Hol a kormány? – Itt a kormány!

A napirend előtti felszólalás több mint dicsőség! 173-an vágytak e koszorúra, (kormány: 7, Fidesz: 27, KDNP: 13, MSZP: 24, Jobbik:19, LMP:14) 225 szónoklatot produkálva. Rákattintva a képviselők neveit követő számra eredetiben olvashatóak az emlékezésre és emlékeztetésre egyaránt alkalmasnak bizonyult szónoklatok.

Kiemelten fontos műfajként kezelik a Tisztelt Házban a napirend előtti felszólalást. Aki ilyenkor szónokol, arra jobban odafigyel az ország. Főleg hétfőn, az ülések első napján, ebéd után. Nem kell korán kelni, messziről is mindenki időben odaér. A tévé, a rádió élőben közvetíti, újságírók, fotósok serege a folyosókon; rokonok, ismerősök, kíváncsiak az erkélyen; diplomaták, közjogi méltóságok, díszvendégek a díszpáholyban. (A kedd, az más, akkor általában reggel nyolckor kezdődik az ülés...)

Elhangzott 225 napirend előtti felszólalás. Élt e lehetőséggel öt pártnak öt frakcióvezetője és 92 frakcióvezető helyettese. A Házszabály szerint (51.§.) A napirenden nem szereplő, országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben az ülés első - többnapos ülés esetén első két – napján a napirendi pontok tárgyalása előtt - a felszólalás tárgyát és okát megjelölve  a képviselőcsoport nevében annak vezetője legfeljebb öt percben felszólalásra jogosult..." Eme passzust sok-sok esztendő óta úgy értelmezik, hogy a képviselőcsoport vezetője, a frakcióvezető helyettes is lehet. A beszélni kívánót kinevezik, egy napra (!), frakcióvezető helyettessé, és rögvest szónokolhat. Így történhetett, történhet, hogy nincs a világon még egy olyan parlament, 'melyben fél esztendő alatt a frakcióvezetőknek annyi helyettese lenne, mint szép hazánk Tisztelt Házában  (Fidesz:26, KDNP:12, MSZP:23, Jobbik:18, LMP:13). Változatlanul megoldatlan dilemma továbbá: mi tekinthető „a napirenden nem szereplő, országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügynek"?

A Házszabály szerint a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a kormány tagjai is felszólalhatnak napirend előtt rendkívüli ügyben. Sem Sólyom László, sem Schmitt Pálköztársasági elnök nem élt e lehetőséggel. Orbán Viktor  kormányfői teendőiből adódóan viszont ha akarta volna sem mulaszthatta el programjának ismertetését. Szabadon beszélhetett. Élve azzal a lehetőséggel, hogy reá nem vonatkozik a „legfeljebb öt percben felszólalásra jogosult" szabály, szólásainak ideje, (óra, perc, másodperc): 2:39:45.  

Íme, a „napirenden nem szereplő, országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben"elhangzott napirend előtti felszólalások. Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva a képviselők neveit követő számra eredetiben olvashatóak az emlékezésre és emlékeztetésre egyaránt alkalmasnak bizonyult szónoklatok.

Kormány

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

12

 

44

 

33

 

46

 

 46

 

44

 

Kormány

Név

Párt

Tisztség

Téma

Dátum+kattintás

DORBÁN VIKTOR

Fidesz

Miniszterelnök

Új időszámítás kezdődhet!

2010.06.08.

 2-4

Aktuális ügyek, - az elmúlt 56 nap értékelése.

2010.07.22.

2

Kormányzati teendők!

2010.09.13.

6

Kormányzati intézkedésekről!

2010.10.11.

6

Kormányzati intézkedésekről!

2010.10.18.

  6

SOLTÉSZ MIKLÓS

 

KDNP

Nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

A rászorultak védelmében.

2010.07.05.

2

Segítő kezek!

2010.11.22.

  2

HOFFMANN RÓZSA

KDNP

Nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

Fiatalok a határon.

 

2010.07.12.

2-4

PINTÉR SÁNDOR

-

Belügyminiszter

Tájékoztató a 2010. október 4-én, Kolontár és Devecser térségében bekövetkezett katasztrófa elhárítására tett intézkedésekről.

2010.12.20.

  2

RÉTVÁRI BENCE

KDNP

Közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

60 éve kezdődtek a hortobágyi deportálások.

