Döntsön a nép!

A KDNP nem asszisztál semmiféle kamarilla- és paktumpolitikához – közölte hétfőn napirend előtt Semjén Zsolt. A schengeni csatlakozást követően kezdeményezett út- és hídépítésekről kérdezte hétfőn a szaktárca vezetőjét Firtl Mátyás. Lukács Tamás az egri Markhot Ferenc Kórház ügyében érdeklődött Székely Tamás egészségügyi minisztertől. A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről szóló vitában Molnár Béla közölte: a társadalmi válság az, ami veszélyezteti az ország működőképességét.


Kérdések
   

Lukács Tamás az egri Markhot Ferenc Kórház ügyében kérdezte Székely Tamás egészségügyi minisztert. Közölte: jogerős bírói ítélet ellenére olyan szerződést kötöttek meg, amelyet a bíróság nem jogerős ítéletével semmisnek nyilvánított. Kifejtette: már korábban figyelmeztették a minisztert, hogy elkerülhető lenne a baj, ha nem minden áron és nem törvénysértő módon járnak el az igazgatási szervek. Székely Tamás válaszában közölte: jelen pillanatban inkább a Heves megyei betegek helyzetéről kell beszélni, akiknek az ellátása biztosított. A jogerős bírósági döntések után lesz olyan helyzet, hogy a folyamat értékelhető legyen - jegyezte meg.

Puskás Tivadar ez nem népirtás véletlenül? címmel a gyógyszerárak emelése kapcsán egy szakmai portál fórumának hozzászólásaiból idézett. Az egyik szerint gazdasági válság idején gyógyszerárat emelni olyan, mintha még egyszer belerúgnának a haldoklóba. Mint mondta, az emberek becsapása a gyógyszerek támogatásának csökkentése, a választáskor ingyenesnek ígért szívgyógyszerek támogatásának további csökkentése. Székely Tamás egészségügyi miniszter válaszában közölte: az elmúlt 20 évben először fordult elő, hogy a lakossági gyógyszerterhek nem emelkedtek. Mint mondta, ebben a helyzetben megengedhetik, hogy abban a körben, ahol folyamatosan jönnek be az egyre olcsóbb gyógyszerek, ott bizonyos fokig csökkentik a támogatási kulcsot.

+

A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről és az ország növekedési esélyeinek javításáról szóló, Kóka János és Fodor Gábor szabaddemokrata képviselők által benyújtott országgyűlési határozati javaslatról élénk vita alakult ki hétfőn este az Országgyűlésben. Molnár Béla úgy vélte, a társadalmi válság az, ami veszélyezteti az ország működőképességét. Mint mondta, az ország a rendszerváltás óta a liberális gazdaságpolitikával lassan a csőd szélére sodródott. Ezek az elvek nem működőképesek, ezt Gyurcsány Ferenc is beismerte, ezért egy újabb liberális csomaggal nem tudjuk az országot kivezetni a válságból - fogalmazott. A kereszténydemokrata politikus úgy vélte, ami ma a világban van, az a liberális gazdaságpolitika válsága. Új gazdaságpolitika fog előretörni, majd hozzátette: keresztényszociális szemléletű lépésekkel kell kihúzni az országot a bajból.

Határozathozatalok

A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot - amely korlátozza a bankok egyoldalú szerződésmódosítását - a Parlament 216 igen szavazattal 151 ellenében fogadta el, és megszavazták a törvény sürgős kihirdetését is. A benyújtott törvénymódosítás 60 napra növelné a jelenleg 15 napos értesítési határidőt, valamint kikötné, hogy a pénzintézetnek a változtatás hatálybalépése előtt legalább 40 nappal a hirdetmény mellett közvetlen módon is értesítenie kell ügyfelét. Az ügyfél eztán a szerződésmódosítás hatályba lépéséig ingyenesen felmondhatja a szerződést. A módosításra a banknak csak az eredeti szerződésben egyértelműen megnevezett esetekben van lehetősége, és ennek bizonyítása vitás esetben a bankot terheli. Végül a törvényjavaslat kiköti, hogy a szerződés nem módosítható egyoldalúan új díj bevezetésével.

A Ház részletes vitára bocsátotta a Polgári Törvénykönyv módosításáról, az iparjogvédelmi törvények módosításáról, a bejegyzett élettársi kapcsolatról valamint az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényjavaslatokat. A parlament döntött az úgynevezett plafontörvény módosítósáról szóló törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről is.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosítására szóló, az Alkotmánybíróság által részben alkotmányellenesnek nyilvánított, ezért a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött törvény zárószavazása során az Országgyűlés előbb a gazdasági bizottság módosító javaslatait, majd a zárószavazás során törvényt is elfogadta.
   
Az ÁPV Zrt. és jogelődei tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a Parlament 204 igennel, 163 nem ellenében hagyta jóvá.

