Hatékony családpolitikára van szükség!

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt és az Országgyűlés alelnöke napirend előtti felszólalásában Magyarország egyre kedvezőtlenebb demográfiai folyamataira irányította a figyelmet. Az okok között említette a nyugati kultúra értékválságát, a „neoliberális értékrombolást”, a foglalkoztatás problémáit, a biztonságérzet hiányát és a jövő kiszámíthatatlanságát. Érvelt a családi adózás, a hatékony család- és foglalkoztatáspolitika, illetve az értékcentrikus nevelés mellett.

A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint az év első nyolc hónapjában az előző évhez képest 2.3 százalékkal kevesebb gyermek született, fél százalékkal nőtt a halálozás száma, és 7,7 százalékkal kevesebben kötöttel házasságot – sorolta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt, és az országgyűlés alelnöke az elgondolkodtató adatokat napirend előtti felszólalásában. Egyesek szerint máris, mások szerint jövőre tízmillió alá esik a magyar lakosság lélekszáma – fűzte hozzá.

A jelenség okait részben a nyugati kultúra válságtünetei között kereshetjük, különös tekintettel az általános értékválságra. „Úgy is fogalmazhatnék, hogy a neoliberális rombolásban, a házasság és a család intézményének gyengítésében” – mondta a kereszténydemokrata politikus, de a foglalkoztatás problémáiban, a biztonságérzet elvesztésében, a jövő kiszámíthatatlanságának tudatának felerősödésében nem kerülhető meg a kormányzati politika felelőssége sem – jegyezte meg.

Milyen társadalom várható a jövőben? – tette fel a kérdést Harrach Péter. Ha az iskolai végzettség szerinti gyermekvállalást nézzük, akkor azt látjuk, hogy míg az össztársadalom 1.3 százalékos teljes termékenységi arányszámot mutat, addig a középiskolai végzettségűek 1,1-, a 8 általánost el nem végzettek körében 3 százalék körül mozog ez az arány – hangsúlyozta. Hogyan érvényesül az élethosszig tartó tanulás eszménye abban a jövőben, ahol jelentős mértékben nő az alacsony iskolai végzettségűek száma – kérdezte a politikus.

Mint mondta: egy felelő kormánynak a kérdést olyan módon kell feltennie, hogy a társadalom mely rétegében kell a gyermekvállalást ösztönözni, s mely rétegében kell a megszületett gyermekek nevelésére koncentrálni ahhoz, hogy a nemzet hosszú távon épségben fennmaradjon.

Harrach Péter – a teendők érzékeltetésére – példaként Franciaországot említette, ahol sikerült megállítani a népességfogyást, s 2006-ban, 2007-ben, 2008-ban 2 egész körül alakult a termékenységi arányszám. Ezen a szinten a társadalom nagyjából már képes reprodukálni önmagát.

Ezt az eredményt a francia társadalom tudatosan felépített családpolitikával összehangolt kormányzati intézkedéseknek köszönheti, melyek megadták a családok és a nők választási szabadságát – mondta a politikus. A francia állam a családi adózással – mely figyelembe veszi az eltartottak számát – megteremtette annak lehetőségét, hogy aki 3-4 gyermeket vállal, és gyermekek nevelésére összpontosítva otthon akar maradni, az ezt nyugodtan megteheti. De a jól szervezett gyermekellátó intézményekkel, a részmunkaidős foglalkoztatás biztosításával az állam azok szabadságát is biztosítja, akik a gyermekvállalás mellett dolgozni szeretnének.

Harrach Péter emlékezetett rá, hogy a KDNP már évekkel ezelőtt kidolgozta, és benyújtotta a parlamentnek a családi jövedelemadózásról szóló törvénytervezetet, ám azt a jelenlegi parlamenti többség lesöpörte. A politikus – utalva a közelgő választásokra – reményét fejezte ki, hogy jövőre, amikor újra benyújtják javaslatukat, a megváltozott összetételű Országgyűlés nem fogja leszavazni.

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt politikusai személyes felelősségüknek tartják, hogy az országban jó család- és foglakoztatási politika, és értékcentrikus nevelés legyen – mondta végezetül.

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!