Jöttek, mentek – mennek!

Csontvázak a szekrényben. 76-an remélték az elmúlt négy esztendőben a kormány tagjaként, hogy fényes cselekedeteik révén beírják nevüket a történelemkönyvbe, s mindemellett karrierjük és életszínvonaluk jelentős javulását sem tekintették mellékes cselekedetnek.

A 2006-2010-es ciklusban két miniszterelnöki esküt is meghallgathattak a  képviselők: az elsőt 2006. június 9.-én, a másodikat három évvel később, 2009. április 14.-én.

„Én...Gyurcsány Ferenc...én Bajnai György Gordon esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem!"

Hosszan tartó taps kísérte az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. Megszólaltak a fanfárok. A teremben lévők felálltak. A nemzeti zászlót ünnepélyes külsőségek között díszegyenruhás katona hozta az ülésterembe.  Odakünn kormányőrök riogatták a galambokat a kordonnal lezárt téren, miközben Gyurcsány Ferenc szívére tett kézzel mondotta el szent ígéretét. Gágogtak a ludak midőn Bajnai György Gordon átszellemült tekintettel még azt is hozzá tette, hogy „Isten engem úgy segéljen!"

Mindkét „legény" madár akart lenni, a felhőkkel játszva, könnyedén vitetetve magukat a széllel. De nem szálltak egyedül, az ország is velük szállt. Ember nincs 'ki összeszámolja ígéreteiket. Hirdették, s tán hitték is: beköszönt a szép új világ, válságkezelő reformjaikat még az unokáink is áldani fogják.  Teljesítményük értékét a választók visszaigazolták, - látták, hallották, tapasztalták, vélték és vélik: a romlás évei köszöntöttek ránk!

+

A leköszönt parlamenti ciklusban „használták" először a rendszerváltás óta a bizalmatlansági indítvány intézményét. Korábbi jótevőjét (Medgyessy Péter) puccsal eltávolító Gyurcsány Ferenc híres balatonőszödi őszinte vallomása maradandó emléknek bizonyult a Tisztelt Házban.

„...Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk... Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit! Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?..."

Semjén Zsolt, kereszténydemokrata lélek lévén, parlamenti értékelésében jóval szolidabban fogalmazott:

„És tudja, Gyurcsány úr, a legvérlázítóbb ebben az egészben az, hogy miközben az országot tönkretették és az embereket elszegényítették, addig az önök klientúrája, nómenklatúrája - hogy Szili Katalin elnök asszony klasszikus kifejezését használjam -, az off-shore bárók milliárdosok lettek..."

+

Sok-sok meditáció, hezitálás után, hallgatott a Nagy Testvér a Kis Testvér szószólójának (Horn Gábor) félreérthetetlen üzenetére: „Gyurcsány menjen a p...ba!" Az erről szóló indítványt, valamivel óvatosabban, párt pénzen a kozmetikai és plasztikai cégek nagy csodája, Lendvai Ildikó a szocialisták frakcióvezetője terjesztette a Tisztelt Ház elé 2009. április 14-én. Nem csak a Fidesz és a KDNP, hanem pártja (MSZP) és az SZDSZ padsoraiban is megtapsolták. A Fidesz és a KDNP a parlament feloszlatását kezdeményezte, ám az MSZP-SZDSZ padsoraiban felismerve hatalmuk megrövidülését, mélységesen elvetették. A zökkenőmentes kormányfőváltás feltétele volt azonban, hogy az MSZP találjon az SZDSZ számára is elfogadható új kormányfőt.