Interpelláció

A schengeni csatlakozást követően kezdeményezett út- és hídépítésekről és az ezekhez rendelkezésre álló forrásokról kérdezte hétfőn a szaktárca vezetőjét Firtl Mátyás kereszténydemokrata képviselő. Interpellációjában felidézte, hogy Magyarország öt éve uniós tag, s másfél éve már a schengeni határövezethez is csatlakozott. Erre hivatkozva azt kérdezte, hogy történt-e bármi, ami arra utal, hogy Magyarország élni szeretne a határok átjárhatóságának lehetőségével. Kérdését még jobban konkretizálva ezt követően az iránt is érdeklődött, hogy az elmúlt másfél évben hány kilométer utat újítottak fel, illetve hány híd építését kezdték meg. Arra is kíváncsi volt, ho gy az utak, hidak, kerékpárutak építésének háttere mennyire rendezett, s van-e elegendő forrás e célra. Az M85-os út építése kapcsán pedig az volt a kérdése, hogy Pereszteg és az országhatár között mikor kezdődik meg végre az útépítés.
   
Molnár Csaba (MSZP) közlekedési miniszter válaszában elmondta: 2008-ban átadtak egy Szlovénia felé vezető autóutat, s Ausztria felé tizenegy helyi, Szlovákia felé pedig hat helyi kapcsolat létesült. Kész a terve 48 projektnek, további 28-nak pedig már megvan az építési engedélye - tette hozzá. A Pereszteget érintő építkezések kapcsán közölte: Enese előtt már épül az út, megkezdődtek a földmunkák, s 2013-ig az építkezés be is fejeződik. A képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés viszont 198 igen, 154 nem szavazattal, egy tartózkodással megszavazta a választ.

Napirend előtt

A KDNP nem asszisztál semmiféle kamarilla- és paktumpolitikához – közölte hétfőn napirend előtt Semjén Zsolt. A párt elnök-frakcióvezetője erkölcsileg és pragmatikailag is elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy az emberek ebben a helyzetben nem nyilváníthatnak véleményt. Ne a politikusok, ne a párt döntse el, merre tovább - fogalmazott.

Gyurcsány lépését közjogi és politikai trükknek nevezte, hiszen az embereket kerülik meg. Gyurcsány mostani trükkje arra irányul, hogy miközben brutális megszorításra készülnek, a szocialisták mégis hatalomban maradjanak - jelentette ki.

- Önök eddig két ideológiának voltak a katonái, a marxizmusnak és a neoliberalizmusnak, mindkettő megbukott – közölte Semjén. Nemcsak államcsőd, hanem országcsőd fenyeget, az önkormányzatok összeomlása. A neoliberális válságot nem lehet neoliberális megoldásokkal kezelni - szögezte le. Mint mondta: a szocialisták negyedszer vitték csődbe az országot, ennek kapcsán Gyurcsány Ferencet Kun Bélához, Rákosihoz és Kádárhoz hasonlította.

A szocialista politikusokhoz fordulva közölte: tavaly a bizalmi szavazáskor a Gyurcsány pozícióban maradására szavazók beleégették homlokukba Gyurcsány képmását, s ugyanígy tettek annak idején december 5-én a kettős népszavazáskor és tavaly március 9-én is.

A politikus beszédének utolsó mondatát Szili Katalin nem engedte befejezni, mivel szerinte már letelt az ötperces időkeret. Semjén Zsolt már kikapcsolt mikrofonnal annyit mondott: Döntsön a nép!

Ha a miniszterelnök megbukik, ha beismeri, hogy hibázott, akkor lemond, hogy lehetőséget adjon az állampolgároknak, ők válasszanak – mondta napirend előtti felszólalásában Navracsics Tibor. Szerinte nyomorúságos komédia, amit a szocialisták csinálnak, hülyének nézik az embereket. Hozzátette: a baloldal nem képes a kormányzásra, kormányképtelen. Navracsics Gyurcsány szombati beszédét a legszégyenletesebb politikai beszédnek nevezte, amikor is rátámadt az igazságszolgáltatásra. Polgári demokráciában élünk, szégyellje magát miniszterelnök úr – fordult végül Gyurcsányhoz Navracsics.

Fodor Gábor szerint most még nem, de két hét múlva támogathatja az SZDSZ a parlament feloszlásáról szóló indítványt, ha két hét alatt nem sikerül megfelelő miniszterelnök-jelöltet találniuk a pártoknak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a parlamentben is bejelentette, hogy új kormány megalakítását kezdeményezi. Döntésem végleges és visszavonhatatlan – fogalmazott. Tárgyalásokat kezdeményez a pártokkal, hogy a megalakuló kabinet nyitott nemzeti kormány legyen.

A balassagyarmati megyei bíróság semmisnek nyilvánította a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. közötti, az egri Markhot Ferenc Kórház-Rendelőintézet ügyében kötött szerződést - közölte napirend előtt Nagy Kálmán. A képviselő szerint ez az eset az MSZP és az SZDSZ egészségpolitikájának markáns lenyomata, mert bankügyletté tették az egészségügyi szakmát, ezzel megsértve a gyógyítás összes szabályát. Székely Tamás szerint ha valaki egy nem jogerős elsőfokú ítéletből próbál következtetést levonni, az nem tesz eleget az Alkotmányban leírtaknak.

+

Nem kerül hétfőn napirendre a Fidesz kezdeményezése a parlament feloszlásáról, mert a házszabálytól való eltérést nem támogatta az MSZP és az SZDSZ – közölte Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke hozzátette: a javaslatot lehetne normál menetrendben tárgyalni – leghamarabb két hét múlva – de ahhoz a Fidesznek módosítani kellene az eredeti indítványt, a benne megszabott dátum miatt.

kdnp.hu
Forrás: MTI, mno.hu
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!