Gyurcsány és Bajnai is feljelentett...

A csoda, hogy őket senki! Pedig! A célszemélyek között: Balsai István, Navracsics Tibor, Illés Zoltán, Répássy Róbert, Simicskó István is szerepelt. A feljelentések tárgya majd mindig: rágalmazás és becsületsértés. Segített a mentelmi jog.

Híven a hagyományokhoz, az új parlamenti ciklusban is „menetrendszerűen" érkeztek az országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését szorgalmazó kérések. Összesen 38 alkalommal 25 képviselő mentelmi jogáról döntött a Tisztelt Ház. Szekó József, Meggyes Tamás, Németh Szilárd István vezeti a feljelentettek listáját, de nincs oly frakció, melynek valamely tagja nem érdemesült volna e „kitüntetésben."  Samu Tamás Gergő és Novák Előd (Jobbik) kivételével minden alkalommal meggyőző többséggel óvták meg a feljelentett képviselők mentelmi jogát.

Szekó József

A Pécsi Városi Bíróság és a Baranya Megyei Bíróság 10 alkalommal kérte az Országgyűlés állásfoglalását Szekó József (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában Németh Imre mohácsi lakos feljelentéseinek köszönhetően. Különösen tartós kapcsolat az övöké. Németh Imre folyamatosan feljelenti, röpiratokon szidalmazza, gyalázza Szekó József Mohács város polgármesterét, s persze a címzett sem maradt el a válasszal.

 „A feljelentő azért tett feljelentést Szekó József polgármester ellen, mivel sérelmezte azon észrevételeit, amelyeket vele kapcsolatosan egy vizsgálatban tett."

„A feljelentő azért tett feljelentést, mivel sérelmezte a mohácsi városházi közmeghallgatáson Szekó József polgármester reá tett kijelentéseit."

„A feljelentő azért tett feljelentést mivel Szekó József mohácsi polgármester a Városi TV adásában a feljelentő személyére rágalmazó kijelentéseket tett."

„A feljelentő azért tett feljelentést Szekó József polgármester ellen, mivel a képviselőtestület ülésein és az azokról tudósító helyi Önkormányzati Hírekben becsületsértő kijelentéseket tett."

„A feljelentő azért tett feljelentést Szekó József polgármester ellen, mivel róla a Dunántúli Napló 2010. január 15-ei és a Mohácsi Önkormányzati Hírek 2010. január 22-i számában sértő kijelentéseket tett"

„A feljelentő azért tett feljelentést, mivel sérelmezte a pecsujsag. hu internetes oldalon 2010.

Február 6-án megjelent egyik cikkben azon kijelentéseket, amelyeket Szekó József tett Németh Imre feljelentővel szemben."

„A feljelentő azért tett feljelentést Szekó József polgármester ellen, mivel sérelmezte azt a magatartását, amelyet akkor tanúsított, amikor a feljelentő Németh Imre megjelent feljelentett Szekó József mohácsi magánlakása előtt abból a célból, hogy egy demonstráció megtartásához feljegyezze lakcímét."

„A feljelentő azért tett feljelentést Szekó József polgármester ellen, mivel sérelmezte azon

kijelentéseit, amelyeket vele kapcsolatban tett Mohács Város közgyűlésén 2010. január 15-én."

„A feljelentő szerint Szekó József polgármester valótlan kijelentéseket tett vele kapcsolatosan a Mohács Város Képviselőtestülete 2010. március 26-i ülésén."

„A feljelentő szerint Szekó József polgármester szóban, illetve újságcikkben becsületsértő

kijelentéseket tett."

A Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. A magánvádas ügyekben követett gyakorlata a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani, a zaklató jellegű feljelentésekkel szemben. Mindezekre tekintettel a bizottság mind a 10 alkalommal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Szekó József mentelmi jogát ne függessze fel. A Tisztelt Ház többsége megfogadta a tanácsot. Következetesen csupán a Jobbik szorgalmazta a mentelmi jog felfüggesztését.

