III. Parlament: csörgő csörték! – Gyanakvás és biztatás

131 „egyszerű" választ igénylő „egyszerű" kérdés hangzott el a Tisztelt Házban az őszi ülésszak alatt. Rákattintva a képviselők neve melletti, a dátumot követő számra eredetiben olvashatók a kérdezők szónoklatai.

Az ellenzék fegyvertárában kétségen kívül fontos szereplésnek számít, ha kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Majd mindig költőiek, a címűkben hordozzák az elmarasztalást. Bőszen ostromolnak, s látványosan arra hivatkoznak, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most pedig az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Persze voltak kormánypárti kérdések is. A kommunikációs stratégia erre a magyarázat. Megkérdezték például: mit tett, tesz az országot áldatlan helyzetbe sodró előző kormányok vétkeseinek felelősségre vonása érdekében, és mit tesz a szebb-élhetőbb jövő érdekében?

CÍMZETTEK

KORMÁNYPÁRTOK

ELLENZÉKI PÁRTOK

Független

ÖSSZ.

Fidesz

KDNP

Össz.

MSZP

Jobbik

LMP

Össz.

nemzeti erőforrás miniszter

6

2

8

14

13

3

30

1

39

nemzetgazdasági miniszter

2

1

3

16

5

4

25

 

28

vidékfejlesztési miniszter

9

3

12

3

4

5

12

 

24

nemzeti fejlesztési miniszter

5

1

6

3

9

2

14

 

20

belügyminiszter

1

 

1

4

5

 

9

 

10

közigazgatási és igazságügyi miniszter

 

 

 

2

1

1

4

 

4

külügyminiszter

 

 

 

2

1

 

3

 

3

tárca nélküli miniszter

 

 

 

 

1

1

2

 

2

legfőbb ügyész

1

 

1

 

 

 

 

 

1

ÖSSZESEN

24

7

31

44

39

16

99

1

131

Fidesz

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

BALOGH JÓZSEF

A magyar tanyavilágnak önálló tanyatörvényre van szüksége.

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.28.

169

Milyen kormányzati intézkedéseket tervez a szaktárca annak érdekében, hogy újra működjenek a Gyurcsány-Bajnai korszak alatt bezáratott kisiskolák?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

194

BUDAI GYULA

Kívánnak-e változtatni az előző kormányzat azon gyakorlatán, hogy az állam a tulajdonában lévő földterületeket úgynevezett "értékesítési egységekbe" összevonva kínálta fel haszonbérletre illetve eladásra?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

144

Hol tart a nyomozás Sukoró ügyében?

legfőbb ügyész

2010.11.02.

158

FONT SÁNDOR

Mikor lesz már végre rend a LEADER körül?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.05.

159

Hogyan kívánják megmenteni az Érdi Gyümölcs és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Kht. felbecsülhetetlen értékű genetikai állományát, vagyonát, és milyen formában kívánják működtetni az intézetet?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.15.

146

ÁGH PÉTER

Milyen kiadásokra fordítják évente a nyugdíjpénztárak több mint 3 millió pénztártag tagdíjának több mint 4 %-át, azaz 14-15 milliárd forintot?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.25.

158

CSÖBÖR KATALIN

Mi történik a Felsőzsolcát és a környékét megvédő árvízvédelmi rendszer kiépítése kérdésében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.29.

152

GAJDA RÓBERT

Mit tesz a polgári kormány az előző kulturális kormányzat részéről méltatlanul súlytalanul kezelt Erkel Ferenc bicentenáriumi év megünneplésének helyrehozatala érdekében?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.02.

174

GYŐRFFY BALÁZS

Mit kíván tenni a tárca a vörös iszap által okozott környezeti katasztrófa következtében a termőföldekben bekövetkezett károk enyhítése, a gazdálkodók kártalanítása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.11.

175

HANÓ MIKLÓS

Indokolt-e a kárpótlási termőföld-árverések további folytatása?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

160

HORVÁTH LÁSZLÓ

Hűtlen kezelés és bűnszövetség? - Nyomoz a rendőrség az Észak-hevesi LEADER Egyesületnél

 

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.04.

166

KONCZ FERENC

A 37-es főút burkolatmegerősítéséről.

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.20.

