Egy 113 éves iparág vége

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt, és az Országgyűlés alelnöke napirend előtti felszólalásában a General Electric 2010-re bejelentett 2600 fős elbocsátása kapcsán a kormány tennivalóira hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a magyar kormány legfontosabb feladata munkavállalók érdekérvényesítő képességének erősítése annak érdekében, hogy legalább olyan védettséget élvezzenek, mint a nyugat-európai sorstársaik.

„Jó néhány évvel ezelőtt a váci drukkerek úgy biztatták csapataikat: „Hajrá Izzó! Hajrá Vác!” A jövőben erre nem lesz lehetőségük, hiszen a nagy múltú üzemet – úgy tűnik – be fogják zárni. A General Electric szándéka, a hazai fényforrásgyártás visszaszorítása, két év alatt 2600 fős elbocsátás, a váci üzem bezárása, amely 700 családot érint” – mondta napirend előtti felszólalásában Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt és az Országgyűlés alelnöke.

Feltette a kérdést: vajon erre volt-e elég a munkahelymegőrzésre kapott 650 milliós támogatás – melyet a General Electric kapott a kormánytól.

Harrach Péter a konkrét példától elvonatkoztatva kifejtette: amikor egy külföldi cég megjelenik Magyarországon adókedvezmény, munkahelyteremtő támogatás, és egyéb címeken állami támogatásban részesül. Sok esetben a konkurencia kiszorításával a cég elfoglalja helyét a gazdaságban. Van olyan vállalkozás, amely csupán piacot vesz, és rövid időn belül leépíti a céget. A nyereség nagy részét – természetesen – kiviszik az országból – jegyezte meg. Nem szólva azokról a cégekről, melyek „messzemenően és durván kihasználják munkatársaik kiszolgáltatott helyzetét”.

Harrach Péter hangsúlyozta: a KDNP nem vitatja, hogy az ország gazdaságának szüksége van a külföldi befektetésekre, s a nemzetközi cégeknek is van helye Magyarországon.

Ki kell mondanunk, hogy a General Electric a korrekt cégek közé tartozik. A leépítés kapcsán azonban van a kormánynak tennivalója. A cég egyéni gazdasági érdeke helyett, egy sokkal fontosabb, a munkavállalók, a magyar gazdaság, végső soron a magyar nemzet érdekét kell képviselnie – mondta a KDNP alelnöke.

Harrach Péter véleménye szerint az ilyen esetekben a magyar kormány legfontosabb feladata a munkavállalók érdekérvényesítő képességének erősítése annak érdekében, hogy legalább olyan védettséget élvezzenek, mint a nyugat-európai országok munkavállalói. Más európai országokban ugyanis jelentős mértékű végkielégítés illeti meg a dolgozókat, s a kormány munkahelyteremtő programokkal, más iparágak betelepítésével siet a segítségükre.

A magyar gazdaság érdeke is azt kívánja, ha kell, a kormányzat, ha kell, a parlament avatkozzon be a folyamatokba a munkavállalók védelmében – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. „Gondolják meg, hogy egy 113 éves iparág léte került Magyarországon veszélybe” – fordult a kormány tagjaihoz, és a képviselőkhöz.

Harrach Péter álláspontja szerint hatékonyabb lenne, ha a magyar állam a munkahelymegőrző, munkahelyteremtő támogatást – a munkahelyek nagyobb hányadát biztosító – hazai kis- és középvállalkozásoknak juttatná. Ebben a szférában ugyanis nem százmilliókra, hanem néhány millió forintra van szükség a működőképességének megóvásához, illetve beindításához – jegyzete meg.

A KDNP alelnöke egy hasonlattal élve azt mondta: ha valaki beáll egy csapatba az nemcsak a közösen elérhető eredményekért, de csapattársaiért is felelősséggel tartozik. Magyarországon, ha megjelenik egy gazdasági szereplő, annak a munkavállalókért, a magyar gazdaság, az ország érdekeit is képviselnie kell, és viselnie kell az említett felelősséget – tette hozzá.

 

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!