2010.06.21.

2

SEMJÉN ZSOLT

KDNP

Miniszterelnök-helyettes

A MÁÉRT zárónyilatkozata!

2010.11.08.

  2-6

SIMICSKÓ ISTVÁN 

KDNP

Honvédelmi minisztériumi államtitkár

Árvízhelyzetről.

 

2010.06.07.

4-6

Fidesz

Képviselő

Téma

Dátum+kattintás

LÁZÁR JÁNOS

Két hét.

2010.05.31.

 10

Akié a hatalom, azé a felelősség!

2010.06.07.

 34

A felemelkedésről.

2010.06.21.

 30

A közteherviselésről.

2010.07.19.

 24

A szocialisták miért nem akarják, hogy az emberek saját maguk döntsenek a saját pénzükről?

2010.10.25.

 14

Demokrácia és igazságosság!

2010.11.08.

 16

Fél év krónikája.

2010.12.23.

 18

ROGÁN ANTAL

A gazdaságról.

2010.06.08.

 30

A lakáshitellel rendelkezők védelméről.

2010.09.13.

30

A lakáshitelesek megsegítéséről szóló 8 pontos javaslatcsomag benyújtása.

2010.10.05.

  2

Ami az MSZP-nek sosem sikerült: megvalósuló adócsökkenés.

2010.10.18.

 34-36

Az ország 2011. évi költségvetéséről.

2010.11.02.

  2

A gázárakról!

2010.11.23.

  6

A múlt öröksége

2010.12.06.

 18

SELMECZI GABRIELLA

A nyugdíjak védelmében.

2010.10.20.

 18

A nők elismerése: 40 év munkaviszony, plusz gyermeknevelés után mehetnek nyugdíjba!

2010.11.15.

  6

A kettős szerepet vállaló nők 40 év után 2011. január 1-jétől teljes összegű nyugdíjba mehetnek!

2010.12.21.

 14

SZIJJÁRTÓ PÉTER

Épül a Nemzeti Együttműködés Rendszere!

2010.07.05.

 28

Erős Magyarország, erős Európa!

2010.07.22.

 37

Új korszak!

2010.11.10.

 20

HÖRCSIK RICHÁRD

Az Európai Tanács üléséről.

2010.07.06.

  4

A Lisszaboni Szerződés egy éve.

2010.12.14.

  2

BALLA MIHÁLY

Kérdések és sejtések a világkiállítás margójára!

2010.11.22.

 12

BALSAI ISTVÁN

A felelősségről!

2010.06.01.

 10

BÁNKI ERIK

A sport újra a nemzetstratégia részévé válik!

2010.07.13.

 18

BRAUN MÁRTON

20 éves az Európa Tanács.

2010.11.16

  6

CSÖBÖR KATALIN

A közbiztonság érezhető javulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

2010.07.12.

 22

CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT

A klientúra tovább él!

2010.09.14.

 10

DANKÓ BÉLA

Felkészültünk-e a tavasszal várható katasztrofális belvízhelyzetre?

2010.12.13.

 16

ÉKES JÓZSEF

A profit és a hanyagság ára!

2010.10.12.

  2

FONT SÁNDOR

A magyar vidék érdeke a közös agrárpolitika változásának tükrében.

2010.11.30

  2

GULYÁS GERGELY

Három csapással a bűnözők ellen!

2010.06.22.

 24

HOPPÁL PÉTER

Pécs a siker útján, lezárult az 'Európa kulturális fővárosa' program.

2010.12.20.

 24

HORVÁTH JÁNOS

S. Szabó Ferenc búcsúztatása.

2010.11.09.

 14

KOCSIS MÁTÉ

Rend lesz!

2010.06.28.

 14

KÓSA LAJOS

Önkormányzati választások 2010. október 3.

2010.10.04.

  6

KOSZORÚS LÁSZLÓ

Digitális Magyarország?

2010.11.03.

  6

L. SIMON LÁSZLÓ

Forradalom, vagy restauráció? Avagy, el a kezekkel Biszku Béláról!

2010.06.14.

  2-4

LASZTOVICZA JENŐ

A vörösiszap és következményei!

2010.10.11.

 28

MIKOLA ISTVÁN

A működőképesség helyreállítása a kórházakban!

2010.10.26.