166

KOVÁCS PÉTER

Privatizálta-e a kelet-pestiek nyugalmát a Gyurcsány-Bajnai-kormány?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.09.13.

197

L. SIMON LÁSZLÓ

Kérdéses százmillió az MTA Régészeti Intézetében?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

180

LUKÁCS LÁSZLÓ

Miként segíti elő a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az art mozik működését?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.13.

146

MOLNÁR ATTILA

Mikor épül meg a dunai gát Komárom térségében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.12.

189

NAGY GÁBOR TAMÁS

Életveszélyes várfalak és barlangok a Budai Várban, - mit kíván tenni a kormány?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.21.

174

RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA

A védőnői szolgálat méltó megbecsülése?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

174

SCHMIDT CSABA

Mikor számíthatnak, a pályázatot benyújtó tatabányai társasházak, és a kivitelezést végző helyi vállalkozások a panel programban a Gyurcsány-Bajnai kormány által megígért, de évek óta ki nem fizetett támogatások folyósítására?

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.12.

197

SEBESTYÉN LÁSZLÓ

Támogatja-e a szaktárca egy rendőrállomás telepítését Miskolc-Lyukóvölgybe?

belügyminiszter

2010.10.04.

154

SZÉKYNÉ DR. SZTRÉMI MELINDA

Van-e lehetőség a 21. számú főút fejlesztésére?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.08.

174

VINCZE LÁSZLÓ

Mikor kerül átadásra a 451-es út Csongrádot elkerülő szakasza?

nemzeti fejlesztési miniszter

201012.06.

160

WITTNER MÁRIA

Meddig tartózkodhat a Politikatörténeti Intézet a korábbi Kúria épületében?

 

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

160

KDNP

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

FÖLDI LÁSZLÓ

A jövő útja, avagy a 4-es út sorsa?

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.05.

167

Mikorra és hogyan tervezi a tárca a közoktatásban dolgozó pedagógusok ellenőrzését?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

184

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Hogyan kíván segíteni a Vidékfejlesztési Minisztérium az árvíz miatt nehéz helyzetbe jutott embereken?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

164

Az M5-ös autópálya?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.04.

150

ARADSZKI ANDRÁS

Mit lehet tenni a környezeti katasztrófák utáni tényfeltárás és kármentesítés felgyorsítása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.11.

179

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

Lát-e miniszter úr lehetőséget a hatékonyság fokozására, a Leader pályázatok rendszerének egyszerűsítésére?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

148

TARNAI RICHÁRD

Mikor jár ismét 3 éves korig a gyermekgondozási segély?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.28.

177

MSZP

KÉRDEZŐK

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

SIMON GÁBOR

 

Hatósági struktúra átalakítása?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.07.

194

Virágzik a szürkeimport!

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.19.

188

Kormányzat kontra Fogyasztóvédelem!

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.11.

183

Ki a felelős azért, hogy a támogatások nem jutnak el a bajbajutottakhoz?"

belügyminiszter

2010.12.20.

145

SÓS TAMÁS

Iskola helyett börtön?

belügyminiszter

2010.07.12.

193

Ki védi meg a nyugdíjasokat az állami lenyúlástól?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.25.

166

Várható-e forrás átcsoportosítás év végén az egészségügybe? Ez hogyan érinti a Heves megyei kórházakat?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.08.

166

Milyen lépéseket kíván tenni az Európai Unió soros elnöksége időszakában a nyugdíj-átalakítással összefüggésben?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.20.

 2-4

SZŰCS ERIKA

Családi adókedvezmény vagy családi adózás?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.01.

245

Mi lesz a gyermekszegénység elleni programmal?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.07.

186

Megint befagyasztják a családi pótlékot négy évre?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06. 14

156

Kinek mennyivel emelkedik majd a gáz ára júliustól?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.28.

185

VARGA LÁSZLÓ

Népességfogyás megállítása és megfordítása!

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.14.

136

A Nemzeti Zsarolás Rendszere?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.15.

138

Van-e a Kormánynak szociálpolitikai koncepciója?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

146-148

VARGA LÁSZLÓ, GÚR NÁNDOR

Miként szolgálja az egymillió új munkahely megtermetését az a tény, hogy a kormányzat eredeti terveitől eltérően 22 milliárd forinttal kevesebbet akar a közfoglalkoztatásra költeni jövőre?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.29.

