Még jőni kell, még jőni fog!

Mindvégig a hatalom kába mákonya övezte a Gyurcsány-–Bajnai-kormányt. 786 interpelláció színesítette, élénkítette 2006 óta a Tisztelt Ház életét. A Fidesz és a KDNP szószólói vezetik e listát. Szóltak, küzdöttek. Látták, láttatták e cifra világot, országot.

Az Egyetértés, a Béke és a Bölcsesség allegóriái lettek volna hivatottak csendesíteni a honatyákat, honanyákat, honifjakat és honleányokat a T. Házban. Bár igaz, ami igaz: a kazettás mennyezet közelében álló, jócskán aranyozott figurái között ott honol a Dicsőség, az Ékesszólás és a Háború szobra is...

Történt volt: csupa kellemetlenkedő érdeklődés, számonkérés, az ígéretekkel való szembesítés. Panaszokkal, keservekkel, félelmekkel. – Mindhiába! Valahányszor föltört a köznép gondját-baját orvosolni szándékozó bármily ellenzéki panasz, a kormány jelesei leszavazták. – Mégis! Mégis! – Régi igazság: „ki nem lázad a rossz ellen, az elkerülhetetlenül a részévé válik..." A felszólalásoknak már címei is fölöttébb beszédesek. A listából látni lehet a kormány leggyengébb láncszemeit, és mindazokat a területeket, amelyeket – a hangosabb felszólalások szerint – a káosz, a szervezetlenség, a kapzsisság és a korrupció uralt, s ural. 

Nem sajnálták a puskaport, sem a kormánypárti, sem az ellenéki oldalon. Számosan idézték, tiltakozva, cáfolva vagy igazat adva, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon elhíresült megállapítását, miszerint az utcák sarkain bájait kínáló bárcás hölgyhöz hasonlatos „ez az egész ország." Aztán kiderült, nem csak az ország: a liberális Kuncze Gábor és a szocialista Tóth Sándor például az ellenszenvesen szóló ellenzéki képviselő szülőanyját is eme ősi foglalatosság űzői közé sorolta. Sőt, padtársuk, Szabó Zoltán, - kétszer is megismételve a művelendő cselekedetet - még a vele folytatandó nemi aktusra is felszólított, midőn az ülés elnöke megvonta tőle a szót.

Semjén Zsolt, kereszténydemokrata lélek lévén, szigorúan zárt kapukat döngetve, egészen más cselekedetre buzdított: „És tudja, Gyurcsány úr, a legvérlázítóbb ebben az egészben az, hogy miközben az országot tönkretették és az embereket elszegényítették, addig az önök klientúrája, nómenklatúrája hogy Szili Katalin elnök asszony klasszikus kifejezését használjam , az off-shore bárók milliárdosok lettek... Az egyetlen megoldás a kormány távozása..."

Természetesen a kormánypárti honatyák, honanyák, honifjak és honleányok is éltek az interpelláció jogával – ám ők „dicsérni jöttek, nem temetni", s nem utolsó sorban, abban a reményben: a „csepegő-cseppenő vajjal a kenyerüket is megkenhetik. Lelkesen mondogatták: úgy van miniszterelnök úr, úgy van miniszter úr, úgy van államtitkár úr, még úgyabbul van!" Tudták, élték: illetlenség lenne, a  köznép szeme láttára felelősségre vonni, szidni, netán ócsárolni elöljáróikat, lévén: milyen ember az ' ki harapja az emlőt, mely táplálja.

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői 541 alkalommal hívták tetemre a kormány becses, vagy kevésbé becses jeleseit interpellációjuk során. Az egészségügyi tárca veszett rókaként szerepelt a célkeresztben.

Az MDF tagjai - a frakció megszűnéséig - 85 alkalommal interpelláltak. Megkülönböztetett figyelemmel egyik minisztériumot sem tüntették ki. Meglepetésre - megelőzte a díszes kalapban díszelgő pártelnök asszonyt (Dávid Ibolya) és a mindenhez hozzászóló polihisztor frakcióvezetőt (Herényi Károly), Katona Kálmán és dr. Csáky András.

Az SZDSZ nem törte magát.  Mindössze 33 interpellációval vétette magát észre. Emlékezetes pillanat volt, midőn Gusztos Péter a libák iránt érzett mély együttérzésével, fordult a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: „Miként biztosítható, hogy a madárinfluenza elleni hazai védekezés során a szárnyasok megsemmisítése valóban megfeleljen a humános bánásmód követelményének?" A miniszter megnyugtatta. És a liberális ifjú - ellentétben a kárt szenvedett gazdákkal – megnyugodott...

Az MSZP a földművelésügyi és vidékfejlesztési, a szociális és munkaügyi, az önkormányzati, valamint az oktatási minisztert dicsérte leginkább.

Interpellációk

CÍMZETT

FIDESZ

KDNP

MSZP

SZDSZ

MDF

Független

ÖSSZ.

