Nagyüzem, törvények futószalagon

Több mind egy tucat törvényt, törvénymódosítást szavazott meg a héten a Tisztelt Ház.  Nehéz elhinni, hogy mindenki elolvasta őket. Íme, az elfogadott indítványok.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Parázs vitákat idézett elő a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat. Íme, néhány passzusa.

A Médiatanács meghatározott időszakra, de legfeljebb három évre közfeladat ellátása érdekében pályázati eljárás nélkül is feljogosíthat valamely vállalkozást médiaszolgáltatás végzésére. E médiaszolgáltatási jogosultságra a Médiatanács hatósági határozatában a Médiatanács által közzétett felhívásra a jogosultság iránti kérelmet elsőként benyújtó médiaszolgáltatót jogosítja fel, amennyiben a médiaszolgáltató a közfeladat ellátásához szükséges feltételeknek megfelel. E bekezdés alkalmazásában közfeladatnak az alábbiak minősülnek: a) az Alkotmánynak megfelelően kihirdetett szükségállapot, az ország jelentős területét érintő elemi csapás, vagy ipari szerencsétlenség esetén történő és azzal kapcsolatos médiaszolgáltatás, vagy b) a valamely közössé speciális oktatási, kulturális, tájékoztatási, vagy az adott közösséget érintő meghatározott eseményhez kapcsolódó igényeinek szolgálata.

Nem lehet megújítani a jogosultságot, ha a) a Médiatanács jogerős határozatában megállapította, hogy a médiaszolgáltató a szerződést vagy az e törvényben foglalt rendelkezéseket ismételten vagy súlyosan megszegte, b) a médiaszolgáltató a szerződés megsértése miatt korábban a rádiózásról és szankcióban részesült, vagy c) a kérelem benyújtásakor a médiaszolgáltató médiaszolgáltatási díjtartozással rendelkezik.

A pályázati eljárásban csak az vehet részt, aki a törvényben megállapított összeférhetetlenségi rendelkezéseknek megfelel. Országos analóg médiaszolgáltatási jogosultság elnyerésére irányuló pályázati eljárásban összeférhetetlenné válik a pályázó, amennyiben a pályázót vagy a pályázóban befolyásoló részesedéssel rendelkező vállalkozást a Médiatanács más folyamatban lévő pályázati eljárásban nyertesnek hirdeti. Körzeti vagy helyi analóg médiaszolgáltatási jogosultság elnyerésére irányuló pályázati eljárásban összeférhetetlenné válik a pályázó, amennyiben a pályázót vagy apályázóban befolyásoló részesedéssel rendelkező vállalkozást a Médiatanács a körzeti vagy helyi médiaszolgáltatás vételkörzetére kiírt más folyamatban lévő pályázati eljárásában nyertesnek hirdeti, kivéve, amennyiben a két médiaszolgáltatási jogosultság vételkörzete legfeljebb húsz százalékban fedné át egymást.

Díjfizetés késedelme esetén a Médiatanács a szerződést tizenöt napos határidővel felmondhatja.

Nem kötelezhetőek az újságírók arra, hogy felfedjék forrásaikat – többek között ezt is garantálja a módosított médiatörvény. A döntés eredményeképpen a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény, valamint a médiaszolgáltatásokat és a tömegkommunikációt szabályozó törvény is átalakul. A módosítás egyik legfontosabb vívmánya, hogy az újságírókat és szerkesztőségeket többé nem lehet forrásainak felfedésére kötelezni – a rájuk vonatkozó eljárásrendet a polgári rendfenntartásról és a büntetőeljárásról szóló törvény tartalmazza, forrásaik védelmét pedig a szabálysértési törvény is garantálja majd.

A szabályozás értelmében egyedül a büntető eljárás teremt lehetőséget arra, hogy egy újságírónak fel kelljen fednie forrását. A jövőben csak akkor kötelezhetők erre a média munkatársai, ha a bűncselekmény feltárásához fűződő érdek meghaladja a forrás titokban maradásához fűződő érdeket, az információ súlyos, legalább három évvel büntetendő bűncselekmény felfedéséhez szükséges és máshonnan nem szerezhető meg. Az információforrás felfedésére a médiahatóság továbbra sem kötelezhet senkit, erre csak a bíróságnak van jogköre. A módosítás egyértelműsíti a média- és hírközlési biztos jogköreit is.

