II. Új törvények, változások - Kormányablakok...

43 új törvényt és 107 törvénymódosítást fogadott el az új kormány hivatalba lépését követően a Tisztelt Ház. EU-elnökség. Liszt év. Kettős állampolgárság. Új lehetőség a hazai vállalkozásoknak. Gázár-szabályozás. Végkielégítések. Adó-visszaigénylés. Közterületek Társasházak Hagyatéki eljárás. Harc a korrupció ellen. Hivatásos tartalékosok. Médiaszabályozás. A törvényekből 18 nemzetközi, 9 pedig Alkotmányt módosított. Tallózva közöttük, összeállításunk különlegessége: rákattintva, eredetiben olvashatóak az emlékezésre és emlékeztetésre egyaránt alkalmas törvényekre, módosításokra.

EU-elnökség

2011. január 1-jétől, soros elnökként Magyarország feladata lesz, hogy az Európai Unió napirendjén szereplő ügyeket a 27 tagállam közös érdekeinek megfelelően alakítsa. A magyar elnökség négy prioritás mentén kíván dolgozni 2011 első félévében: növekedés és foglalkoztatás az európai szociális modell megőrzéséért; erősebb Európa; polgárbarát unió; bővítés és szomszédságpolitika. (A magyar elnökség honlapja: www.eu2011.hu)

Liszt év

2011-ben ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, az emlékév szorosan kapcsolódik az EU - elnökség ideje alatt a magyar kultúra bemutatásához. Liszt Ferencet Magyarország az első igazi európai muzsikusként kívánja bemutatni számos kulturális program keretében.

Kettős állampolgárság

Az Országgyűlés megnyitotta a lehetőséget a határon túli magyarok számára, hogy kettős állampolgárságot szerezzenek. Bevezette az egyszerűsített honosítási eljárást, így január 1-jétől akár három hónap alatt magyar állampolgárságot kaphat a kérelmező. Az egyszerűsített honosítási eljárás lényege: nem kell Magyarországon letelepedni a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárság megszerzéséhez, nem kell állampolgársági vizsgát tenni, elegendő a magyar nyelv ismerete, és nem kell a magyarországi lakóhelyet és megélhetést sem igazolni.

A magyar állampolgárságot egyéni kérelemre lehet igényelni az összes magyarországi anyakönyvvezetőnél, továbbá minden megyeszékhelyen, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ottani igazgatóságainál és az összes külképviseleten. Az eljárás díjtalan. A kérelem benyújtásához szükség van a kérelmező anyakönyvi kivonatára – ha házasságban él, akkor az ezt igazoló okiratra is –, és csatolni kell egy olyan dokumentumot, amely igazolja, hogy a kérelmezőnek vannak magyar felmenői. Ez lehet a magyar állampolgárságú szülő, nagyszülő, dédszülő születési anyakönyvi kivonata, valamilyen lelkipásztori, plébánosi igazolás, vagy valamilyen régről, a magyar hatóságok által kiállított okirat. A kérelemhez mellékelni kell egy kézzel írt magyar nyelvű önéletrajzot is. (Az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók a www.allampolgarsag.gov.hu címen érhetők el.)

Új lehetőség a hazai vállalkozásoknak

A Széchenyi Önerő Hitel Program lehetővé teszi, akár önerő nélkül vagy minimális önerővel a sikeres vállalkozást. A hitel maximum 50 millió forint, legfeljebb 10 éves futamidejű.

A Széchenyi Kártya Forgóeszköz hitel már 2010. augusztus 1-jétől működik.  A vállalkozások hitel-portfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű.

A Széchenyi Beruházási hitelprogram szeptember elsejétől él. Maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű támogatást nyújt a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében.

Gázár-szabályozás

2011. januárjában – a korábbi évektől eltérően – elmaradt a gázáremelés.  Az ármoratórium célja garantálni, hogy a kevésbé tehetős rétegek, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok terhei ne emelkedjenek. Az életbe lépő új sávos gázár-szabályozás már eddig is 15-20 százalék közötti irracionális gázáremeléstől áremeléstől kímélte meg a lakosság kétharmadát.