Egészségügyi miniszter

65

28

5

-

11

1

110

Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

50

17

5

-

10

3

85

Pénzügyminiszter

47

17

4

2

7

3

80

Szociális és munkaügyi miniszter

42

15

19

2

3

-

81

Oktatási és kulturális miniszter

33

9

15

3

5

1

66

Miniszterelnök

34

7

-

5

13

1

60

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

24

3

23

1

4

1

56

Igazságügyi és rendészeti miniszter

29

4

8

5

10

-

56

Önkormányzati miniszter

29

-

17

2

2

-

50

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

18

6

2

6

-

2

34

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

10

7

3

-

10

-

30

Külügyminiszter

21

2

1

-

-

-

24

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

15

1

2

1

4

1

24

Legfőbb ügyész

-

-

6

6

5

-

17

Polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

4

-

1

-

-

-

5

Honvédelmi miniszter

2

1

-

-

1

-

4

Társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

1

-

-

-

-

-

1

ÖSSZESEN

424

117 

111

33

85

13

783

KDNP

KÁPVISELŐ  

INTERPELLÁCIÓ

CÍMZETT

Medgyasszay László  

Nagy a csönd a Magyar Villamos Művek Zrt. kétes ügyei körül!

pénzügyminiszter

Ki a felelős az állami erdészeti részvénytársaságok informatikai rendszerének működésképtelenségéért?

pénzügyminiszter

Miért teszik egyre bizonytalanabbá a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. sorsát?

pénzügyminiszter

Hajlandó-e Miniszter Úr az állami vagyon értékesítését azonnal leállítani?

pénzügyminiszter

Ki tudja, hogy mennyi vagyona van a Magyar Államnak?

pénzügyminiszter

Furcsa ügyletek az MVM háza táján! II.

pénzügyminiszter

Furcsa ügyletek az MVM háza táján!I.

pénzügyminiszter

Újabb megállapítások a kerteskői privatizáció törvénytelenségeiről!

pénzügyminiszter

A tévedések beismerése vagy klientúra építés?

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Öntsünk tiszta vizet a pohárba?

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Miért teszik tönkre a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft-t?

pénzügyminiszter

Mi a Kormánynak a szándéka a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-vel?

pénzügyminiszter

Mi igazság a kerteskői gazdaság eladásáról?

pénzügyminiszter

Leszakadóban a vidék?

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Nyílik a kiskapu és magánkézre kerülhetnek az állami erdők?

pénzügyminiszter

Miért nem tesz eleget a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletben előírt feladatának?

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Soltész Miklós

A kormány betartja a saját maga szabta határidőket?

szociális és munkaügyi miniszter

A támogatás mégsem kevés, csak nem a rászorultak kapják?

szociális és munkaügyi miniszter

Megteremti-e a szolidaritást az Önök krízis alamizsnacsomagja?

szociális és munkaügyi miniszter

Megkötötték-e a szerződést a fogyatékos szervezetekkel, illetve mikor kapják meg a támogatást?

miniszterelnök

Hányszor fizettetik meg az emberekkel a népakarattal eltörölt vizitdíjat?

szociális és munkaügyi miniszter

A vékony jég beszakadt!

igazságügyi és rendészeti miniszter

Mire gyűjt a tárca új bűvészmutatványával?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Üzemszerű működés, vagy kapuzárás előtti pánik?

egészségügyi miniszter

Reformkórház - de minek?

egészségügyi miniszter

Miért kell állandóan változtatni a közgyógyellátás rendszerét?

szociális és munkaügyi miniszter

Beáldozza-e a kormány a Ratkó-korszak gyerekeit?

miniszterelnök

A gázáremelés, mint egyensúlyteremtő reform, egyenlő a nyugdíjasok megsarcolásával?

miniszterelnök

Soltész Miklós, Selmeczi Gabriella (Fidesz)

Túlzsúfolt bölcsődékben, összevont óvodákban neveltessék gyermekeiket a szülők?

szociális és munkaügyi miniszter

Soltész Miklós, Áder János (Fidesz)

Hol marad a társadalmi szolidaritás, különösen, ha fogyatékos gyermeket kell szállítani gyógykezelésre?

egészségügyi miniszter

Soltész Miklós, Pótápi Árpád (Fidesz)

Miért nem hajlandó a kormány segítséget nyújtani a becsapott rehabilitált dolgozóknak?

szociális és munkaügyi miniszter

Hoffmann Rózsa  

Felsőoktatás-irányítás stratégia és fejlesztési terv nélkül?

oktatási és kulturális miniszter

Miért kell bezárni a fogyatékosok sövénykúti speciális szakiskoláját?

szociális és munkaügyi miniszter

Milyen sors vár a sövénykúti fogyatékos fiatalokra?

szociális és munkaügyi miniszter

Vajon mitől fog javulni az oktatás színvonala, ha a feltételei romlanak?