A törvénymódosítás után a médiahatóság már nem járhat el az emberi méltóság vagy a nyilatkozatot adó személy jogainak megsértésével kapcsolatos ügyekben, valamint akkor sem, ha a médium emberi jogokat vagy a magánélet védelméhez fűződő jogokat sért. A gyűlöletbeszéd és az alkotmányos rend megsértésének tilalma, a kiszolgáltatott helyzetben lévők, valamint a kiskorúak védelme ugyanakkor továbbra is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hatáskörébe tartozik majd, (PDF).

Az Országgyűlés a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot 257 igennel, 52 nem ellenében tartózkodás nélkül fogadta el. Az LMP, a Jobbik és az MSZP nem támogatta.  

+

Döntöttek a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV. törvény módosításáról. A javaslat szerint a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépést 2012-ben a 2009-ben alkalmazott módszer szerint kell lehetővé tenni, azaz a visszalépő tagok követelését állampapírban, illetve készpénzben kell a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap számára átutalni. Ezzel elkerülhetővé válik, hogy a 2011. évi visszalépéshez hasonlóan az eszközérték változásból adódódó kockázatokat és esetleges veszteséget a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, illetve közvetetten a Magyar Állam viselje, (PDF ).

253 képviselő támogatta, 16  nem és 18 tartózkodás kísérte. A Jobbik tartózkodott, az LMP nem vett részt a szavazáson, az MSZP pedig ellene voksolt. 

+

Pénzről volt szó, mégis elkerülte a késhegyig menő vitákat Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról szóló javaslatot. A genfi székhelyű CERN Magyarországra kívánja helyezni informatikai adatközponti kapacitásának döntő részét. Az új központnak 2013. január 1-jétől kell üzemelnie. A Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóintézete 28 beadott pályázat közül (megelőzve Svédországot, Norvégiát és hazai svájciakat is) nyerte meg  a pályázatot, így Csillebércen, állami tulajdonban lévő területen, világszínvonalon is egyedülálló csúcstechnológia valósulhat meg. A bruttó 8,5 Mrd Ft-os beruházáshoz nélkülözhetetlen az állami szerepvállalás, költségvetési támogatás annak érdekében, hogy a nyertes Wigner Fizikai Kutatóintézet sikeresen, határidőre teljesítse a beruházást.

A törvénymódosítás célja a nagybiztonságú adatközpont létrehozásának támogatása a Kutatási, Technológia és Innovációs Alapból. A projekt tartalma egy a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában (állami tulajdon) levő ingatlan átalakítása annak érdekében, hogy a CERN LHC számításigényeit kielégítse. Az adatközpont megvalósítása hozzájárulhat  Magyarország nemzetközi tudományos megítélésének javításához, továbbá a CERN és az MTA Wigner Kutatóközpont között létrejövő együttműködési megállapodás alapján a CERN által több éven át biztosított üzemeltetési költségek (személyi jellegű és energia költségek), amelyek elérik a 25 millió eurót, hozzájárulhat a foglalkoztatás növeléséhez, másrészt a magyar költségvetés bevételeihez is, (PDF).

Egy híján 300 igen szavazat kísérte. A 14 nem gazdái: Lenhardt Balázs (Jobbik), Boldvai László, Garai István Levente, Göndör István, Kovács Tibor, Tóth József (MSZP), Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Molnár Csaba, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László, Vitányi Iván (független).

+

A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2006. évi CXXXIII. törvény módosításáról szóló indítvány célja - az Állami Számvevőszék megállapításaihoz igazodva - a jogszabályi összhang megteremtése. Felismerve, hogy a forrásmegosztási törvény legutóbbi, 2012. január 1-jétől hatályos módosítása nehezíti az önkormányzatok gazdasági tervezését és a vonatkozó számításainak elvégzését, az újonnan bevezetendő rendelkezések szerint a forrásmegosztás során már figyelembe kell venni az önkormányzat által elfogadott költségvetési rendeletek módosítását, (PDF).

259 igen  mellett mindössze 77 nem kísérte (MSZP: 33, Jobbik: 34, Független: a szocialistáktól elfüggetlenedettek: 10.)