Ennyi miniszterelnök-jelöltje fennállása óta nem volt szép hazánknak! Nemet sem mondtak soha ily sokan e megtisztelő „beosztásra"! Indulásként az MSZP Glatz Ferenc akadémikust és Vértes Andrást, a GKI elnökét, három nevet ajánlotta, az SZDSZ azonban rögtön kihúzta a listáról. Surányi Györgyöt  viszont el tudták volna miniszterelnökként képzelni, ám a volt jegybankelnök köszönte, de nem kért belőle.  A liberálisok így Bokros Lajost a Horn-kormány idején csomagjáról elhíresült pénzügyminiszterét szorgalmazták, de nemet mondott ő is. Felvetődött még Simor András jegybankelnök, Békesi László egykori pénzügyminiszter, Gráf József agrárminiszter, Patai Mihály a Budapesti Értéktőzsde elnökének, az Unicredit Bank vezérigazgatójának jelölése, majd a román-magyar kettős állampolgár Takács János az Electrolux Lehel Kft. Vezérigazgatója tűnt befutónak, ám az SZDSZ ügyvivői 8:3 arányban elvetették. Rajtuk kívül megpendítették még Mészáros Tamást, a Corvinus Egyetem rektorát, Straub Eleket, a Magyar Telekom volt vezérigazgatóját, Jaksity Györgyöt, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatóját,  Pongrácz Antalt, az OTP vezérigazgató-helyettesét, a Szerencsejáték Zrt. és a Malév egykori vezérét, Felcsuti Pétert, a Bankszövetség és a Raiffeisen Bank vezérigazgatóját, Jaksity Györgyöt, a Concorde Értékpapír Zrt. elnökét, Oszkó Pétert, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatóját is. Pár óráig szóba jött Kovács Árpád ÁSZ-elnök, Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, és Szekeres Imre honvédelmi miniszter is, ám a befutó mégis Bajnai György Gordon lett.

A parlament 204 igen, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással szavazta meg a Gyurcsány Ferenc "elleni" bizalmatlansági indítványt, és választotta miniszterelnökké Bajnai György Gordont. Fényeses út az övé: 2007. július elsején lépett porondra, Gyurcsány Ferenc barátjaként. Önkormányzati és területfejlesztési miniszterként kezdett, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként folytatta, majd miniszterelnökként jutott a csúcsra.

+

Az elmúlt négy esztendőben a magasztos utat 2 miniszterelnök, 35 miniszter, és 41 államtitkár járta. Néhányat többször is, ide-oda. Gyurcsány Ferenc bőségesen élt a csere-bere lehetőségével. Előléptette államtitkárból miniszterré, majd eltávolította Horváth Ágnest,  aki  a honvédelmi tárca költségén családi utazás keretében az afganisztáni egészségügyet kívánta megreformálni. Kinevezte, átszervezte, majd leszerelte Lamperth Mónikát (önkormányzati és területfejlesztési miniszter, szociális és munkaügyi miniszter) és Szabó Pált (gazdasági és közlekedési miniszter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter). Véglegesen szakított Fodor Gáborral (környezetvédelmi és vízügyi miniszter), Kákosy Csabával (gazdasági és közlekedési miniszter), Kóka Jánossal (gazdasági és közlekedési miniszter), Molnár Lajossal (egészségügyi miniszter), Persányi Miklóssal (környezetvédelmi és vízügyi miniszter), Petrétei Józseffel (igazságügyi és rendészeti miniszter), és Takács Alberttel (igazságügyi és rendészeti miniszter). 

Az utolsó padsorba átülő ex-kormányfő hatalma teljében útilaput rakott az általa korábban favorizált Dióssy Gábor (gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár), Gál J. Zoltán (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Garamhegyi Ábel (gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár), Gilyán György (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Horn Gábor, (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Kincses Gyula (egészségügyi minisztériumi államtitkár), Kondorosi Ferenc (igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár), Kovács Attila (egészségügyi minisztériumi államtitkár), Kovács Kálmán (környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár), Magyar Bálint (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Molnár Csaba (nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár), Németh Imre, (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Szetey Gábor (Miniszterelnöki Hivatal államtitkára), Tátrai Miklós, (Pénzügyminisztériumi államtitkár).