A fogyasztók 57 százalékánál (1200 köbméterig) egyáltalán nem változik a gáz ára. A fogyasztók 9 százalékánál (1200-1500 köbméter között) is csupán minimális 0,7 százalékos növekedés várható. Ebbe a két kategóriába (a fogyasztók 66 százalékába) tartoznak a nyugdíjasok és az átlagos lakást fenntartó magyar családok zöme.  A többi 1500 köbméter fölötti fogyasztó esetében sem éri el sehol az árnövekedés a kétszámjegyű mértéket. Ezzel kapcsolatban fontos azt is tudni, hogy 2011. április 30-ig nem változik a jelenlegi gáz- és távhő ártámogatási rendszer. Azok a szociálisan rászorultak, akik 2010-ben jogosultak voltak az energiaár támogatásra 2011. április 30-ig automatikusan jogosultak maradnak, vagyis nekik januárban ez ügyben nincs szükség ügyintézésre. 2011 szeptemberétől azonban megváltozik az energia-ártámogatási rendszer, beépül a lakásfenntartási támogatásba, és hagyományos fűtésre (pl. szén és fatüzelésre) is igénybe vehető lesz. Áprilist követően új kérelmek beadására lesz szükség, amelyeket az eddigi gyakorlattól eltérően az önkormányzatok fognak elbírálni.

2011. január elsejétől a kormány az árufuvarozók és a személyszállítást végzők megsegítése érdekében létrehozta a kereskedelmi gázolaj intézményét. Az intézkedéssel lehetővé vált az érintett szektorok részére a kereskedelmi gázolaj utáni részleges jövedéki adó-visszaigénylést, literenként 6,50 Ft mértékben.  Adó-visszaigénylésre az a gépjármű üzembentartó jogosult, akit a vámhatóság e célból nyilvántartásba vett. Az erre irányuló kérelmet legalább 30 nappal az első adó-visszaigénylés benyújtása előtt kell a vámhatósághoz benyújtani. A 2011. első negyedévére vonatkozó adó-visszaigénylési szándék esetén a nyilvántartásba vételi kérelmet legkésőbb 2011. február 15-ig kell benyújtani a vámhatósághoz.

Végkielégítések különadó!

Ahogy arról már sokat lehetett hallani, a közpénzből fizetett többmilliós végkielégítések megszűntek. A 2005 óta kapott végkielégítésekre állami vezetők esetében 2 millió fölött, a közszféra munkavállalói esetében 3,5 millió forint felett 98 százalékos adót kell fizetni. A szigorú szabályt 2010. december 30-tól alkalmazzák, ami azt jelenti, hogy az érintett munkáltatók (pl. költségvetési intézmények) eleve levonják a nagy összegű végkielégítés összegéből az adót.

2011. január 1-jétől az APEH és a VPOP összeolvadt. Az új adóhatóság neve Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Célja, hogy a jelenleginél magasabb minőségben, szolgáltatóbb jelleggel működjenek a hatóságok, valamint olcsóbban és hatékonyabban végezzék feladataikat.

 Közterületek

A törvénymódosítás újradefiniálja a közterület fogalmát. Közterületként határozza meg a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterületet, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván, amelyet csak a rendeltetésének megfelelő célra és módon szabad használni.  Rendeltetése lehet: a telkek térbeli kapcsolatának, megközelítésének, a közúti és gyalogos közlekedés (út, járda stb.), a kikapcsolódás, a szórakozás, a sporttevékenység, a szabadidő-eltöltés, a felvonulás, a gyülekezés, a közösségi megnyilvánulás, szobor elhelyezésének, emlékhely kialakításának, művészeti alkotások elhelyezésének, a közművek elhelyezésének, továbbá a zöldfelületek kialakításának biztosítása. A közterületet rendeltetésének megfelelően bárki használhatja. A használatára vonatkozó jogszabály ugyanakkor lehetőséget biztosít arra is, hogy az önkormányzat a jogszabályban meghatározott rendeltetésétől eltérő engedély vagy megállapodás nélküli használatát szabálysértéssé nyilvánítsa.

Társasházak

December 23-án szavazott az Országgyűlés a társasházakról szóló törvény módosításáról, amely szerint a társasház a lakóépület rendeltetésének megfelelően megtilthatja a nem lakás céljára szolgáló helyiség használatát és hasznosítását vagy meghatározhatja használatának és hasznosításának szabályait, ha az ilyen helyiségben a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény hatálya alá tartozó, illetőleg szexuális vagy erotikus szolgáltatásra irányuló tevékenységet kívánnak folytatni, valamint, ha szexuális terméket és segédeszközt kívánnak árusítani vagy forgalmazni.

A közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló helyiség megváltoztatott használatához a lakhatás nyugalma - így különösen: a zaj- és rezgésvédelem, illetőleg a lakókörnyezetet veszélyeztető más tevékenység megelőzése - érdekében az erre vonatkozó külön jogszabályok előírásainak figyelembevételével kikötött feltételt tartalmazó hozzájáruló, vagy tiltó határozatot is hozhat, amelynek azonban tartalmaznia kell a lakhatás nyugalmát tartalmazó magatartások részletezését és indokolását.

