Bizottság vizsgálhatja a sukorói kaszinóberuházást

Parlamenti bizottság vizsgálhatja a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos kormányzati tevékenységet. Puskás Tivadar a diabétesz szakrendelésből hozott konkrét példát említve a felesleges betegutakat tette szóvá a szaktárca vezetőjének. Molnár Béla napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy a közösségi közlekedést a kormány felszámolja, a vasútvonalakat a autóbusz-lobbik érdekében megszüntetik. Erre példaként hozta fel azt, hogy Dombóváron a Gemenc Volán pályázat nélkül átadta az OrangeWays-nek a személyszállítást.

A szakképzési törvény módosításáról szóló általános vitában Kuzma László közölte: a szakminisztériumok jelentősen háttérbe szorulnának, ha elfogadják a szakképzésekről szóló törvény módosítását. Ezen kívül a törvény egy új intézményt is létrehozna, ami szerinte azonban a problémákat nem lehet egy újabb hivatal létrehozásával megoldani. Úgy látja: a felnőttképzés bázisának az iskoláknak kell lennie, mert bár igaz, hogy a piaci szereplők jobban reagálnak egyes képzési igényekre, nem lehet egyiket a másik rovására preferálni. Mint mondta: a nyilvántartási rendszer rendezett és a központosítás nem fogja precízebben nyilvántartani az iratokat, mint a jegyző és annak irattára. Kuzma László azt kérte, hogy a részletes vitát napolják el, vagy vegyék le a napirendről és egyeztessenek a törvénymódosításról.

A képviselők 202 igen, 5 nem szavazattal, illetve 146 tartózkodással elfogadták a Közbeszerzések Tanácsa 2008. évről szóló jelentését. A közbeszerzések értéke tavaly az előző évhez képest 100 millió forinttal alacsonyabb, 1.418 milliárd forint volt, ám ez az összeg 15 százalékkal több, 3.911 közbeszerzési eljárással került kifizetésre.

Az Országgyűlés nem fogadta el az önkormányzatok törvényességi felügyeletét megteremtő, kétharmados támogatást igénylő törvénymódosítást. A parlament 202 igen, 156 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett utasította el a helyi önkormányzatokról szóló törvény kétharmados támogatást igénylő részeinek módosítását. Az egyszerű többséget igénylő részek módosítását 6 igen, és 352 nem szavazattal utasították el, így továbbra sem lesz törvényességi felügyelete a helyhatóságoknak. A jogszabályt azért nem támogatta a Fidesz és a KDNP, mert a szocialisták elutasították a két párt azon módosító javaslatát, amely nyolc hónappal, azaz a parlamenti választások utánra halasztotta volna el a törvény hatályba lépését.

A parlamenti képviselők 328 igen, 29 nem szavazattal, illetve 4 tartózkodás mellett elfogadták a Nemzeti Ifjúsági Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A Nemzeti Ifjúsági Stratégia az ifjúsági korosztályokkal kapcsolatos állami felelősség összefoglalása, illetve annak megtestesülése: az elkövetkező 15 évre határozza meg az ifjúsági korosztályokkal kapcsolatos társadalmi célokat, és az azokhoz kapcsolódó állami koordinációt igénylő feladatokat.

A jövő évi költségvetést megalapozó törvényhez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatokról is döntött a parlament. Az Országgyűlés 199 igen, 154 nem szavazattal, illetve 3 tartózkodással támogatta a kormány által javasolt módosításokat. A képviselők így egyebek mellett támogatták Bácskai János (Fidesz) javaslatát, amely megtiltja a titkolózó állami és önkormányzati cégek támogatását. A tilalom azokra a társaságokra vonatkozik, amelyek nem teszik közzé a vezetőik illetve a vezető testületi tagjaik jövedelmeit.
 
Nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés hétfőn azt a törvénymódosítási javaslatot, amellyel a benyújtó Fidesz és KDNP lehetővé tette volna a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását. A képviselők 150 igen, 200 nem és 2 tartózkodás mellett utasították el a tárgysorozatba vételt.

Parlamenti bizottság vizsgálhatja a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos kormányzati tevékenységet, az Országgyűlés ugyanis elfogadta a testület létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A képviselők egyhangúlag, 361 igen szavazat mellett döntöttek így.
   
