Ismét összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot az Omninvest-ügyben

Nem kapott érdemi információt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága az Omninvest hátteréről a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH), ezért kedden a főigazgatótól kérnek tájékoztatást – mondta Simicskó István a bizottság kereszténydemokrata elnöke a testület több mint egyórás zárt ülését követően.

Simicskó István emlékeztetett arra: azért hívta össze a bizottságot, hogy a képviselők tájékoztatást kaphassanak arról, a kormány milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó cég hátterének megismerésére. Hozzátette: azt is szeretnék, ha a közvélemény elé kerülne, hogy kik állnak a cég mögött és kikhez kerül az oltóanyagokért befolyt pénz.
    
A zárt ülésen az NBH egyik ezredesét hallgatták meg a képviselők több mint egy órán át. A bizottság elnöke az ülést követően azt mondta, nem kaptak érdemi információt a zárt ülésen, ezért a féléves beszámolóval egybekötve kedden Balajti Lászlótól, az NBH főigazgatójától kérnek tájékoztatást.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!