Mindezekhez kapcsolódóan a javaslat feljogosítja az önkormányzatot, hogy városképi vagy kereskedelmi szempontok alapján meghatározza a nem lakás céljára szolgáló helyiség használatának, hasznosításának, illetőleg ezek megváltoztatásának módját, feltételeit.

Annak érdekében, hogy a közös költség-tartozások minél gyorsabban megtérüljenek, a módosított rendelkezések a korábbi 6 hónapnak megfelelő hátralék helyett már a 3 hónapnak megfelelő hátralék esetén lehetővé teszi az adós ingatlan-tulajdonára történő jelzálogjog bejegyzést és ennek ismétlését.

Hagyatéki eljárás

A hagyatéki eljárásról szóló törvény módosítására azért volt szükség, mert az erre vonatkozó új szabályokat tartalmazó, az előző kormány által összeállított Ptk. nem lépett hatályba alkotmányellenesség miatt. A mostani változások között szerepel, hogy ha az elhunytnak az állampolgárságon nincs más kapcsolata az országgal, az öröklésben érdekeltek kérelmére a Magyar Országos Közjegyzői Kamara dönthet abban, hogy ki legyen az illetékes az eljárás lefolytatásában. A gondnok tevékenységét a hasonló feladatot végző zár-, ügy- és eseti gondnok látja majd el. A bíróságokra, vállalkozásokra és jogi képviselővel eljárókra nézve csak 2012. július 1-jétől kötelező az elektronikus kézbesítés, de nem változtat azon, hogy a közjegyzők és a hatóságok 2011. januárt 1-jétől szabadon választhatják meg, hogy a postai vagy elektronikus kézbesítési módszert alkalmazzák.

Harc a korrupció ellen

Az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló törvény bővítette a rendőrségről szóló törvényben meghatározott bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatok körét. A kormány e feladatra a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata bázisán létrejövő Nemzeti Védelmi Szolgálatot jelölte ki, végzi a kifogástalan életvitel ellenőrzését, a megbízhatósági vizsgálatot, valamint a meghatározott bűncselekmények felderítését.

A korrupció ellenes intézkedések részeként nőtt az ügyészség hatásköre is: a hivatali bűncselekmények felderítése érdekében lehetőséget kaptak a titkosszolgálati eszközök használatát is.

Az új törvény fogolyszökésnek minősíti a lakhelyelhagyási tilalmat és a házi őrizet szabályainak súlyos megszegését. Módosította a büntetőeljárásról szóló törvényt úgy, hogy a megbízhatósági vizsgálatot folytató szervek tagjaival szemben - ha azok a megbízhatósági vizsgálat keretében bűncselekményt követnek el, és az bűnfelderítési érdeket szolgál - a feljelentést el lehet utasítani, hasonlóan a fedett nyomozókra vonatkozó szabályokhoz. Az ügyész igénybe veheti a bírói engedélyhez kötött titkos információgyűjtés eszközeit is, ez a rendelkezés komolyabb fellépési lehetőséget teremtett a korrupció elleni küzdelemben.

A rendészeti tárgyú törvények lényeges változása a rendőrök által elkövetett visszaélések, korrupciós ügyek, bűncselekmények felderítése, megakadályozása. A törvény célja a feladat-ellátás hatékonyságának a növelése, a szervezeti rendszerben meglévő párhuzamosságok megszüntetése és az államigazgatás tisztaságának növelése.

Az ügyvédi kamarai tagságról szóló törvénymódosítás előírja az ügyvédi kamarai tagság megszerzéséhez szükséges feltételek szigorítását. A kamarai tagság további feltétele legalább egy év ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlat a korábban hatályban levő feltételek mellett.

Kormányablakok

Január 1-jétől a főváros és megyei közigazgatási hivatalok jogutódjaként létrejött kormányhivatalok a kormány általános hatáskörű területi szervei. A hivatalok megalakulásával párhuzamosan az ország 29 pontján megkezdték működésüket a Kormányablakok (www.kormanyablak.gov.hu). Céljuk, hogy az állampolgárok egyszerűen és gyorsan intézhessék ügyeiket. Széleskörű tájékoztatást nyújtanak arról, hogy mit, mikor, és melyik hatóságnál intézhetik; felvilágosítást adnak arról, hogy az adott ügyben milyen kérelmet, formanyomtatványt szükséges előterjeszteni; segítenek a szükséges formanyomtatványok kitöltésében, és a csatolandó dokumentumok ellenőrzésében.

