Megszavazták a vagyonadót, két évre csökkentették a gyest

A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot. Elutasította a parlament az MSZP-nek a holokauszttagadást büntethetővé tévő alkotmánymódosítását, valamint jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés is. A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az Országgyűlés hétfői döntése alapján.

Az Országgyűlés 199 igen, 159 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett újra elfogadta a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a gyermekek védelméről szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosítását. A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. A  gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb annyi időre vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és ugyanúgy mint eddig, maximum a gyermek kétéves koráig jár. Nem emelkedik jövőre a családi pótlék, amelynek összegét az idei szinten fagyasztják be, folyósítását az eddigi maximum 23 évről 20-ra csökkentik. A törvény elfogadását élénk vita előzte meg. A Fidesz-KDNP képviselői tiltakoztak elfogadása ellen, mondván, hogy a családokra mérnek vele újabb csapást.

Az élelmiszer termékpálya működésével összefüggő illetve a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló határozati javaslatok összevont általános és részletes vitájában a KDNP nevében felszólaló Medgyasszay László azt mondta, azért támogatják a javaslatot, mert ezzel is segíteni kívánnak a kiszolgáltatott termelőkön. Kijelentette: ahhoz, hogy egy törvényjavaslat életképes legyen, a társadalmat is meg kell győzni arról, hogy a mezőgazdaság minden állampolgár ügye.

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Nabucco gázvezeték eseti bizottságával illetve az élelmiszer termékpályával kapcsolatos javaslatokat a parlament hétfőn. Jóváhagyták a büntetőeljárásról és a Büntető törvénykönyvről szóló módosításokat is. A Btk. módosítása az erőszakos, fegyveres bűncselekményeknél jelent szigorítást, ugyanis kiköti, hogy ezeket kizárólag végrehajtandó szabadságvesztéssel lehetne sújtani. A büntetőeljárásról szóló törvény célja a közbiztonság erősítése, valamint a büntetőeljárások gyorsítása. A törvény módosítása az előzetes letartóztatás abszolút, felső határidejét az eddigi három helyett négy évben határozza meg, ha a terhelttel szemben tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Az Országgyűlés 365 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el az adózás rendjéről szóló törvény módosítását. A Kósa Lajos, Debrecen fideszes és Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere által kezdeményezés törvénymódosítás az állami adóhatóság mellett az önkormányzati adóhatóságoknál is lehetővé teszi az elektronikus úton történő ügyintézést.

Az Országgyűlés 199 igen, 146 nem szavazattal és hét tartózkodással fogadta el a felsőoktatásról szóló törvény módosítását, amelynek korábbi neve a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről szóló törvényjavaslat volt.

A képviselők 346 igen, 16 nem és 1 tartózkodással fogadták el a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozásáról szóló törvényjavaslatot. Fónagy János és Ékes József (mindketten Fidesz) az indítványban azt javasolta: a Dunamenti Regionális Vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű, az Észak-dunántúli Regionális Vízmű Zrt., az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., illetve a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 75 százalék plusz egy szavazat arányban állami tulajdonban maradjon.

Jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után, az ingatlandó három kulcsos lesz. A parlament 195 igen, 165 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot. Az új adót az APEH szedi be, az adózóknak önbevallást kell készíteniük. Adómentes lesz a tulajdonos által lakott 30 millió forintnál nem drágább, és egy második, legfeljebb 15 millió forintot érő lakás. Az ingatalnadó három kulcsos: 0-30 millió Ft-ig 0,25 százalék, 30-50 millió Ft között 0,35 százalék. 50 millió Ft felett 0,5 százalék. A törvény tartalmazza azt is, hogy 2010-től megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho). A Fidesz-KDNP frakciószövetség mellett a vagyonadót az MSZP frakciójából ketten nem szavazták meg, Laboda Gábor és Mécs Imre és ellene szavazott hét szabaddemokrata képviselő is, köztük Fodor Gábor.

Elfogadta az Országgyűlés a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozására az állami vagyonról szóló törvény módosítását hétfőn. A képviselők 346 igen, 16 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadták el a javaslatot, amely kibővíti a tartós állami tulajdonban működő vállalkozások körét az öt magyarországi regionális vízművel.