+

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjáról szóló határozati javaslat november 25-ét  emléknappá nyilvánította. Méltóképpen kíván megemlékezni arról a mintegy 800 ezer magyar honfitársunkról, akiket 1944 őszétől kezdve hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak több éves kényszermunkára, vagy a II. világháborút követően a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével koholt vádak alapján 5-25 évre száműztek a Gulag rabtelepeire.

Tisztelettel adózik mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, illetve akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.

Támogatja és szorgalmazza olyan emlékművek állítását, megemlékezések szervezését, oktatási anyagok és tudományos feldolgozások készítését, amelyek a kommunista diktatúra idején a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékeznek. Felkéri a központi államigazgatási szerveket, az oktatási intézményeket, az egyházakat és a civil szervezeteket, a közszolgálati médiumokat, valamint az önkormányzatokat, hogy gondoskodjanak a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokról és kényszermunkásokról való méltó megemlékezésről, (PDF).

330 képviselő támogatta, 9 nem kísérte, Gyurcsány Ferenc és csapata voksolt egységesen nemmel, Szávay István (jobbik) pedig magányosan tartózkodott.

+

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosítása a kiskorú sportolók védelmének és sportszakmai tevékenységének garanciális feltételeit biztosítja a felkészítés és versenyeztetés során. A sportfinanszírozás új, közvetett támogatási rendszerének szakmai hatásai jól nyomon követhetők lesznek a támogatási rendszerhez kapcsolódó monitoring és ellenőrzési keretek jogszabályi szintű rendezésével. Ezek a tapasztalatok is rávilágítanak arra, hogy az utánpótláskorú sportolók felkészítésével, versenyeztetésével összefüggő sportszakmai feltételek teljes körének biztosítása egyrészt az utánpótlás-nevelés egyik legfontosabb

alapeleme, másrészt a kiskorú sportolók életkori sajátosságából következő, fokozottan védendő érdekeik érvényesítése a sportban egyéni és közösségi kohéziós értéket hordozó elemek megőrzését biztosítja. Az utánpótláskorú sportolók sportolás közbeni érdekeik fokozott védelme elősegíti, hogy kedvezőtlen élmények ne befolyásolják a gyerekeket és szüleiket a sport helyett más szabadidős, vagy szervezett keretek között rendszeresen gyakorolt szolgáltatások, foglalkozások választásában.

A törvénymódosítás mindezekkel összhangban az amatőr sportolók érdekeit védő, további garanciális elemekkel egészítik ki a sportról szóló törvény ide kapcsolódó rendelkezéseit, (PDF).

279 igen meellett, 60 nem kíséretében fogadta el a T. Ház.  Jobbik, az LMP és a Gyurcsány-csapat voksolt ellene.

+

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról szóló javaslat lehetővé teszi, hogy a Miniszterelnökség a törvény szerinti nyilvántartásból név és lakcím adatok szolgáltatását kérhesse a kormány által meghatározott ügyekben, annak érdekében, hogy a polgárok tájékoztatást kapjanak az őket személyesen is érintő kormányzati intézkedésekről. A törvénymódosítás lehetőséget biztosít minden érintett polgár számára, hogy meghatározott ügyekben részleteiben is megismerhesse a kormányzati intézkedéseket és azokról véleményt nyilvánítson, (PDF).

Komoly ellenállásba ütközött, 241 igen társasságában 97 nem kísérte. Az ellenzék egységesen ellene voksolt.

+

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról szóló javaslat célja az általános levéltárak nemzeti szintű levéltári intézményrendszerré alakításának jogszabályi megalapozása, amely struktúrában a megyei levéltárak beolvadnak a Magyar Országos Levéltár szervezetébe és megyei szintű szervezeti egységekként működnek. Az új levéltári szervezet egyúttal a Magyar Nemzeti Levéltár elnevezést kapta, (PDF).

Zöld utat kapott, 244 igen kísérte, az z MSZP és a Gyurcsány-csapat voksolt ellene, az LMP és a Jobbik pedig tartózkodott.