Meggyes Tamás 

A Komáromi Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Meggyes Tamás (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Csomor Sándor feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „A Tükör című esztergomi időszaki kiadvány 2009. október 15-i számában „Csomor megtévesztette a bíróságot" című cikk szerzője Meggyes Tamás több becsületsértő tényállítással - beleértve a cikk címét is - illette a feljelentőt."

A Jobbik és az LMP voksolt a mentelmi jog felfüggesztése mellett. Kisebbségben maradtak.

+

A Veszprémi Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Csomor Sándor újra feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Meggyes Tamás a 2010. február 24. napján tartott Esztergomi Önkormányzat Képviselő-testületi nyilvános ülésen a napirend tárgyalása során - polgármesterként - feljelentő személyét érintő rágalmazó, becsületsértő kijelentéseket tett."

A Jobbik, az LMP és Lukács Zoltán (MSZP) voksolt a mentelmi jog felfüggesztése mellett. Kisebbségben maradtak.

+

A Veszprémi Városi Bíróság kérte újra az Országgyűlés állásfoglalását Meggyes Tamás mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Horváth Mihály esztergomi lakos feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentő szerint: „Meggyes Tamás egy 2009. június 19-i több országos folyóiratban megjelent sajtóközleményében és a Tatabányai Városi Bíróság előtti büntetőügyben tett tanúvallomásában azt állította, hogy feljelentő Horváth Mihálynak köze van  Meggyes Tamás ház és gépkocsija 2008. évben történt gyújtogatásához, és munkatársának történő pénz kínálásához azért, hogy az esztergomi képviselő-testületet feloszlassa."

A Jobbik, az LMP és Lukács Zoltán (MSZP) voksolt a mentelmi jog felfüggesztése mellett. Kisebbségben maradtak.

+

A Veszprémi Városi Bíróság kérte ismét az Országgyűlés állásfoglalását Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Cserép János feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentő szerint: „Meggyes Tamás „Rác" álnéven publikált 2009. október 15-én megjelent „A szeretgombos Cserép János lenyúlja az esztergomiakat" című cikkében foglaltak a becsületét sértik."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. szeptember 13-i ülésén tárgyalta. Hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. Azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Meggyes Tamás mentelmi jogát ne függessze fel. A Tisztelt Házban csupán a Jobbik, valamint Illés Zoltán (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) voksolt ezzel ellentétesen.

Németh Szilárd István

Két alkalommal is a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Németh Szilárd István (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Gulyás Gábor kétszer is feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

Az első feljelentés szerint „Németh Szilárd István a Helyi Téma című lap 2010. március 3-i számában „Valóban ingyenes a jogsegély" című cikkében tett nyilatkozatával olyan látszatot keltett és híresztelt, mintha feljelentő a jogsegélyszolgálatért pénzt kért volna, illetve ennek keretén belül megkárosította az oda fordulókat."

A második feljelentés szerint „Németh Szilárd István az Országgyűlés 2009. október 19-i plenáris ülésén az igazságügyi és rendészeti miniszterhez intézett azonnali kérdésében alap nélkül állította, hogy feljelentő sikkasztott."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. szeptember 13-i ülésén tárgyalta: 6 igen, 1 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Németh Szilárd István mentelmi jogát ne függessze fel.  A T. Házban a Jobbik kivételével egyedül Selmeczi Gabriella (Fidesz) voksolt a felfüggesztés mellett.

Babák Mihály

Az Orosházi Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Babák Mihály (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Kiszely Tamás szarvasi lakos feljelentést tett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Babák Mihály országgyűlési képviselő, polgármester a Körös Televízió Nap, mint nap önkormányzati magazin 2010. február 3.-i műsorában, majd a Rádió Szarvas február 4.-i önkormányzati műsorában feljelentő személye ellen beazonosítható módon becsületsértésre alkalmas kifejezéseket használt."

Egyedül a Jobbik képviselői szorgalmazták Babák Mihály a mentelmi jogának felfüggesztését.

Balsai István

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Balsai István (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Veres János (MSZP) tett feljelentést rágalmazás vétsége miatt."