Felgyorsul a közigazgatási eljárások ügyintézése is, ugyanis 2011. január 1-jétől naptári napokban, és nem munkanapokban kell megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket. A naptári napban való számolás bevezetésével „sebességet vált" a közigazgatás, egyszerűsödik az ügyintézés. A javaslat kiterjed adminisztratív kötelezettségekre is, például az ügyfelet terhelő adatbejelentés esetében is naptári napokkal kell a jövőben számolni.

Életbe lép a jogalkotás folyamatáról és az abban való társadalmi részvételről szóló két új törvény, amely tartalmazza az előkészítés során alkalmazandó társadalmi egyeztetés keretszabályait. A kormány célja a közjó előmozdítása, a közérdek messzemenő szem előtt tartása, ennek érdekében kívánatos, hogy a társadalom legszélesebb rétegeinek legyen lehetősége arra, hogy a jogszabályok előkészítése során kifejezhesse véleményét, észrevételeit, javaslatait a készülő jogszabállyal kapcsolatban.

Hivatásos tartalékosok

A Tisztelt Ház döntésének jóvoltából a honvédség tartalékereje január 1-jétől átvette a katonai objektumok, laktanyák őrzés-védelmét. Több mint kétezer fővel felállították a tartalékos rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben esetleg bekövetkező katasztrófákra még nagyobb erőkkel, még hatékonyabban tudjanak reagálni.

Médiaszabályozás

A januártól életbe lépett új törvény hatálya kiterjed a hírportálokra, internetes újságokra is. A jogszabály meghatározza a közönség jogait és a sajtó kötelezettségeit is. A sok vitát kiváltó médiatörvénytől az Országgyűlés a közszolgálati média helyzetének javulását, a kereskedelmi szolgáltatóktól a közönség jogainak fokozottabb figyelembevételét reméli. Az új médiatörvény szabályozza a kötelező európai tartalom mennyiségét, rendelkezik a nemzeti értékek bemutatásáról, a családok és a kiskorúak védelméről is.

Elfogadták

Kormány

Bizottságok

Fidesz

KDNP

Fidesz-KDNP

Jobbik

Összesen

69

5

46

3

26

1

150

Alkotmánymódosítások

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

Alkotmány 2010. május 25-i módosítása

 

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Navracsics Tibor, Répássy Róbert (Fidesz), Rétvári Bence (KDNP).

2010.05.20.

2

Alkotmány 2010. július 5-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Mátrai Márta (Fidesz)

2010.06.14.

3

Alkotmány 2010. július 6-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Rácz Róbert, Vitányi István. (Fidesz).

2010.06.28.

4

Alkotmány 2010. július 6-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Cserpalkovics András, Rogán Antal (Fidesz).

2010.06.28.

5

Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Lázár János, Kocsis Máté (Fidesz).

2010.07.22.

6

Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter).

2010.07.22.

7

2010. évi CXIII. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.08.

8

2010. évi CXIX. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Lázár János, Balsai István  (Fidesz), Vejkey Imre (KDNP)

2010.11.16.

9

2010. évi CLXIII. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Rogán Antal (Fidesz) 

2010.12.20.

KDNP

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi LI. törvény

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról.

Semjén Zsolt, Szászfalvi László (KDNP)

2010.06.08.

2

2010. évi LXII. törvény

A kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosításáról.

Hargitai János, Szászfalvi László (KDNP)

2010.06.21.

3

2010. évi LXXI. törvény  

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról.

Hoffmann Rózsa (KDNP)

 

2010.07.05.

Fidesz-KDNP

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi XLII. törvény

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról.

Navracsics Tibor,. Répássy Róbert (Fidesz), Rétvári Bence (KDNP)

2010.05.20.

2

1.    2010. évi XLIII. törvény

 

A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról.

Navracsics Tibor,  Répássy Róbert (Fidesz), Rétvári Bence (KDNP)

2010.05.20.

3

Alkotmány 2010. május 25-i módosítása

 

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Navracsics Tibor, Répássy Róbert (Fidesz), Rétvári Bence (KDNP).

2010.05.20.

4

2010. évi XLIV. törvény

A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról.

Orbán Viktor, Kövér László, Németh Zsolt, Kósa Lajos (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP)

2010.05.26.

5

2010. évi XLV. törvény

A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről.

Kövér László (Fidesz), Semjén Zsolt (KDNP)

2010.05.31.

