Mindenki ment, a felelős maradt

Felháborodást keltett a szakmában, hogy a miniszterelnök elfogadta a közlekedési miniszter és a MÁV elnökének lemondását a monorierdői baleset után, a MÁV vezérigazgatójának lemondását viszont nem – mondta Molnár Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában.

Molnár Béla hangsúlyozta, a négy halálos áldozatot követelő vasúti baleset híre megrázta az egész országot, mint mondta: „minden olyan baleset, mely emberéletet követel borzalmas, egész nemzetünk gyásza, és elkerülhetetlen a megfelelő tanulságok levonása. Különösen, ha ez egy olyan nemzeti céggel történik, mint a MÁV”.

Egy ilyen balesetnél az európai normák szerint a szakmai felelősök felajánlják lemondásukat, hiszen ha közvetlen felelősség nem is terheli őket, de a vezetői felelősség megkerülhetetlen. Ez alkalommal ez így is történt – jelentette ki a képviselő, s megjegyezte, a normakövetés csak azért érdemel szót, mert a szocialista kormány esetében korábban több esetben elmaradt a vezetői felelősség vállalása.

Molnár Béla szerint a közlekedési szakmában felháborodást keltett a miniszterelnök minden eleganciát nélkülöző, politikai érdekek mentén hozott döntése, amikor is elfogadta a közlekedési miniszter és a MÁV elnökének lemondását – akiknek közvetlen felelősségük nem volt a balesetben – ugyanakkor megtartotta hivatalában a MÁV vezérigazgatóját, akit viszont operatív vezetőként személyes felelősség terhel a MÁV dolgozóinak morális tartásáért, munkájáért, a MÁV biztonságos üzemeléséért.

A kereszténydemokrata politikus úgy ítéli meg, azért is a vezérigazgatót terheli a felelősség, hogy egyre jobban terjed a vonatok éberségi berendezéseinek kikapcsolása menetközben – amivel a mozdonyvezetők folyamatos balesetveszélyt idéznek elő – mert a szokás terjedésének hátterében az áll, hogy a rendszerek korszerűsítése elmarad, hiányzik a folyamatos ellenőrzés, s a MÁV belső morálja a minimálisan elvárható szint alatt van – mondta a képviselő.

„Személyi felelőssége van a vezérigazgatónak abban is, hogy az egyes és a százas vonalon csigalassúsággal elkészült pályaberendezések egyre-másra elromlanak, holott messze a várható bekerülési ár felett fizetett értük a MÁV. Ezért mindennaposak a késések, mindennapos a nem működő jelzők alatti közlekedés is, aminek következménye a múlt heti baleset. Mindennek ellenére a vezérigazgató maradt a helyén, miközben az elnök mehetett” – jegyezte meg a politikus.

Talán azért történt így, mert a MÁV elnökét nem az MSZP, hanem az SZDSZ jelölte? – tette fel a kérdést. Mint mondta, az adott helyzetben visszatetsző ez a politikai játszma, mintahogyan visszatetsző volt a baleset után a miniszterelnök televíziós nyilatkozata is, amit elképedve figyelt az ország.

Molnár Béla úgy fogalmazott: „A gyász egész társadalmunkban komoly dolog, amit kellő méltósággal és visszafogottsággal kell megélni. Egy közszereplőnek különösen figyelembe kell ezt vennie”.  A politikus szerint a miniszterelnök túljátszott szereplése sértő az egész társadalomra, nem méltó az ország miniszterelnökéhez. 

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!