+

A tárcák között is számosan vándoroltak.  Mindössze egy minisztérium úszta meg a négy esztendőt személyi cserék, kiegészítések nélkül: a földművelésügyi és a honvédelmi. A helybejárást  Gráf József miniszter, Gőgös Zoltán államtitkár fémjelezte. Rajtuk kívül minden szerkezet- és kormányátalakítást érintetlenül sikerült túlélnie a miniszterek közül Hiller Istvánnak (oktatási miniszter) és a hatvanadik évét taposó vegyész Szekeres Imrének (honvédelmi miniszter.), és Arató Gergelynek (oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár). Ide-oda táncolva hasonlóan a ciklus kezdete óta a bársonyszékhez ragadt Iváncsik Imre, (honvédelmi minisztériumi államtitkár, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár), Kiss Péter, (szociális és munkaügyi miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter), és a főnökét mindenhová elkísérő államtitkári famulusa Csizmár Gábor.

+

Nesztoránál jóval szerényebben szemlélte csapatát Bajnai György Gordon. Sokak szerint legáldásosabb cselekedete volt, hogy felismerte: elődei által oly nagyon sztárolt, s nyakára ültetett Draskovics Tibor félszárnyú madár csupán, mert igazságügyi és rendészeti miniszterként nem elég csupán a pénz világában eligazodni.  Nem kímélte a földművelési tárca által delegált, alig harminc évesen titkosszolgálatokat irányító miniszterévé kinevezett ifjú titánt, Ficsor Ádámot sem. Közreműködésüket látván, mindkettőt menesztette.

23 államtitkár fordult meg a kormányában. A folyamatosság megőrzése érdekében tizenhatot átmentett az elődjétől. Időközben egyet közülük előléptetett miniszterré (Juhász Gábor). De, fölöttébb elégedett volt Oláh Lajossal is, aki eleget téve a kérésnek, hat nap alatt sikeresen átképezte magát környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkárból közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkárrá. Rásütött a nap Katona Tamásra és Újhelyi Istvánra is. Gyurcsány Ferenc mindkettőjüket előkelő helyen száműzte a kormányából, ám nem kis szerencséjükre az új miniszterelnök nyomban felismerte a bennük rejlő őstehetséget, és újra a magasba emelte őket.  Értelemszerűen hasonlóan vélekedett a pártoktól független kiválasztottjairól, midőn kinevezte Szabó Vilmost külügyminisztériumi, Kling Istvánt környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkárrá, Hegedüs Dórát pedig a Miniszterelnöki Hivatalba kooptálta. Külön érdekesség: még a kinevezés évében menesztette két kiválasztottját, Horváth Csabát és Szigetvári Viktort.

+

A szakértelmet tekintve, tán Szabó Imre vitte legtöbbre: tornatanárként, labdarugó edzőként mindkét kormányban környezetvédelmi és vízügyi miniszterségig vitte.

Polihisztornak látszott Molnár Csaba is, (nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter). Kinevezésekor - biztatásként - rögvest kapott egy új luxus Audit, függetlenül attól, hogy már érvényben volt a kormányt által hirdetett „szigorú takarékossági csomag".   

Ember nem hitte volna a rendszerváltás óta azt sem, hogy független képviselő is miniszter lehet. Somogy Megyei Közgyűlés elnökeként, szocialista támogatással parlamentbe jutott Gyenesei Istvánnal - Gyurcsány Ferenc jóvoltából - megtörtént. A sikereit népes társaságában, általában színes klottgatyában (utólag sportnadrágnak nevezte) ünnepelte. Bajnai György Gordon azonban nem kedvelte e ledér táncot, s egy megbízhatóan jól öltöztetett MSZP képviselőre (Varga Zoltán) bízta a tárcát. 

+

A végkielégítésről szólva, a kormányszóvivői iroda közleményben közölte: „a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerint - sem korábban, sem most - a távozásakor juttatott pénz nem végkielégítés, hanem juttatás. Hat havi illetménnyel megegyező juttatásra jogosultak és azoknak jár, akik több mint egy évig a kormány tagjai voltak."

+

Csontvázak a szekrényben! Pedig látványosan beoltatták magukat a H1N1-oltási kampány során a fotósoknak pózolva. Listánkra tekintve számos, már az emlékezetből eddig is kimaradó miniszter és államtitkár szerepel. Jelezzük, hogy ki, mikor és meddig volt kormánytag, lévén aligha írták be nevüket a magyar történelem jeleseit rögzítő könyvbe. A kíváncsiabbak a nevekre rákapcsolva részletesebben is felfrissíthetik ismereteiket.