oktatási és kulturális miniszter

Külön érettségi szabályok vonatkoznak a miniszterelnök fiára?

oktatási és kulturális miniszter

Mire jó a "nem szakrendszerű" oktatás?

oktatási és kulturális miniszter

Lesz-e megoldás szegény középiskolások útiköltségére?

gazdasági és közlekedési miniszter

Iskolafelújítás vagy iskolabezárás?

oktatási és kulturális miniszter

Harmadszor az érettségiről!

oktatási és kulturális miniszter

Az idegen nyelvek oktatásának bizonytalan jövője!

oktatási és kulturális miniszter

A magyar zenepedagógia alkonya!

oktatási és kulturális miniszter

Számíthatunk-e valóban demokratikus döntés-előkészítő folyamatra, érdemi egyeztetésekre a közalkalmazotti illetményrendszer átalakításában?

szociális és munkaügyi miniszter

Hoffmann Rózsa, Firtl Mátyás 

Ki védi meg a kis iskolákban tanuló diákokat?

oktatási és kulturális miniszter

Firtl Mátyás

Mi történt az utakkal a határokon?

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Ön részese lesz-e az önrész csökkentésének?

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Páneurópai piknik: könyvet írni, vagy utat fejleszteni könnyebb?

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Lett gázár-emelés! Avagy kivel fizetteti meg a Kormány rossz energiapolitikáját?

gazdasági és közlekedési miniszter

Előbb a vasfüggöny, majd határőrbódé, most meg behajtani tilos tábla?

külügyminiszter

Határmenti csiki-csuki a sógorokkal!

külügyminiszter

Meddig lesznek járhatatlanok a környező országokkal bennünket összekötő településközi utak?

gazdasági és közlekedési miniszter

Szemben a szakmával, szemben az orvostársadalommal?

egészségügyi miniszter

Valódi gazdaságfejlesztés, vagy csak látványos reklámfogás?

gazdasági és közlekedési miniszter

Valódi Nemzeti Energetikai Program vagy csak kampányfogás?

gazdasági és közlekedési miniszter

Nagy Kálmán

Nővérexport az USA-ba?

egészségügyi miniszter

Igazságot a több műszakban dolgozó ápolónővéreknek!

egészségügyi miniszter

Pneumococcus oltás igény szerint?

egészségügyi miniszter

Kinek az élete?

egészségügyi miniszter

Nincs méltányosság, nincs kegyelem?

egészségügyi miniszter

Emberek és eszmék!

egészségügyi miniszter

Elveszem az ágyadat, kórházadat, munkádat, életedet!

egészségügyi miniszter

Ügyeletes orvos: Veres János pénzügyminiszter!?

pénzügyminiszter

Miért verik szét a szervezett gyermekgyógyászati ellátást Magyarországon?

egészségügyi miniszter

Korszerűbb kezelés pénz nélkül?

egészségügyi miniszter

Nagy Andor

Az Európai Bizottság 10 milliárdos büntetése Csepelen - lesz budapesti szennyvíztisztító?

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Környezeti kármentesítés - még mindig állami pénzen?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Kilométerek számolgatása, avagy harc az életben maradásért?

egészségügyi miniszter

"Hármashatár "vagy" Hármashatás" vidéke lesz Szentgotthárd?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Ismét csak beszél a kormány? Avagy mikor valósul meg az ivóvízminőség javító program?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Lesz-e közös álláspontja a környezetvédelmi és a gazdasági tárcának a megújuló energiaforrások terén?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Sodródunk az árral - a hosszú távú stratégiai tervezés teljes hiánya?

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Nagy Andor, Balla Mihály (Fidesz)

 Nesze neked Új Magyarország!- meddig akar még a nép ellenében kormányozni?

gazdasági és közlekedési miniszter

Miért akarják tovább rontani a Nógrád megyei közlekedési helyzetet, vasúti szárnyvonalak megszüntetésével?

gazdasági és közlekedési miniszter

Puskás Tivadar

Felesleges betegutak, ésszerűtlen megoldások!

egészségügyi miniszter

Megvettük, de hol találhatók? I.

egészségügyi miniszter

A szándék és a valóság, avagy - Vannak egyenlőbbek is? II.

egészségügyi miniszter

A szándék és a valóság, avagy - vannak egyenlőbbek is?I.

egészségügyi miniszter

Ez Önöknél a minőségi jogalkotás, avagy hova vezet a kapkodás?

egészségügyi miniszter

Ötszáz, bizony, dalolva ment ..?

egészségügyi miniszter

Vizitdíj-fizetés: kinek - és főleg minek?

egészségügyi miniszter

Az ígéret szép szó - és ha nem tartják be?

egészségügyi miniszter

Higgyétek el, tudjuk, mi a dolgunk..?

egészségügyi miniszter

Lanczendorfer Erzsébet

Meddig teszteli a kormány a magyar emberek tűrőképességét?

miniszterelnök

Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti stratégia!

szociális és munkaügyi miniszter

Jár-e munkabér annak, akinek munkaszerződése ugyan van, de ténylegesen munkát nem végez?

pénzügyminiszter

Mire számítsanak az alapítványok által működtetett időskori bentlakásos intézmények lakói?

szociális és munkaügyi miniszter

Kilátástalan helyzetbe sodort családok!

egészségügyi miniszter

Merre, merre egészségügy?

egészségügyi miniszter

Lukács Tamás

Ki fizeti a révészt?

miniszterelnök

A demokrácia határvidékei....