 14

PAPCSÁK FERENC

A kormányzati és a politikai visszaélések az elmúlt 8 évben - avagy ki a felelős az elmúlt 8 év gazdasági károkozásáért?

2010.06.15.

 10

RIZ LEVENTE

A Budapest Airport privatizációja és annak következményei.

2010.07.21.

 10-12

SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA

1956. december 8., sortűz Salgótarjánban!

2010.12.07.

 14

TURI-KOVÁCS BÉLA

Új utakon a magyar mezőgazdasági áruk védelméért!

2010.10.19.

 14

KDNP

Képviselő

Téma

Dátum+kattintás

HARRACH PÉTER

A magyar társadalom állapota.

2010.05.31.

  4

Szembenézés a múlttal!

2010.06.07.

 28

Kilakoltatások!

2010.06.21.

 22

Történelmi helyzet követelménye a nemzeti egység!

2010.07.05.

 26

Az önkormányzati választás.

2010.10.04.

 12

Az életünket irányító törvényekről.

2010.11.02.

 18

A közelmúlt politikai döntéseiről.

2010.11.08.

 32

A népakarat érvényesítése!

2010.11.15.

 16

Az új alkotmány értékrendje!

2010.11.29.

 10

Karácsony ünnepe közeledik.

2010.12.20.

 18

FIRTL MÁTYÁS

Az emberek biztonsága érdekében szükséges a honvédségi erők tartalékos rendszerének létrehozása!

2010.06.14.

 18

M9 szocialista útvesztőben!

2010.06.29.

2

Úttévesztés Schengen után.

2010.07.06.

16

A börtönlelkészek megbecsülése az egész társadalom érdeke.

2010.07.22.

25

A hűség napja, a hűség városa!

2010.12.14.

  8

PÁLFFY ISTVÁN

Legyen béke, szabadság és együttműködés!

2010.07.12.

 32

Fogy a magyar!

2010.09.13.

 34

A nemzeti kultúra bemutatása az európai uniós soros elnökség idején.

2010.11.22.

 18

Nemzeti újraegyesítés 6 évvel a népszavazás után.

2010.12.06.

 14

BÁSTHY TAMÁS

A kőszegi katonai reáliskola és növendékei.

2010.06.15.

16

Komoly veszélyben van a beszédjavító általános iskola és kollégium további működése.

2010.06.28.

18

LUKÁCS TAMÁS

Átlépni a remény küszöbét!

2010.06.01.

8

A sortüzek és az előző diktatúra kérdése?!

2010.12.13.

  4

MICHL JÓZSEF

A művészet oktatás magyarországi állapota.

 

2010.07.19.

10

A szociális területen dolgozók megbecsülése nem várathat magára!

2010.11.10.

  6

NAGY ANDOR

Azért a víz az úr!

2010.06.08.

22

Emberi és ökológiai katasztrófa!

2010.10.11.

 36

HARGITAI JÁNOS

Horvátország csatlakozása az Európai Unióhoz új lehetőségeket kínál Baranya megye fejlesztésében.

2010.06.22.

16

KALMÁR FERENC ANDRÁS

A szegedi dóm 80 éve.

2010.11.03.

 12

MÓRING JÓZSEF ATTILA

Mit szolgál az üdülési csekk?

2010.07.21.

16

NAGY KÁLMÁN

Meg kell oldani a társasházak gondjait!

2010.10.20.

 10

SIMICSKÓ ISTVÁN

 

Grosics Gyula Általános Iskola középiskolává bővítése.

2010.07.13.

14

TARNAI RICHÁRD

Segítség a mindennapokban, avagy mit kíván tenni a Fidesz-KDNP frakció az eladósodott emberek érdekében?

2010.09.14.

 14

MSZP

Képviselő

Téma

Dátum+kattintás

MESTERHÁZY ATTILA

Kormányzás, avagy a szemfényvesztés programja?

2010.05.31.

  8

A múlt hét "SOKK" volt!

2010.06.07.

 22

Kétharmados többség nem jelent egypártrendszert!

2010.06.14.

 14

Parlament dolgozik, és mit csinál a kormány?

2010.06.21.

 26

Mi lesz veled magyar forint?

2010.07.19.

 14-20

A kampány vége, a kormányzás kezdete.

2010.10.04.

 14

Fidesz - 2010!

2010.12.20.

 20

TÓBIÁS JÓZSEF

A nemzeti érdekeink védelméről.