A Fidesz kezdeményezte vizsgálóbizottságnak egyebek között arra kell választ találnia: milyen számítások alapján állapította meg a nemzeti vagyonkezelő a Joav Blum tulajdonában álló, csereingatlanként szolgáló albertirsai, illetve pilisi telekegyüttes csereértékét. Az elfogadott országgyűlési határozat szerint a vizsgálatnak választ kell adnia arra is, hogy a sukorói beruházásra tekintettel alkották-e meg a Veres János volt pénzügyminiszter által előkészített vagyontörvényt, amely megteremti a verseny nélküli földcsere lehetőségét. A kérdések között szerepel továbbá, hogy milyen döntési joggal rendelkezett az ügyben Bajnai Gordon akkor még gazdasági miniszterként és Veres János; valamint hogy milyen indokok alapján minősítette a kormány a King,s City-t kiemelt fontosságú nemzetgazdasági beruházássá.

A bizottságba az MSZP négy, a Fidesz kettő, az SZDSZ és a KDNP pedig egy-egy tagot delegálhat. A testület elnökére a Fidesz tehet javaslatot, az alelnökére pedig a kormánypárt.

Erdő Norbert fideszes képviselő szerint újra terítékre kerültek a Benes-dekrétumok. Ezzel kapcsolatban kifejtette: az egyezmény szerint a magyar állampolgárságot kapott volt felvidékiek kárpótlása a mai napig nem történt meg. A kárpótlás nem halogatható tovább, erre alkotmánybírósági határozat is kötelez. A képviselő arról kérdezte az Igazságügyi és Rendészeti minisztert, hogy mikor történik meg a felvidékről kitelepítettek kárpótlása.
  
Puskás Tivadar az egészségügyi miniszterhez fordult abban az ügyben, hogy Magyarországon a születéskor várható időtartam a nőknél 77,2, míg a férfiaknál 68,7 év. Hozzátette, hogy Olaszországban ugyanez az adat a nőknél majd hét, míg a férfiaknál 10,5 évvel magasabb. Kijelentette, hogy a becslések szerint a leszakadó csoportok egészségügyi helyzetének javításával akár hét százalékos GDP növekedést lehetne elérni. A képviselő azt kérdezte, mikor kap több pénzt az egészségügy. Székely Tamás egészségügyi miniszter válaszul azt mondta, hogy ez már 2010-ben megtörténik. Hozzátette, hogy valóban jelentős a különbség a születéskor várható élettartamban Magyarország és a fejlett uniós országok között, de mint mondta, ez a különbség csökken.
   
A fideszes Nógrádi Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós támogatások 2008-as felhasználásának ellenőrzésekor megdöbbentő adatokat közölt: a magyar kormány a rendelkezésre álló idő egyharmadának eltelte után a források alig több mint nyolc százalékát hívta le és fizetett ki a pályázóknak.

Puskás Tivadar a diabétesz szakrendelésből hozott konkrét példát említve a felesleges betegutakat tette szóvá a szaktárca vezetőjének. A gyógyászati segédeszköz rendelés új szabályozása a betegek terheit növelte, számos eszköz beszerzését csak bonyolította. Várható-e, hogy legalább a kényelmetlenségből eredő problémákat mérséklik a jogszabály változtatásával? – kérdezte.

Az interpelláció teljes szövege:

A cukorbetegek kezelésének fontos része a vércukorszint ellenőrzése. A beteg is folyamatosan ellenőrizheti az értéket. A vizsgálat hétköznapi tevékenység, az eszköz adott, működtetése egyszerű, a beteg könnyen megtanulja. A használt készülékhez egy tesztcsík szükséges, amelyre cseppentett véréből a beteg meghatározhatja az aktuális értéket. E tesztcsík felírásához azonban hosszú az út.

A 2009. augusztus 16-án életbe lépett új Gyógyászati segédeszköz rendelés szerint a betegnek, akit például a városokban egyébként is a diabétesz szakrendelésen gondoznak, a háziorvosnak kell egy „szakorvosi javaslat”, hiszen csak ő írhatja fel a tesztcsíkot. Ugyanez a helyzet sok mindennel. A szakorvosi javaslat után a háziorvoshoz kell elmenni felíratni a kötszert, a hólyag katétert, a vizeletgyűjtő zacskót, a járóbotot, a járókeretet és sok egyebet!