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Tőkésített dübörgés, avagy miért rossz tulajdonos az állam!

gazdasági és közlekedési miniszter

A rend dőre őre...

igazságügyi és rendészeti miniszter

Tessék mondani, ez már reform?

honvédelmi miniszter

Lukács Tamás, Dr. Nagy Kálmán

Kopp! Invest nélkül - avagy ki törődik végre a betegekkel?!

egészségügyi miniszter

Harrach Péter

Újabb támadás a családok ellen?

pénzügyminiszter

Utcára kerülnek az autisták is, avagy erősebb a bürokrácia az ésszerűségnél?

szociális és munkaügyi miniszter

Merjünk kicsik lenni - de miért, ha Gyurcsány Ferenc már a karon ülőket is megcélozta?

szociális és munkaügyi miniszter

A szegény kisgyermek panaszai-, avagy egy mű újra aktuálissá válik?

szociális és munkaügyi miniszter

Rétvári Bence

Kidobott hulladékpénzek!

környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Meddig késik a magyar kormány a zöld munkahelyek létesítésével?

miniszterelnök

Környezetvédelmi szemlélet helyett üzleti szemlélet kvótaügyekben!

miniszterelnök

Fokozott jogi védelem illesse meg metróépítés károsultjait!

igazságügyi és rendészeti miniszter

Latorcai János

Magyar vasút, magyar gazdaság...

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Latorcai János, Domokos László (Fidesz)

Mennyit ér az ígéret?

gazdasági és közlekedési miniszter

Kátyúk helyett normális utat!

gazdasági és közlekedési miniszter

Molnár Béla

Mikor fognak csökkenni a lakossági energiaárak?

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

A MÁV új, 2009-es menetrendje értelmetlen és logikátlan járatritkításai elfogadhatatlanok az utasoknak!

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Milyen kiválasztási módszerrel indít az APEH vagyonosodási vizsgálatot?

pénzügyminiszter

Nógrádi László

Az utolsó pillanatban vagyunk?

nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Hányszor, mennyit, kinek? - Kérdések még egyszer a vizitdíjról!

egészségügyi miniszter

A gazdaság fejlődésének motorja a közlekedési infrastruktúra fejlesztése.

gazdasági és közlekedési miniszter

Deák András

Miért vár év végéig, miniszter úr?

gazdasági és közlekedési miniszter

Ahol gáz van, - ott gáz van, de nemcsak a gázvezetékekben!

gazdasági és közlekedési miniszter

Kuzma László

Furcsa ügyletek az Magyar Villamos Művek háza táján!

pénzügyminiszter

Miért sújtják tovább az amúgy is hátrányos térségeket?

gazdasági és közlekedési miniszter

Básthy Tamás, Puskás Tivadar

Megvettük, de hol találhatók? II.

egészségügyi miniszter

Simicskó István, Soltész Miklós

A Legfelsőbb Bíróság döntött. Elismerik-e végre a hivatásos állományú, valamint a fegyveres-és rendészeti szervek dolgozóinak tanulmányi idejét szolgálati időnek?

igazságügyi és rendészeti miniszter

TOPLISTA: Fidesz

CÍMZETT 

CÍMZŐ 

DILEMMA  

Pénzügyminiszter 

 

Bernáth Ildikó

Megfélemlítés és elbocsátás - avagy a szocialista munkáspolitika?

Németh Szilárd István

Közpénzek elherdálása Budapesten!

Tasó László

 

Hány csontváz fog kihullani az MNV Zrt. szekrényeiből?

Miért nem hagyják békén végre az állami vagyont, avagy meddig tart még a szándékos károkozás?

Lesz-e felelősségre vonás, vagy mindenki elmehet a zsákmányával?

Szatmáry Kristóf

 

Mennyi a pénzügyminiszter tevékenységre jellemző keresete?

Alkotmány és vállalkozásellenesség, avagy a vagyonadó törvényről!

Tovább bírságolják a vállalkozásokat, avagy mennyit ér a miniszterelnök szava?

A kormány egyik kézzel ad, a másikkal elvesz!

Oda a kisvállalkozások jövője!

Nógrádi Zoltán

Már a 2011. évi magyar EU-elnökség is válságban van?

Domokos László

 

A Pénzügyminisztérium titkos jelentése, avagy erősítsük a közbizalmat?

Itt mindenkinek ügyei vannak?!  

Inkompetens, kapkodó pénzügyminiszter!