6

2010. évi XLIX. törvény

A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

Semjén Zsolt, Szászfalvi László (KDNP), Balog Zoltán (Fidesz)

2010.06.01.

7

2010. évi LVI. törvény

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról.

Lázár János, Kósa Lajos, Balsai István (Fidesz), Rubovszky György (KDNP)

2010.06.08.

8

2010. évi LVII. törvény

A helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

Kósa Lajos, Zombor Gábor (Fidesz)

2010.06.21.

9

2010. évi LVIII. törvény

A kormánytisztviselők jogállásáról.

Navracsics Tibor,. Répássy Róbert (Fidesz), Rétvári Bence (KDNP)

2010.06.21.

10

2010. évi LXVI. törvény  

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról.

Kósa Lajos (Fidesz), Soltész Miklós (KDNP)

 

2010.06.28.

11

2010. évi LXXIV. törvény

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról.

Latorcai János (KDNP), Ékes József, Rogán Antal (Fidesz),

2010.07.05.

12

2010. évi LXXV. törvény

Az egyszerűsített foglalkoztatásról.

Czomba Sándor, Font Sándor (Fidesz)

2010.07.05.

13

2010. évi LXXVI. törvény

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról.

Lázár János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP)

2010.07.12.

14

2010. évi LXXVII. törvény

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról.

Gulyás Gergely (Fidesz), Lukács Tamás (KDNP)

 

2010.07.12.

15

2010. évi LXXIX. törvény  

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról.

Rogán Antal, Cser-Palkovics András (Fidesz), Rubovszky György (KDNP)

2010.07.22.

16

2010. évi LXXXIII. törvény 

Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról.

Bánki Erik, Szalay Ferenc, Csizi Péter (Fidesz), Soltész Miklós (KDNP)

2010.07.22.

17

2010. évi LXXXV. törvény 

A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény. Módosításáról.

Básthy Tamás, Simicskó István (KDNP), Borkai Zsolt, Csampa Zsolt (Fidesz)

 

2010.07.22.

18

2010. évi XCVI. törvény

Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról.

Harrach Péter, Tarnai Richárd (KDNP), Németh Szilárd István, Kósa Lajos, Rogán Antal (Fidesz)

2010.10.25.

19

2010. évi XCIX. törvény

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról.


 

Vejkey Imre, Rubovszky György (KDNP), Vas Imre, Braun Márton, Papcsák Ferenc (Fidesz)

2010.10.25.

20

2010. évi CXIX. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Lázár János, Balsai István, Vejkey Imre (KDNP)

2010.11.16.

21

2010. évi CXX. törvény

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról.

Lázár János, Balsai István, Vejkey Imre (KDNP)

2010.11.16.

22

2010. évi CXXIV. törvény

Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény módosításáról.

Lázár János, Balsai István (Fidesz), Vejkey Imre (KDNP)

2010.11.16.

23

2010. évi CXXXVI. törvény

Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról.

Vitányi István (Fidesz), Rubovszky György (KDNP)

2010.11.29.

24

2010: CXXXVIII. törvény/ szöveges PDF

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény módosításáról.

Balla Mihály (Fidesz), Vejkey Imre (KDNP)

2010.11.29.

25

2010. évi CXLIV. törvény

 

Az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételei kialakításának elősegítésével összefüggő egyes kérdésekről.

Jakab István, Font Sándor (Fidesz), Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP)

2010.12.06.

26

2010. évi CL. törvény

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításáról.

Jakab István, Font Sándor (Fidesz), Sáringer-Kenyeres Tamás (KDNP)

2010.12.13.

Fidesz

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi XLVI. törvény  

A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény módosításáról.

Rogán Antal, Kósa Lajos (Fidesz)

 

2010.06.01.

2

2010. évi XLVII. törvény

A közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról.

Rogán Antal, Kósa Lajos (Fidesz) 

2010.06.01.

3

2010. évi XLVIII. törvény

A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról.

Pokorni Zoltán, Szabó Erika (Fidesz) 

2010.06.01.

4

2010. évi L. törvény  

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról.

 

Kósa Lajos, Rácz Róbert, Lasztovicza Jenő, Tasó László, Tiba István, Tóth József, Rogán Antal, Tarlós István, Szűcs Lajos, Kocsis Máté, Kovács Zoltán, Cser-Palkovics András, Dorkota Lajos (Fidesz)

2010.06.08.

5

2010. évi LII. törvény

Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról.

Matolcsy György, Fónagy János (Fidesz)

 

2010.06.08.