A feljelentés szerint: „Balsai István 2010. január hó végén, majd február elején megpróbált először szóban a Legfelsőbb Bíróság előtti sajtótájékoztatón, majd írásban beadott bűntető-feljelentésével olyan látszatot kelteni, hogy Veres János bűncselekményt követett el, amikor pénzügyminiszterként nem tett eleget annak az adatszolgáltatási kötelezettségnek, amely az államháztartási és a költségvetési helyzet publikus részét képezi. Mindezeket a feljelentő legalapvetőbb személyiségi jogait sértőnek, rágalmazónak, becsületsértőnek tartja."

A Mentelmi bizottság figyelemmel arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó egyhangú szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Balsai István mentelmi jogát ne függesszék fel. A Tisztelt Ház - a Jobbik képviselőinek kivételével - megfogadta a „tanácsot".

Borbély Lénárd

Budapest XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Borbély Lénárd (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Gulyás Gábor feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Borbély Lénárd 2009. X. 16-án a Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselőtestületének ülésén olyan előterjesztést nyújtott be a testület elé, amely olyan alaptalan, valótlan állításokat tartalmazott, amelyek jelentős érdeksérelmet okoztak feljelentő számára."

A Mentelmi bizottság 7 igen és 1 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Borbély Lénárd mentelmi jogát ne függesszék fel.  A parlament (a Jobbik képviselőinek kivételével) rábólintott, (2010.12.06.).  Meglepetést csupán a Fidesz padsoraiban ülő László Tamás keltett midőn a felfüggesztés mellett voksolt.

Budai Gyula

A Ráckevei Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Budai Gyula (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Budai Gyula 2010. július 28-án sajtótájékoztatót tartott, amelyen a feljelentőket azzal vádolta meg, hogy hamis tartalmú tanúvallomást tettek az ügyészség előtt az úgynevezett Sukoró ügyben. Az erről szóló tudósítások az Interneten számtalan helyen megjelentek. Feljelentők állítják: dr. Budai Gyula rágalmazó tényállítása becsületük csorbítására alkalmas".

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2010. december 14-i ülésén tárgyalta. A bizottság az eset összes körülményének mérlegelése és a magánvádas ügyekben követett mentelmi jogot fenntartó gyakorlata alapján, figyelemmel továbbá arra, hogy közszereplők közötti ügyről van szó, amelyre kiterjedhet a 34/2004. (IX. 28.) AB határozatban foglalt felelősségmentesség is, 6 igen, 1 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Budai Gyula országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Elfogadták az ajánlást, (2010.12.21.). Mindössze 22-en szorgalmazták a felfüggesztést a Jobbik padsoraiból, az egyetlen tartózkodó pedig Burány Sándor (MSZP) volt.

Gelencsér Attila

A Budapest II. és III. kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Gelencsér Attila (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene dr. Seffer István feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Gelencsér Attila a HÍR TV Célpont című műsorában olyan kijelentéseket tett, amelyek a feljelentő részbeni tulajdonát képező Kft-t és személyét illetően a Somogy Megyei Önkormányzat és a Kft között 2004-ben létrejött vállalkozási szerződéssel összefüggésben egyéni és üzleti jó hírnevét, becsületét sértőek."

A Mentelmi bizottság egyhangú szavazattal javasolta az Országgyűlésnek, hogy a képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. A Jobbik és az LMP és Lukács Zoltán (MSZP) nem fogadta meg a tanácsot, a lényeget azonban ez nem érintette, (2010.07.22.).

Horváth Csaba

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Horváth Csaba (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Vitézy Dávid a BKV Zrt. felügyelő-bizottságának volt tagja feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Horváth Csaba 2009. december 7-én a Magyar Televízió Este című műsorában egy a BKV-val kapcsolatos vitában következő kijelentést tette: Azért egy politikai szálat hadd említsek meg, egyetlen egy politikai szálat sikerült eddig feltalálni, egy több tízmillió forintos Vitézy Helyi Théma támogatást, és a Vitézy családnak egy másik tagja, aki a BKV felügyelő-bizottságában ebben az időben közreműködött. Nem állítom, hogy itt bármilyen szabálytalanság történt."