Kellemes böngészést, - mihamarabbi feledést!

Kormánytagok

 

NÉV

TISZTSÉG

(-tól)

(-ig)

1

Gyurcsány Ferenc

Miniszterelnök

2006.06.09.

2009.04.14.

2

Bajnai Gordon

önkormányzati és területfejlesztési miniszter

2007.07.01.

2008.05.14.

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

2008.05.15.

2009.04.14.

Miniszterelnök

2009.04.14.

 

3

Arató Gergely

 

oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2009.04.15.

oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

4

Avarkeszi Dezső

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2008.05.20.

2009.04.15.

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

5

Baja Ferenc

 

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

2009.04.15.

a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.16.

*

6

Balázs Péter

Külügyminiszter

2009.04.16.

 

7

Burány Sándor

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

2008.05.14.

nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár

2008.05.15.

2009.04.15.

nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

8

Csák Ferenc

 

oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár

2008.05.20.

2009.04.15.

9

Csizmár Gábor

szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2008.02.17.

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.02.18.

2009.04.15.

társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter államtitkára

2009.04.16.

*

10

Dióssy Gábor

gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár

2008.01.08.

2008.04.30.

11

Draskovics Tibor

kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

2007.07.01.

2008.02.18.

igazságügyi és rendészeti miniszter

2008.02.19.

2009.04.15.

igazságügyi és rendészeti miniszter

2009.04.16.

2009.12.14.

12

Ficsor Ádám

 

 

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.02.01.

2009.04.15.

a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2009.04.16.

2009.09.13.

13

Fodor Gábor

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

2007.05.07.

2008.04.30.

14

Forgács Imre

igazságügyi és rendészeti miniszter

2009.12.15.

 

15

Gál J. Zoltán

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2006.07.01.

2008.01.31.

16

Garamhegyi Ábel

 

gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2008.01.07.

17

Gilyán György

 

 Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2006.07.01.

2008.02.17.

18

Gőgös Zoltán

földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2009.04.15.

földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

19

Göncz Kinga

Külügyminiszter

2006.06.09.

2009.04.15.

20

Gráf József

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

2006.06.09.

2009.04.15.

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

2009.04.16.

 

21

Gyenesei István

 

önkormányzati miniszter

2008.05.15.

2009.04.15.

22

Hegedüs Dóra

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2010.01.01.

*

23

Herczog László

szociális és munkaügyi miniszter

2009.04.16.

 

24

Hiller István

 

oktatási és kulturális miniszter

2006.06.09.

2009.04.15.

oktatási és kulturális miniszter

2009.04.16.

*

25

Hónig Péter

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

2009.04.16.

*

26

Horn Gábor

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2006.07.01.

2008.04.30.

27

Horváth Ágnes

egészségügyi minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2007.04.22.

egészségügyi miniszter

2007.04.23.

2008.04.30.

28

Horváth Csaba

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.11.25.

2010.04.09.

29

Horváthné Fekszi Márta

külügyminisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2009.04.15.

30

Iváncsik Imre

honvédelmi minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2007.06.30.

polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár

2007.07.01.

2009.04.15.

polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő államtitkár

2009.04.21.

*

31

Jauernik István

önkormányzati minisztériumi államtitkár

2008.05.20.

2009.04.15.

önkormányzati minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

32

Juhász Gábor

 

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2007.10.01.

2009.04.15.

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

2009.09.16.

polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2009.09.17.

*

33

Kákosy Csaba

gazdasági és közlekedési miniszter

2007.12.05.

2008.04.30.

34

Katona Tamás

pénzügyminisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2006.10.16.

pénzügyminisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

35

Keller László

 

 

pénzügyminisztériumi államtitkár

2008.02.18.

2009.04.15.

36

Kincses Gyula

egészségügyi minisztériumi államtitkár

2007.10.01.

