Nincs alkotmányozási kényszer – alkotmányozási kötelezettség van

Az Alkotmányról folyó országgyűlési vitában felszólalt Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője. A KDNP-frakció szóvivője kitért arra, hogy az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban. Az ellenzéki pártok által hangoztatott „alkotmányozási kényszer” hiányáról szólva kijelentette: „nem kényszer, hanem kötelesség alapjogi normává tenni az ember, az egyén új keletű jogait, és elemi alapvetés, hogy az Alkotmány az ökológiai origót is rögzítse, vagy éppenséggel alapelv, hogy minden közösség hagyománya, kultúrája és nyelve egyenrangú és védelmet élvez” – mondta hozzászólásában Pálffy István.

Pálffy István felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a szocialista és LMP-s képviselők előre megfontolt szándékkel alkotmányozási bojkottot hirdetett a konszenzus keresése helyett. „Éppen azok, akik az európai konszenzusos demokrácia fékeinek és ellensúlyainak szerepét hangsúlyozzák a szólamok szintjén – most feltételeket szabnak ahhoz, hogy részt vegyenek abban a munkában, ami a képviselői eskü alatt vállalt kötelességük”.

Mint mondta, megérti, hogy az Alkotmány szabályozási elveivel kapcsolatban miért is nem mertek a parlament színe előtt vitába bocsátkozni. Nyilvánvalóan azért, mert joggal tarthatnak attól, hogy a Ház elfogadná bizonyos javaslataikat. És akkor nem lehetne álságosan felmutatni, hogy ez az új Alkotmány mindössze a kétharmad alkotmánya.

Hozzátette: a szocialistáknak azok után, amit nyolc éven át műveltek „jó okukvan eltűnni a porondról”, de az LMP-nek nincs ésszerű indoka. Bár a képviselő szerint az LMP igyekezett érveket  fabrikálni az Alkotmány parlamenti vitájának elutasításához, de mint fogalmazott ehhez – az intellektuális színvonalat illetően – jó mélyre kellett ereszkedni a felvetésig, hogy van-e alkotmányozási kényszer, avagy nincs.

A kényszer az bizony nem szabad akarat. Mi pedig szabad akaratunkból, demokratikus választásokon szerzett mandátumok eredményénél fogva, a választók soha nem látott számának szándékát figyelembe véve szeretnénk megalkotni Magyarország új,Alkotmányát – mondta Pállfy István.

Kijelentette: alkotmányozási kényszer meglátása szerint nincs. „Isten őrizz, hogy kényszer legyen. Alkotmányozási kötelezettség viszont van”– fűzte hozzá.

Mint mondta: nem kényszer, hanem kötelesség alapjogi normává tenni az ember, az egyén új keletű jogait, és elemi alapvetés, hogy az Alkotmány az ökológiai origót is rögzítse, vagy éppenséggel alapelv, hogy minden közösség hagyománya, kultúrája és nyelve egyenrangú és védelmet élvez.

Gazdasági válságok, a világ felgyülemlett pénzügyi tapasztalatai, a fenntarthatóság követelménye, a megbukott közgazdasági dogmák, a liberális piacszemlélet csődje, az állami eladósodás, az általánosan mindenhol jelenlévő korrupció vagy éppen az állami költségvetés, a közköltekezés átláthatósága is – ez mind-mind kötelez bennünket, hogy egy új alaptörvény szabjon kereteket az emberek pénzével való közgazdálkodáshoz – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Az ember, a közösség, a környezet. Az egyén joga és érdeke, a társadalmi egységek: a család, csoportok és nemzetek védelme, és az ökoszisztéma fenntartása együtt az, amit alkotmányosan biztosítani kell. Nem kényszerűségből, hanem elemi kötelességből – a jövő, az emberek, a magyarok iránt érzett felelősségünktől vezérelve. Ezek után a két bojkottáló ellenzéki párt kénytelen lesz kintről végignézni, ahogy beterjesztjük majd a számunkra – és az emberek – számára is fontos alapelveket – mondta zárszavában Pálffy István.

kdnp.hu

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!