Botrány a Parlamentben

Megdöbbentő dolgoknak lehettünk tanúi! Először is Szabó Zoltán képviselő úr ahelyett, hogy saját portáján sepregetne, másoknál próbál mondvacsinált problémákat találni. Pedig volna mit söpörni a saját portáján, a VII. kerületben, ahol polgármester volt, hisz utódja, a szintén szocialista polgármester jelenleg börtönben ül, és a szocialista képviselők jó része is napi kapcsolatban van a rendőrséggel… – mondta szinte egy szuszra Molnár Béla, a KDNP frakcióvezető-helyettese tervezett napirend előtti felszólalását megelőzően.

Hozzátette: azt hitték, Szabó Zoltán „teljesítményét” nem lehet felülmúlni, de mint kiderült, tévedtek. Kóka János, ugyanis a szocialista képviselőn is túltett.

„Nem tudom, honnan veszi a bátorságot arra, hogy kifogásolja azt, hogy egy képviselő társunk a magyar termékeket dicséri, és a magyar termékek védelmére szólít fel. Tisztelt frakcióvezető úr, ön tudja, hogy melyik parlamentben, milyen állampolgárok képviseletében ül itt” – szegezte a kérdést a liberális politikusnak.

Molnár Béla Kereszténydemokrata Néppárt, és minden jó érzésű magyar állampolgár nevében elhatárolódott az SZDSZ frakcióvezetőjének kijelentéseitől.A cinikusan mosolygó Kóka Jánostól azonban hiába kérdezte, milyen alapon kifogásolja, hogy valaki szót emeljen a magyar termékek támogatásáért, a liberális politikus válasz helyett csak egy mutogatással jutalmazta.

Megjegyezte, azért is furcsállja különösképpen a liberális politikus kirohanását, mivel néhány héttel korábban éppen ő volt az, aki magán busztársaságokért lobbizott  napirend előtti felszólalásában. A mondat folytatódott, ám a folytatást a televízió előtt ülők már nem ismerhették meg, mert a parlamenti üléseket meglehetős lazasággal vezető MSZP-és házelnök nemes egyszerűséggel kikapcsolta a kereszténydemokrata képviselő mikrofonját, mondván, hogy eltért napirend előtti felszólalásának előzetesen jelzett témájától.

Természetesen Katona Bélát ezenközben cseppet sem zavarta, hogy Molnár Béla megszólalása előtt Kóka János nekirontott a Fidesz alelnökének. Az SZDSZ-es politikus háborítatlanul előadhatta mondókáját, s a szocialista házelnök nem érzett késztetést arra, hogy rendreutasítsa, s félbeszakítsa a Pelczné Gál Ildikó ellen indított liberális támadást. Ellenkezőleg, látható élvezettel hallgatta a csetepatét, s fel sem merült benne, hogy házelnökként cselekednie kellene azért, mert Kóka János alaposan eltért napirendelőtti felszólalásának eredeti tárgyától.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke vihart kiváltó napirend előtti felszólalásában egyébként a szocialista vállalkozásfejlesztés sajátságairól beszélt, arról, hogy elsősorban azok a vállalkozók számíthatnak támogatásra, akik valami „totális értelmetlenséggel” pályáznak.
 
A Fidesz frakcióvezető-helyettese példaként megemlítette a Bodrogkeresztúron 40 millió forintért épült 40 centiméteres kilátót, a drégelypalánki kutyafitneszt 120 millió forintért és a 80 millióért újraértelmezett hagyományos dobókockát.

A Fidesz alelnöke azt javasolta a szocialistáknak, hogy „ne üres zsákba öntsék a pénzt”, hanem támogassák a valóban arra érdemes vállalkozásokat.

Pelczné szerint ezek közé tartozik például az a saját pátriájában található édességgyár, amelyik 1996 óta folyamatosan 70 embert foglalkoztat, és amelynek a termékei nem azért nem jutnak el a hipermarketekbe, „mert a polcpénzt nem fizeti meg, hanem mert szóba sem állnak vele”.

Majd a kormány és a kormánypártiak figyelmébe ajánlotta a külföldön már ismert, Genius-díjas napelemes tetőcserép gyártóját.

Az igazság kedvéért fontos elmondani, hogy a Fidesz alelnöke a csokoládégyár nevét nem említette, s a felmutatott termék márkajelzése sem volt látható, a világújdonság, a napelemes tetőcserép pedig egy kereskedelmi forgalomban még nem kapható, gyártás előtt álló termék.

Mégis elszabadult a pokol.

Pélczné Gáll Ildikó felszólalása alatt a liberálisok minősíthetetlen hangvételű bekiabálásaitól volt zajos az ülésterem, de az MSZP-s házelnök nem utasította rendre a renitenseket. Sem a Tisztelt Ház, sem a képviselő asszony méltóságát nem tartotta érdemesnek a védelemre.

Kár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!