Jövő évtől 5 millió forintig 17, afelett pedig 32 százalék lesz a személyi jövedelemadó (szja) kulcsa, az üdülési csekk és a meleg étkezési jegy után 25 százalékos adót kell fizetnie a munkaadónak. Emellett megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását, emelkedik a jövedéki adó, 30 százalék lesz az eva kulcsa. Mindezt a parlament által hétfőn elfogadott, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosítás tartalmazza. Az Országgyűlés a jogszabályt 211 igen, 152 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el. Jövő évtől az úgynevezett adóparadicsomokba menekített jövedelmek is megadóztatják.

Jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés, a képviselők javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le, az országgyűlési képviselők javadalmazása adóköteles lesz. A képviselői juttatásokról szóló törvényt 341 igen, 19 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Elutasította a parlament az MSZP-nek a holokauszttagadást büntethetővé tévő alkotmánymódosítását. A képviselők 189 igen, 165 nem szavazattal és 5 tartózkodás mellett utasították el a kétharmados támogatást igénylő törvényjavaslatot.

A parlament 355 igen és egy nem szavazattal választotta meg a Fidesz által delegált Szabó Lászlót Hankiss Ágnes helyére a Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnöksége új tagjának.

A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma Elnöksége új tagjává Szabó László helyett Bordás Vilmost, az Országos Választási Bizottság (OVB) Fidesz-delegáltját választotta meg az Országgyűlés 359 igen szavazattal.

Farkas Ádám a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsa új elnöke. Az Országgyűlés 209 igen, 130 nem szavazattal és 5 tartózkodással választotta meg a posztra hétfőn.

Pelczné Gáll Ildikót (Fidesz) választották meg titkos szavazással Áder János helyére az Országgyűlés alelnökének hétfőn. A képviselők 280 igen és 38 nem szavazat mellett választották alelnökké a politikust.
   
Soltész Miklós (KDNP) az azonnali kérdések órájában a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáról szólva felidézte, hogy az egyik nagy csoport, a kiemelt foglalkoztatóké, akik mintegy 18 ezer embernek adnak munkát, míg az akkreditált szervezetek 12 ezernek, s végül a harmadik, a nyílt munkaerőpiacon foglalkoztató célszervezetek csoportja. Utóbbiak jóval nagyobb támogatást és lehetőséget kapnak, miközben jóval kevesebb foglalkoztatottat tudnak felmutatni, erősítve a versenyhátrányt. Néhány céghez úgynevezett ejtőernyősöket küldtek, a MeH vagy az ÁPV Rt. volt dolgozóit. Ezek az emberek, így például Gyurcsány Ferenc volt programigazgatója közel egymillió forintot kapnak egy ilyen cégben. A nyílt munkaerő-piaci alap zárolását is szóvá tette az ellenzéki képviselő, mondván egyik oldalról beszedik a pénzt, a másik oldalról több, mint hárommilliárd forintot zárolnak. Mikor változtatnak ezeken a módszereken, az ejtőernyősöket mikor fogják vissza erről a területről?

Puskás Tivadar (KDNP) szerint a háziorvosok elvárt adója tömeges csődöt eredményez majd, a rezidensképzésről szóló új rendelet pedig nem rajzol fel jövőképet, csupán szankciókat tartalmaz. Ugye megakadályozza a háziorvosi praxisok csődjét eredményező elvárt adót, s ugye visszaadják az ágazat erkölcsi és anyagi megbecsülését? - kérdezte.

Hoffmann Rózsa (KDNP) a fogyatékosok sövénykúti speciális szakiskolájának bezárása ellen érvelt. Megkérdezte, hogy végzett-e bárki szakmai ellenőrzést az intézményben, miután Korózs Lajos szociális államtitkár az ott folyó gyenge szakmai, pedagógiai munkával indokolta a bezárást. Arra is kíváncsi volt, hogy egy, a közelben levő rehabilitációs képzésközpont miért nem vehette át a munkát. Hoffmann Rózsa a választ nem fogadta el, a parlament viszont 192 igen szavazattal 136 nem ellenében, tartózkodás nélkül megtette ezt.