6

2010. évi LIII. törvény

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról.

Balog Zoltán, Orbán Viktor, Varga Mihály, Hörcsik Richárd (Fidesz)

2010.06.14.

7

Alkotmány 2010. július 5-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Mátrai Márta (Fidesz)

2010.06.14.

8

2010. évi LV. törvény

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény, valamint a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról.

Rogán Antal (Fidesz)

2010.06.14.

9

2010. évi LIX. törvény

Az egyes elektronikus eljárások módosításáról.

Horváth Zsolt (Veszprém, Fidesz)

2010.06.21.

10

2010. évi LX. törvény

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról

Kósa Lajos, dr. Szakács Imre, Kovács Zoltán (Fidesz)

2010.06.21.

11

2010. évi LXI. törvény

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról.

Horváth Zsolt (Veszprém, Fidesz)

2010.06.21.

12

2010. évi LXIII. törvény

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Pichler Imre László (Fidesz)

2010.06.21.

13

2010. évi LXIV. törvény

A közbeszerzésekhez kapcsolódó kifizetési szabályok módosításáról.

Bencsik János, Szatmáry Kristóf (Fidesz)

2010.06.28.

14

2010. évi LXV. törvény

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról

Mátrai Márta (Fidesz)

 

2010.06.28.

15

2010. évi LXVII. törvény

A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi Cl. törvény módosításáról.

Font Sándor (Fidesz)

 

2010.06.28.

16

Alkotmány 2010. július 6-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Rácz Róbert, Vitányi István. (Fidesz).

2010.06.28.

17

Alkotmány 2010. július 6-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Cserpalkovics András, Rogán Antal (Fidesz).

2010.06.28.

18

2010. évi LXVIII. törvény  

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Rácz Róbert, Vitányi István (Fidesz)

2010.06.28.

19

2010. évi LXIX. törvény

A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról.

L. Simon László (Fidesz)

2010.07.05.

20

2010. évi LXX. törvény

Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. Törvény. Módosításáról.

L. Simon László, Puskás Imre (Fidesz)

2010.07.05.

21

2010. évi LXXII. törvény

Az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról.

Pokorni Zoltán, Pósán László (Fidesz)

 

2010.07.05.

22

Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Lázár János, Kocsis Máté (Fidesz).

2010.07.22.

23

2010. évi LXXXI. törvény

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.07.22.

24

2010. évi LXXXII. törvény

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról.

Cser-Palkovics András, Rogán Antal (Fidesz)

2010.07.22.

25

2010. évi LXXXIV. törvény  

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról.

Szatmáry Kristóf (Fidesz)

2010.07.22.

26

2010. évi XCIV. törvény

Az egyes ágazatokat terhelő különadóról.

Lázár János, Rogán Antal (Fidesz)

2010.10.18.

27

2010. évi XCVII. törvény

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról.

Dancsó József, Rogán Antal (Fidesz)

2010.10.18.

28

2010. évi C. törvény

A nyugdíjpénztár-választás szabadságáról.

Selmeczi Gabriella (Fidesz)

2010.10.25.

29

2010. évi CIII. törvény

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról.

Cser-Palkovics András, Rogán Antal (Fidesz)

2010.10.25.

30

2010. évi CIV. törvény

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól.

Cser-Palkovics András, Rogán Antal (Fidesz)

2010.11.02.

31

2010. évi CXXV. törvény 

A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról.

Balla Mihály, Gruber Attila (Fidesz)

2010.11.16.

32

2010. évi CXXXIV. törvény

A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról.

Rogán Antal (Fidesz)

2010.11.29.

33

2010. évi CXXXIX. törvény

 

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról..

Koszorús László (Fidesz)

2010.11.29.

34

2010: CXLI. törvény/ szöveges PDF

 

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról.

Lázár János (Fidesz).

2010.12.06.

35

2010. évi CXLIX. törvény

 

A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról.

Lasztovicza Jenő, Ékes József (Fidesz)

 

2010.12.14.

36

2010. évi CLXIII. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Rogán Antal (Fidesz)

 

2010.12.20.

37

2010. évi CLXIV. törvény

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Tarlós István, Kovács Zoltán (Fidesz)

2010.12.20.

38

2010: CLXV. törvény/ szöveges PDF

A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Tarlós István, Kovács Zoltán (Fidesz)

 

2010.12.20.

39

2010: CLXVII. törvény/ szöveges PDF

A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról.

L. Simon László (Fidesz)

2010.12.20.

