Hamis képet festenek a szocialisták Magyarországról

Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában megdöbbentőnek nevezete azt a hamis képet, a miniszterelnök és szocialista frakció festett Magyarországról. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa  szembesítve az MSZP-kormányt és politikusokat a valósággal kíméletlenül sorolta az ország több vidéken tomboló nyomor, és a gyermekszegénység megdráző adatait, mindaddig, amíg a – felszólalások időkeretének betartását más esetekben meglehetősen lazán kezelő – szocialista házelnök Nagy Kálmán mikrofonjának elnémításával belé nem fojtotta a szót.

Nagy Kálmán kijelentette: nincs könnyű helyzetben, aki valós adatokat keres a magyarországi gyermekszegénységről.  A képviselő az egyik neves orvosi lapban megjelent a szegénység és a gyermekek egészségügyi állapota közötti összefüggést egy észak- magyarországi, és dél-dunántúli kistérségben vizsgáló felmérést idézve a helyzetet lesújtónak nevezte.

Észak-Magyarországon az emberek jelentős részének nincs munkája, a családok 36 százalékánál a családfőnek nincs kenyérkereső foglalkozása. Mindössze a családok 12 százalékának van elegendő pénze élelmiszerre. A vizsgált gyermekek 0,5 százaléka rühes, több mint 12 százaléka bélférges – sorolta a kereszténydemokrata politikus a megrázó tényeket.

„Tudják önök, hogy a gyermekek szellemi fejlődés és az alultápláltság között egyenes összefüggés van” – szegezte a kérdést a kormánypárti politikusoknak Nagy Kálmán. Az agy fejlődése nagyon gyors, születéskor 300 gramm, de három éves korra – nagyjából elérve a felnőtt agy súlyát – már 1200 gramm. Ha egy kisgyermek nem táplálkozik megfelelően, remény sincs arra, hogy elérje azt a szellemi teljesítményt, amire genetikailag születésekor még minden esélye adott volt – magyarázta indulatosan a helyzet tarthatatlanságát.
Magyarországon 850 ezer gyermek nő fel olyan családban, amely a létminimum alatt él. A szegénység a vállalt gyermekek számával egyenes arányban növekszik – folytatta a korábbi felsorolást.

Emlékeztetett rá, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség első pillanatban figyelmeztette a kormányon lévőket arra, hogy elhibázott döntéseik nyomán a gazdasági válságot szociális válság fogja követni, mely – a háborúkat kivéve –mélyebb és tragikusabb lesz, mint az ország történetében bármely esemény. A hatalmat gyakorlók azonban nem foglalkoztak a vészjelzésekkel, s nemtörődömségük következményeként embercsoportok és generációk fordultak egymás ellen – mondta a kereszténydemokrata képviselő. Ennek lehettünk tanúi Sajóbábonyban – tette hozzá.

A KDNP képviselője az Út a munkához programot is élesen bírálta. Mint mondta: neki már a címe sem tetszik, mert nem azt sugallja, hogy tisztességes bérért kell dolgozni. Sokkal inkább azt a régi szocialista viccet juttat az eszébe, amelyben a szónok hangosan győzködi az embereket, hogy haladnak a szocializmus felé vezető úton, ám a tömeg csak azt ismételgeti, hogy „éhesek vagyunk”. A szónok elunva a dolgot rárivall az emberekre, hogy „útközben nem eszünk!”.

A szocialisták felé fordulva Nagy Kálmán azt kiabálta: önök figyelmen kívül hagyják, hogy közel háromszázezer gyermek nevelkedik úgy, hogy egyik szülőjét sem látta soha elmenni dolgozni. A polgári kormány alatt ötvenezer volt a minimálbér… Azt, hogy a mondat hogyan folytatódott, a képviselő mikrofonjának kikapcsolása miatt immáron csak találgathatjuk.

kdnp.hu>

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!