A Mentelmi bizottság az ügyet a június 8-i ülésén tárgyalta. Horváth Csaba írásban közölte álláspontját: „A műsorban Tarlós István képviselő úrral együtt vettem részt és a BKV-nál tapasztalt visszaélések politikai vonatkozásairól vitáztunk. Tarlós úr felvetésére, miszerint ezek a politikai szálak egyedül a Magyar Szocialista Párthoz köthetőek, a feljelentés tárgyává tett inkriminált kijelentéssel reagáltam. Akkori ismereteim szerint állításom megfelelt a valóságnak, mivel akkor csak ez az egy politikai összefüggés volt ismert a közvélemény előtt a BKV kifizetései és politikai szereplők között. Azóta több eset és politikai szál is felmerült a BKV-val kapcsolatban, amelyek azonban nem cáfolják akkori állításom valóságtartalmát." .

A Mentelmi bizottság négy igen és egy nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Horváth Csaba országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. A Jobbik és Tilki Attila (Fidesz) ellenszavazata ellenére az Országgyűlés megőrizte Horváth Csaba mentelmi jogát.

Illés Zoltán

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Illés Zoltán (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Hagyó Miklós (MSZP) volt országgyűlési képviselő feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Illés Zoltán 2009. augusztus 20-án a Hír TV Híradójában elhangzott riportban, majd a Magyar Hírlap 2009. augusztus 24-én megjelent „Terézvárosi pinceügy " című cikkben feljelentővel szemben valótlan, rágalmazó tényállításokat tett."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. július 13-i ülésén tárgyalta, 6 igen, 2 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Illés Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel. Az LMP és a Jobbik a Tisztelt Házban másként vélekedett. Az MSZP-ből pedig Lukács Zoltán. Kevésnek bizonyult.

Lendvai Ildikó

A Szentendrei Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Lendvai Ildikó (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Pörzse Sándor (Jobbik) országgyűlési képviselő feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Lendvai Ildikó 2009. november 21. napján tartott sajtótájékoztatóján nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy Nádas Zsolt, szigetmonostori alpolgármestert véresre verte Pörzse Sándor, amely tényt a baloldali alpolgármester orvosi látlelettel tudja igazolni."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. október 12-i ülésén tárgyalta. Az összes körülményének mérlegelése és a magánvádas ügyekben követett gyakorlata alapján, figyelemmel továbbá arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó, ezért 4 igen, 2 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Lendvai Ildikó mentelmi jogát ne függessze fel. A Jobbik a felfüggesztés mellett voksolt, csatlakozott a Fideszből Cseresnyés Péter, Lakatosné Sira Magdolna, Papcsák Ferenc, Szabó Zsolt és Tilki Attila, ám ez kevésnek bizonyult, (2010.10.25.).

Lenhardt Balázs

A Szentendrei Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Lenhardt Balázs (Jobbik) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Horváthné Diósi Viktória pomázi lakos a városi SZDSZ elnöke, a helyi önkormányzat képviselője feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom internetes honlapján dr. Lenhardt Balázs „Szétfűrészelték a Jobbik felszentelt keresztjét Pomázon" című cikk, és a szintén dr . Lenhardt Balázs által írt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pomázi Szervezetének „Itthon vagyunk" című cikke olyan valótlan állításokat tartalmaz, amelyek feljelentő jó hírnevét, becsületét sértőek."

A Mentelmi bizottság az eset összes körülményének mérlegelése és a magánvádas ügyekben követett gyakorlata alapján, figyelemmel továbbá arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó, 6 igen, 1 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Lenhardt Balázs mentelmi jogát ne függessze fel. Általános meglepetésre a Jobbik és az LMP többsége a felfüggesztés mellett voksolt, a Fidesz, a KDNP és az MSZP viszont nem, (2010.07.22.). 

Molnár Oszkár

A Kazincbarcikai Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Molnár Oszkár (Független) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Daher Pierre (Fidesz) országgyűlési képviselő feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentő szerint: „Molnár Oszkár az Edelényi Kábel Televízió 2010. 04. 23-i adásában olyan, minden valóságalapot nélkülöző kijelentéseket tett, amelyek alkalmasak a feljelentő becsülete csorbítására, szakmai hírnevének aláásására és mind orvosi, mind politikai személyébe vetett közbizalom megingatására."