40

2010. évi CLXVIII. törvény

Egyes agrártárgyú törvények módosításáról.

Font Sándor (Fidesz)

2010.12.20.

41

2010. évi CLXXXV. törvény

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról.

Cser-Palkovics András, Rogán Antal, Menczer Erzsébet (Fidesz)

2010.12.21.

42

2010: CLXXIV. törvény/ szöveges PDF

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról.

Kósa Lajos, Tarlós István, Kovács Zoltán (Fidesz)

2010.12.23.

43

2010. évi CLXXV. törvény/ szöveges PDF

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Tarlós István, Kovács Zoltán (Fidesz)

2010.12.23.

44

2010. évi CLXXVI. törvény

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról.

Bánki Erik, Borkai Zsolt, Szalay Ferenc (Fidesz)

2010.12.23.

45

2010. évi CLXXVIII. törvény

A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény módosításáról.

Kara Ákos, Kontur Pál (Fidesz)

2010.12.23.

46

2010: CLXXXI. törvény/ szöveges PDF

Az egyes energetikai témájú törvények valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról.

Kósa Lajos, Schmidt Csaba (Fidesz)

2010.12.23.

Bizottságok

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi CXIV. törvény

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról.

Gazdasági és informatikai bizottság

2010.11.02.

2

2010. évi CXVIII. törvény

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról.

Számvevőszéki és költségvetési bizottság

2010.11.02.

3

2010: CXLII. törvény/ szöveges PDF

 

A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. számú törvény módosításáról.

Számvevőszéki és költségvetési bizottság

2010.12.06.

4

2010: CXLIII. törvény/ szöveges PDF

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról.

Számvevőszéki és költségvetési bizottság

2010.12.06.

5

2010. évi CXLVI. törvény

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi költségvetéséről.

Számvevőszéki és költségvetési bizottság

2010.12.06.

Jobbik

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi CXLV. törvény/ szöveges PDF

 

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról.

Szilágyi György

2010.12.06.

Kormány

 

Törvény száma

Törvény címe

Előterjesztők

Elfogadva

1

2010. évi LIV. törvény

A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a magyar-román államhatárt keresztező földgázszállító vezetékekkel, valamint villamos távvezetékekkel kapcsolatos együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.06.14.

2

2010. évi LXXIII. törvény

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatályba nem lépéséről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.07.05.

3

2010. évi LXXVIII. törvény  

A 2007. április 25-én és 30-án aláírt, az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai közötti légiközlekedési megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.07.12.

4

Alkotmány 2010. augusztus 11-i módosítása

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter).

2010.07.22.

5

2010. évi LXXX. törvény  

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.07.22.

6

2010. évi LXXXVI. törvény 

A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról.

Kormány (belügyminiszter)

2010.07.22.

7

2010. évi LXXXVII. törvény

A Nemzeti Földalapról.

Kormány (vidékfejlesztési miniszter)

2010.07.22.

8

2010. évi LXXXVIII. törvény

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.07.22.

9

2010. évi LXXXIX. törvény

Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti erőforrás miniszter)

2010.07.22.

10

2010. évi XC. törvény

Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.07.22.

11

2010. évi XCI. törvény  

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.09.13.

12

2010. évi XCII. törvény

Az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

Kormány (nemzeti erőforrás miniszter)

2010.09.13.

13

2010. évi XCIII. törvény

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosításáról.

Kormány (honvédelmi miniszter)

2010.10.11.

14

2010. évi XCV. törvény

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról.

Kormány (honvédelmi miniszter)

2010.10.18.

15

2010. évi XCVIII. törvény  

A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.10.18.

16

2010. évi CI. törvény

A magánnyugdíj-pénztáribefizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.10.25.

17

2010. évi CII. törvény

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.10.25.

18

2010. évi CXV. törvény

A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.02.

19

2010. évi CXVII. törvény  

 

A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.11.02.

20

2010. évi CV. törvény

Az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.08.

21

2010. évi CVI. törvény  

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevételéről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

22

2010. évi CVII. törvény 

 

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről Azerbajdzsán közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

23

2010. évi CVIII. törvény  

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről Grúzia közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

24

2010. évi CIX. törvény  

Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

25

2010. évi CX. törvény  

Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és együttműködési megállapodás és az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

26

2010. évi CXI. törvény  

Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08.

27

2010. évi CXII. törvény

Az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Szerbia közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.08

28

2010. évi CXIII. törvény

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.08.

29

2010. évi CXVI. törvény

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról.

