondja bátor módon, hogy ez egy férfi és egy nő életközössége. Sokak számára ez meglepő igazság, hozzátéve: évezredek óta a házasság egy férfi és egy nő életközösségének van fenntartva. Fontosnak nevezte, hogy az alaptörvény beszél a nemzet közösségéről is, és megjelennek az előterjesztésben a különböző normák. Példaként említette a vállalkozások szabadságát, a rendet, biztonságot, az elesettek és szegények védelmét. Harrach Péter felszólalása végén azt mondta, hálásak azért, hogy most élnek,  hogy most képviselők és részesei lehetnek az alkotmányozásnak, amely kezdete a megújulásnak.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!