138

GARAI ISTVÁN LEVENTE

Mikor szüntetik meg a méltányossági nyugdíjat?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.07.

190

Mikor kezdődik a tavaszi választási kampányban nagy erőkkel beharangozott kórház-konszolidációs program?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.09.13.

189

Mi vár az idősekre, ha ápolásra szorulnak?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.15.

154

PÁL BÉLA

Önkormányzati keretből finanszírozható-e a környezetkímélő szúnyogirtás?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.21.

166

Mi történik azokkal a családokkal, akiknek a helyrehozhatatlanul megrongálódott ingatlanuk hitellel terhelt, kinek kell rendezni és milyen módon a bank felé fennálló tartozásukat?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.18.

186

Milyen veszélyt jelent a vörösiszap pora az emberi egészségre, a természeti környezetre - mit tesznek az elhárítás érdekében - és milyen lehetőségeik vannak azoknak a családoknak, akik nem akarnak visszaköltözni a katasztrófával sújtott településekre?

belügyminiszter

2010.10.25.

150

GŐGÖS ZOLTÁN

A társas vállalkozásokról.

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

152

Mit tesz a kormány az éhezés ellen?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.18.

166

IPKOVICH GYÖRGY

Mikor kerül sor a város-rehabilitációs projektek tekintetében a pozitív támogatási döntést élvező programok támogatási szerződéseinek aláírására?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.07.19.

158

Miért állítják le az útfelújításokat szerte az országban?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.15.

158

JÓZSA ISTVÁN

Mit jelent a 15 %-os bértömeg csökkentés az állami vagyongazdálkodás területén?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.07.12.

181

Hűségjutalom közpénzből?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

168

KOLBER ISTVÁN

Csapás az innovációs fejlődésre

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.28.

165

Büntetőadó az öregségi nyugdíjba, illetve a korkedvezményes öregségi nyugdíjba vonulókat is?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.04.

146

NEMÉNY ANDRÁS

A Magyar Köztársaság Kormánya fenntartja-e a Vát-Porpác térségben létrehozandó reptér nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházás státuszát, és szándékozik-e a projektért felelős miniszterelnöki megbízottat kinevezni?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.02.

162

Mikor váltja be a kormány azt az ígéretét, hogy a nők 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.08.

178

TUKACS ISTVÁN

A magánnyugdíjpénztárak tagjainak "szabad" döntése, avagy meddig uralja még a cinizmus a kormány politikáját?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.29.

156

A magánnyugdíjpénztárak tagjainak "szabad" döntése, avagy meddig uralja még a cinizmus a kormány politikáját? II.

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

152

HARANGOZÓ GÁBOR

Az ártatlanság látszata - El kívánja-e kerülni a Kormány a szélsőjobboldali gondolatokkal való kacérkodás vádját?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.18.

182

KISS PÉTER

Mit tesz a Kormány a szövetkezetekkel kapcsolatos Alkotmányos kötelezettségének betartása érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.05.

155

NYAKÓ ISTVÁN

A köztisztviselőket kirúgják ugye?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.12.13.

138

SIMON GÁBOR

Mi is az a komplex megoldás?

belügyminiszter

2010.11.22.

168

SZABÓ IMRE

A kormány újabb támadása a közszféra ellen, veszélyben a hatósági intézményrendszer működése?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.13.

158

SZABÓ VILMOS

Lesz-e érdemi egyeztetés?

külügyminiszter

2010.10.11.

163

SZEKERES IMRE

Milyen reformokat tervez a kormány?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.20.

 2-4

TÓTH JÓZSEF

Segít-e a kormány az ápolási díjban részesülőkön?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

164

VADAI ÁGNES

200. évforduló.

külügyminiszter

2010.12.13.

154

VARJU LÁSZLÓ

A vállalati kutatás, fejlesztési adókedvezmények alapjairól és azok elbírálásáról.

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.02.

146

Jobbik

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

KORONDI MIKLÓS

Lesz-e felelősségre vonás a MÁV székházváltás miatt, illetve a vasutasok mikor költözhetnek vissza régi székházukba?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.04.

158

Előtérbe kívánja-e helyezni a Magyar Államvasutak az utóbbi években látványosan visszaesett vasút-villamosítási programot?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.11.