Molnár Oszkár

Miért épp a vagyonkezelés?

Varga Mihály

Hogyan lopjuk el egy falu vízpartját állami segítséggel?

Répássy Róbert

 

Jó kezekben vannak a vagyonkezelő munkatársainak személyes adatai, mert Szilvásy György vigyáz rájuk?

Fónagy János

 

Eladják a vízvagyont, vízhasznosítást, vízszolgáltatást?

Lasztovicza Jenő

Szakértő-e még az új pénzügyminiszter?

Németh Zsolt

Déli Áramlat?

Miniszterelnök 

 

Révész Máriusz

 

Baloldalinak mondott értékrendjével összeegyeztethető, hogy szocialista iparmágnások milliárdokhoz jutnak közpénzekből, miközben a költségvetésben megnyirbálják a gyermekétkeztetést, a fogyatékosok támogatását, vagy az alapfokú művészetoktatás finanszírozását?

Nem pofátlanság, hogy akik tönkreteszik, lerohasztják, szétlopják az országot, tízmilliókat kapnak, akik gyógyítanak, gyereket nevelnek, tüzet oltanak, vagy a rendet próbálják fenntartani, azok, ha van két gyerekük, alanyi jogon a segélyezettek kategóriájába tartoznak?

Turi-Kovács Béla

 

Mit kíván tenni a kormány a hazai baromfitartó ágazat összeomlásának megakadályozásáért?

A vonat nem vár, elindult már...

Ángyán József

Bajnai Gordon esete a mezőgazdasággal...

Balla György

 

Miként akadályozhatja a kormányt támogató szocialista frakció tagja, hogy az MVM eleget tehessen az állam irányában meglévő osztalékfizetési kötelezettségének?

Bencsik János

 

A hazai szociáldemokrácia, a kormányfő egyetértésével küzd a munkavállalók ellen?

Halász János

 

El a kezekkel a Nemzeti Táncszínháztól, avagy az ideiglenes Bajnai-kormány ne adja el a nemzeti vagyont!

Heintz Tamás

A vonat nem vár, elindult már...

Hirt Ferenc

Mit ér a támogatás ha zárolják?

László Tamás

Lehet-e még lakástámogatásról beszélni 2010-ben?

Németh Zsolt

Zűrök a moszkvai kereskedelmi kirendeltség körül!

Pánczél Károly

 

Számot tud-e még adni arról, mit művelnek kormányzás címén, és meddig fogják sorozatos rögtönzésekkel, bújtatott szándékokkal szétverni a törvényeket és végső soron a magyar oktatásügyet?

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

A kétfordulós pályázók is ráfaragnak az ÁFA emelésre?

Szatmáry Kristóf

Válságkezelés Bajnai-módra?

Zsigó Róbert

 

Miniszterelnök Úr! Az Ön ügye egyenesben van, csak mi van a többi 10 millió lakossal?

Egészségügyi miniszter

 

Kupper András

 

A kormány már egy világjárványnál is a betegeken akar keresni?

Miért pazarol el a kormány félmilliárd forint közpénzt válság idején?

Tájékoztatásból elégtelen, avagy az új influenza vagy az egészségügyi szakma ellen harcol a kormány?

Mikola István

 

Az új típusú influenza lesz az Apokalipszis 5. lovasa?

Mi lesz veled ÁNTSZ?

Kormányzati átverés, avagy a volumenkorlát nem vész el, csak átalakul?

Pesti Imre

 

Mesterházy és a jobboldali sérvműtét?

Mélyrepülésben a mutyizó szocialista ejtőernyősök, avagy miért lopják meg a haldokló egészségügyet?

Miniszter út? még mindig azt gondolja, hogy a költségvetés nyertese az egészségügy lesz?

Horváth Zsolt

 

Csődbe jutott kormányzati politika, csődbe juttatott kórházak

Válságkezelés, gyógyszeráremelés!

Kovács Zoltán, Lasztovicza Jenő

 

Meddig tart még a miniszteri "kábítás" a veszprémi onkológiai központ pályázata ügyében?

Hihetünk még az egészségügyi miniszternek?

Hirt Ferenc

Hogyan lehet gyógyászati segédeszköz nélkül élni?

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

 

Bebes István

 

Ugye nem fognak kampányolni a 8-as út kiépítésével!?

Rombolás vidéken!

Varga Mihály, Fazekas Sándor

 

Kiszervezik a helyi tömegközlekedést?

Karcag és Tiszafüred állampolgárai a kormány újabb áldozatai!

Fónagy János

Felelőtlenség vagy üzlet?

Gyopáros Alpár

Karanténba zárták Csornát a szocialisták!

László Tamás, Fülöp István

Hol van az energiatakarékossági pályázati rendszer?

Lasztovicza Jenő

Páratlan turisztikai értékek eshetnek áldozatul a kormány rombolásának!