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2010. szeptember 13-i ülésén tárgyalta. Döntése meghozatala során figyelemmel volt arra, hogy a feljelentő és a feljelentett egyaránt országgyűlési képviselő. Felhívta a figyelmet a hatékony polgári jogi személyiségvédelmi eljárás igénybevételének lehetőségére is. Mindezekre tekintettel 6 igen, 2 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Molnár Oszkár mentelmi jogát ne függessze fel. A T. Házban megfogadták a tanácsot. Csupán a Jobbik és az LMP szavazott ellene, (2010.09.13.).

Navracsics Tibor

A Pesti Központi Kerületi kérte az Országgyűlés állásfoglalását Navracsics Tibor (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Veres János (MSZP) feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Dr. Navracsics Tibor 2010. január hónap végi sajtótájékoztatóin, amelyről a HÍR TV tudósított, megpróbált olyan látszatot kelteni, hogy dr. Veres János bűncselekményt követett el, amikor pénzügyminiszterként nem tett eleget annak az adatszolgáltatási kötelezettségnek, amely az államháztartási és a költségvetési helyzet publikus részét képezi. Mindezeket a feljelentő legalapvetőbb személyiségi jogait sértőnek, rágalmazónak, becsületsértőnek tartja."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. június 29-i ülésén tárgyalta. A bizottság az eset összes körülményének mérlegelése és a magánvádas ügyekben követett gyakorlata alapján, figyelemmel továbbá arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó, ezért azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Navracsics Tibor országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Csak a Jobbik voksolt ellene, (2010.07.22.).

Németh Zsolt

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Németh Zsolt (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene a régi kisgazdavezér Torgyán József feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Németh Zsolt a Plus7dni (Plusz Nap) nevű felvidéki lapnak 2009. november 18.-án adott interjújában megjelent következő kijelentése miatt tette: „Szélsőségesek mindenhol vannak Európában. Például az elhunyt Jörg Haider, Le Pen és a magyar politikában Torgyán József. Valamennyiüknek hasonló a politikai stílusuk, és próbálnak feszültséget teremteni rasszista, antiszemita, agresszív és Slota úr esetében magyarellenes nyilatkozataikkal".

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2010. június 8-i ülésén tárgyalta. A bizottság az eset összes körülményének mérlegelése és a magánvádas ügyekben követett gyakorlata alapján arra a megállapításra jutott, hogy nem indokolt a mentelmi jog felfüggesztése, mivel két közszereplő egymás közti ügyéről van szó. A Tisztelt Ház a Jobbik ellenszavazatai ellenére elfogadta Németh Zsolt mentelmi jogának fennmaradását.

Novák Előd

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Novák Előd (Jobbik) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel vele szemben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt becsületsértés vétsége miatt.

A vádirat szerint: 2008. április 07. napján 10.00 óra körüli időben a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületében folyamatban lévő gyülekezési jog tárgyában hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata tárgyában tartott tárgyaláson, a felperesként jelen lévő Novák Előd az alperes BRFK részéről megjelent és az eljárás tárgyát képező tömegdemonstráció során parancsnoki feladatkört ellátó rendőr őrnagyot a tanúvallomása megtétele után több alkalommal „ÁVÓ-s"-nak, illetve „ hazugnak" nevezte . Az érintett rendőrtiszt a cselekménnyel kapcsolatban a joghatályos magánindítványát előterjesztette. Az ügyészség becsületsértés vétsége miatti vádirata alapján a bíróság a tárgyalás mellőzésével hozott végzésével Novák Elődöt egy évi időtartamra próbára bocsátotta 2009 . január 6-án. Novák Előd kérte a tárgyalás megtartását, erre 2010. augusztus 26-án került sor, ahol tisztázódott, hogy országgyűlési képviselő, ezért az eljárást a bíró felfüggesztette és kérte mentelmi joga tárgyában az országgyűlés döntését."  