+

A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló javaslat a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, továbbá a 2011. április 5-i európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. Néhány passzus belőle:

Az erős felindulásban elkövetett emberölés, a személyi szabadság megsértése, az

emberrablás, az emberkereskedelem, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, valamint a három évnél súlyosabban büntetendő szándékos súlyos testi sértés esetében – ha a bűncselekmény elkövetésekor a sértett, az üzletszerű kéjelgést bordélyházban folytató személy vagy az üzletszerű kéjelgést folytató kitartó a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a bűncselekmény büntethetősége huszonharmadik életévének betöltése előtt elévülne – az elévülési idő meghosszabbodik a sértett, az üzletszerű kéjelgést bordélyházban folytató személy vagy az üzletszerű kéjelgést folytató kitartó huszonharmadik életévének betöltéséig, vagy addig az időpontig, amikor a huszonharmadik életévét betöltötte volna.

Fiatalkorú esetén a pénzbüntetés legkisebb mértéke tizenöt, legnagyobb mértéke kétszázötven napi tétel, az egy napi tétel összegét legalább ötszáz, legfeljebb ötvenezer forintban kell meghatározni.

A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A bíróság a nyilvánosságot a közerkölcs védelmében, kiskorú védelmében, valamint az ügyfél kérelmére abban az esetben is kizárhatja, ha az a fél személyiségi jogainak védelme érdekében indokolt.

A kiskorú tanú kihallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet. A kihallgatáskor a figyelmeztetéseket és tájékoztatásokat a kiskorú tanú korára, érettségére figyelemmel, számára érthető módon kell közölni.

A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú kihallgatása esetén a hamis tanúzás következményeire való figyelmeztetést mellőzni kell, helyette az igazmondás követelményéről kell tájékoztatást adni a tanú korára és érettségére figyelemmel, számára érthető módon.

A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorúval szemben kényszerítő eszközök nem alkalmazhatók. Ha a tanúként idézett tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg vagy engedély nélkül eltávozott, és a törvényes képviselője nem igazolja, hogy vétlen a kiskorú meg nem jelenésében, illetve eltávozásában, a törvényes képvisel ő pénzbírsággal sújtható és az okozott költség megtérítésére kötelezhető, (PDF).

321 igen mellett mindössze 8 független képviselő voksolt ellene, (Baracskai József, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László, Vitányi Iván).

+

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló javaslat megegyezően rögzíti az anyagi jogon alapuló megállapítási per megindításának lehetőségét. A jogalkotó a felek anyagi jogi igénye – eljárásjogi korlátozástól mentes – érvényesítésének lehetőségét is biztosítani kívánta. A javaslattal összhangban került sor a polgári perrendtartásról szóló törvény módosítására is, amelynek következtében a jogi képviseletet igénylő, már megindított perekben is biztosított - a Ptk. módosításnak megfelelő – keresetváltoztatás és viszontkereset lehetősége, (PDF).

A törvénymódosítást 232 igen mellett. 85 nem és 5 tartózkodás kíséretében fogadta el a T. Ház. Az LMP, a Jobbik és az MSZP egységesen nemmel voksolt.

+

A közadatok újrahasznosításáról szóló törvényjavaslatot  az Országgyűlés – az Alaptörvényben foglaltakkal összhangban a közérdekű adatok nyilvánosságának és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelmének tiszteletben tartásával  az európai parlamenti és tanácsi irányelv figyelembevételével alkotta. A közérdekű adatok megismerhetőségének alkotmányos alapelvét nem sértő módon kifejezetten lehetővé teszi a közérdekű adatok további felhasználhatóságát, valamint szabályozza az ezzel összefüggő adatigénylési eljárást, illetve az adatszolgáltatás díjazását is, (PDF).

A törvényjavaslatot 232 igen mellett. 85 nem és 5 tartózkodás kíséretében fogadta el a T. Ház. A LMP támogatta, Jobbik tartózkodott, az MSZP és a Gyurcsány-csapat pedig ellene voksolt.

+

Elfogadták még  az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Magyarországon működő intézményeire és vezető tisztségviselőire való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot, (PDF, 266 igen, 59 nem, l tartózkodás); az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 23. és 24. cikkeihez tett nyilatkozat visszavonásáról szóló törvényjavaslatot, (PDF, 294 igen, 2 nem, 35 tartózkodás): valamint a Magyarország Kormánya és Új-Zéland Kormánya között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot, (PDF, 335 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!