Manninger Jenő

 

A BKV és a MÁV után a közúti igazgatóságnál is végkielégítések, hallgatási pénzek és tanácsadói százmilliók?

Németh Szilárd István

 

Akar-e, képes-e megálljt parancsolni a magyar vasút esztelen és öncélú lerombolásának?

Nógrádi Zoltán

Mennyit ér a postás, a kézbesítő a magyar államnak?

Ódor Ferenc

A Szerencs-Hidasnémeti vasúti vonal is halál listán?

Szalay Ferenc

Mikor lesz autópálya a 4-es főútból?

Vigh László

Mi lesz a Körmend Zalalövő vasút sorsa?

Igazságügyi és rendészeti miniszter

 

Balog Zoltán

 

Kit terhel a felelősség azért, hogy 2009. október 23-án, több helyszínen is álrendőrök jelenhettek meg, akik 'BRFK', illetve 'BRFK Tűzoltó és műszaki mentő szolgálat' feliratú karjelvényt, fekete - más rendőri szervnél nem rendszeresített - egyenruhát viseltek?

Indult-e eljárás Keller László, vagy ismeretlen tettes ellen?

Akinek nem tetszik a Kormány, az vetkőzzön, guggoljon és éhezzen?

Kontrát Károly

 

Gyenge állam, tarthatatlan közállapotok, avagy hogyan fordulhat elő, hogy támadás érhet egy rendőrkapitányságot ma Magyarországon?

Önmaga vállon veregetésén kívül mit kíván tenni a közbiztonság javítása érdekében?

Az állam elhagyta őrhelyét!

Balsai István

Elzálogosítják az egész országot?

Navracsics Tibor

Milyen tényezők vezettek a veszprémi tragédiához?

Nyitrai Zsolt

Van-e még tekintélye a rendőrségnek?

Répássy Róbert

 

Elégedettek-e a kormány büntetőpolitikájának "eredményeivel"?

Répássy Róbert, Balsai István

Ki fog bocsánatot kérni a megsértett bíróktól és ügyészektől?

Révész Máriusz

 

Az MSZP korrupciós ügyeit feszegető újságíróknak eztán indulás előtt mindig be kell nézni az első ülés alá, hogy nem csempésztek-e oda 40 gramm kábítószert?

Oktatási és kulturális miniszter

 

Pánczél Károly

 

Miért gondolják, hogy kommunikációs trükkökkel föl lehet számolni a leszakadó társadalmi csoportok oktatási hátrányait?

Tisztességesnek tartja-e hogy miközben súlyos megszorításokra készült a kormány, a hallgatókra tandíjat akart kivetni, Ön a rektoroknak kirívóan magas, akár az évi 54 millió forintot is elérő jövedelmeket állapított meg?

Lopakodó tandíj a szociális népszavazás évfordulójára?

Balog Zoltán

 

Miért lehetetleníti el a szocialista kormány az egyházakkal való egyeztetést, s ily módon az együttműködést?

Czomba Sándor

Meddig bánthatják még a pedagógusokat?

Ékes Ilona

Mi a szocialista kormány valódi célja a magyarországi romákkal?

Gyimesi Endre

 

Bajnai Gordon bár a színház nevét nem tudta, de azt már tudja, hogy kivel fog az eredeti elképzelés négyszereséért, azaz majdnem 80 milliárd forintért szerződni az új épület bérlésére?

Halász János

 

Támogass vagy hallgass, avagy miért jelent előnyt az MSZP tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál?

Lázár János

Teljes inkompetencia a kompetencia alapú tankönyvek kiadása terén?

Kovács Zoltán

Miért tartják vissza a rászorulóknak járó jogos támogatásokat?

Pósán László, Révész Máriusz

 

Felelősnek érzi-e magát amiatt, hogy a minisztériumában jelenlegi és volt munkatársai, tanácsadói családtagjaikkal éveken keresztül folyamatosan, nagy tételben talicskázták ki maguknak a közpénzt, miközben a felzárkóztatni kívánt rétegek egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek?

Révész Máriusz

 

Miniszter úr! Önnek mi lenne a véleménye a kormányról, ha a gyermeke kórházba kerülése után kiderülne, hogy a kormányzati reformok miatt gyermekének nincs elintézve a biztosítása, és emiatt a műtétjét is el kell halasztani?

Szociális és munkaügyi miniszter 

 

Bernáth Ildikó

 

Volt MSZP-s államtitkárnak osztogatott pénzek nem oldják meg a folyamatosan növekvő munkanélküliség egyre növekvő problémáját!

Minden munkahely kincs!

Miért bünteti a szocialista kormány a kisgyermekes édesanyákat?

Botrányos bánásmód - megalázott emberek tízezrei az utcán!

Czomba Sándor

 

Trükkök százai helyett miért nem a valós gondokkal foglalkoznak?

Munkahelymegőrzés helyett kormányzati tehetetlenség avagy mi az oka annak, hogy május közepéig munkahelymegőrzésre összesen 6 cég 91 millió forint támogatást kapott?