2010.07.21.

 20

Nyolc hét!

2010.07.22.

 33

Valós segítség a devizahiteleseknek?

2010.10.12.

 10

Határponthoz érkeztünk!

2010.11.02.

 14

A hiteles gazdaságpolitikáról!

2010.12.13.

 12

GÚR NÁNDOR

Hol a kormány?

2010.07.12.

 28

Mi lesz veled, Ganz-Röck?

2010.10.25.

 10

Ez vállalhatatlan!

2010.11.29.

 12

HILLER ISTVÁN

Nagy Imre és társai emlékezete.

2010.06.15.

 14

A nemzeti gyásznapról.

2010.10.05.

 10

Kevesebb diploma, több munkanélküli - egy elhibázott koncepcióról!

2010.11.09.

  6

KOVÁCS TIBOR

Felismerés, egyenlő beismerés!

2010.06.28.

 10

Nyertesekről és vesztesekről az adótörvények kapcsán

2010.10.20.

  6

Továbbra is játékszernek tekinti-e a kormány az ország energiaellátást?

2010.12.14.

 14

TUKACS ISTVÁN

A kormány feléli a jövőt?

2010.11.10.

  2

Vesztesek és győztesek. Kit szolgál a kormány gazdaságpolitikája?

2010.11.22.

 14

Ez a zsarolás politikája!

2010.11.30.

 14

GŐGÖS ZOLTÁN

Belvízkárok kapcsán a kárenyhítési alapról.

2010.06.08.

 18

Ötven nappal a vörösiszap-katasztrófa után.

2010.11.23.

 10

KOVÁCS LÁSZLÓ

A bizalomról.

2010.06.29.

  6

A magyar külpolitikáról.

2010.12.07.

  6

SZABÓ IMRE

Vörösiszap-katasztrófa után.

2010.10.26.

 10

A kormány mindent visz?

2010.11.08.

 24

SZANYI TIBOR

Forradalmi kormányzás, munkások és parasztok nélkül?

2010.07.05.

 22

A Fideszes gazdasági szabadságharc áldozatai.

2010.09.13.

 38

GÖNDÖR ISTVÁN

A király meztelen, vagy hiteltelen?

2010.11.03.

 16

HORVÁTH CSABA

Miért mindig Budapest?

2010.09.14.

 18

KISS PÉTER

Nyugodt évek elé nézünk?

2010.10.18.

 30

MANDUR LÁSZLÓ

A múlt elkezdődött! Új pártirányítást a média felett!

2010.12.21.

 10

NEMÉNY ANDRÁS

Szegények és gazdagok.

2010.07.13.

 10

NYAKÓ ISTVÁN

Cigány jövőkép forradalom után

2010.10.19.

 10

PÁL BÉLA

Összefogást!

2010.10.11.

 24

PUCH LÁSZLÓ

Önrendelkezés a magán-nyugdíjpénztári kifizetésekről!

2010.11.15.

  8

SZABÓ VILMOS

Múltba révedés vagy sikeres európai jövő?

2010.06.01.

  6

SZEKERES IMRE

Erősödő keleti szelek a kormány energiapolitikájában!

2010.12.06.

  6

SZŰCS ERIKA

Sok az éhes száj!

2010.06.22.

 20

TÓTH JÓZSEF

Hogyan tovább, panelprogram?

2010.11.16.

 10

VARGA ZOLTÁN

napirend előtti felszólalás

2010.12.23.

 14

VARJU LÁSZLÓ

Miért nincs még új Széchenyi-terv?

2010.07.06.

 12

Jobbik

Képviselő

Téma

Dátum+kattintás

VONA GÁBOR

Kik védik a gátakat?

2010.06.08.

 26

A Jobbikosok fenyegetett helyzete!

2010.06.22.

 12

Boszorkányüldözés helyett valódi rendet!

2010.06.28.

 22

Mik az ország valódi problémái?

2010.07.05.

 16

Édentől keletre.

2010.07.12.

 14

Mézeshetek vége, kezdődjön végre a kormányzás!

2010.10.04.

  2

Kormányzati cinizmus kontra álszent demokráciaféltés!

2010.11.02.

10

Hat év után újra MÁÉRT!

2010.11.08.

 28

BALCZÓ ZOLTÁN

A szociális gazdaságok létrehozásának önkormányzati (állami) támogatása.