Kormány (belügyminiszter)

2010.11.08.

30

2010. évi CXXI. törvény

Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.16.

31

2010. évi CXXII. törvény

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.16.

32

2010. évi CXXIII. törvény  

 

Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.16.

33

2010. évi CXXVI. törvény  

A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.16.

34

2010. évi CXXVII. törvény

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK tanácsi rendelet végrehajtásának biztosítása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.16.

35

2010. évi CXXVIII. törvény

Az Európai Unióról szóló Szerződéshez, az Európai Unió Működéséről szóló Szerződéshez és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó Szerződéshez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyv módosításáról szóló jegyzőkönyv, valamint a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló, Athénban 2003. április 16-án aláírt szerződés helyesbítéséről szóló ötödik, illetve hatodik helyesbítő jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.22.

36

2010. évi CXXIX. törvény

 

A Magyar Köztársaság Kormánya és Hongkongnak, a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területének Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén tárgyú Egyezmény kihirdetéséről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.22.

37

2010. évi CXXX. törvény

A jogalkotásról.
 

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.22.

38

2010. évi CXXXI. törvény

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.22.

39

2010. évi CXXXII. törvény  

A Magyar Köztársaság és a San Marino Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelemadók területén tárgyú Egyezmény kihirdetéséről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.22.

40

2010. évi CXXXIII. törvény

A Tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda és a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelemadók területén Budapesten, 2010. április 19. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.11.22.

41

2010. évi CXXXV. törvény

 

Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

Kormány (belügyminiszter)

2010.11.22.

42

2010: CXXXVII. törvény/ szöveges PDF

A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.11.29.

43

2010: CXL. törvény/ szöveges PDF

 

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről.

Kormány (külügyminiszter)

2010.11.29.

44

2010. évi CXLVII. törvény

Egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról.

Kormány (belügyminiszter)

2010.12.06.

45

2010. évi CXLVIII. törvény

 

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.06.

46

2010. évi CLI. törvény

 

A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében, az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államközösség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodásban Szerződő Félként való részvételéről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Kormány (belügyminiszter)

2010.12.13.

47

2010. évi CLII. törvény

 

Egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.13.

48

2010: CLIII. törvény/ szöveges PDF

 

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.13.

49

2010. évi CLIV. törvény

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.13.

50

2010. évi CLV. törvény

 

A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről.

Kormány (vidékfejlesztési miniszter)

2010.12.13.

51

2010. évi CLVI. törvény

 

A Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság, illetve a Moldovai Köztársaság területén jogellenesen tartózkodó személyek átadásáról és átvételéről szóló, Budapesten, 1997. június 4-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről szóló 2000. évi XXIV. törvény hatályon kívül helyezéséről.

Kormány (belügyminiszter)

2010.12.13.

52

2010. évi CLVII. törvény

A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.12.13.

53

2010. évi CLVIII. törvény

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.13.

54

2010: CLXX. törvény/ szöveges PDF

Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.1  3.

55

2010. évi CLX. törvény

 

Egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.12.13.

56

2010. évi CLXI. törvény

Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.13.

57

2010. évi CLXII. törvény

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról.

Kormány (vidékfejlesztési miniszter)

2010.12.13.

58

2010. évi CLXVI. törvény

 

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet és a Magyar Köztársaság Kormánya közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.20.

59

2010. évi CLXIX. törvény

A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.23.

60

2010: CLXX. törvény/ szöveges PDF

Egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti erőforrás miniszter)

2010.12.20.

61

2010. évi CLXXI. törvény

 

Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti erőforrás miniszter), kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.23.

62

2010. évi CLXXII. törvény

Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti fejlesztési miniszter)

2010.12.20.

63

2010: CLXXIII. törvény/ szöveges PDF

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (nemzeti erőforrás miniszter)

2010.12.20.

64

2010. évi CLXXVII. törvény

A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosításáról.

Kormány (nemzetgazdasági miniszter)

2010.12.23.

65

2010: CLXXX. törvény/ szöveges PDF

 

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról.

Kormány (honvédelmi miniszter)

2010.12.20.

66

2010. évi CLXXXII. törvény

A Bethlen Gábor Alapról.

Kormány (Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes, tárca nélküli miniszter)

2010.12.23.

67

2010. évi CLXXXIII. törvény

A bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását szolgáló egyes törvények módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.23.

68

2010: CLXXXIV. törvény/ szöveges PDF

A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.23.

69

2010: CLXXIX. törvény/ szöveges PDF

Az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról.

Kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter)

2010.12.23.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!