187

Megépíthető-e ebben a ciklusban az Albertirsát déli irányban elkerülő út?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.08.

186

Mikor áll szándékában a kormánynak az egyes tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatási összegeket megemelni?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

152

LENHARDT BALÁZS

A privatizáció felülvizsgálatáról

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.01.

249

Mikorra tervezi a kormány egy országos közmunkaprogram elindítását?

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.19.

162-164

Milyen forrásokból tervezik fedezni az államadósság után fizetett, jövőre duplájára emelkedő kamatkiadásokat?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

193

Milyen lesz a termékdíj szabályozása?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.02.

170

BANA TIBOR

Várható-e jelentős változás diplomáciai téren a hulladékégető és a Rába szennyezése ügyében?

külügyminiszter

2010.06.21.

178

Vas megye ismét a vesztesek között?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.15.

162

Vas megye ismét a vesztesek között? II.

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.29.

160

BALLA GERGŐ

Halál a magyarokra, avagy létezik-e magyargyűlölet?

belügyminiszter

2010.11.08.

182

Tomboló terrorizmus? - Avagy mikor ismeri el a kormány az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját?

belügyminiszter

2010.11.15.

166

BÖDECS BARNA

Mit kíván tenni a Kormány a vidéki vasutak díjszabási versenyhátrányának megszüntetése érdekében?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.02.

166

Meddig maradnak profitorientáltak az erdészetek?

vidékfejlesztési miniszter

2010.12.06.

172

DÚRÓ DÓRA

Felülvizsgálja-e a kormány az OFFI monopóliumát?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.25.

174

Mit tesz a Kormány a civilek által talált műkincsek védelméért?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.06.

176

ENDRÉSIK ZSOLT

Utánnam a jégözön, avagy az ígéret szép szó?

vidékfejlesztési miniszter

2010.12.06.

156

A vilmányi iskola lesz a kistelepülési oktatás problémáinak állatorvosi lova?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.13.

162

FARKAS GERGELY

Mikor kerül végre méltó helyére a köztudatban és az oktatásban számos elfeledett írónk neve és munkássága?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.09.13.

205

Mi lesz az "Út a munkához" program után?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.29.

164

GYENES GÉZA

Hogyan kívánják a 2011. évi költségvetés XX. fejezet 7. címen szereplő Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal működési költségvetésében egyéb működési célú kiadások költséghelyen szereplő 7 906.9 millió Ft-ot a rezidensek plusz díjazására fordítani?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.29.

142-144

A közszférában várható nettó jövedelem csökkenések kormány általi kiegészítése, hogyan fog zajlani az egészségügyben? Kizárólag csak a közalkalmazottakra, köztisztviselőkre vonatkozik-e, vagy kiterjed ugyancsak közfeladatot ellátó, de a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó egészségügyi dolgozókra, illetve a vállalkozóként tevékenykedő, közismerten alulfinanszírozott háziorvosokra is? A szükséges forrás a költségvetési tv. mely fejezetében került beterjesztésre?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.13.

142

MAGYAR ZOLTÁN

Mi történt az állami ingatlanvagyon hasznosításánál, ami oda vezethetett, hogy csalásokkal, milliárdos összeget lehetett az államot megillető értékekből ellopni?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.12.

185

A 2011. évi költségvetés tervezésekor a kormány figyelembe vette-e a korábban ellenzéki pártként hangoztatott Fideszes álláspontot, mely szerint a mindenkori kormánynak kutya kötelessége az életüket nap mint nap kockáztató tűzoltók törvény szerint járó fizetését rendezni?

belügyminiszter

2010.11.15.

142

SZÁVAY ISTVÁN

Hogyan kívánja a kormány biztosítani a magyar állampolgárságot majdan megszerző határon túli magyar tanulók és hallgatók számára a magyar diákigazolvány megszerzését?

tárca nélküli miniszter

2010.07.05.

163

Kívánja-e kormány rendezni a magukra hagyott, iskolakerülő, utcán csellengő, külföldi gyerekek helyzetét?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.11.

167

VÁGÓ SEBESTYÉN

Miért volt olyan sürgős a tatabányai fűtőerőmű gyors privatizációja?

nemzetgazdasági miniszter

2010.07.12.

201

Joguk van-e a vakoknak és a gyengén látóknak a teljes élethez?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.25.