2010.06.01.

  2

Az országnak rendszerváltásra és nem csupán kormányváltásra van szüksége!

2010.06.15.

  4

Az Európai Unió közös gazdasági kormányzása gazdasági önrendelkezésünk végső feladása?

2010.06.29.

 10

Az állami tulajdon magánosításának tanulságai az Ajkai timföldgyár privatizációjának tükrében.

2010.10.25.

  2

A Székely Nemzeti Tanács ülése az Országházban.

2010.11.22.

  4

Az európai szemeszter, a gazdasági szabadságharc és a fülkeforradalom!

2010.12.20.

 10

HEGEDŰS TAMÁS

Fejetlenséget vagy titkos forgatókönyvet tükröz az ellentmondásos gazdaságpolitikai kommunikáció?

2010.06.07.

 30

Miért maradt ki a kormány intézkedési csomagjából a magán-nyugdíjpénztárak "államosítása"?

2010.06.14.

  6

A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások tanulsága.

2010.07.19.

   2

A nyugdíjrendszer feltételeinek átalakítása

2010.10.18.

 20-22

Tévedések szomorújátéka; avagy semmi nem az, aminek látszik!

2010.11.29.

  2

VOLNER JÁNOS

A Terrorelhárítási Központ működése.

2010.10.12.

 14

Elfelejtett gazdasági ígéretek.

2010.10.26.

  2

A magyar-cigány együttélés jelene és jövője.

2010.11.15.

 12

Amerikai kémtevékenységek a magyar közélet ellen!

2010.12.06.

 10

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

A kormányzat milyen valódi, tehát nem verbális eszközökkel rendelkezik a teljes élelmiszer-biztonság elérését illetően?

2010.07.13.

  2

Tízmillió alatt a csonkaországi magyarság - háborúk a bölcsőkben!

2010.07.22.

 29

Álom marad-e az Álomsziget, avagy a kormányzat milyen eszközökkel kívánja elejét venni a nemzeti vagyon számára súlyos károkat okozó ingatlanbefektetések térhódításának?

2010.11.16.

 14-18

Befut az Álomszigetre a sukorói gyors?

2010.12.07.

 10

KEPLI LAJOS

A Vértesi Erőmű védelme

2010.07.21.

  2

Vörösiszap-katasztrófa: mikor kattan a bilincs?

2010.10.11.

 20

Vörösiszap-bizottság: indul az elszámoltatás!

2010.12.13.

  2

GAUDI-NAGY TAMÁS

Húsz évet a húsz évért - azaz legyen végre elszámoltatás, ne csak az elmúlt nyolc év, hanem az elmúlt húsz év nemzetellenes bűneiért!

2010.11.09.

 10

Követi teljes körű belső vizsgálat, elszámoltatás és felelősségre vonás az elmúlt nyolc év politikai szabadságjogi jogsértéseiről szóló jelentés elfogadását?

2010.12.23.

  2

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Izraeli támadás a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flotta ellen!

2010.05.31.

  2

Újabb IMF-hitelfelvételre készül a kormány!

2010.07.06.

  8

VARGA GÉZA

Magyarországot sújtó jégverés.

2010.06.21.

 18

Az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény tapasztalatai egy borosgazda szemével.

2010.09.14.

   2

FERENCZI GÁBOR

Jogállam a fülkeforradalom után?

2010.10.19.

  6

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Közmű-privatizáció Magyarországon!

2010.11.23.

 14

MIRKÓCZKI ÁDÁM

Terror Fehérváron!

2010.12.14.

 18

MURÁNYI LEVENTE

Emlékezés 1956. november 4-ére!

2010.11.03.

 10

NOVÁK ELŐD

A Kubatov-lista.

2010.10.05.

  4

PÖRZSE SÁNDOR

Kulturális szabadságharcot indít a Jobbik!

2010.11.30.

 10

SNEIDER TAMÁS

A szociális munka napja!

2010.11.10.

 16

STAUDT GÁBOR

Önkormányzatiság: végállomás?

 

2010.09.13.

 20-22

SZÁVAY ISTVÁN

A Fidesznek megjött a Jobbik esze?

2010.10.20.

 14

SZILÁGYI GYÖRGY

Ferencvárosi kérdőjelek!

2010.12.21.