Egy háziorvos és egy, a felírás jogosultságát megállapító szakorvos beszélgetése a jogszabály által létrehozott helyzetről:
Elmegy a páciens a házi fodrászához, kéri, vágja le a haját. A házi fodrász elküldi emberünket a szakfodrászhoz, aki kiállítja a szakvéleményt, hogy „hajvágásra érett” a helyzet. Emberünk visszamegy a házi fodrászhoz, aki elvégzi a műveletet. Ugyanez fordítva: a szakfodrász megállapítja, hogy meg kéne nyírni a pácienst. Nem teheti meg, hiszen arra a házi fodrász jogosult. Kiadja a véleményt, emberünk elmegy a ház fodrászhoz, ő megszabadítja a feleslegtől.

A gyógyászati segédeszközök rendelésének új szabályozása nemcsak a betegek terheit növelte, hanem sok esetben a napi gyakorlattól eltérő, merev rendszert hozott létre.

Feleslegesen terheli az amúgy is szűkös ellátórendszert, olyan orvos-beteg találkozásokat generál, amelyek szükségtelenek. A térítések csökkentése mellett a betegek számára számos gyógyászati segédeszköz beszerzését bonyolultabbá tette, több sorbaállást, felesleges várakozást, kényelmetlenséget jelent.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ugye, ön szerint is sok felesleges terhet jelent a rendelkezés a betegek számára is, az ellátórendszer számára is? Ugye, várható, hogy ha a betegek anyagi terheit nem is, legalább a kényelmetlenségeiket csökkentik a jogszabály változtatásával?

 
+

Székely Tamás miniszter válaszában azt mondta, a képviselőt félrevezették, kifejtette: kibővítették a háziorvosok lehetőségeit, s az orvos beteg találkozások számát éppen csökkentették. A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament viszont 180 igen, 154 nem és 2 tartózkodással jóváhagyta.

+

Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) azt mondta, a közbeszerzések hazai szabályozása nem megfelelő, az uniós fejlesztések kifizetései csúsznak, azokra a korrupció árnyéka vetül sok esetben. Az anomáliákra példákat sorolva a négyes metró, az M7-es egyik szakaszának építését, és a csepeli szennyvíztisztítót említette.

Molnár Oszkár (Fidesz) napirend előtti felszólalásában kifogásolta, hogy szocialista képviselők azt mondták rá cigányozott, zsidózott, Lendvai Ildikó pedig nácinak nevezte, miközben ő szerinte csak arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségi és többségi társadalom között elképesztő méretű feszültségek vannak, a külföldi tőke jelenléte olyan mértékű, amely már az ország függetlenségét veszélyezteti. Felolvasta azt az sms-t, amelyet telefonjára kapott Beke Andrea jogvédőtől és társaitól, azzal a szöveggel, hogy beláthatatlan nemzetközi és jogi következményei lesznek, ha nem hagyja békén Lendvai Ildikót.

Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselő olyan értelmetlen, de támogatást kapott vállalkozásokra hívta fel a figyelmet, mint a negyven millió forintért Bodrogkeresztúron épült negyven centiméteres kilátó, illetve a drégelypalánki kutyafittnesz. Mint mondta, a plenáris ülés megkezdése előtt az ülésterembe érkező képviselőknek egy-egy nemzeti színű szalaggal átkötött csokoládét adott, amellyel arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a terméket gyártó magyar Kft. nem jutott be a hipermarketek polcaira, a piac így beszűkült számukra. Szólt egy másik magyar termékről, a napelemes tetőcserépről is, amely szavai szerint világszabadalom.
    
Molnár Béla felszólalásában arról beszélt, hogy a közösségi közlekedést a kormány felszámolja. A vasútvonalakat a autóbusz-lobbik érdekében megszüntetik. Erre példaként hozta fel azt, hogy Dombóváron a Gemenc Volán pályázat nélkül átadta az OrangeWays-nek a személyszállítást. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ország egyetlen műemlékvasútján, a Zirc és Veszprém közötti szakaszon, megszűnik a közlekedés.

Molnár Béla is hozzászólt a parlamenti csokiosztás vitájához. Feltette a kérdést: Kóka János hogyan veszi a bátorságot arra, hogy Pelczné Gáll Ildikó magyar termékek érdekében tett felszólalását kifogásolja?

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!