2008.04.30.

37

Kiss Péter

 

szociális és munkaügyi miniszter

2006.06.09.

2007.06.30.

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

2007.07.01.

2009.04.15.

társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

2009.04.16.

*

38

Kling István

környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

39

Kóka János

gazdasági és közlekedési miniszter

2006.06.09.

2007.12.04.

40

Kolber István

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

2008.05.14.

kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter tevékenységében közreműködő államtitkár

2008.05.15.

2009.04.15.

41

Kondorosi Ferenc 

igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2007.09.30.

42

Korózs Lajos

szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár

2008.05.20.

2009.04.15.

szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

43

Kovács Attila

egészségügyi minisztériumi államtitkár

2007.05.07.

2007.09.14.

44

Kovács Kálmán

környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2008.04.30.

45

Lamperth Mónika

önkormányzati és területfejlesztési miniszter

2006.06.09.

2007.06.30.

szociális és munkaügyi miniszter

2007.07.01.

2008.05.04.

46

Magyar Bálint

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

2008.04.30.

47

Molnár Csaba

 

nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár

2008.05.20.

2008.11.30.

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

2008.12.01.

2009.04.15.

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

2009.04.16.

*

48

Molnár Károly

kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

49

Molnár Lajos

egészségügyi miniszter

2006.06.09.

2007.04.06.

50

Németh Imre

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2007.01.01.

2008.05.29.

51

Oláh Lajos

 

 

környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár

2008.05.01.

2009.04.15.

közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

52

Oszkó Péter

Pénzügyminiszter

2009.04.16.

*

53

Persányi Miklós

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

2006.06.09.

2007.05.06.

54

Petrétei József

igazságügyi és rendészeti miniszter

2006.06.09.

2007.05.31.

55

Puch László

 

gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár

2008.05.01.

2008.05.14.

közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár

2008.05.15.

2009.04.15.

56

Simon Gábor

szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár

2008.02.18.

2009.04.15.

szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

57

Szabó Imre

 

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

2009.04.16.

*

58

Szabó Pál

 

gazdasági és közlekedési miniszter

2008.05.05.

2008.05.14.

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

2008.05.15.

2008.11.30.

59

Szabó Vilmos

külügyminisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

60

Székely Tamás

egészségügyi miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

egészségügyi miniszter

2009.04.16.

*

61

Szekeres Imre

honvédelmi miniszter

2006.06.09.

2009.04.15.

honvédelmi miniszter

2009.04.16.

*

62

Szetey Gábor

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2006.07.01.

2008.01.31.

63

Szigetvári Viktor

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.16.

2009.12.31.

64

Szilvásy György

 

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

2006.06.09.

2007.06.30.

polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

2007.07.01.

2009.04.15.

65

Szűcs Erika

szociális és munkaügyi miniszter

2008.05.05.

2009.04.15.

66

Takács Albert

 

igazságügyi és rendészeti miniszter

2007.06.01.

2008.02.18.

67

Tátrai Miklós

 

pénzügyminisztériumi államtitkár

2006.11.01.

2007.12.31.

68

Tordai Csaba

 

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.02.18.

2009.04.15.

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.16.

*

69

Tukacs István

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2008.12.01.

2009.04.15.

70

Ujhelyi István

önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár

2006.07.01.

2008.05.14.

Miniszterelnöki Hivatal államtitkára

2009.04.21.

*

71

Vadai Ágnes

honvédelmi minisztériumi államtitkár

2007.07.01.

2009.04.15.

honvédelmi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

72

Varga István

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

2009.04.29.

*

73

Varga Zoltán

önkormányzati miniszter

2009.04.16.

*

74

Varju László

 

nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár

2008.12.01.

2009.04.15.

nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

75

Veres János

Pénzügyminiszter

2006.06.09.

2009.04.15.

76

Vojnik Mária

 

 

egészségügyi minisztériumi államtitkár

2008.05.01.

2009.04.15.

egészségügyi minisztériumi államtitkár

2009.04.21.

*

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!