  2

LMP

Képviselő

Téma

Dátum+kattintás

SCHIFFER ANDRÁS

Főhajtás a rendszerváltó emléke előtt.

2010.05.31.

  6

A hatalom korlátai.

2010.06.14.

 10

Az Alkotmány őre.

2010.06.28.

  6

Tacepao rendelet!

2010.07.05.

 12

Elszámoltatás és garanciák!

2010.07.12.

 18

Meghekkelt jogállam!

2010.11.02.

  6

Többségi uralom vagy konszenzusos demokrácia?

2010.11.10.

 12

Fenntarthatóság, jogbiztonság és bizalom?

2010.11.29.

  6

Besült fülkeforradalom!

2010.12.20.

 14

SCHEIRING GÁBOR

Az új kormány gazdaságpolitikai kommunikációja és a bizalom.

2010.06.07.

 18

Spekulációs adó ügyéhez.

2010.06.15.

  6

Kiszolgáltatottság vagy gazdasági rendszerváltás?

2010.06.29.

 14

180 fokos fordulat.

2010.10.04.

  8

Szevasz, Taigetosz! A kormány adóintézkedései búcsút intenek a demokráciának és az alacsony jövedelműeknek.

2010.10.18.

 26

Költségvetés 2011: régi-új kották helyett szolidáris és fenntartható alternatíva!

2010.11.08.

 20

„A lakossági ellenállással meghiúsult korrupciógyanús pátyi és sávolyi ügyek után miért kerülhet újra helyzetbe és juthat tízmilliárdokhoz a Grupo Milton - ezúttal a fideszes többségű székesfehérvári közgyűlés döntésével?

2010.12.06.

  2

ERTSEY KATALIN

Kulcsos gyerekek', avagy hogyan fogja a kormány megszüntetni a munkaerőpiac családellenes jellegét?

2010.07.13.

  6

A devizahitelesek nem várhatnak őszig!

2010.07.21.

  6

Háttal Európának? - A női részvételről.

2010.10.20.

  2

Mit kezdjünk a civilekkel?

2010.11.09.

  2

Becsapós nyugdíj, a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásáról!

2010.11.22.

  8

Bejglisütés helyett!

2010.12.23.

 10

SZABÓ TIMEA

A menekültügyi világnap alkalmából.

2010.06.21.

14

A Rendészeti panasztestület jövőjéről.

2010.07.06.

2

Az utolsó esély a temeríni fiúk ügyében.

2010.10.25.

  6

A nők elleni erőszak!

2010.11.23.

  2

Emberi Jogok Világnapja.

2010.12.07.

  2

JÁVOR BENEDEK

Levelet várunk Svédországból, avagy komolyan veszi-e a kormány az elszámoltatást?

2010.07.19.

 6

Mik a kormány szándékai Budapesttel?

2010.09.13.

26

Zálogba tett ország, avagy egy ökológiai katasztrófa tanulságai.

2010.10.11.

 32

VÁGÓ GÁBOR

Se pénz, se posztó!

2010.10.05.

 12

Cserbenhagyott többség, az Orbán-kormány első hét hónapja a befogadói társadalom ellen.

2010.10.26.

  6

Mi marad a legszegényebbek kosarában?

2010.12.21.

  4

MILE LAJOS

A politika , mint hivatás és mesterségbeli tudás.

2010.06.22.

  2-8

Valóság nevű nagybátyánk elutazott.

2010.11.15.

  2

OSZTOLYKÁN ÁGNES

Zárt ajtók mögött folyik a közoktatási törvény előkészítése?

2010.10.12.

  6

Romák a médiában.

2010.11.16.

  2

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Mennyit ér a kétharmad?

2010.10.03.

  2

Hogyan közelít Magyarország a nulla hulladékhoz?

2010.11.30.

  6

DOROSZ DÁVID

A magyar rendőrség helyzete.

2010.12.13.

  8

KARÁCSONY GERGELY

Elsikkasztott választás!

2010.09.14.

  6

KAUFER VIRÁG

A helyi közösség szerepe a vörösiszap-katasztrófa után.

2010.12.14.

 10

SZABÓ REBEKA

A kormány elherdálja Magyarország természeti örökségét, a GDP növekedése sem hozza vissza!

2010.10.19.

  2

SZILÁGYI PÉTER

A kevesebb néha több a jogalkotásban is!

2010.07.22.

 21

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!