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2010. november 30-i, és a december 14-i ülésén tárgyalta. Megállapította: az Országgyűlés tekintélyének megóvását és az érintett képviselő érdeke is egyértelműen azt kívánja, hogy az ügy az erre hivatott igazságszolgáltatási szervek előtti eljárásban záruljon le. Mindezekre tekintettel a Mentelmi bizottság 5 igen és 1 tartózkodás mellett azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Novák Előd országgyűlési képviselő mentelmi jogát függessze fel. A Fidesz padsoraiban Font Sándor, Kövér László, a Jobbikéban dr. Gyenes Géza, Zagyva György Gyula, az MSZP színeiben pedig egyedül dr. Steiner Pál szavazott ellene. Tartózkodott: Gulyás Gergely, Wittner Mária (Fidesz) és a szocialista Szanyi Tibor, (2010.12.21.).

Nyakó István

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Nyakó István (MSZP) országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Vitézy Dávid feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint:Nyakó István a Magyar Szocialista Párt szóvivőjeként 2010. február 9. napján az alábbi sértő, valótlan, a tényekkel teljességgel szembe menő, így a feljelentővel és családjával szemben rágalmazást megvalósító tényállítást tett a Magyar Szocialista Párt székházában, a Budapest VI. kerület Jókai utca 6. alatt: „A társaság felügyelő bizottságában fontos szerepe van a FIDESZ delegáltjának is, akinek a BKV viselt dolgaira nem csak rálátása volt, de a családja is részesült a BKV milliókból."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. szeptember 13-i ülésén tárgyalta. Hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével. Felhívta a figyelmet a hatékony polgári jogi személyiségvédelmi eljárás igénybevételének lehetőségére. Mindezekre tekintettel azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Nyakó István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. A T. Ház megfogadta a tanácsot, bár a Jobbik és Nagy István (Fidesz) ellene voksolt.

Répássy Róbert

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Répássy Róbert (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését, mivel ellene Lendvai Ildikó országgyűlési képviselő (MSZP) feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

 A feljelentés szerint: „Dr. Répássy Róbert egy 2010. március 24-i sajtótájékoztatón a BKV körül kialakult helyzetet vázolta és ennek során feljelent őre vonatkozóan azt mondta: „Az MSZP ma végleg lebukott, a párt elnöke személyesen is részt vett a pénz kitalicskázásában. Amit elkövetett az nem más, mint az emberek pénzének, a közpénzeknek az ellopása!" Feljelentő e kijelentéseket becsülete csorbítására alkalmasnak tartja. Kifejtette: ismeri a közszereplők véleménynyilvánítással kapcsolatos fokozott tűrési kötelezettségére vonatkozó 36/1994. (VI. 24) AB határozat e tárgyú rendelkezését, viszont az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is irányadó elv az, hogy az ebbe a körbe tartozó személyeknél is érvényesül a becsület védelme, a bírálat nem mehet túl az elfogadható kritika határain, nem sértheti a jó hírnevet."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. július 13-i ülésén tárgyalta, azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Répássy Róbert országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. A T. Ház a Jobbik többsége valamint Burány Sándor, Lukács Zoltán (MSZP) ellenszavazata ellenére elfogadta az indítványát.

Rónaszékiné Keresztes Monika

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Hont András feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Rónaszékiné Keresztes Mónika a Magyar Hírlapban tett nyilatkozatában Hont András személyét összefüggésbe hozta a Fidesz Magyar Polgári Szövetségből történő kizárását követően az ügyészség által vizsgált és több ember meggyanúsításához vezető erzsébetvárosi ingatlaneladásokkal."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. október 12-i ülésén tárgyalta. A bizottság az eset összes körülményének mérlegelése alapján, figyelemmel továbbá arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó, ezért 4 igen és 2 nem szavazattal azt javasolta az Országgyűlésnek, hogy Rónaszékiné Keresztes Monika országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. A Jobbik és az LMP padsoraiból 41-en voksoltak ellene. Meglepetésre, a Fidesz soraiból is: Törő Gábor. Mindhiába!