Van-e stratégiájuk a foglalkoztatási válság kezelésére?

Balog Zoltán

 

Meddig folytatódhat még a roma pénzek elherdálása?

Mi a szocialista kormány valódi célja a magyarországi romákkal?

Hirt Ferenc

Hol a pénz?

Hol a pénz?

Mátrai Márta

Mi lesz a gyermekeinkkel?

Zombor Gábor

Számadás!

Külügyminiszter

 

Németh Zsolt

Ej, ráérünk arra még?

 

A magyar diplomácia további ellehetetlenülése?

A KMKF becsületéről, diplomáciánk integritásáról...

Gruber Attila

Botrány és szégyen!

Gyanús eladások!

Balla Mihály

 

Válaszút előtt a külügyminisztérium: pártkatonákkal eltemetni vagy szakértelemmel feléleszteni a magyar diplomáciát, avagy mi alapján kerülnek kiválasztásra a magyar diplomaták a külügyi szolgálatba?

Bóka István

Lesajnált vidék!

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

Titkolni való eredményeink?

Potápi Árpád János

Megint a haverok?

V. Németh Zsolt, Bebes István

Ennyit ér a magyar diplomácia?

Nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

 

Pelczné Dr. Gáll Ildikó

 

Ejtőernyősök a gazdasági diplomáciában!

Közbeszerzés közben vesztés?

A diósgyőri kohászat vergődése talán elegendő indok arra, hogy a kormány végre tegyen is valamit a válság ellen!

Horváth Zsolt (Veszprém)

Egy éves a kkv-kat megmentő válságcsomag!

Nógrádi Zoltán

Ki fizeti meg a késlekedés árát?

Nyitrai Zsolt

Digitális táblák: előre leosztott lapok?

Pósán László

 

Mikor lesz végre rend a Nemzeti Kutatási és Technológiai hivatalnál és az Innovációs Alapnál?

Szatmáry Kristóf

JEREMIE, hol vagy?

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

 

Bagi Béla

Miniszter Úr! Mikor szándékozik végre rendet rakni az MHV-ban?

Fehérvári Tamás

Milliárdos vagyonvesztés az erdészeti társaságoknál?

Font Sándor

500 millió forint vissza nem térítendő támogatást az FVM-től?

Kékkői Zoltán József

Válságban a hazai tejágazat, avagy segít-e a magyar tejtermelőkön Böbe tehén és egy 126 millió forintos honlap?

Selmeczi Gabriella

 

Még mindig szereti a kalandot, avagy a kormány tehetetlensége már a gyermekeket is veszélyezteti?

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

 

Balogh József

Gazdálkodj okosan, avagy miért nem rendelkezik Magyarország koherens vízgazdálkodási koncepcióval?

Fehérvári Tamás

Átgondolt stratégiák helyett csak a túlélés - mennyit ér a szava, Miniszter Úr?

Nyitrai Zsolt

A fedezet nélküli jövő minisztériuma?!

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

 

Gruber Attila

 

Minden héten újabb BKV-s susmus- avagy kinek az érdeke a BKV monopóliuma a TETRA rendszer fölött?

Nyitrai Zsolt

Bízhatunk-e a kormányzati informatikai rendszerekben?

Társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter

Hoppál Péter

 

Milyen embertípust akarnak faragni a fedél nélkül maradó és a végletekig megsarcolt emberekből?

Honvédelmi miniszter

 

Csampa Zsolt

 

A BKV botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, avagy szabálytalan több százmilliós kifizetések a Honvédelmi Minisztériumnál is előfordultak?

Önkormányzati miniszter

Bóka István, Ivanics Ferenc

Itt a szakértői kormány, hol a szakértői kormány?

ÖSSZESEN: 424 interpellációt jegyezve 151-en szóltak   

TOPLISTA: MSZP 

CÍMZETT

CÍMZŐ

DILEMMA  

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Szabó Zoltán

Hova jutott az ország nyolc év alatt?

Egészségügyi miniszter

 

Deák Istvánné

Mit tehetnek a diákok, a pedagógusok az új típusú influenza megelőzése érdekében?

Havas Szófia

Számadás

Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi, Török Zsolt

Csecsemőkori egészség megalapozása felnőtt korra

Török Zsolt

Új esély a meddő pároknak?

Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Török Zsolt

Hogyan kezeltük a gázkrízist Európa közepén?

Földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

 

Herbály Imre

 

Miként készül az FVM a nyárra?

Hogyan készül az FVM a várhatóan magas termésű repce és őszi kalászosok betakarítására?

Tukacs István

Húzóágazatunk-e az élelmiszer feldolgozás?

Csontos János

Mit tesz az FVM annak érdekében, hogy Magyarországon fennmaradjon a répatermelés és a cukorgyártás?

Magda Sándor

Hogyan segíti a szüretet az FVM?