Firtl Mátyás (KDNP) a vasfüggöny lebontásának évfordulójáról emlékezett meg napirend előtt. A páneuerópai piknik soproni rendezvényét felidézve azt mondta, a civilek bátorsága is alakíthatja a történelmet. Akik a rendszer rabságában éltek, áttörni voltak kénytelenek a vasfüggönyt.

Az intézményes magyarüldözés bevezetésének nevezte az elfogadás előtt álló szlovák államnyelvtörvényt Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben. A fideszes politikus közölte: a II. világháború óta nem született a kisebbségi nyelvhasználatot büntető törvény Európában. Kifejtette: a hátrányos megkülönböztetés  példája, hogy az egyesületi és civil szférára is rákényszerítenék a szlovák nyelv használatát, valamint a helységnévhasználatot a tömegkommunikációban újra szlovák változatban tenné kötelezővé.

– Magyarország semmilyen bizalmat nem játszott el, a magyar nép iránti bizalom ugyanolyan a világban, mint 20 éve. Ha bizalmat veszítettünk, akkor az csak az önök kormányzati tevékenysége miatt van – közölte Hargitai János, a KDNP frakcióvezető-helyettese Bajnai Gordon felszólalására reagálva. Húsz évvel ezelőtt egyetlen honfitársunk sem gondolta volna, hogy a miniszterelnök arról beszél majd 2009-ben, hogy Magyarországnak vissza kell szereznie az eljátszott bizalmat – fejtette ki.

A politikus szerint az elmúlt 75 nap értékelésekor beszélni kell a korábbi időszakokról is. 2006-ban becsapták a választókat, hiszen a választások előtt még 5 éves adócsökkentési programot ígértek, majd a kormányra kerülésük után azonnal eltörölték azt és minden valós gazdasági adatot eltitkoltak a választók elől. Ezekkel mind a bizalom eljátszását érték el – tette hozzá.

Hargitai János közölte: a tíz kelet-közép európai ország között egyetlen egyet sem érint olyan mértékben a gazdasági válság, mint Magyarországot. Ezt jelzi az is, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan ország a régióban, amely jogszabályban rögzítve adta fel a gazdasági szuverenitását. Mint mondta: a válságkezeléskor a kisemberek millióinak sorsával is foglalkozni kellene.

A képviselő hangsúlyozta: a növekedés alapvető feltétele egy biztonságos, kiszámítható kormányzati politika, de az elmúlt hat évben ez hiányzott.

Bajnai Gordon szánalmas számolósdijátékba kezdett, mint a leszerelésre váró katonák, hiszen minden egyes napon hálát ad elalvás előtt a Jóistennek, hogy megélte kormányzásának 75. napját. Ne keseredjen el, miniszterelnök úr, voltak már rövidebb ideig tisztséget betöltő miniszterelnökök is – reagált az elhangzottakra Navracsics Tibor. A fideszes politikus arra szólította fel Bajnai Gordont, hogy nézzen körül, az ország kétharmada új választásokat akar, a választópolgároknak elegük van a kormányból. Az elmúlt 75 nap arra volt elég, hogy az országot továbblökje a kormány az elszegényedés lépcsőjén, de semmit sem tettek azért, hogy Magyarország meginduljon a növekedési pályán – szögezte le Navracsics Tibor.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: nem érti, hogy kormányfőnek a gyes és gyed megcsonkítása kapcsán miért fiatal hölgyek munkaerőpiacra segítéséről kell beszélnie, illetve a 13. havi nyugdíj elvétele kapcsán miért arról értekezik, hogy így jól járnak a nyugdíjasok, mert stabil lesz a nyugdíjuk. Mint mondta, Magyarország az egyetlen olyan ország, amely az OECD adatai szerint jövőre is recesszióval kell, hogy szembenézzünk.

Bajnai Gordon szerint a kormány stabil parlamenti többséggel, kitartóan, ha kell, leszegett fejjel, elszántan végigmegy azon az úton, amelyen az elmúlt 75 napon haladt, és amely kivezet a válságból. Szerinte a hétfői parlamenti döntések hosszú távra meghatározhatják Magyarország sorsát.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!