Samu Tamás Gergő

A Jobbik színeiben mandátumhoz jutott Samu Tamás Gergő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, mivel ellene a Budapesti Nyomozó Főügyészség vádja alapján csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A vádirat szerint: „Samu Tamás Gergő 2008. március 15. napján a Budapest VIII. kerület, Blaha Lujza téren lezajlott, bejelentett rendezvény után a Budapest IX kerületben található Művészetek Palotája felé haladó - részben rendbontás céljából összegyűlt - tömeghez csatlakozott. A Budapest VIII. kerület, József körúton haladó tömeggel szemben - miután a tömeg egy csoportja megtámadta a rendőröket - a jogellenes cselekmény abbahagyására irányuló többszöri felszólítást és figyelmeztetést követően 20 óra 40 perc körüli időben rendőri csapaterőt vetettek be. Samu Tamás Gergő a Budapest VIII. kerület, József körúton a több száz fős tömegből kivált, és a rendőrsorfal közvetlen közelébe ment, ahol legalább húsz társa a rendőröket szidalmazta, majd bántalmazta. Samu Tamás Gergő ezt észlelve több alkalommal 20 óra 47 perc és 20 óra 57 perc körüli időben ismeretlen tárgyakat dobott a sorfalban álló, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök pajzsának, megrúgta a sorfalban álló egyik rendőr pajzsát egy kb. egy méter hosszúságú fadarabot dobott a rendőrök közé egy felborított szemeteskukából kivett üveget dobott jobb kézzel, teljes erővel a rendőrök közé."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. június 8.-i ülésén tárgyalta. Álláspontjuk szerint közvádas ügyekben - szinte kivétel nélkül - a mentelmi jog felfüggesztése szorgalmazandó, hangsúlyozván: ez szolgálja az Országgyűlés tekintélyének megóvását és az érintett képviselő érdeke is egyértelműen azt kívánja, hogy a gyanú megalapozottsága, vagy alaptalansága az erre hivatott igazságszolgáltatási szervek előtti eljárásban tisztázódjék. Mindezek alapján a egyhangú szavazattal azt javasolták az Országgyűlésnek, hogy Samu Tamás Gergő mentelmi jogát függesszék fel. A T. Ház hallgatott a Mentelmi bizottságra. Mindössze négyen voksoltak ellene: Kiss Sándor, Pősze Lajos (Jobbik), Tapolczai Gergely (Fidesz), Varga László (KDNP). Tartózkodott magányosan: Kőszegi Zoltán (Fidesz).

Schiffer András

Budapest II. és III. Kerületi Bírósága kérte az Országgyűlés állásfoglalását Schiffer András (LMP) országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Puch László a Magyar Szocialista Párt pártigazgatója feljelentést tett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt.

A feljelentés szerint, Schiffer András úr 2010. augusztus hó 31.napján az alábbi nyilatkozatot tette: „Az ellenfeleink - nevezetesen a szocialista párt és a Jobbik - nem nagyon válogatnak az eszközökben . Ennek része a rágalmazás, része az, hogy például a szocialisták a belső levelezéseinket kifürkészik és közzéteszik, része az, hogy a Jobbik szimpatizánsai Mátyásföldön megtámadják a standjainkat, azt hiszem, ebbe a keretbe kell elhelyezni, amikor minket próbálnak megvádolni. "

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. november 3-i ülésén tárgyalta, ahol Schiffer András azon álláspontját, amely szerint: „a politikai vitákat nem a jog eszközeivel kell rendezni." Mentelmi jogával kapcsolatosan úgy nyilatkozott, hogy nem kéri annak felfüggesztését. Mindezekre tekintettel 7 igen és 1 nem szavazattal azt javasolta a bizottság az Országgyűlésnek, hogy Schiffer András mentelmi jogát ne függessze fel. A Tisztelt Ház megfogadta a tanácsot.

Seszták Oszkár

A Szolnoki Városi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Seszták Oszkár (KDNP) országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Helmeczy László volt országgyűlési képviselő (Fidesz, majd független) feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „Seszták Oszkár a Kölcsey TV 2008. augusztus 6-i Híradójában a feljelentő személyével kapcsolatos becsületsértő, rágalmazó kijelentést tett, amikor riporteri kérdésre válaszolva azt mondta, hogy dr. Helmeczy László lejáratja a megyét. A kérdés, illetve a sérelmezett válasz a Hír TV 2008. augusztus 1-jei Célpont című műsorában elhangzott, azon valótlan állításra vonatkozott, amely szerint dr. Helmeczy László részt vett „szoci érdekkörök" megbízása alapján, hogy két ártatlan Hír TV-s újságíró gépkocsijába egy bűnöző kábítószert csempésszen és ily módon kábítószerrel való visszaélés miatt az újságírók ellen büntetőeljárás induljon."