Bedő Tamás

 

Milyen előrelépések történtek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidékfejlesztési intézkedései tekintetében?

Agrárdiplomáciai sikereink!

Buzás Péter

Változnak-e az iskolatejhez jutás szabályai?

Godó Lajos

 

Mit kíván tenni Miniszter úr a jó minőségű termőföldek területi csökkenésének megakadályozása érdekében?

Igazságügyi és rendészeti miniszter

 

Szabó Zoltán

Van-e még ennél is lejjebb, avagy tényleg mindent el kell-e viselnie a közszereplőnek?

Káli Sándor

 

Hogyan kívánja segíteni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az önkormányzatok közbiztonsági tevékenységét?

Mester László

Tartassuk be a KRESZ-t!

Környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Szabó Lajos

Mi történik a nyugati határszélen?

Külügyminiszter

Gedei József

Melyek az új külpolitikai stratégia alapvető elemei?

Gazdasági és közlekedési miniszter

Alexa György

Gyors és hatékony együttműködést!

Oktatási és kulturális miniszter

 

Kormos Dénes

 

Közös álom, vagy valódi esély javító nemzeti ügy - hol tart a Nemzeti Tehetség Program megvalósítása?

Tatai-Tóth András

 

Egy Alkotmánybírósági döntés nem Mózes kőtáblája!

Jogosak-e a tanévkezdés körüli vészjósló nyilatkozatok?

Deák Istvánné

Érzékelhető-e változás a magyar közoktatás teljesítményében?

Mohácsi József

Mikor és hogyan csökkennek a pedagógusok adminisztrációs terhei?

Szabó Gyula

Megkezdődött az érettségi!

Földesi Zoltán

Csak erős alapokra lehet építkezni!

Katanics Sándor

Legtöbbet a legjobbaknak!

Biztos út a diákoknak!

Botka Lajosné

Faluról egyetemre!

Népszerű az őszi érettségi?

Igazságügyi és rendészeti miniszter

Szabó Zoltán

Van-e még ennél is lejjebb, avagy tényleg mindent el kell-e viselnie a közszereplőnek?

Önkormányzati miniszter

 

Koscsó Lajos

Rendezünk triatlon világbajnokságot Budapesten 2010-ben?

Gy. Németh Erzsébet

Önkormányzati cégek és a takarékoskodás

Horváth Klára

Milyen helyzetben van a hazai egészségturizmus?

Pál Béla

A tavalyi siker év után mi várható az idegenforgalomban?

Pál Tibor

A tűz lovagjai számára milyen ajándékot hoz az új esztendő?

Pénzügyminiszter

 

Török Zsolt

Hogyan erősödik a banki ügyfelek fogyasztóvédelme?

Veress József

Megszüntethető-e a munkahelymegőrző támogatásból fakadó hátrány az egyéni vállalkozókra nézve?

Szociális és munkaügyi miniszter

 

Tasnádi Péter

Koldulás mint szociális és társadalmi probléma

Török Zsolt

Kevesebből jobban: avagy hogyan segítheti az állam a kevesebből gazdálkodó háztartásokat?

Vidorné dr. Szabó Györgyi

Munkára ösztönzés és támogatás!

Pál Béla

Beigazolódott-e a kedvezményes üdülési csekkel kapcsolatos várakozás?

Varga László

Hogyan járul hozzá a kormány a fiatalok tanulási tevékenységének támogatásához?

Lukács Zoltán

Milyen programsorozattal kapcsolódunk be az esélyegyenlőség évéhez?

Filló Pál

Értékteremtő közmunka programok!

Simon Gábor

Távmunka, mint a tipikus munkavégzési forma további támogatása!

ÖSSZESEN: 111 interpelláció 

MDF-SZDSZ-Független

 

MDF

SZDSZ

Független

1

Katona Kálmán

17

Gusztos Péter

12

Pettkó András

4

2

Csáky András

15

Lakos Imre

6

Almássy Kornél

3

3

Herényi Károly

13

Bőhm András

4

Gyenesei István

2

4

Karsai Péter

11

Béki Gabriella

3

Csáky András

1

5

Pettkó András

9

Sándor Klára

3

Dávid Ibolya

1

6

Dávid Ibolya

6

Gulyás József

2

Herényi Károly

1

7

Hock Zoltán

4

Gegesy Ferenc

1

Lengyel Zoltán

1

8

Csapody Miklós

3

Hankó Faragó Miklós

1

 

 

9

Almássy Kornél

2

Kóka János

1

 

 

10

Pettkó András-Herényi Károly 

1

 

 

 

 

11

Hock Zoltán-Herényi Károly

1

 

 

 

 

12

Herényi Károly-Almássy Kornél

1

 

 

 

 

13

Almássy Kornél-Csáky András

1

 

 

 

 

14

Katona Kálmán-Herényi Károly

1

 

 

 

 

 

ÖSSZESEN: 85

ÖSSZESEN: 33

ÖSSZESEN: 13

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!