Nyakó István döntse el, hogy a 2006-os jogsértések elkövetőit kívánja-e védeni

Nyakó István az emberi jogi bizottság ülése után a 2006-os jogsértések vizsgálatáról szólva úgy fogalmazott: a Fidesz a bizottság nevét felhasználva politikai boszorkányüldözésébe kezdett. Lukács Tamás a bizottság kereszténydemokrata elnöke szerint a szocialista Nyakó Istvánnak el kell döntenie, hogy a 2006-os emberi jogi jogsértések elkövetőit kívánja-e a jövőben védeni.

Az MSZP szóvivője az ülés után közölte: bírák, ügyészek, rendőrök, köztisztviselők, mindenki, aki az állam nevében törvényi felhatalmazás alapján járt el 2002-től 2010-ig, most „reszkethet”, megfelel-e az akkori döntése az új kurzus politikai ítéletének.
    
Lukács Tamás a testület KDNP-s elnöke a szocialista politikus kijelentéseire az MTI-nek úgy reagált: nem túl következetes és korrekt Nyakó István viselkedése, a bizottsági ülésen, ugyanis még semmilyen kifogást nem emelt az ellen hogy a 2006-os jogsértéseket vizsgáló albizottságot hozzanak létre. Sőt, azt is jelezte, hogy az MSZP-t delegáltját később jelölik meg. Majd a módosító javaslat tárgyalásánál hirtelen minden átmenet nélkül kivonult – idézte fel a történteket a bizottsági elnök.    
    
Kiemelte: a házszabály értelmében létrehozható parlamenti albizottság abban a tárgykörben, ami egy bizottság hatáskörébe tartozik, az pedig, hogy történtek-e és milyen jogsértések 2006. október 23-án, pontosan ilyen kérdés.
    
Hozzátette: egy parlamenti albizottságnak nem feladata a büntetőjogi felelősség megállapítása.
    
A KDNP-s politikus értetlenségének adott hangot, amiatt, hogy Nyakó István politikai boszorkányüldözést emleget. Azokat kívánja védeni, akik emberek szemét lőtték ki, akik a jogsértéseket elkövették 2006. október 23-án – tette fel a kérdést a bizottsági elnök.
    
Egy dolog nem lehetséges, továbbra is következmények nélkül élni – szögezte le a politikus.
    
Gulyás Gergely (Fidesz) az albizottság elnöke az MTI-nek elmondta: a Fidesz javaslatára fogadták el azt a módosító indítványt, hogy az albizottság a 2002 és 2010 közötti, de különösen a 2006 őszén, az állam által elkövetett alapvető szabadságjogi sérelmeket vizsgálja ki. Mint elmondta, jogvédők körében konszenzus alakult ki arról, hogy az alapjogok korlátozása 2002-től kezdődött, és ennek csúcspontja volt, ami 2006 őszén történt.
    
Az albizottság alelnöke Ékes Ilona (Fidesz) és Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) lesz, a testület első ülését jövő hét elején tartja, s ezen pontos ügyrendjét és feladatait is meghatározzák majd.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!