A Mentelmi bizottság az ügyet 2010. július 22-i ülésén tárgyalta. Hatáskör hiányában nem foglalkozott a cselekmény büntetőjogi értékelésével, lévén magánvádas ügyekben követett, mentelmi jogot fenntartó gyakorlata a képviselők zavartalan munkavégzését kívánja biztosítani, „különösen akkor, ha a feljelentett és feljelentő közszereplő". Mindezekre tekintettel azt javasolták az Országgyűlésnek, hogy Seszták Oszkár országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel. A T. Házban a Jobbik és az LMP, szavazott ellene, Burány Sándor és Varga László (MSZP) tartózkodott.

Simicskó István

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Simicskó István (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „2009. június 16.-án kedden 19:59 órakor az Index.hu internetes portálon „A rendőrségnek nem feladata a fajelméletgyártás" címmel megjelent írás tanúsága szerint dr. Simicskó István az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának Elnöke úgy nyilatkozott, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete vezetőitől „kifejezetten szélsőséges gondolatokat" tartalmazó „fajelméletek" illetve „háborús uszítást " megfogalmazó nyilatkozatok jelentek meg."

A Mentelmi bizottság hat igen és egy nem szavazattal azt javasolta, hogy Simicskó István mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel.  A Tisztelt Ház - a Jobbik és meglepetésre Lezsák Sándor (Fidesz) voksával ellentétben - Simicskó István mentelmi jogát nem függesztette fel.

Szanyi Tibor

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Szanyi Tibor (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene László Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő feljelentést tett „becsületét csorbító rágalmazás" vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „,Szanyi Tibor az ATV 2010. augusztus 16-i Egyenes beszéd című műsorában a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjéről mondta: „Az ő polgármesterjelöltjük azért viszont, ha már ezt a szót használtam, tövig benne áll ilyen VII. kerületi különböző közbeszerzés nélküli mutyikban és azért ezek, tartok tőle, hogy a kampány során azért rendesen előfognak jönni. Most László Tamásra gondoltam . "

A Mentelmi bizottság az ügyet a 2010. december 14-i ülésén tárgyalta. Tekintettel arra, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó, 6 igen és 1 nem ellenében nem javasolta a mentelmi jog felfüggesztését. Az Országgyűlés többsége megfogadta a tanácsot. A Jobbik és 10 Fideszes képviselő (Bányai Gábor, Csampa Zsolt, Cseresnyés Péter, Kovács Ferenc, László Tamás, Nagy Gábor Tamás, Papcsák Ferenc, Riz Levente, Tiba István, Wintermantel Zsolt) szavazott ellene. Egyedül Vittner Mária (Fidesz) tartózkodott.

Varga László

A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását Varga László (MSZP) mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Meggyes Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt.

A feljelentés szerint: „A MTI Direkt elnevezés ű internetes portálra Varga László a Societas elnöke névvel regisztrált felhasználó 2010. április 16-án egy cikket tett közzé „Meggyes Tamás megszívta" címmel. Ugyanez a cikk az MSZP. hu oldalon is megjelent 2010. április 16-án Varga László a Societas elnöke aláírásával. A szöveg egésze, címe és egyes részletei önállóan is feljelent ő személyét érintő olyan tényállítások, melyek becsülete csorbítására alkalmasak."

A Mentelmi bizottság nem javasolta a mentelmi jog felfüggesztését. Felhívta a figyelmet az ügy polgári peres úton történő rendezésének lehetőségére. Ezen általános elvi állásfoglalásain kívül figyelembe vette, hogy két közszereplő egymás közti ügyéről van szó. Az Országgyűlés többsége elfogadta az érvelést.  A Jobbik, valamint a Fideszből Lakatosné Sira Magdolna, Meggyes Tamás, Szakács Imre, Tilki Attila szavazott ellene.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!