Az egyházak, a karitatív és egyéb civil szervezetek szociális, a társadalom legrászorultabbjainak megélhetését a mindennapokban segítő tevékenységének egyik alappillérét jelentik a jó szándékú, jellegűktől függően valamilyen természetbeni segítséget nyújtani tudó vállalkozásoktól származó adományok. Az ilyen önzetlen felajánlásokat, a hiányos állami szociális támogatást pótló, segítő szándékot, a közösség felé irányuló szolgálatot az államnak is támogatnia kell. Korábban a közcélú adomány nem tartozott az áfa-törvény szerinti termékértékesítés körébe, így nem keletkeztetett áfa-fizetési kötelezettséget sem. Az új áfa-törvény azonban megváltoztatta ezt a szabályozást és a közcélú adományokat is áfa-körbe sorolta. Ez a rendelkezés megtette hatását és jelentősen visszaeset az adományozások száma, anyagi értéke. Az adományokból részben saját magukat fenntartó, részben azok révén másoknak segít ő egyházak, egyházi szervezetek, intézmények, karitatív és egyéb civil szervezetek anyagi forrásai megcsappantak a törvénymódosítás korlátozó hatása révén. Az államnak alapvető érdeke, hogy támogassa azt, aki önzetlenül jót tesz, aki szolgálatot vállal a kiszolgáltatott, rászoruló emberek érdekében. E támogatás egyik természetes lehetősége, hogy az állam ne korlátozza az adományozást, ne adóztassa meg az adományokat.

A javaslat a súlyos és erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében egyrészt a 2003. március 1-jét megelőző szigorúbb büntetéskiszabási és visszaesőkre vonatkozó szabályokat kívánja visszaállítani, másrészt az erőszakos bűncselekmények elkövetésére fokozott szigorúsággal, illetve a büntetések súlyosításának visszatartó erejével kíván reagálni. Céljának elérése érdekében egy új fogalmat határoz meg a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesőkre nézve. Ezen elkövetők esetében az egyesült államokbeli „Három csapás” törvény szabályozásához hasonlóan a harmadik alkalommal elkövetett szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményre vonatkozó büntetés kiszabásánál szigorúbb büntetési tételt ír elő és végső soron, életfogytig tartó szabadságvesztést rendel a legsúlyosabb cselekményeket elkövetőkre. A „Három csapás” törvény bevezetését követő tíz évben Kaliforniában 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, ami egyértelműen mutatja a szabályozás hatékony visszatartó erejét. A kormány tehetetlensége helyett Magyarországnak is ilyen hatékony, az emberek biztonságának megőrzését szem előtt tartó büntető szabályozásra van szüksége.

A nemzeti filmvagyon felbecsülhetetlen kincs, ezért nemcsak meg őrzése, de bemutatása is csak akkor garantálható, ha az állam kizárólagos jogokkal rendelkezik felette. Ennek érdekében a törvényjavaslat egyrészről biztosítani kívánja, hogy a kizárólagos állami tulajdonban lévő filmstúdiókat, amelyek a Magyar Mozgókép Közalapítvány alapítói, ne lehessen elidegeníteni. A Magyar Mozgókép Közalapítvány alapítói jogaival rendelkező stúdiók magánosítása veszélyeztetné a magyar filmszakma jövőjét, hiszen magánkézbe adásuk következtében adhatóvá-vehetővé válna ez a jog, ami beláthatatlan következményekkel járna az állami támogatások elosztására, a filmfesztiválokon való magyar részvételre és a teljes filmszakmára. A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 35. § (1) bekezdése szerint a nemzeti filmvagyon vagyonkezelői joga a Magyar Nemzeti Filmarchívumé. A törvényjavaslat célja, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum csak közvetlenül forgalmazhassa a filmalkotásokat, mert a filmszakmai szempontok így teljesülhetnek maradéktalanul.

A jelenleg hatályos termékdíj-szabályozás lehetetlen helyzetbe hozta a magyar kisvállalkozásokat. A szabályozás átláthatatlansága, bonyolultsága miatt ki vannak szolgáltatva. Jellemzően a legtöbben nem is tudják, hogy termékdíj-kötelezettség alá esnek. Lényegében minden magyar kis és középvállalkozó, akinek elsősorban nem is a termékdíj fizetési kötelezettség, hanem elsősorban az elviselhetetlenül bonyolult, megterhelő adminisztrációs rendszer okoz nehézségelvet. A törvénymódosítás ezeket a dilemmákat kívánja kiszűrni.