154

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Hogyan védi meg a kormányzat a polgárokat a bankadó rájuk történő áthárításáról?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.21.

170

Milyen esélyekkel várhatják az önálló életüket elkezdő ifjak, hogy lakáshoz juthassanak? Képes-e a kormányzat átfogó, reális bérlakásépítési program kimunkálására?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

209

BERTHA SZILVIA

Kívánja-e a kormány a családi pótlékra jogosultság korhatárát egészséges gyermekeknél is 20 évről ismét 23-ra emelni?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

170

FERENCZI GÁBOR

Mikor kerül sor Nagyalásonyban és a környező településeken az egészségügyi ellátás ésszerűsítésére?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

190

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Van-e hivatali korrupció Magyarországon?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.02.

150

KISS SÁNDOR

Milyen intézkedéseket kíván tenni a Kormány az uzsorások tevékenységének megfékezése érdekében?

belügyminiszter

2010.10.04.

170

KULCSÁR GERGELY

Lesz-e következménye a Debreceni Javító Nevelő Intézetben történt elhallgatott, brutális szökési kísérletnek, melynek során egy nevelőt kis híján meggyilkolták a fogvatartottak?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.28.

173

SZILÁGYI GYÖRGY

Mikorra végez el a Kormány egy mindenre kiterjedő felmérést a magyarországi sportcélú létesítmények helyzetéről és kihasználtságáról?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.14.

140

ZAGYVA GYÖRGY GYULA

Az Önök által hangoztatott forradalmi változások ellenére miért vannak továbbra is az NNI és a büntetésvégrehajtási intézetek vezető beosztásaiban az ezt megelőző 8 év mszp-s diktatúrájának gátlástalan kiszolgálói?

belügyminiszter

2010.10.25.

170

VARGA GÉZA

Mit kíván tenni a kormány az áram- és gázszolgáltatók gazdákat sújtó diktátumszerű szerződési gyakorlata ellen?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.20.

145

LMP

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

SCHEIRING GÁBOR

A nagybefektetőkre nem érvényesek a nyilvánosság szabályai?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.11.

171

Mit kíván tenni a kormány az önkormányzati csődhullám megakadályozása érdekében?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.18.

178

Mi lesz veled KKV? Miért nézi tétlenül a kormány az állami hitelgarancia befagyasztását és a KKV szektor végelgyengyülését?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.02.

154

Ablakon kidobott tízmilliárdok: miért támogatja a kormány az adófizetők pénzéből a jómodú külföldi utasok súlyosan környezetszennyező repkedését a Malévon keresztül?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.13.

150

JÁVOR BENEDEK

Mi lesz a szélerőmű-tender sorsa?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.28.

181

A "nemzeti kormányzás" tönkreteszi a nemzeti parkokat?

vidékfejlesztési miniszter

2010.09.13.

201

Mire számítsunk a vízgazdálkodás terén?

 

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.22.

156

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Mikor lesz végre megelőzésen alapuló hulladékpolitika?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.04.

162

A dohánylobby a kormány álláspontját mondja?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.25.

162

Tesz-e valamit a kormány annak érdekében, hogy a légszennyezettség érdemben csökkenjen?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.08.

170

OSZTOLYKÁN ÁGNES

Kisgimnáziumok?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

168

 

Itt a tél, gyűlnek a kifizetetlen gázszámlák

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

164

DOROSZ DÁVID

Mikor kapnak újra támogatást a kárpátaljai magyarok?

tárca nélküli miniszter

2010.07.05.

171

KAUFER VIRÁG

A mostoha egészségügy - mi lesz a bérekkel?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.29.

148

SZILÁGYI PÉTER

Támogatja a kormány a regisztrációs adó megfizetésének elkerülését?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.15.

150

VÁGÓ GÁBOR

Van-e érdemi megoldása a kormányzatnak a hajléktalanság problémájának megoldására, vagy csak az aluljárókból való kitiltás a Fidesz egyetlen eszköze?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

145

FÜGGETLEN

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

SZILI KATALIN

Kívánja-e megszüntetni a kormány az egészségügyi járadékban részesülő bányászok kereseti korlátozását, illetve 2010. december 31-ét követően kivonja-e az érintetteket a 387/2007. kormányrendelet hatálya alól?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

171

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!